A lány bánatosan üldögélt londoni kis lakásának kandallója előtt. A táncoló lángokat nézte mit sem látó szemekkel. Odakint hullt a hó, vastag paplant borítva a téli éjszakában didergő világra. Egy több, mint három éve elmúlt párizsi este járt az eszében... és az a fiú, aki akkor megcsókolta. Adele hiába várta, hogy a srác - ígéretét betartva - jelentkezzen... Voltak barátai és udvarlói bőven, mégis John volt a nagy szerelem az életében, hiába nem történt más közöttük, csak egy csók...
Egy álló hónapig minden nap csak bámulták egymást, sóvárogva.
Adele ilyen téren régimódi volt, ő nem ment oda elsőként... megvárta, míg a férfiak lépnek...
Az utolsó estén, a búcsú-bulin a szőke férfi felkérte, és táncolni kezdtek. A zene, a ritmus és a szenvedély átjárta testüket. Adele még soha sem érzett senki iránt így. És az angol fiú sem... legalábbis azt mondta...
Első csókjuk egyben a búcsúé is volt. Adele másnap reggel visszautazott a londoni egyetemre. Azóta John nem adott magáról életjelt.
"Ennyire megcsaltak a megérzéseim?" - töprengett.

A kicsi nappali asztalához sétált. Előszedett egy csomag kártyát. Igaz, társasjáték - általában. De lehet vele időt tölteni egyedül is... például várat építeni belőle, ha valaki nem tud aludni. Csak nyugalom és biztos kéz kell hozzá... Ideje van bőven reggelig. Egyedül van, senki sem zavarja. Hát akkor... rajta! Építés közben a gondolatai szabadon kószáltak, leginkább még mindig John körül...
Magányos merengéséből halk kopogás riasztotta fel. A zajtól megrezzenve hozzáért egy kártyalaphoz, amihez nem kellett volna... A vár halk roppanásokkal omlott az asztalra.
Ajtaja előtt egy aránylag magas, kisportolt termetű, fekete férfi állt. David Winthersthall. Az egyik iskolatársa.
- Jó estét! - köszönt, amikor kinyílt az ajtó - megtudhatnám, minek köszönhetem késői látogatásodat?!
- Ne haragudj a zavarásért... de fontos dolgot szeretnék veled megbeszélni...- hangzott a rendkívül határozott fellépésű nemesifjú válasza.
- Most?!
- Igen, most. - hangzott a határozott válasz.
- Nos... hát... akkor fáradj beljebb! Hozhatok egy teát?
- Ilyen későn már nem szoktam teázni.- utasította el a fiú kissé arrogánsan - inkább beszéljük meg, amiért eljöttem ide...
A fekete férfi büszkén, kissé lenéző tekintettel mustrálta az egyszerű, de ízléses berendezésű lakást. Tekintete elidőzött az asztalra omlott kártyalapokon, melyeknek láttán kék szemei hideg gúnnyal csillantak, amit a lány nem vett észre...
Majd Adelehez fordult, és beszélni kezdett.

Két és fél évvel később...

Hajnalodott. A tágas hálószoba kényelmes ágyán két test feküdt. A félhomályban az egyik - a nő - megmozdult. Hanyatt fekve meredt a mennyezet egy pontjára. Keveset pihent, de nem tudott visszaaludni. Csak egyre fokozódó feszültséget érzett az előtte álló naptól.
Kintről behallatszott a madarak kora reggeli hangversenye. Adele most egy kicsit félrefordította fejét. Oldalra nézett. Kedvese mélyen aludt, mint akinek semmi gondja a világon... Nos, igen... mi gondja lehet egy dúsgazdag ifjú lordnak?! David sűrű, fekete haja kissé szétterült a párnán - már amennyire hossza engedte...
A lány szomorúan elmosolyodott, amikor látta, a férfi úgy alszik, mint egy kisgyerek. Eléggé vonzó, markáns vonásai
simák voltak, ami nem tükrözött nyugtalanságot. Adele elgondolkodott... Szereti... de mégsem úgy, mint... Őt; akkor, régen... és még most is... A reménytelen szerelem fájdalmát David nem tudta feledtetni vele, bár a fiú ennek az ellenkezőjéről volt meggyőződve...
A nő még mindig gyötrődő lélekkel hordozta azt, szívébe mélyen eltemetve.
Elnyomott magában egy apró sóhajt, majd csendesen felkelt. Magára kapta hosszú selyemköntösét, ami még sejtelmesebbé tette csinos alakját. Hosszú, barna haja lágyan omlott a hátára. A csípőjéig érő hullámos hajtömeget lazán összefogta.
Halkan kinyitotta a terasz üvegajtaját, és kilépett a friss, kora reggeli levegőre. Mélyet szippantva lélegezte be a harmatos növények kesernyés illatát, amelybe belekeveredett a virágzó gyümölcsfák mézes aromája. A balzsamos levegő átjárta tüdejét. A madarak éneke itt, kint jóval hangosabban hallatszott. Kellemes, álomszerű hangulatba ringató... A könnyű, reggeli párából vörösen emelkedett ki a Nap korongja.A zöld dombokon, a virágba borult fákon elömlő fény szelíd, meleg ragyogásba vonta az egész tájat. A harmatcseppek szivárványos csillogása különös drágakövekként ékesítette a rét fűszálait.

Adele óvatos érintést érzett a vállán. Tudta, David az. Hátát nekitámasztotta a férfi mellkasának, aki átölelte őt.
- Jó reggelt! Hogy aludtál? - csókolt a nyakába a sármos lord.
- Jó reggelt! Korán ébredtem. Nyugtalan vagyok. Tartok a mai naptól.
- Ugyan... miért tartanál?!
- Ez egy bennsőséges családi ünnep. Legalábbis általánosan. Mert nálunk itt lesz egy seregnyi idegen, akik a legapróbb
dolgokat is árgus szemekkel fürkészik, és mindent kitárgyalnak majd rólunk...
- Dear, ezt már megbeszéltük... Társaságbeliként nem tehetem meg, hogy a nyilvánosságot kizárjam. Egy Lord Winthersthallnak megvannak a fontos társadalmi kötelezettségei...

A barna lány szerette Davidet, de ilyenkor a férfi az idegeire mászott a nagyzási mániájával. Adele nem a londoni felső tízezerhez tartozott. Tehetős ausztrál birtokosok gyermekeként tanult Londonban, majd néhány hónapja, tanulmányai
végeztével itt is helyezkedett el egy divatcégnél.
Daviddal még egyetemistaként hozta össze a sors. Hosszú beszélgetéseikből lassan vonzalom lett... ma pedig itt állnak
életük egy fontos állomása előtt... este lesz az eljegyzési bankettjük.
A nő már el is tervezte magában, hogyan fog felöltözni. Kiválasztott magának egy egyszerű, de elegáns fekete estélyi ruhát, néhány hozzá illő kiegészítővel. Ezeket odakészítette öltözőasztalához. Majd farmernadrágot húzott, sportcipőt, és egy csinos, fekete, testhezálló pamut felsőrészt. Haját lófarokba kötötte.
Leballagott az emeletről reggelizni. Jövendőbelije már ott volt, és szemrehányóan nézett rá, hogy késett...

Étkezés közben az érkező vendégekre terelődött a szó. A fekete férfi néhány rokonáról elég sokat mesélt. Davidnak a két unokatestvére is eljön, akikkel még a lány soha nem találkozott. A két testvér: egy idősebb fiú, és egy Adele-el majdnem egyidős lány. Különösképp meglepődött párja megjegyzésein... és hogy a a két unokafivér egymásnak szöges ellentéte. A másikat nem érdeklik a David által istenített tőzsdei, pénzügyi manőverek. Valószínűtlenül szőke, és utálja az öltönyviselést... Szabadidejét nagyrészt olvasással tölti, és főúri ivadék létére művészeti galérája van Párizsban... Szóval az előkelő család "fekete báránya". Az ifjú lord lenézéssel vegyest elégedettséggel nyilatkozott, hogy mennyivel különb unokabátyjától... Adele észrevette, hogy irigykedik unokatestvérére, azért beszél róla így...
"Hmm... egy művészetek és tudományok iránt érdeklődő Winthersthall... ebben a családban eddig ilyennel nem találkoztam..."- gondolta a lány kíváncsian. Eközben David tovább fényezte magát a távollévő rovására...
Adele nem szerette jövendőbelije ezen megnyilvánulásait. De a férfi valamivel - önkéntelenül is - mindig ellensúlyozni tudta ezen negatívumait... Eddig.

Befejezték a reggelit. David kissé kezdett Adele agyára menni sznobságával. Étkezés után arra akarta rávenni a nőt, hogy az anyja, Lady Winthersthall által odarendelt fodrász keze alá üljön. Adele hallani sem akart arról, hogy elveszítse egyéniségét azáltal, hogy az előkelőségek által bálványozott mesterfodrász rövidre vágja és befesse haját...
A fekete férfi felháborodott. Úgy viselkedett leendő menyasszonyával, ahogy azelőtt még soha. A lány döbbenten nézte az
önmagából kivetkőzött, sértett és hisztisen ordibáló fiatal lordot. Ezt az oldalát eddig a férfinek nem ismerte...
Nem szólt, erre David mérgesen elrobogott, és tovább szervezkedett.
A barna lány fogta magát, és lement az istállóhoz. Felkereste saját hátaslovát, Storm-ot. A csillagos homlokú, csodaszép fekete csődör örvendező nyerítéssel üdvözölte gazdáját. Köszöntésül hűvös orrát Adele arcához tolta, aki megpaskolta a ló izmos nyakát, majd rátette hátára a nyerget és felszerszámozta. Ezután szólt az istállófiúnak, hogy kilovagol.

Gyönyörű, kellemesen meleg, napsütéses délelőtt lett. A fekete ló egy ideig a zöld dombokon vágtázott, aztán Adele visszafogta lassabb tempóra. Egy szép, ligetes területre értek. A lány tudta, hogy nem messze egy forrás van, ahol kényelmesen pihenhetnek paripájával. Storm-ot szabadon engedte, hiszen ismerte annyira, hogy a ló soha nem megy el
a közeléből ilyenkor...A hátas a forrás mellett legelni kezdett, és a friss vízből oltotta szomját.
Adele letelepedett egy kidőlt, mohos fatörzsre. Hallgatta a madarak énekét, a forrás csobogását, élvezte a fák lombjain átszűrődő napsütést. Nyugalom volt... jóleső csend.