- Természetesen a Démonvilágban vagy. A nevem Lord Sébastienne. De én is megkérdezhetném, Te hogyan kerülsz ide az erdőbe, Hölgyem...
- Óh, azt nem tudom pontosan. A nevem Alicia Kingsdale. Otthon álltam a kertünkben, méláztam és az éjszakai égboltot néztem, aztán jött egy hirtelen orkán. Belül iszonyú égető érzést éreztem, aztán már csak arra emlékszem, hogy itt fekszem a földön, az erdőben.
- Hm... ezek szerint amikor tizenkét éve a varázslat miatt Arestin lelke kettévált, egyik része a testedben lelt menedéket. Különös, hogy két lélek is újjászületett benned. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam, de a barátom teljes erejét csak így tudtam visszaidézni a világunkba, hogy segítsen. A vihar a lelke másik felének visszatérése volt.
- Újjászületés?! És honnan tudod, hogy fáj valamim?!
- Érzékelem az aurádat. A bal karod eltört. A másik kérdést - ha nem haragszol - később beszéljük meg - kapta fel fejét. - Innen minél gyorsabban el kell tűnnünk. Erős démont érzek. Sietnünk kell, egyre közeledik. Nem a tiszteletét akarja tenni előtted, elhiheted. Egyedül szembeszállnék vele, de most fontosabb, hogy elvigyelek innen.
A fiatal férfi furcsa mozdulatot tett kezével, mire eltűnt. A helyén viszont egy óriási, fehér bundájú királytigris állt. A szemei elárulták, hogy Lord Sébastienne az. Átváltozott.
- Ülj fel a hátamra - morgott -, és kapaszkodj erősen!
Nem tudtam, miért, de kezdettől megbíztam benne. Tehát tettem, amit mondott. Még szerencse, hogy sportos, kényelmes ruhát viseltem, amikor az a fura szél felkapott. Fekete farmer térdnadrág, ujjatlan fekete póló, fölötte  puha, meleg sötétkék pulóver volt rajtam, na meg sötétkék, erős és könnyű sportcipő. Így törött karral is elég könnyen mozogtam. Igaz, a selymes, dús tigrissörénybe csak fél kézzel tudtam kapaszkodni, de ültömben előrehajoltam a nyakára, mint a vágtató lóra a lovasa. Sebastian bundájának fantasztikus illata volt. A  sebességtől a hófehér tigrissörény lobogott körülöttem, hosszú hajammal együtt. Az eszeveszett száguldás nagyon tetszett. Otthon sem riadtam vissza egy kis lovasvágtától, vagy a barátaimmal egy kis motorozástól, tehát most is élveztem, hogy szinte repültünk - vagyis, kissé később ráébredtem, hogy - valóban repültünk. Suhantunk a sötét erdő felett.
A holdfényben hirtelen megvillant valami odalent. A sűrűben keskeny rés nyílt, ott tükröződött vízben a halvány fény. Arra vettük az irányt, lelassultunk.
Megértettem: célhoz értünk. Egy rejtett, sziklákkal körülvett kis tisztáson álltunk. Picike patak csörgedezett a lábunk előtt.
Mire észrevettem volna, kísérőm már vissza is változott emberi alakjára. Megfogta a jobb karomat, és maga után húzott, átlépve a kicsike patakmedret. Kissé botladozva  követtem. A sötétben nem láttam a földön heverő köveket és kiálló fűcsomókat.
- Itt van - jelentette ki, amikor a legnagyobb sziklákhoz értünk. Fekete nyílás tátongott a sziklafalon, félig  a kőkoloncok és a növényzet rejtekében.
- Rendben. Nincs se állat, se ember, se más a közelben. A követőnk pedig elvesztette a nyomunkat. Igaz, ehhez kellett egy kis megtévesztéses bűbáj... Gyere utánam, Lady Alicia - ugye megengeded, hogy így nevezzelek?
- Lady - én?!
- Igen. Nem véletlenül hívlak így, de mindent megtudsz majd idejében - vezetett be a barlangba.
- Miért követtek téged?
- Nem csak engem. Te voltál a fő célpontja, Lady Alicia...
- Mi?!
- Meg akart ölni.
- Miért?
- Van olyan démon, aki nem válogat, mindenki másra rátámad. De ez kimondottan rád pályázott. Mintha valaki tudta volna, hogy meg fogsz jelenni, és rád uszított egy bérgyilkost. Most viszont, egyelőre nincs veszély - magyarázta hak hangon.
A barlangban semmit sem láttam, vaksötét volt. A fiatal lordot nem zavarta a sötétség, biztosan lépkedett, majd megállt. Mivel semmit sem láttam, nekimentem.
- Bocsánat - leheltem, amikor izmos hátának és vállának ütköztem. Megint éreztem közelében azt a fantasztikus, érzékeimet bódító illatot.

"Hajaj... Alicia! Ébredj! Nehogy elájulj megint egy  csábító pasitól... Nem volt elég neked Phil - meg a csalódás, amit okozott?!"
Valami suhogó hangot hallottam, azután kísérőm megszólalt:
- Én kérek bocsánatot, Lady! Elfelejtettem, hogy a sötétben jelenleg nem látsz... Itt foglalj helyet, kérlek, amíg tüzet rakok - fogta meg vállamat, jelezve, hogy üljek le. Bíztam benne, hogy tudja, mit beszél, így fáradtan dobtam le magamat - bár nem láttam, hová. Kezeim puha textíliához értek. Megfejtettem a suhogó hang eredetét: a köpönyegét szedte le a válláról, és terítette le az imént, hogy ülőhelyet biztosítson nekem.

Közben pislákoló lángocskára lettem figyelmes, ami egyre erősödött. Nemsokára már erősen lobogott a tábortűz  előttem. A fadarabok pattogtak, szikrákat hánytak, és a táncoló lángok jóleső meleget árasztottak.
A királyi tartású, gyönyörű démon egy égő fahasábot kiragadott a tűzből, és azzal jött oda hozzám. A vöröses fényben különösen csillogott hajában a két arany tincs. A fáklyát a mögöttem lévő sziklafal egy - erre a célra szolgáló - repedésébe tűzte. Valóban a köpönyegén ültem, ezt most már jól láttam.
- Kérlek, hadd nézzem meg a törött kezedet, Lady! - térdelt oda mellém.
Nem feleltem, csak odanyújtottam fájós bal kezemet, pedig kissé féltem, hogy még jobban kínlódni fogok. De eddig nem bántott, sőt, állítólag megmentett egy bérgyilkostól. A karomat rendkívül óvatosan fogta ujjai közé, szinte nem is éreztem az érintését. Csodálatos szemeit lehunyta, selymes sörénye arcába hullt, ahogy fejét lehajtotta.
Valami szöveget mormolt, de olyan halkan, hogy nem értettem. A törött karomat hirtelen zöld fény vette körül, és forróságot éreztem, de elviselhető volt. Az a fény a tenyeréből áradt. Csodálkozva néztem, és eszembe sem jutott, hogy a kezemet visszahúzzam. Pár perc után az égető érzés elmúlt. A smaragd színű fény is egyre halványabb lett, végül eltűnt. Vele együtt tűnt tova a karomban eddig érzett fájdalom. A fáklya fényénél megnéztem - teljesen ép volt, és úgy tudtam mozgatni, mint a sérülés előtt.
Lord Sébastienne elégedetten, de fáradtan sóhajtott. Úgy tűnt, a gyógyítás sok energiáját vette el.
- Lady Alicia, ha megengeded, pihenek egy keveset. Most nincs veszély, ha közeledik valaki, azt álmomban is megérzem. Abban az iszákban találsz ennivalót, ha éhes vagy - mutatott rá a jókora vászontarisznyára, amit eddig észre sem vettem.
- Mindent köszönök, Lordom. Nagyon kedves vagy velem. Miért teszed? Hiszen alig ismersz.
- Bocsáss meg, de most semmi közelebbit nem mondhatok. Ígérem, később mindent megtudsz - válaszolta már köpenyén fekve, félálomban.
Lemondón sóhajtottam. Közelebb húzódtam a tűzhöz, de úgy, hogy láttam az alvó démon alakját. Álmában is iszonyúan vonzó volt. Nagyon rég nem pihenhetett már, ha ilyen mélyen el tudott aludni. Rajta felejtettem a tekintetemet, miközben mindenféle gondolatok cikáztak a fejemben.
Még otthon, Angliában nagyon sok fantasyt és rémtörténetet olvastam. De nem hittem hogy valóban létezik ilyen világ - és, hogy bele is csöppenek. Mert ez történt. Mit gondolhattak otthon, hogy eltűntem? 

"Bár éjjel van, majd csak reggel veszik észre..." - állapítottam meg gondolatban.

Lelkem örült a kalandnak, de kicsit aggódtam, és honvágyam is volt - amíg el nem képzeltem, mi vár otthon: a szomorúság - exbarátom miatt. A két bátyám "na, ugye megmondtam" tekintete... Megráztam a fejemet. Ezekből nem kértem. Hogy itt pedig mi történhet velem - azt előre nem tudhattam. Elgondolkodva rágcsáltam egy darabka sült húst.
Amint megettem, éreztem, hogy nagyon elálmosodtam. Raktam még a tűzre, aztán - mivel más hely nem volt, ahol aludhattam volna - a köpenyre dőltem sármos kísérőm mellé.
"Ha ezt Phil látná..." - gondoltam még, majd ettől picit elmosolyodva hunytam le a szemeimet, miközben körülölelt a mellettem fekvő démon férfias, elbűvölő illata.