- Dóri! Dóri ébredj már!

- Csak még egy kicsit hagy aludjak!

- Tíz perced van, hogy elkészülj!

- Micsoda? – erre már persze, hogy kipattantam az ágyból. Legjobb barátnőm, Magda, ott állt még mindig az ágy mellett. Felültem, megdörzsöltem a szemem és körülnéztem. A szobában hatalmas fejetlenség uralkodott. Úgy tűnik nem én voltam egyedül, aki nehezen ébredt már az év első napján. Csak Bea, akihez órát lehetne állítani, hozta most is a formáját, és már teljesen felkészülve az indulásra üldögélt az ágya szélén, és unottan nézte a kavarodást. Nem először látott ilyesmit.

A kollégiumi szobában tizenkét hely van, jelenleg azonban csupán tizenegyen voltunk, egy tavaly történt szomorú eset miatt.

Kimásztam ágyamból, és Magdával megosztott szekrényemhez sétáltam. Ami rám esett onnan azt vettem fel: egy farmer, piros V-kivágású sportos felsővel, és fekete-fehér magas szárú tornacsukával. Gyorsan fésülködtem, alkottam valami választék félét, és már el is telt a tíz perc. Megszólalt a reggeli gyülekezőt jelző csengő. A lépcsőkön lefelé igyekezve, lófarokba kötöttem hajam. Az utolsó fokról lelépve, az egyszerű, fehérre festett, krémszínű csempével burkolt előcsarnokba érkeztem. A falakról mindenhonnan balerinák, társas táncosok, és modern, kreatív táncosok tekintettek le a mai diákokra. Egyesek keretezett fényképekről, míg a többiek festményekről. A dupla szárnyú ajtóban már ott állt Pataki Zsolt igazgató úr és Sarló Edit igazgató helyettes tanárnő. Elfoglaltuk helyünket a sorban, és mire a tolongás megszűnt, már a fiúk is beértek a másik épületből.

- Jaj ne! – halálra rémültem Flóra hirtelen felkiáltásától. Kétségbeesettebb hangot, ha akart volna, sem tudott volna produkálni. Odafordultam hozzá.

- Mi a baj? Mi történt? – fal fehéren meredt rám.

- A nyakláncom! A nyakamban maradt! Elfelejtettem levenni! Mit fognak szólni?

- Semmi, mert nem fogják látni. Vedd le szépen és tedd be a zsebedbe.

- Igazad van! Ez jó ötlet. – Flóra arca felragyogott. Ehhez nem kellett túl sok ész, ha jajongás helyett egy percig gondolkozott volna, akkor magától rájön.

- Aztán imádkozz, hogy ne forgattassa ki veled a tanárnő. – összerezzentünk a gúnyos hang hallatán. Hát persze, hogy Petra. Ez az év első napja, de már nem bírja ki szemétkedés nélkül. Jellemző. Biztos eltompult a nyelve a nyáron, hogy nem élesíthette rajtunk. Valamiért azonban minden tanár imádja. Ő a kis kedvenc, nekünk meg legalább van kit utálni.

- Petra, megtennéd nekem azt a marha nagy szívességet, hogy magadba fordulsz, és nem szólsz bele a mi dolgunkba? – ezzel nem lehet elintézni senki, de én nem vagyok az a nagy visszapofázós típus. Viszont elértem, hogy megsértődjön, és békén hagyjon minket végre. Petrának annyi agya sincs mit egy borsószem, nem csoda, hogy nem tud mit kitalálni még a legkönnyebben lekezelhető dolgokra sem. Flóra közben eltette nyakláncát. Az ezüstből készült ékszeren két kis balettcipő alakú medál lóg, és tavaly kapta születésnapjára a szüleitől.

- Ki lehet az a lány? – a kérdés ezúttal másik oldalamról érkezett. Magda az ajtó felé mutatott, így én is oda néztem. A két tanár között valóban ott állt egy, középmagas, vékony, rendkívül törékenynek látszó lány. Fehér bőre, és vékony szálú vállig érő szőke haja csak még jobban kiemelték beesett arcát. Éppen odafordultam Magdához mikor újra megszólalt a csengő, melynek hatására síri csönd lett. Kihúztam magam és előre felé meredtem. Megmozdulni is veszélyes ilyenkor. Pataki tanár úr szép sorban minden fiú elé odatolta lábával a mérleget, és serényen jegyzetelt. Ugyan ez történt a mi oldalunkon is, csak itt Sarló tanárnő volt a megbízott. Én a sor közepén álltam körülbelül, és éveknek tűnt még egyáltalán térlátással sejteni kezdtem az igazgató helyettes nő alakját. Mikor Magda elé lépett, már tisztán láttam mindent. Sarló Edit a rá jellemző alapossággal elemezett mindenkit. Először megnézte a súlyát, aztán a fülét, nyakát, csuklóját, ujjait, majd végül a zsebeit az előtte álló lánynak, főleg ékszereket és egyéb, az iskola szabályzata szerint tiltott tárgyakat keresve. Flórának vége… de még előbb én következtem, és bár semmi sem volt rajtam, vagy nálam, amit kifogásolhatott volna, mégis féltem. Valamiért kölcsönösen utáltuk egymást a tanárnővel, és természetesen tudtam, hogy úgy is mindig ő jön ki győztesen mindenből, így rám csak a garantált lealázás várt, akárhányszor kerültem szembe vele.

Elém tolta a mérleget, felálltam rá, majd lenéztem a digitális számlapra: 53, 2. Pontosan ugyan annyi amennyi tavaly év végén, ez megnyugtató. Ékszer nem volt rajtam, ezt látta a tanárnő is. Már épp fellélegeztem volna, mikor megszólalt reszelős, rekedtes, a nőiestől kicsit mélyebb hangján:

- Még is hogy képzeli ezt a kivágást kisasszony? Vagy varr rá egy patentot, vagy nem veheti fel többet az iskola területén ezt a felsőrészt! – nem láttam értelmét kötözködni, de még mielőtt válaszolhattam volna, Magda megköszörülte a torkát mellettem.

- Elnézést tanárnő! – a megszólításért szúrós tekintetett kapott ajándékba.

- Tessék Magdolna kisasszony?

- Legutóbb mikor Dóri ezt a felsőt viselte, a tanárnő még nem kifogásolta. – mélységes döbbenet és megvetés ült ki az igazgatóhelyettes arcára. Tudtam: ennek jó vége nem lehet.

- Meg vagyok döbbenve magán! Mióta lett ennyire pimasz? Ha még egyszer előfordul, arról tudni fognak a szülei is! Megértette? – az utolsó kérdés már majdnem üvöltve hangzott el, természetesen abból a célból, hogy mindenki oda nézzen és megszemlélhesse legújabb áldozatát.

- Igen tanárnő. – tovasiklott a tekintete Magda lehajtott fejéről, méghozzá pont rám. Én nem alázkodom meg! Álltam a pillantását.

- Remélem, maga is tudomásul vette, amit mondtam!

- Igen, tanárnő. – fürkészően nézett a szemembe még pár másodpercig majd tovább állt. Feszülten figyeltem, féltettem Flórát. Sokkal nehezebben viseli a megaláztatásokat, mint mi ketten Magdával. Összeszorítottam a fogam és becsuktam a szemem, felkészülve a legrosszabbra. Nem kellett sokáig várnom.

- Hát ez meg… egy nyaklánc? Teljesen el vagyok képedve magukon! Mi történt a nyári szünetben? Agymosást végeztettek? Vagy mivel magyarázzák, ezeket, a súlyos kihágásokat?

- Elnézést tanárnő. – Flórának remegett a hangja.

- Ez fölött már nem tudok szó nélkül elsiklani kisasszony! A nyakláncot magamnál tartom, amíg be nem bizonyítja nekem, hogy érdemes annak viselésére. Rettentő nagy hiúság balett cipőket viselni, ha még balettozni sem tud rendesen! – ezt már nem bírtam elviselni. Nem akartam, hogy kicsapjanak, ezért nem szóltam közbe. Nem is volt rá szükség, hiszen mindenki pontosan tudja, hogy Flóra az iskola második legjobb balett táncosa, és az, az egy ember, aki előtte van, tíz éve végzett tanulmányaival, és a már érettségivel rendelkezők egyesületében folytatta a táncot.

- Értettem tanárnő. – annyira sajnáltam szegény lányt. Tudom mennyit jelent neki az a nyaklánc, és tudom mennyire fájt neki, hogy a tanárnő azt állította, balettozni sem tud rendesen. Nem nagyon mertem megmozdulni, de bíztam benne, hogy nem veszi észre senki, ha oldalra nyúlok és egy egész rövid pillanatig, megszorítom Flóra kezét. Csupán, hogy bátorítsam.

Mire a tanárok visszasétáltak eredeti helyükre, én már teljesen meg is feledkeztem az új lányról, akit az imént láttunk. Önmagamban feltett kérdéseimre választ kaptam kisvártatva.

- Mielőtt mindenki a tanterem felé venné az irányt, ahol ez évi első óráján fog részt venni, van egy bejelenteni valóm. Egy új lányt köszönthetünk iskolánkban, aki a 10./C osztályba érkezett. Papp Dorinának hívják. – akkor már értem. Biztosan Marietta helyére vették fel, másképp nem kerülhetett volna be ide.

- Dorottya! – összerázkódtam saját teljes nevem hallatán. Sarló Edit éles hangja zökkentett ki gondolatmenetemből.

- Igen tanárnő? – tettem egy lépést előre.

- El van kérve első óráról. Ön fogj körbevezetni az iskolában a kisasszonyt, és ismertetni vele az összes szabályt. – mi tagadás meglepődtem.

- Értettem. – csupán bólintást kaptam válaszul. Az igazgató intett, hogy mindenki elmehet. A nagy tömegben magabiztosan lépkedve Dorina mellé sétáltam, és megvártam míg kiürül a nagyterem, aztán fordultam csak oda hozzá.

- Szia! Mikes Dorottya vagyok, de csak Dórinak szólítanak, kivéve a tanárokat, akik magáznak, és mindenkinek a teljes nevét használják.

- Igen, ezt észrevettem. – elég kedvetlen és félénk lánynak tűnt, ezért mosolyogva rábólintottam.

- Induljunk!