Amikor magához tért, a vízesés mellett, a gyepen találta magát, Arestin köpenyén fekve. A testvérem aggódva hajolt fölé, fekete lobonca a lány nyakába omlott.
- Jól vagy? - simította meg félve Stella arcát.
- Köszönöm, már igen - felelte a lány még mindig kábultan, és kis kezét lágyan rátette az ő arcát simogató démonkézre.
- Fel tudsz ülni? Nem szédülsz?
Stella kissé megpróbált felemelkedni, de visszaejtette a fejét.
- Várj, majd segítek! Csak lassan - csúsztatta egyik karját Arestin a lány háta alá, míg a másikkal megfogta a kezét. Arcuk nagyon közel került egymáshoz. Mindketten elpirultak. Tekintetük egymásba kapaszkodva néma kérdéseket és válaszokat közvetített. Arestin felültette Sébastienne húgát, de karjai öleléséből nem engedte el. A lány - még enyhén zúgó - fejét a bátyám vállára hajtotta, tenyerét pedig a mellkasához támasztotta. A fekete tigris finoman, ujjheggyel megérintette Stella arcát, aki kissé felemelte a fejét. Tekintetük ismét rabul ejtette egymást. Arestin lassan áthidalta az ajkaik között lévő távolságot, és puha, lágy csókba kezdett. Társnője ajka megremegett, és tétován, bátortalanul visszacsókolt, miközben a tenyerét a fekete tigris mellkasáról lassan felcsúsztatta a vállára, majd a nyakába. Gyengéd, hosszú csókjukat megszakítva egymáshoz bújtak. Kicsit később testvérem megszólalt:
- Kicsi lány! Megengeded nekem, hogy örökké melletted maradhassak? Vigyázni szeretnék rád! Mindig, mert... szeretlek!
- Jó, vigyázz rám! - bólintott ő könnytől felcsillanó szemmel. - Én mindig biztonságban érzem magamat veled, és nagyon jó melletted. Szeretlek téged!
Arestin elakadó lélegzettel hallgatta: csak halványan, titokban reménykedett abban, hogy Stellánál talán lehet némi esélye, de ez felülmúlta legmerészebb álmait is. Végtelen boldogság töltötte el a lány szavaitól. Újra egymáshoz hajoltak és összeölelkeztek - újabb hosszú, szerelmes csókban forrtak össze ajkaik.

Ebben a pillanatban tértünk vissza - teleportálva. Két nyulat hoztunk ebédre. Sébastienne egyik kezével zsákmányunkat fogta, a másikkal meg engem szorított magához. Megtorpantam - ezzel szerelmemet is megállítva - amikor megláttam őket. Mindketten felfigyeltünk már, milyen érzéseket táplálnak egymás iránt testvéreink. Úgy tettünk, mint ha mi sem történt volna. Csendesen elmentünk mellettük, be a barlangba. Észre se vettek bennünket, annyira egymásba feledkeztek.
Bent tüzet gyújtottunk, és elkészítettük az ételt. Közben az én ezüstszőke démonom - úgy fél percenként - jött hozzám egy lágy csókra, simogatásra. Azért az ebéd valahogyan mégis elkészült...
Sébastienne kiment, hogy szóljon nekik, de úgy döntött, mégsem teszi. Visszajött hozzám.                                 - Aliciám, kedvesem, a fülük botját sem mozdítják. Úgy döntöttek, inkább egymást kóstolgatják. Nem mintha én nem éhezném rád, de most együnk, és tegyük félre az ő ebédjüket - bújt hozzám szerelmesen.

Amikor jóllaktunk és elrakodtunk, Sébastienne hátulról átkarolta a derekamat, és belecsókolt a nyakamba. Sóhajtottam és megremegtem. Mindkét kezemmel hátranyúltam, beletúrva gyönyörű hajába. Tigrisem - kihasználva a kínálkozó alkalmat - becsúsztatta kezeit a felsőrészem alá, és lágyan cirógatni kezdett.
- Ne... még bejönnek - súgtam elakadó lélegzettel.
- Attól ne félj, hercegnőm, nagyon el vannak foglalva egymással - dorombolt a fülembe azon az észveszejtően csábító, mély, lágy hangján. 

"Hű... Alicia! Odáig vagy érte, nem tudsz neki ellenállni... de nem is akarsz. Igaz?!" - vetettem be én is minden vonzerőmet.
A hőforrás felé kormányzott, miközben a felsőmet hámozta le rólam.
- Bepótoljuk, ami tegnap elmaradt. Éhezem rád... Érezni akarlak! Belőled soha nem elég. Nagyon szeretlek! - csókolt újra és újra, forrón, szerelmesen.
Ruháinktól megválva elmerültünk a természetes medence kellemesen meleg vizében. Délelőtti, első együttlétünktől izzó, vad vágyaink nem csillapodtak, inkább még jobban feltüzelődtünk. Olyanok voltunk egymás számára, mint fuldoklónak a levegő, éhezőnek az étel, szomjazónak a víz. Nem tudtunk volna már egymás nélkül létezni.

Késő délután mind a négyen együtt ültünk a tűz mellett. Stella és Arestin is megette már a sült nyulat. Halkan beszélgettünk. Egyszer csak a bátyám tudomásunkra hozta: láttak bennünket a rejtett tisztáson aludni, félreérthetetlen helyzetben. Rettenetesen zavarba jöttem, és ráadásul dühös is lettem, testvérem kaján vigyorát látva. Felpattantam és sírva elrohantam, ki a barlangból.
- Ezt nem kellett volna... Tőlem számon kérhetnéd, de a húgodat miért bántod vele?! - kérdezte tőle Tigrisem, majd utánam vetette magát.
Arestin lehajtotta a fejét. Haja sátorán keresztül pillantott szerelmére, úgy suttogta:
- Tényleg nem kellett volna. Nagyon szeretem őket, a húgomat is és a bátyádat is - ő a legjobb és egyetlen barátom, és Alicia jegyese. Nem tudom, mi ütött belém.
- Kicsit irigyled őket, és én is - hallotta a választ. Megdöbbent. Stella hangosan nem mondott semmit, csak gondolatban. De eddig soha nem észleltük még, hogy képes lenne így kommunikálni. A lány nem is vette észre, hogy a fekete tigris megtudta titkolt válaszát, és azt sem, hogy ő kezd démonná válni. Arestin viszont felfigyelt az  arca két oldalán a halványzöld sávokra. Ujja hegyével lágyan megérintette, majd ezt mondta:
- Tényleg irigység, de örülök neki, hogy ennyire boldogok.
A lányon volt a meglepődés sora:
- Te gondolatolvasó vagy?!
- Úgy is mondhatjuk - nyerte vissza jókedvét a bátyám -, de inkább mondjuk azt, hogy te közvetítetted felém a gondolataidat. Kezdenek előtörni a lezárt képességeid, csak még irányítani nem tudod őket.
- Akkor vigyáznom kell, mire gondolok - mosolyodott el barátnője.
- Például most erre gondolsz - húzta magához Arestin, és finoman csókolni kezdte.

Sébastienne a rét szélén ért el. Álltam a sudár fenyők alatt, és keservesen zokogtam. Nem szólt egy szót sem, csak átölelt, és a könnyeim áztatták fekete felsőjét. Pár pillanat múlva megint meg tudtam nyugodni a karjaiban. Jól mondta Arestin a múltkor: csak ezüstszőke démonom tud rám ilyen hatással lenni.
Ahogy elmúlt zaklatottságom, már jött is bátyám telepatikus üzenete: ne haragudjak. Visszaüzentem, hogy most már rendben vagyok.
Kedvesem ingét teljesen eláztattam könnyeimel. Lekaptam róla, hogy a meleg napsütésben gyorsan megszáradhasson. Mint mindig, most is forró hullám futott végig a gerincemen izmos felsőteste látványára. Érzékelte a bennem kiváltott hatást, és még fokozta is, őrjítően szexi mosolyával megajándékozva. Álltunk az erdő szélén, karjaink szorosan átkulcsolták egymást. Hajam kibomlott és lebegett a frissítő szellőben, Sébastienne sörényének tincseivel keveredve. Nem szóltunk, csak éreztük egymást. Szíveink egy ritmusra lüktettek, szemeink néma üzenetünket közvetítették: Szeretlek!
A lemenő nap vörös fénye mintha olvasztott aranyba vont volna minket. A mozdulatlan csendben nem messze tőlünk kióvakodott az erdőből egy szarvas. Rőtvörös teste élesen elütött a gyep zöldjétől. Néhányszor lehajolt, tépett a fűből, és rágcsálta, miközben méltóságteljes mozdulatokkal a patak felé vonult.
Mosolyogva néztünk egymásra.  Eszünk ágában sem volt a királyi vadat bántani. Beértük más "vacsorával" is.

Már fénye volt a tűznek, amikor visszatértünk a vízesés mögé. A bátyám bűntudatos arccal jött oda hozzám. Sébastienne elengedett, és húga mellé ült a tűzhöz. Halkan beszélgettek. Tudták, hogy Arestinnek lelkiismeretfurdalása van a délutáni megjegyzése miatt. Hagyták, hogy jó testvérként megbeszéljük a dolgot.
"Mi az, Alicia?! Milyen démonnő vagy te?!" - gondoltam, amikor a bátyámhoz bújva megint bőgni kezdtem.
- Ne haragudj! - suttogta fivérem. - Nem bántani akartalak. Megértelek benneteket, hiszen ti mindig is összetartoztatok, már kisgyerekként is. Örök szerelem a tiétek. Irigy vagyok. Bárcsak a miénk is az lenne!
- Nem haragszom. A vérem vagy, és én is a tiéd. Örök szerelem? Igen, a miénk érzem, hogy az. Ha te is hasonlót szeretnél, szerintem ez főleg rajtad múlik, bátyókám! Stella odáig van érted, amióta először meglátott. Menjünk, mert várnak a párjaink! Vesd be magadat, nála, bátyus - mosolyogtam rá mókásan, mire ő szokott, kedves kölyökvigyorával válaszolt.
Még ültünk kicsit a tűz mellett, bámulva a lángok táncát, miközben egyre akadozottabb társalgást folytattunk. Ásítoztunk, aztán elvackolódtunk éjszakára. Életem szerelmével megosztoztunk a két takarónkon: egyik lett a deréjkaljunk, a másik pedig a kettőnk közös takarója. Sébastienne álmosan dorombolva magához húzott, testünk egész hosszában egymáshoz simult. Arestin ránézett Stellára, azután hasonló módon ágyaztak meg maguknak, mint mi. Bátyám is átölelte kedvesét. A barlangban már csak a tűz parazsa derengett, néha pici szikrát pattantva, majd lassan az is kihunyt.