Vészesen közeledett az a bizonyos szombati nap, amikor megkezdődik a nagy válogatás. Esélyt sem látok komolyabb eredményre, de természetesen nem fogom feladni. Összeállítottam a magam kis rövid balett programját, ami főleg hajlékonyságomra, és viszonylag jól végrehajtott ugrásaimra épül. Minden nap lementem a tánctermekbe, amint befejeztem az ebédet, és ezzel nem voltam egyedül. Az iskola összes lány tanulója oda csődült, némi túlzással, hiszen az egészen kicsiknek, elsősöktől ötödikesekig meg sem engedték, hogy induljanak a versenyen. Általános iskolásokból bőven elég az a három évfolyam, plusz itt vagyunk még középiskolások négy évfolyam, és a már végzett tanulók, akik csupán megszámlálhatatlanul sokan vannak. Tegnap előtt, hétfőn mikor kitűzték a sorsolás eredményét, megkönnyebbülve láttam, hogy egy nyolcadikos lesz az „ellenfelem”, az első fordulóban. Egy ágra kerültem viszont Flórával, és ha minden jól megy, akkor a negyeddöntőben összemérhetjük tudásunkat, amin igazából nincs is mit összemérni, hiszen egyértelműen ő a jobb.

- Dorottya! Itt van maga egyáltalán? – Kovács tanárnő kérdése sajnos jogos volt.

- Igen tanárnő. – nyilvánvaló hazugság, de ha azt mondtam volna, hogy nem akkor még rosszabbul járok.

- Nem úgy néz ki! Ha meg akarja tartani a szóló szerepeit, akkor ajánlom: figyeljen jobban.

- Igen tanárnő. – Kovács Lídia tanárnő talán még a legnormálisabb volt az összes közül. Nem üvöltözött kevesebbet, de legalább sohasem volt igazságtalan.

Ő oktatta a latin táncokat, a modern táncot, és a társas táncot is, ezért volt ránk nézve hatalmas veszély az ő közelgő boldogsága.

- Álljanak be a foxtrott elejére. Főszólók Eszter-Bence, utánuk rögtön Flóra és Tamás. A többiek meg tizenhat ütemmel később. Öt, hat, hét és…

A zene felcsendült, és a főszólók azonnal táncba kezdtek középen. Majd a szólók, és utána mi többiek. Nem túl nehéz lépéssor az elején, csupán bemelegítés a következő gyorsuló ütemekre.

- Petra! Húzza ki magát rendesen!

- Ádám! Mit művel azzal a lánnyal? Élőlény, nem bábú, figyeljen már oda kicsit! – a tanárnő átkiabálva a zenét, folyamatosan instrukciókat osztogatott. Egyre nehezedett a tánc, éreztem, hogy egy izzadság csepp bukott ki hajam tövéből, és gördült végig halántékomon. Nem panaszkodhatok, Peti tökéletes pár. Erősen tart, határozottan irányít, jó előadó, és rendkívül mutatós is. Következett viszont az a rész ahol egyedül kell boldogulnunk. Fiúknak két fordulat, míg nekünk egy hatalmas kör a jobb lábunkkal. Nagy lendület kell hozzá, és a zene irreálisan kevés időt hagy. Meg is történt a baj. Láttam amint előttem Lujza, Heni osztálytársa, egy hatalmasat zuhan. Semmi pánik, Balázs már nyújtotta is a kezét, gyorsan felsegítette, és már folytatták is a táncot. Vagyis folytatták volna, de a zenét hírtelen kikapcsolták, és a csönd, ami a csoportra ereszkedett, jobban bántotta a fülemet, mintha kétszeresére emelték volna a hangerőt.

Mindenki a magnó irányába nézett, de a legtöbben el is kapták rögtön a fejüket mikor megpillantották, a dühtől paprika vörösre színeződött arcú tanárnőt. Már tudtuk mi következik, és kezdtük sajnálni, hogy nem szerelkeztünk fel füldugóval óra előtt.

- Mégis, hogy gondolják? Mit mondtam én maguknak? Mit tanítottam annyi éven át? Minden hiába volt? Ezek szerint igen. Tizedik éve próbálom megértetni magukkal, hogy nem szabad mással foglalkozniuk a színpadon. Még a partnerükkel sem. Elesett? Nem baj. Majd feláll magától. Útban van? Oldja meg!

Ebben a szent pillanatban azonban megszólalt a táncóra végét jelző csengetés. Jelen esetben a megváltás. Ki tudja, meddig hallgathattuk volna még ezt az egymás ellen uszító szövegelést.

- Elmehetnek, és nagyon kérem, szedjék össze magukat következő órára, mert kénytelen leszek más módszerekhez folyamodni!

*

- Nem kéne ennyire felizgatnia magát… már legalább a hetedik hónapban lehet. – vacsora közben mindenki tett valamilyen megjegyzést Kovács tanárnővel kapcsolatosan, és akár hányszor próbáltunk más témára kitérni a vége mindig ugyan az volt. Ez utóbbi bölcsességnek Bea volt a szülőatyja.

- Szerintem következő hónapban el is megy. Aztán két évig ki tudja milyen tanárt kapunk.

- És hányat?! A tanárnő három csoportot is vezetett nálunk. – egyre jobb ötletek… nekem nem volt sok kedvem beleszólni a társalgásba, de azért figyeltem miről folyik a szó. Szerencsére Flóra feldobott egy új témát, ami után mindenkinek csak bólogatni és hallgatni volt kedve, így a beszélgetés abbamaradt. Flóra felkiáltása pedig nem volt más, mint:

- Jaj! Annyira várom már a szombati első fordulót!

*

Legvadabb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy az ilyen hamar elkövetkezik. Ott állt hatodikosoktól, az általános iskolásoktól, a középiskolásokon át, a már végzettekig minden lány, gyakorló dresszben, vagy hiúságból fakadóan jobban kiöltözve. A kezdeti izgalom azonban hamar elszállt.

Páronként hívtak be minket, de nem láthattuk a másik előadását, csupán az előtérben ácsorogva hallgathattuk zenéjét, majd a kritikákat, véleményeket.

Két és fél óra várakozás után engem is beszólítottak. Az előcsarnokban semmi másra nem koncentráltam csak saját produkciómra. Mikor pedig már bent álltam, és megszólalt a zene nagyon simán ment minden.

Először is, másodszor is, harmadszor is, negyedszer már kevésbé. A negyed döntőbe jutásért Magdával kellett megküzdenem, mint egy nagyjából két héttel, az első forduló után. Már itt is elfogadtam volna a vereséget, hiszen én nem vagyok egy nagy balettos, és Magdától kikapni nem fájt volna annyira. Sőt lehet, hogy kevésbé, mint az, amikor meghallottam saját nevem, párbajunk zárásaként. Tanáraink azzal indokolták döntésüket, hogy bár Magdának lágyabbak a mozdulatai, én technikailag többet tudok. Ezt biztosan az ugrásoknak köszönhettem.

Mikor a folyosóra kiértünk, megöleltük egymást, és nevetve folytattuk utunkat az öltözők felé. Kevésbé voltam azonban mosolygós kedvemben, mikor a negyeddöntőben rá kellett eszmélnem a már régen észrevételezett valóságra. Mikor kitűzték a listát, megállapítottuk, hogy Flórával kerülhetek össze, ha eljutok ideáig. Tárgytalannak tartottam a kérdést, mert igazából nem fűztem, hosszú távú továbbjutásomhoz túl nagy reményeket.

De hát eljött a negyeddöntő napja, ami már fényesebb keretek között zajlott, mint az előző fordulók. Az iskola színháztermében rendezték, és bárki beülhetett a diákok közül megnézni, aki kíváncsi volt rá. Egy perccel ki kellett egészíteni a műsorszámainkat, hogy ne legyen nyolc, a kritikákkal együtt tíz perc alatt vége az egésznek.

Elsőként kellett színpadra lépnem. Magabiztos voltam, azon tudatba belenyugodva, hogy nincs veszteni valóm. Az előadásom most már, a kiegészítés után sokkal inkább a látványelemekre épült, mint a technikára, azt a néhány ugrásomat kivéve. Ezzel esélyem sem volt ilyen erős mezőnyben. Mindazonáltal a diákoknak rendkívül tetszett a produkcióm, és ezt lelkes tapssal jutalmazták, amiért én nagyon hálás voltam. Mikor lefelé lépkedtem a színpadról, arra gondoltam, hogy nekem már ezért megérte. Az, hogy szórakoztassam a közönséget, számomra mindennél fontosabb. Ez az igazi győzelem.

Nem voltam csalódott, mikor nem hangzott el a nevem az elődöntősök között. Én azt szerettem volna, hogy Flóra jusson tovább. Ez az ő műfaja, és nekem is megvan a sajátom.

- Az elődöntőkre, vasárnap, azaz holnap délután kerül sor. Mindenkit szeretettel várunk. A továbbjutóknak gratulálok, a kiesetteknek köszönöm a részvételt, a közönségnek meg a bátorítást. A holnapi viszont látásra! – Pataki igazgató úr ezekkel, a szavakkal zárta a szombati napot.

Álmosan dőltem be kollégiumi ágyamba, és mosolyogva aludtam el. Valószínűleg azért, mert elkerülte figyelmemet Flóra holnapi vetélytársának a neve: Petra. Nem jobb balett táncos, de sokkal jobban kedvelik a tanárok. A másik idegesítő dolog pedig, hogy a párhuzamos elődöntőben, két már érettségivel rendelkező diák van, ráadásul az egyik pont Zsófi, akit az iskola legjobb balett táncosaként tartanak számon.

*

Kárörvendő mosoly jelent meg arcomon, mikor kimondták Flóra nevét másnap, az előadás után. Összenéztem Magdával, és nem bírtuk elfojtani nevetésünket.

Petra arcát egyszerűen nem lehet leírni, látni kell. Először valami sárgászöldes színt öltött, aztán meg mikor újra visszanéztem rá, már piros volt. Lehet, hogyha egy percre sem veszem le róla tekintetem, és egy kicsit figyelmesebben nézem akkor a szivárvány összes színét, felfedezhettem volna rajta…

- Holnap a táncórák elmaradnak, és minden diák kötelezően, nézőként részt fog venni a döntőn. A két utoljára maradt táncosnak, kettő műsorszámot kell bemutatniuk, és az alapján fogunk dönteni. Köszönöm a figyelmet.

*

Bea foglalta a helyünket, amíg mi Magdával elmentünk Flórához az öltözőbe.

- Annyira izgulok. Tuti le fog alázni. Ő már három éve végzett. – fal fehéren üldögélt a padon, és sokkal bizonytalanabbnak látszott, mint bármikor máskor.

- Ha így állsz hozzá akkor tuti meg is fog történni.

- Ez az! Csak nyugalom, Zsófiban nincs semmi különleges, egyedül nem tud kitalálni semmi, csak a már előre megrágott és félig megemésztett dolgokat tudja végrehajtani.

- Fúj Dóri, ez undorító! – célomat elértem mikor kicsit elnevette magát, az előbbi véleménynyilvánításomon, de tulajdonképpen nem hazudtam.

- Vissza kell mennünk, mielőtt észreveszik, hogy eljöttünk ide.

- Sok sikert!

- Köszönöm! – kiáltott még utánunk, mivel mi már el is tűntünk az ajtóból.

Elsőnek Zsófit szólították. Tökéletes, de nyers és ízetlen programot adott elő. Szám elé emeltem, összekulcsolt ujjaimat, amíg végignéztem egy szintén tökéletes programot. A különbség azonban nagy volt. Zsófi teljes balett szerelésben, gyönyörű, fellépésekre készített tüll ruhájában és hibátlan sminkkel állt színpadra. Vállig érő, vörös haja annyira volt összefogva, hogy ne lógjon szemeibe. Előadásában azonban, nem volt semmi kreativitás, vagy élet. Csak amit tanítottak, hogy pontosabb legyek betanítottak neki. Elfogult vagyok, mikor azt mondom, hogy az abszolút ellentét jobban tetszett? Lehet, hogy igen, de nekem sokkal meggyőzőbb volt Flóra, hosszú, fehér, kiszélesedő szárú nadrágban, és hasonló jellegű hosszú ujjú felsőrészben. Smink nélkül, szorosan összefogott szőke hajával.

 - Most pedig színpadra szólítom a két döntőbe jutott táncost. A zsűri meghozta döntését. – becsuktam szemeimet és összevontam szemöldökömet. – Aki pedig az iskola legjobb táncosának bizonyult, és ezáltal elnyerte a jogot, hogy képviselőjévé váljon a verseny további részében, az nem más, mint…