|
1. rész: Csak a kezdet
Márk 2008.05.13. 19:52
Hétköznapi történet egy fiatal, iskolás fiú szemszögéből. Szemben az élet pofonaival, és jó oldalával; az iskolai történésekkel; a családi gondokkal; a barátok társaságában... Egy átlagos fiú, aki nem éppen magabiztosságáról híres, de mer nagyokat álmodni!
Mindennapok világában
Ha a Nap felkel, kivilágosodik a hajnal, és felébred a világ… De mi van akkor, ha ez a napocska nem bír elég erős fénnyel, és nem süt az ember hasára? Merthogy ma reggel ez történt. El fogok késni…
1. rész: Csak a kezdet
Üdv! Tommy vagyok, és épp a fürdőszoba tükrében nézem magam! Bizony, ez a barna, kissé hosszú hajú, barna szemű, átlagos magassággal bíró fiú vagyok én. Ez a nap egyszerre rossz is, és nem is. Rossz azért, mert szeptember 1-je van, így ma újra suliba kell menni; viszont két okból jó is. Az egyik, hogy túl vagyok egy elképesztően csodálatos nyári szüneten, a másik pedig, hogy még 17 nap, és betöltöm a 14. életévemet.
Nos, jelenleg már a városunkban sétálok az iskolámba. A város e része eléggé kicsi, de forgalomnak itt sincsen hiánya. Kezdődik a nyolcadik évfolyam. Nem tudom, hogy örüljek, vagy ne. A nyolcadikkal együtt kezdődik a felhajtás, és a még annál is rosszabb tanulás.
Megérkeztem. Nem késtem el. Ez jó jel. Földszint, első-, és második emelet, ebből áll a sulim. Első nap ugyebár még szerencsére nem csinálunk semmit, csupán megkapjuk az órarendünket, és tartanak egy kisebb eligazítást. Most bemutatom nektek az osztálytermünket. Biológiaterem, mivel az osztályfőnökünk biológiatanár. A falakat mindenféle környezeti tabló, illetve kép díszíti. A padok két sorba rendeződve várnak ránk, melyekbe három tanuló ülhet. Kissé idegesen léptem át a küszöböt, de mikor megpillantottam már bent lévő osztálytársaimat, ez az érzés azonnal elmúlt. Nem szeretek azonnal belevágni a dolgok közepébe, így egy intéssel elintéztem a köszönést, majd leültem a helyemre. Ekkor még nem ült mellettem senki, mivel a padtársaim még nem érkeztek meg.
Kis idő múlva, már megtelt a terem. Egyre több osztálytársam érkezett meg, majd az osztályfőnök is. Őt nem tudom nagyon jellemezni, annyit mondok róla, hogy amikor jó napja van, kitűnő tanár, amikor nem, egyszerűen kibírhatatlan. Már első nap furcsa dolgok történtek velem. Megtörtént a mesélés egymás nyaráról, a padtársam, Ethan bejelentette, hogy rettenetes nyara volt…
- Alig telt el pár nap a suli vége óta, és kezdődött is – mondta. – Anyának autóbalesete volt, így lőttek az egyhetes hegyi túrának.
- Azóta legalább jobban van? – kérdeztem.
- Hát… 2 hétig kórházban volt, de szerencsére be tudtuk pótolni a nyaralást.
- Akkor mért volt szörnyű?
Ekkor elmesélte, hogy a nyár folyamán megismerkedett egy lánnyal, akivel igencsak jó barátságot kötöttek. Ne értsétek félre, kizárólag barátságot. De el kellett válniuk egymástól, mivel a szünidő sem végtelen. Mikor befejezte ezt, belépett az ajtón egy olyan személy, akit egyáltalán nem kedvelünk. Melanie. Nyugodtan vehetjük úgy, hogy az osztályból csak néhányan rokonszenveznek vele.
- Timothyék is csak azért vannak vele, mert jól néz ki – szólalt meg a másik oldalamon ülő Diann.
- De rajtunk nem fog – súgtam oda Ethannek. Ezen nevettünk egy darabig, aztán végre elkezdődött az „óra”.
- Nos, szeretettel üdvözlök mindenkit ismét itt – mondta a tanárnő. – Elkezdődik az utolsó közös tanévünk. Minden padra teszek egy órarendnyomtatványt, amelyről lemásolhatja magának órarendjét. - És szétosztotta az imént említett lapokat.
- Nagyszerű. Minden nap 6 óra – sóhajtott hátunknál Violett.
- Egyetértek. Mért mindig mi kapjuk a legnehezebb órarendet? – jegyezte meg Diann, majd elkezdtük másolni az elkövetkező napjaink tanítási rendjét.
- Hát ez szép! – kiáltott fel Aaron az utolsó padból. – Egy nap fizika, kémia és történelem?!
- Nem én állítom össze – mondta a papírmunkáit szorgosan intéző tanárnő.
- Nehéz órarend – sóhajtott Daniel.
- Egy kitűnő tanuló csak ne panaszkodjon! – utasította a mellette ülő Karen.
Ezután Susanne tanárnő – merthogy így hívják – szólt még pár szót, amíg ki nem csengettek. Szünetben ismét rengeteget beszélgettünk. Váratlanul Melanie lépett az asztalunkhoz.
- Sziasztok!
- Mi az? Új tagokat keresel, a „Jaj, de imádom magam, imádjuk együtt Melanie-t” klubba? Elég kicsi lehet a forgalom, ha ránk gondoltál – szólt gúnyosan Diann.
- Gúnyolódj csak. Tudom, hogy csupán az irigység beszél belőled – vette félvállról az imént elhangzottakat Melanie.
- Mit akarsz? – kérdeztem.
- Érdeklődni, hogyan telt a nyaratok.
Na tessék. Íme a második furcsa dolog a mai napon. Fura volt az is, hogy Ethan egyáltalán nem figyelt ide, hanem kifelé bámult az ablakon.
- Elment egynek. A tiéd? – kérdeztem vissza, közben láttam Diann szemforgatásait.
Ekkor Melanie felült a padunkra, és mesélni kezdett.
- Már a szünet első napján elutaztunk a tengerpartra, ahol 4 hetet töltöttünk, közben rengeteg csodás helyen voltunk. Aztán voltunk a hegyekben is. Itt 3 hétig. Nagyon szuper volt! Majd rögtön ezután búvárkodni mentünk, itt pedig a maradék szünetemet töltöttem egy varázslatos környéken, tele helyes fiúkkal! – áradozott Melanie.
- Tudtam, hogy ez lesz – sóhajtott Diann. – Csak azért jöttél, hogy ezt elmeséld! Nem is érdekel velünk mi történt, csupán dicsekedni akarsz a te nyaraddal! – borult ki végül.
Melanie sértődötten a helyére ment. Ezután én, Ethan felé hajoltam, megnézni mit, vagy kit néz.
- Baj van? – kérdeztem.
- Nem, semmi.
- Hová bambulsz?
- Csupán gondolkoztam. Szeretnék még szabadságon lenni – mondta Ethan.
- Akárcsak én. És szerintem mindnyájan. Jó lenne, ha a szünet tovább tartana – helyeselt Diann.
- Jöttök ma délután a Phoenixbe? – kérdezte Aaron.
A Phoenix egy szórakozóhely. Vagyis inkább klub, ahol délutánonként múlatjuk az időnket.
- Én nem tudok – mondta Ethan. – Otthon kell segítenem. Anyunak vissza kell mennie vizsgálatokra a kórházba, így egyedül vagyok a lakásban.
Ethan édesapja már régebben meghalt. Olyasmi autóbalesetben, mint ami az édesanyjával történt, így nem is csodálom, hogy kissé aggódik.
- Értem. Rám számíthatsz Aaron! – kiáltotta Diann.
- Át is ugorhatnánk segíteni Ethannek. – Böktem oldalba Diannt.
- Ö, persze! – szólt végül Diann. – Ez is jó ötlet! Aaron?
- Tudjátok, én még otthon sem nagyon szoktam takarítani, másoknál meg még nem próbáltam. – nevetett a fiú.
- Tökfej. Akkor ne gyere – mondta gúnyosan Diann.
- Igazán nem kell srácok – tiltakozott Ethan. – Megy egyedül is.
- Így hamarabb végzünk, közben beszélhetünk is, és még jut időnk elugrani a Phoenixbe – mondtam.
- Akkor ott találkozunk 2 óra körül, rendben? – kérdezte Aaron, mire bólintottunk.
Igen, tudom, hogy ez eddig maga volt az unalom, de hát elsőre ne várjatok túl sok cselekményt, főleg ne egy ilyen városban, mint a miénk. Hoppá! Én is így gondoltam, és kiderült, hogy rosszul hiszem. A takarítás után úgy lett, ahogy elterveztük, beültünk a Phoenixbe.
- Mit kértek? – kérdezte Aaron. – Narancslé?
- Jó lesz – válaszoltuk.
- Akkor négyszer 2 dl narancslé lesz – szólt Aaron a pultnál álló kiszolgálónak.
- 3 dollár – mondta unottan az eladónő.
- 3?! Kész rablás! – mérgelődött Aaron.
- Ha nem tetszik, lehet máshová is menni – szólt szúrós tekintettel a nő.
- Nem, köszönjük. Eddig jól bevált ez is. Tessék, három dolcsi. – Fizetett végül Aaron, majd visszajött hozzánk.
- Goromba egy nőszemély – jegyeztem meg.
Egy, a klubban elhelyezett kanapén ültünk mind a négyen. Általában mindenki tudja, hogy itt kell keresni minket, ha nem vagyunk otthon.
- Ez nem az a nő, aki a múltkor volt – csodálkozott Diann.
- Nem. Új eladót vettek fel ide, aki főállásban tanár lesz a sulinkban – mondta Ethan.
- Mi?! – lepődtünk meg mind.
- Ez a rideg nő lesz az új tanár, akiről beszéltek a tanári irodában? – kérdeztem meglepetten.
- Igen, és van még egy rossz hírem. Ez az érzéketlen nőszemély lesz az új etikatanárunk – jelentette ki Ethan.
- Leváltják azt a csinos, fiatal, kedves tanárnőt erre a görbe orrú, középkorú, idegbajosnak kinéző házisárkányra? – ijedezett Aaron.
- Nekem még rosszabb hírem van srácok – szólt Diann, mire mind ránéztünk, és azt láttuk, hogy ő meg a kanapé mögé mutat. – Ez az idegbajosnak kinéző házisárkány végig a hátatoknál állt, mikor elhordtátok mindennek. – Na erre mind leesett állal néztünk.
- Azt hiszem, mind a hárman már most megbuktunk etikából fiúk – mondtam.
- Na nem! Ez a nő nem állhat közém és a tanulás közé! – jelentette ki felállva Aaron.
- Te és a tanulás… Jó vicc – jegyezte meg gúnyosan Diann.
- Egyébként meg etikából eddig sem kellett nagyon tanulni, elég volt, ha bevágódsz egy kicsit a tanárnál – mondtam.
- Na ez nekünk már nem lehetséges – szólt Ethan.
Ekkor belépett a vég a klub ajtaján.
- Hát ti meg mit csináltok itt? – kérdezte meg lenézően Melanie.
- Ez meg mit keres itt? Még sosem láttam erre – mondta kissé idegesen Diann.
Melanie és három barátnője egyenesen az éppen felszolgáló tanárnőhöz vette az irányt.
- Tanárnő, hadd segítsünk egy kicsit! – jópofizott Melanie.
- Köszönöm lányok. Jó tudni, hogy ilyen gyerekeket is fogok tanítani – mondta a tanárnő, és mondata végén szúrós tekintettel ránk nézett.
- Csak azért jött, hogy benyaljon a tanárnál – szólt unottan Aaron.
- Menjünk inkább – javasolta Ethan.
Így történt, hogy már első nap gondokkal találtuk szemben magunkat. Nem volt átlagos nap, főleg így a vége felé. Ezután mind hazamentünk, és rettegve vártuk a másnapot, mivel az órarendünk szerint másnap etika óránk is lesz…
A következő epizódban jobban megismerhetitek a környezetemben élőket. Ezen kívül pedig még kiderül az is, milyen további bonyolódások várnak ránk az iskolában, valamint a hétköznapi életben.
Folytatása következik
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
