Ugyebár a múltkor ott sötétült el minden, hogy elkezdődött a dráma. Szó szerint, mivel az állítólagos meghallgatáson még nem tudni mi történt. Viszont most mindent megtudhattok. Közben pedig még néhány többször is feltűnő személyről kaphattok egy kisebb leírást. Remegő lábakkal és kezekkel, de vágjunk neki ennek a beszélgetésnek a tanárral!

5. rész: A színjátszó kör

            Szemtől-szembe kerültem ismeretlen emberekkel és egy tanárral. De mégis miért aggódom én ennyire emiatt? Hiszen ez csak egy vacak próba, ami ha nem sikerül, maximum távozok innen. Ez egyfajta akadály, amin túl kell jutnom. Végül is ezáltal most kiderül, hogy van-e keresnivalóm a dráma területén. Kipróbálhatom magam.

- Sziasztok! – köszönt a tanárnő.

A többiek leültek a színpad szélére, ami előtt a tanár megállt. Gondoltam én kivétel leszek, és állva maradtam.

- Sissie, légy szíves kapcsold fel a színpadon az összes világítást! – mondta a magas, szőkésbarna hajú, kedves arcú nő. Na álljunk meg egy percre!

Akiről most szó volt, Sissie. Teljes nevén Cecilia Smith. Barna hajú, alacsony, nálam egy évvel fiatalabb lány. Tőlünk nem túl messze laknak, ismerős is volt az arca. Rendes lány, csak kicsit túl komolyan vesz mindent.

A tanárnő kérésére a fények kigyúltak.

- Áh, szóval te vagy az új gyerek. – Rám nézett a tanár, mire én mosolyogva bólintottam.

- „Mosolyogj, mosolyogj…” – gondoltam magamban.

- No nézzük csak – jött fel a színpadra a tanárnő, majd kezdett felém indulni. – Elég magas… Testalkatra megfelelő… Állj egyenesen, húzd ki magad! Barna haj… A hosszán változtatni kéne. Barna szemek, szépek… Te jó ég! 14 éves és makulátlan a bőre. Ilyet sem látni minden nap – miközben ezeket hadarta, egyre csak jött felém, én meg egyre csak hátráltam.

Ezt a folyamatot egy, az utamba kerülő kábel állította le. Ahogyan hátráltam, szépen belegabalyodtam, mire hanyatt is estem. Persze mindenki nevetésbe kezdett, de legyünk optimisták: legalább megnevetettem őket. Bosszankodó arccal tápászkodtam fel, mire…

- Ez a tekintet! Született színész! – örvendezett a tanárnő.

Elkerekedett szemekkel, meglepetten néztem mit művel ez a nő.

- Ez még jobb! Mi a neved kisfiam, itt a helyed közöttünk!

- Thomas Johns vagyok – szóltam zavartan.

- Kitty! Azonnal írd fel a nevét a taglistára!

Ütődött egy tanár, annyi szent. Az imént említett lány, elővett egy füzetet és egy tollat.

- Mondd még egyszer, légy szíves! – mondta mosolyogva.

- Thomas Johns.

Nos, ő Kitty Harrison. Középmagas, szőkésbarna hajú, szintén egy évvel fiatalabb lány. Állítólag ő itt a legjobb. Akaratos lány, mindig kimondja nyíltan a véleményét, akár egy darabról legyen szó, akár a suliban történik valami. A próbák alatt tényleg az ő munkája fogott meg a legjobban.

- Rendben, ezzel megvolnánk – szólt, majd becsukta a füzetet.

- Mondd csak, ez a nő mindig így viselkedik? – kérdeztem.

- Legtöbbször. De ha felidegesítjük, még ennél is rosszabb. Én speciel eddig nem egyszer kaptam össze vele kisebb dolgokon.

- Jól van gyerekek – törte meg a csendet a tanár tapsolva párat, mire mindenki a színpadon termett. – Ideje elkezdenünk a próbákat. Először is közlöm a társasággal, hogy a próbák hétfőn, szerdán és pénteken lesznek. Pontban fél háromkor várok mindenkit az iskola színi részlegének ajtaja előtt.

- Tanárnő! – vágott közbe Victoria. – Elnézést, hogy félbeszakítom, de nekem és Thomasnak szerdánként előkészítő óránk van a továbbtanulásra 2-től.

- Ami legalább 45 perces – helyeseltem.

- Nos akkor, vagy ti jöttök el hamarabb az előkészítőről, vagy mi tesszük későbbre a próbák időpontját – dilemmázott a tanár állát vakargatva.

Victoria ugyebár az osztálytársam. Magas, szőke rövid hajú. Most hogy itt vagyok, azt mondta, végre nem ő a legidősebb közöttük. A többiek eddig úgy néztek rá, mint valami óvó nénire. Nem csodálom, mivel segítőkész és céltudatos lány.

- Az utóbbi a jobb ötlet. Mivel nekem is különórám van olyankor – szólalt meg hátulról a csoport másik fiútagja, Dylan.

- Tehát nincs mit tenni, a próbák jövő héttől, 3 órától lesznek – jelentette ki a tanárnő.

Az imént hallhattátok Dylan Tylert. A csoport eredetileg egyedüli, ám velem együtt már második fiútagját. Dylan 2 évvel fiatalabb nálam. Most hatodikos. Állítólag imádja a tanárnő, mivel egyben az osztályfőnöke is. Alacsony, barna hajú, barna szemű. Magamra emlékeztet, csak két évvel korábbi kivitelben.

- Ma lesz próba? – kérdezte oldalról Leona. A többiek a társaság életében állítólag nem sok vizet zavarnak. Maradt még Leona, Mabel, Alyssa és Charlotte. Ők elvannak egymással, szóval nem nagyon beszélgetünk, csupán a darab közben.

- Igen, lesz. A darabnak nincs címe, csupán a tartalom a fontos.

- Mért nem lep ez meg? – súgta oda Sissie Kittynek.

- Két éve egyfolytában ez van – súgta nekem Kitty. – A daraboknak sosincs címe, a tanárnő csupán az előadás kreatívságára összpontosít.

A tanárnő folytatta:

- A négy főszereplő: Kitty, Dylan, Victoria és… Thomas.

Leesett állal reagáltam az utolsó névre. Hiszen még csak most érkeztem, épphogy bevettek a csoportba, és máris főszereplő legyek? Katasztrófa!

            A szereposztás után vége is lett a találkozónak. Én az egyik barátommal, Markkal múlattam az időt Newark egy parkjában. Azért mondom, hogy barát, mivel tényleg vele beszélem meg az összes gondomat. Furcsán hangozhat, de Mark Grant még csak 12 éves, és Dylan osztálytársa. Kiskorom óta ismerem, mivel még 5 évesen engem kértek meg, hogy vigyázzak a kicsi Markra. Azóta nem egyszer kellett már rá vigyáznom, de most, hogy neki is van elég esze, elválaszthatatlan barátok lettünk. Ismeri a titkaimat, ahogyan én is az övéit. A többiek, vagyis Diann, Ethan és Aaron nem nagyon kedvelik, csak nem tudom, miért. Mark szőke hajú és zöldeskék szemű. Igazi kis szívtipró már most a lányok körében, de őt valamilyen oknál fogva még hidegen hagyja ez a téma.

Nos, mint azt már mondtam, Mark és én egy parkban voltunk. Én a füvön feküdtem, ő pedig mellettem ült.

- Máris az első napon főszerephez jutottál? Ez klassz!

- Nem, ez katasztrófa! – kiabáltam dühösen. – Fújják le az előadást, különben csúnya leégés lesz a vége!

- Tudod mi a te legnagyobb bajod? – kérdezte Mark. – Túlságosan pesszimista vagy. Még saját magadban sem bízol annyira, hogy egy nyamvadt szerepet el tudj játszani.

- „Igaza van – gondoltam magamban. – Egyszerűen kibúvót akarok keresni a szereplés alól.”

- Mentséget keresel. Pedig te magad is tudod legbelül, hogy képes vagy rá, csak azt akarod elérni, hogy mások is ezt mondják – mondta Mark, mire teljesen meglepett arccal ültem fel.

Mark eléggé elszánt kölyök. Ha valamit a fejébe vesz, véghez viszi. Ami a szívén, az a száján. Néha jól jön az ilyen tulajdonság.

- Valld be nekem és magadnak is, hogy igazam van. Azt ajánlom, járj rendesen a próbákra, kápráztasd el a tanárt, és a többieket egyaránt. Mert én hiszek abban, hogy te képes vagy rá. Csak neked kéne ugyanezt tenni. – Kacsintott mosolyogva.

Meglepett, amit mondott. Egy nálam két évvel fiatalabb mondja meg azt, amit én magamnak még csak be sem merek vallani.

- Igazad van – nyögtem ki végül.

            Nos, akkor hajrá! Előre, és nem állok meg addig, amíg Marknak igaza nem lesz. El fogok kápráztatni másokat azzal, hogy képes leszek a legjobb teljesítményt nyújtani az előadáson!

A következő részben belevetjük magunkat a próbákba. Nem lesz könnyű megfelelni az elvárásoknak, de megteszek mindent! Emellett egy másik gonddal is szembe kell majd néznem, ám ez már a barátaimtól származik!

Folytatása következik