- Egy-két-há, leenged a láb, hatos alapállás, hajlít, nyújt… - Csák Gabriella, balett oktató instrukciói egészen dallamosan csengtek, a halk zene kísérete alatt. Én személy szerint, meg kell valljam: nem szeretem annyira a balettet. Számomra nem elég dinamikus, ami nem azt jelenti, hogy túl lassú, mert egy lassú tánc is lehet dinamikus. De itt, minden mozdulat kimért, és emellett még tökéletesen pontosnak is kell lennie.

- Álljatok a korláthoz! – odasétáltam a korlát egyik részéhez, és beálltam Eszter és Bea közé.

- Lássam a spárgákat! Magasra emeljék a lábukat! – ezzel legalább nem volt probléma. Felhúztam a bal lábam, megfogtam a sarkamat és kihúztam a spárgát a fülem mellé. Meg még tovább. A bal lábam nem enged annyit, mint a jobb, de így is én számítok a leghajlékonyabbnak a csoportban.

- Ezt spárgának nevezi? – Csák tanárnő olyan éles, és magas hangot produkált, hogy hírtelen azt sem tudtam hová kapjam a fejem. Biztosan a terem akusztikája a hibás, de némi zsörtölődés után megláttam a kiszemeltet. Heni… 10./B osztályos. Aranyos lány, én kedvelem, annak ellenére, hogy állandó vetélytársam a modern táncos szóló szerepekért. Gazella alkata inkább fiús, mint nőies, de majdcsak kialakul. Gesztenye barna haja és gyönyörű zöld szemei vannak. Rendkívül jól mutat a színpadon, de a spárgája most tényleg nem volt az igazi. Nyáron ellógta a nyújtást, valószínűleg. – Mégis, mire véljem EZT? – hihetetlen mi-mindenre képes egy kis nyomaték azon a szón, ami jól érzékelhetően Heni spárgájára utalt. A tanárnő nem várt választ, de valószínűleg nem is kapott volna, ahogy elnéztem a helyzetet. – Örüljön, hogy nem rúgatom ki, a nyáron tanúsított lustasága miatt. Mától fél háromra itt kell lennie. Az órák eleji fél órás nyújtás mellett, magának két héten át, kötelező még fél órát nyújtania.

- Értettem tanárnő.

- El is várom. – azt hitted Heni, hogy fellélegezhetsz? Tévedtél. – Vegyen csak példát Petra, Flóra, és Dorottya kisasszonyokról. – igazából fogalmam sincs mikor jött oda mellém. Már csak azt láttam, hogy ott áll. Majd éreztem, hogy magasra tartott bal lábamon, térdtől a vádlimon át, a bokámig végigsimít és folytatja szónoklatát. – Nézze meg micsoda spárga! Mindannyiuktól elvárom, hogy legkésőbb fél év végére ilyet mutassanak be nekem. – pedig ez a bal lábam… sokkal kevésbé hajlékony, mint a jobb. Na mindegy, a lényeg, hogy a tanárnő befejezte és tovább állt.

Szerencsére több üvöltözést és megalázást nem kellett elviselnünk ezen a balett órán. Gyakoroltuk az ugrásokat, és ígéretet kaptunk, egy új koreográfia felöl, amit a jövő órán kezdene betanítani szigorú oktatónk. Ellent mondás nincs. Hulla fáradtan vánszorogtunk át a kollégiumba, és én egyenesen a fürdők felé vettem az irányt. Ma volt az első nap, és ugyan adtak fel tanulni valót, ha írásbeli házit nem is, de egyik sem holnapra szólt, ezért úgy döntöttem kihagyom a tanulószobát. Az első hét mindig kritikus. Sokkal könnyebben elfáradok, egy sokkal egyszerűbb órától, mint mondjuk év végén.

Fürdés után, csupán olvasni mentem be a könyvtárba, végig azt várva, hogy megszólaljon a vacsorát jelző csengetés. Sajnos ez pont akkor következett be, amikor már elmerültem volna a könyvben, nem gondolva korgó gyomromra, de azért annyira nem bántam, hogy le kellett tegyem olvasnivalóm, az evés javára.

Miután elfogyasztottam az emberenként kimért két bundáskenyeret, bedőltem az ágyba, és amint a fejem párnát ért, már aludtam is, pedig ez még majdnem egy órával takarodó előtt volt…

*

A figyelmet követelő csengetés után, a gyülekezőre érkezettek elcsendesedtek. Éveknek tűnt az ellenőrzés, mint minden reggel, de valahogy csak befejeződött.

- Az urak elmehetnek. – Pataki igazgató úr utasítására, a velünk szemben álló sor megindult, hogy tantermeik felé vegyék az irányt. Beletelt pár percbe mire újra mély csend ült a nagyteremre.

- Hölgyeim! Két bejelenteni valóm van. – ez még csak a tanév negyedik napja, és máris történik valami!? Ez jó! Legalább nem fogunk unatkozni.

Senki sem szólalt meg, de össze-össze pillantgattunk a mellettünk állókkal, így én Flórával és Magdával.

- Először is: tudom, hogy későn szólok, de én is csak most kaptam meg a levelet, ami egy meghívást tartalmaz, az ezen a héten, szombaton megrendezésre kerülő jótékonysági bálra. A végzős modern táncot, illetve a 11.-esek swing előadását, visszük el. Ez a többieket nem érinti. – biztos voltam benne, hogy ha nem félne mindenki attól, hogy kirúgják akár a legkisebb pisszenésért is, akkor most felháborodott moraj vette volna át a hatalmat a diákok felett uralkodó eddigi renden. De mi nem így voltunk nevelve. Nekünk nem volt szabad megszólalni. Nem is tettük. Senki sem kockáztat.

Pataki úr zavartalanul folytathatta közlendőjét:

- Ami azonban ettől fontosabb – ismételten összenéztünk mindannyian egy röpke pillanatra – az egy balett verseny. Nem is akármilyen. A világ összes intézménye, ahol magas szintű balett oktatás folyik, egyetlen tanulót küldhet a versenyre férfi és női kategóriában is. Vagyis, tulajdonképpen kettőt. Az egyetlen nehézség, hogy az összes korosztály keverve van, ezért az iskolai forduló is így fog zajlani. A részvétel kötelező. Egy hónapig fog húzódni, míg ki tudjuk választani a megfelelő hölgyet, aki képviselheti iskolánkat, a városi fordulón, ami egyben megyei is, mivel Budapesten kívül, máshol nincs magas szintű oktatás a megyében. A megyei fordulóról valaki tovább mehet az országosra. Az országosról pedig a világversenyre. – mindenkinek nagyon tetszett a dolog, és mindenkinek másért. Voltak egy páran, akikről tudom, hogy abban reménykedtek, hogy képviselhetik az iskolát, és voltak azok, akik tudták magukról, hogy nem a balett a legerősebb oldaluk, mint például én is, és ezért barátnőik nagy lehetőségének örültek. Néhány részlet volt, azonban amit még szeretett volna elmondani az igazgató úr:

- Az uraknál nincs kérdés, hogy kit küldjünk, magukra viszont még nagy megmérettetések várnak. Az első forduló jövő hét szombaton lesz. Addigra össze kell állítaniuk egy, mindössze egy perces koreográfiát. Hogy ki-kivel fog megmérkőzni azt sorsolással döntjük el. Hétfőn függesztjük ki a táblázatot.

Jó munkát, jó tanulást! Elmehetnek!

Már rohannunk kellett az osztályterem felé, pedig én még beszélni szerettem volna Flórával. Meg kell nyernie az iskolai fordulót. Ő van elég jó hozzá.

Beültünk angol órára, és Gyarmati tanárnő nem is késett.

Nem tudom mi járt a fejemben, amikor arra vetemedtem, hogy levelet írjak Flórának, és mikor a tanárnő elfordult, írni a táblára, egy ügyes mozdulattal átjuttattam az ő padjára.

„Jaj Flóra! Ez annyira jó! Itt a nagy lehetőséged, hogy megmutasd te vagy a legjobb balett táncos az iskolában, és végre egy kis tekintélyt szerezz, még Sarló igazgatóhelyettes nő szemében is! Nem utolsó sorban a nyakláncodat is visszaszerezhetnéd. Úgy örülök!”