Álmomban sem hittem volna, hogy sikerül bejutnom a dráma-körbe. Ezen is túl vagyunk. A gyakori próbák miatt, amelyek már két hete tartanak, kezdek lemaradni a tanulással. Heti háromszor kell másfél órán keresztül a színpadon lennem, és ez kezd a tanulás rovására menni. Viszont Mark erre csak azt mondta, hogy a cél érdekében mindent meg kell tenni. De mi az én célom? Tény, azt akarom, hogy leesett állal nézzék, hogyan fejlődtem a színpadra, de mért is teszem ezt? Szűnni nem akaró kérdés…

6. rész: Kétségek közt

            Épp hazafelé tartottam azon elmélkedve, miként tudnék javítani a teljesítményemen. Nem a drámapróbákon, hanem az iskolában. Eközben eszembe jutott valami… Délután bementünk a kórházba Diann-nel. Édesanyjának állapota semmit sem javult az utóbbi időkben, pedig rendszeresen látogatjuk. Sőt, mikor megérkeztünk, váratlanul ért minket, amit az orvos mondott. Mrs. Dale már kómában feküdt, elgyengülten a fehér, makulátlan szobában, az érintetlen ágyon. Ez a dolog sem hagyott nyugodni. Ahogy az sem, amit Diann mondott mielőtt szétváltunk.

- Kezdünk aggódni miattad – idéztem fel furcsán hangzó mondatát.

- Ezt hogy érted?

- Aaron, Ethan és én úgy gondoljuk, hogy kezdesz túl sokat törődni a dráma-körrel.

- Micsoda? – Néztem értetlenül.

- Amióta elkezdődött ez a bolondság az életedben…

- Hé, ez nem bolondság – vágtam a szavába.

- Hagyd, hogy befejezzem! Szóval az óta sokkal másképpen viselkedsz velünk. Kezdünk megijedni, hogy minket régi barátaidnak tekintesz már csak.

- Na, látod, ez viszont már bolondság – mosolyodtam el. – Egyáltalán nem tekintek rátok másképp. Csupán egy időre most erre kell jobban koncentrálnom. Nagyon sajnálom, ha emiatt ezt az érzést keltettem bennetek.

Láttam, hogy Diann arcán még mindig ott volt az a kifejezés, amire a mondanivalója előtt is felfigyeltem már. Nyugtalannak tűnt.

- Nyugalom, majd igyekszem többet lenni veletek. Nem akarom, hogy az én ostoba viselkedésem miatt aggódj. Van neked ennél nagyobb problémád is. – Ezzel nem akartam elkeseríteni Diann-t, mégis innentől lehajtott fejjel, némán ment tovább mellettem.

            Másnap az iskolában kicsengetés után kiszaladtam a teremből, és a dráma szektor felé vettem az irányt. Nem vettem észre, hogy Aaron utánam szaladt egy ideig, de inkább csendben lemaradt végül. Már rohantam, hogy el ne késsem a próbáról. Egy gyorsan bevett kanyar után beestem szépen az ajtón.

- Elnézést, de pótórám volt. – lihegtem térdemen támaszkodva.

- Semmi gond – szólt felém nézve Bianca tanárnő. – Már elkezdtük egy ideje, de csatlakozz!

            Néhány szót a darabról. Csak, hogy tisztázzuk, egyáltalán mibe vágtam bele. Nos, a történet elején bemutatunk egy fiút. Ez lennék majd én. A fiú ismert személyiség, tehetséges az iskolai feladatok megoldásaiban. Szerelme egy szintén ismert lány – őt Kitty fogja játszani –, akinek tanulmányi eredményei nem túlzottan jók. Ő inkább a rosszaságával lett közismert. A lány egy balhéba keveri a fiút, aki mit sem sejtve belemegy ebbe, csakhogy plátói szerelmével lehessen. A reménytelen érzelem azonban álnok. A terv rosszul sül el, és váratlan fordulatként a két fiatalt megölik… A gyilkos erről a bűncselekménynek ígérkező tervről előre tud, mert a lány beavatja, és kéri, hogy végezzen a társával, mivel annak naivsága már elviselhetetlen. Dylan lesz, aki lelövi először az ártatlan Tommyt, majd ráébred, hogy ezért a felbérlője a markában tarthatja. Ettől megijedve végez a szemtanúval, Kittyvel is. A következő kép már meglepetéseket tartogat. Kitty és Tommy kísértetként mindent elfeledve az életükről, találkoznak. Egyikőjük sem olyan, mint az életben volt. Megismerkedésük első napján egymásba szeretnek. Ám a Túlvilágon is akad egy probléma, mégpedig egy lány, akit Victoria testesít meg. Szintén szerelmes a fiúba, aki nem tudja, mit érez az újdonsült személy iránt. Szerelmi háromszögbe csap át a sztori, melyben végül a fiú dönt. Hirtelen leperegnek előtte a múlt képei, és rájön, hogy Kitty mit művelt. A másik lányt választja, és boldogan élnek haláluk után kísértetként…

- Szép történet lesz ez. Csak hát még az elejével sem vagyunk kész tökéletesen – szólt Kitty, aki épp befejezte az ő részéről a próbát és leugrott a színpadról mellém.

- A történet alapból szép, csupán ezt a darabnak is vissza kéne adnia – vélekedett Dylan, aki még mindig a színpadon állt összefont karokkal.

- Rajtunk ne múljon! – Sétált a színpad széléhez Victoria.

- Rendben, akkor most onnan, hogy Kitty és Dylan egyességet köt! – Tapsolt hármat a tanárnő, mire Kitty visszament a lépcsőn a színpadra, Victoria pedig lejött onnan.

Ámulva néztem a nézőtéren ülve, hogyan elevenítik meg az imént elmondott történet egy részét, csupán ketten. Egyszerűen nem tudtam levenni munkájukról a szemem. Ők már profik. Két hét alatt ketten egészen idáig eljutottak, hogy máris rabul ejt, amit csinálnak.

- Figyelj! Én megölöm, csak mondd meg, miért! – mondta szövegét Dylan, miközben hátat fordított társának és a választ várva arrébb sétált tőle.

- Egyszerű a válasz – felelte magabiztosan a lány. – Rám hajtott. Szimplán idegesít, ha egy ilyen lúzer a nyakamon lóg fölöslegesen. Az ilyeneken a szép szó nem segít.

Ekkor a fiú megállt, és ridegen felelt:

- Értem. Nem mondom, hogy örömmel, de megteszem.

A történet olyan ország, olyan területén játszódik, ahol szinte minden az erőszakról szól. Az dönt, hogy ki a gyorsabb, szemfülesebb; az marad életben, akinek sikerül eltipornia másokat.

Figyelmem hirtelen elkerülte a színpadon történteket, és gondolataim átterelődtek a tegnap Diann-nel beszéltekre. Aggódnak értem? Tényleg okuk lenne rá? Ami igaz, az igaz: elég sok időm elveszi ez az új láz, de amint vége, újra a régi leszek, nem a mostani siető Thomas.

- Johns, pattanj fel! Te jössz Kittyvel, amikor belerángat abba a csúnya dologba – szólt szinte gúnyos hanglejtéssel Dylan, mire furcsa tekintettel bólintottam egyet, és felsiettem a színpadra.

            Próba után Mark átjött hozzám érdeklődni, hogyan telt az első igazi színpadra lépésem.

- Nekem valahogy nem ment a legjobban – meséltem az ágyamon ülő Marknak a szobámban. - Láttam, hogy Kittyn kívül mindenki furcsán nézett rám. Mintha többet vártak volna tőlem.

- Talán, mert többre lennél képes – okított ki a srác, mint mindig.

- Lehet. Úgy érzem a nézőtéren, hogy odafenn bármire képes lennék, de amikor fellépek a színpadra, mintha valami visszatartana.

- Lámpaláz?

- Nem hiszem. Mintha meg akarnék felelni. – Odasétáltam a szoba ablakához.

- Hát akkor ne függj senkitől! Gondolj egyszerűen arra, hogy jól fogsz szerepelni, légy magabiztos és kész!

Marknak már megint igaza van. Csak nagy fába vágtam a fejszém. 3 hét és az előadásnak kész kell lennie. Ha nem szedem össze magam, az egésznek lőttek, és hiába rontottam a jegyeimet, valamint a kapcsolataimat.

- Visszagondolva a mai próbára, talán az vonta el a figyelmem, hogy Dylan hogyan beszélt – elmélkedtem hangosan. – Riválisként tekintene rám?

- Ha igen, ne törődj vele! Nehogy már az osztálytársam miatt ne bontakozz ki! – Mark távozásra készülve állt fel az ágyról.

- Osztálytársad? – néztem meglepetten. – Tehát, neked is Bianca tanárnő az osztályfőnököd? Az én drámaoktató-tanárom?

- Azt nem tudtam, hogy a te oktatód, de egyébként igen. – Azzal elindult az ajtón kifelé, én pedig követtem egészen a lakás ajtajáig.

            Az ajtót bezárva Mark mögött, háttal nekidőlve annak, leültem, és továbbra is azon törtem a fejem, mitévő legyek. Jobb lenne, ha abbahagynám még most, és időben keresnék valakit a helyemre a dráma-körben?

A következő epizódban újabb nehézségek lépnek fel a próbákon. Kitartónak kell lennem, ha nem akarom feladni és elbukni. Ráadásul csőstől szakad nyakamba egy új gond, ami komolyan nem hiányzott. Ez az én formám. Minderről részletesebben majd legközelebb!

Folytatása következik