Gyönyörű hajnalra ébredtem. Még csak szürkület volt. Lágy szellő fújt be a nyitott erkélyajtón, magával hozva a közeli fenyvesek friss illatát. Keleten, a látóhatár szélén egy aranyszínű sáv ragyogott fel - ígérve a közelgő napkeltét; csukott szemhéjamon keresztülvilágítva és felébresztve. Nagyot sóhajtva nyitottam ki zöld macskaszemeimet. Sébastienne mellkasán nyugtattam fejemet, miközben bársonyos bőrén keresztül szívverését hallgattam. Forró testünk egymáshoz ért. Egy vékony takaró takart kettőnket, ami félig lecsúszott rólunk, ahogy aludtunk. Szerelmem még mindig az álmok birodalmát járta, karját derekam köré fonva. Gyengéden megcirógattam szobor szépségű arcát, amin ragyogtak a különleges színű méregcsíkok.
Majd eszembe jutott, milyen nap is következik... nem igazán tudtam, milyen is az esküvői szertartás, a megjelölésről nem is szólva... Kissé beleborzongtam az izgatott várakozásba... és valljuk be, picit tartottam is az egész dologtól... mi lesz,
ha valamit elrontok?! Mert életem legfontosabb állomásain eddig rendre csináltam valami hülyeséget, ami leégetett... Álmodozó töprengésemből kedvesem ébredése szakított ki. Ahogy még jobban magához húzott, minden kis problémám elszállt a messzeségbe. Ahogy sikerül majd, úgy lesz... hát... csak nem fogok bénázni! Érezte rajtam a kicsi bizonytalanságot. Gondolataimban olvasott. Némán válaszolt: nem lesz semmi baj... ne aggódjak. Csókja maga volt a mindent elemésztő tűz. Már nem járt más az eszemben, csak az, hogy most, azonnal kell nekem... és ő is ezen a véleményen volt... Tombolt  bennünk a szerelem és a vágy.
A nap felkelt, első sugarai bevetültek ránk. Mi fáradtan lihegve szorítottuk egymást, ködös tekintetünkben az elmúlt percek
gyönyörével. A fény bearanyozta meztelen testünket. Még nem mozdultunk. Jó volt így érezni egymást.
Mindketten azt akartuk, hogy ezek a pillanatok örökké tartsanak... de kívánságunk nem teljesülhetett. Az Idő homokszemei
könyörtelenül peregtek... fel kell kelnünk... csak az éjjel lesz újra kettőnké...
Felkeltem, ruganyos léptekkel tartottam minden igényt kielégítő fürdőnk felé. Sébastiene izzó tekintetét éreztem magamon,
majd kezeit a derekamra fonódva és izmos testét hátamhoz simulva... az én Tigrisem egyetlen ugrással utolért ... igazi
ragadozó...
A pezsgőfürdőben kellemesen felfrissültünk. Sébastienne kilépett a medencéből, testéről és hajáról csorogtak a vízcseppek. Kezét nyújtotta, hogy segítsen nekem. Azzal a mozdulatával, amivel kihúzott, magához is rántott. Ajkaink vad táncba kezdtek.
- Mennünk kell... - mindjárt itt lesznek, hogy a szertartásra időben elkészüljünk...- suttogta ajkaimra.
- Még mindig nem vagyok tiszában teljesen azzal, mit kell tennem. Ezért kicsit ideges vagyok...- súgtam vissza.
- Ne izgulj, drága Aliciám! Csak követni kell azt, amit a pap mond.
- A vérszerződés... hogy kell azt?
- Kicsit megkóstoljuk egymást... - csillant pajkos derű a szemeiben - én majd itt... - húzta végig finoman ujját a vállam és
nyakam találkozásánál, amitől gerincemen forró hullám futott végig.
Mindketten egy-egy törölközőt csavartunk magunkra. Amikor kiléptünk a fürdőből, zavarba jöttünk. Már ott várt anyánk, Stella
és néhány szolgáló.
- Sébastienne, drága fiam, Neked most menned kell. A szobádban kell készülnöd.- fordult hozzá. Szerelmem bólintott. Pillanat alatt eltűnt. Átteleportált a saját lakosztályába, amit már régen nem is használt, csak a ruhái és fegyverei tárolására...

Anyám, sógornőm és a szolgálók körülvettek.  Csodálatos fehér selyemruhát hoztak, fűzőszerű felsőrésze karjaimat, vállaimat  szabadon hagyta. Mellrészén az anyagot egy pánt húzta össze, amin igazgyöngyök díszlettek, arany foglalatban. A szoknyarésze simán, fodrok nélkül bővült lefelé. Rá még egy elöl nyitott uszály került, aminek derékrésze lefelé mutató ék alakban simult rám, és szintén  finom, ízlésesen elszórt arany- és gyöngyberakás díszítette.
A fodrász feltűzött, és hátamra lecsüngő csigákba rendezett frizurát álmodott meg. Fejemre ezután gyöngyberakásos arany diadém került, amire leheletvékony, fehér, áttetsző, fényben gyöngyházszínben csillanó fátyol volt erősítve. Nyakamba  most a családi hagyományoknak megfelelő, hercegnői rangomat is jelző, nyakamon körbefutó aranypánt került, amiből arany láncocskák függtek, fokozatosan hosszabbodtak és rövidültek, ék alakot alkotva dekoltázsomon. Minden láncocska végén egy-egy igazgyöngy fehérlett.
Füleimbe szintén igazgyöngyös arany függőket raktak. Az ékszerek mindegyik darabja káprázatosan finom ötvösmunka volt, és anyáról lányára hagyományozódott... már időtlen idők óta.
Fehér selyemcipellő, könyékig érő kesztyű egészítette  még ki menyasszonyi ruhámat. Amikor elkészültem, Stella és anyám
mosolyogva összenéztek. Zavarba jöttem, főleg, amikor a tükörben megpillantottam magamat... Stellának eszébe jutott egy további apróság: a halvány, gyöngyházfényű smink...
- Most már jöhet a bátyám...- bólintott elégedetten - szóhoz sem fog tudni jutni...
Anyám kissé felkacagott, majd elküldte a szolgálókat.
- Nem fog jönni... neki odalent kell várnia. Arestin vezeti hozzá majd Aliciát. Minket pedig Lord Aramesh. Menjünk gyorsan
öltözni!
A fodrász nekik is elkészítette már a hajukat, így csak a ruhájukat kellett átvenniük. Míg bátyámra vártam, eszembe jutott a
tőle kapott parfüm... Gyorsan magamra tettem belőle pár cseppet. Már kopogtak is...
- Gyere be, bátyus.- szóltam ki.
- Mehetünk?- lépett be az ajtón elegánsan, aztán elakadt a szava. De nem hiába a bátyám... lélekjelenlétét gyorsan visszanyerte. Kezembe nyomott egy kicsi, de annál szebb, fehér rózsákból és zöld növényekből kötött virágcsokrot.
- Hugi... elképesztő...nagyon szép vagy.- sóhajtotta, majd a karját nyújtotta. Már indultunk is lefelé a lépcsőn.
- Ne hozz még nagyobb zavarba, Arestin! - pirosodtam ismét - hol lesz a szertartás?
- A parkban, a kis szentélyben.
- Akkor az egész kastélyon végig kell vonulnunk...
- Igen...- vigyorodott el zavaromat látva - mit vagy úgy oda? Nem Philhez fogsz férjhezmenni...
- Hülye...- löktem oldalba mérgesen -  ne emlegesd azt a szemetet...
- Csak ennyit akartam... hogy ne legyél olyan, mint aki karót nyelt... Ne idegeskedj... inkább mesélj... Mit műveltetek Sébastiennel az éjjel?!
- Te hülye, perverz... különben is, indulj ki magadból... Ti mit műveltetek?!
- Hehe... magánügy... de már nem is vagy az esküvő miatt ideges...
Ránéztem a bátyámra, és mindketten elnevettük magunkat. Míg elterelte a figyelmemet, addig oda is értünk a kerti kápolnához.
Már mindenki ott volt: a tábornok a lányaival és kísérőkként a két tanítómesterükkel, apánk, karjain kétoldalt anyánkkal és Stellával... És álmaim netovábbja, életem szerelme, Sébastienne... most ő is fehér, némi arany - díszítésű öltözékben.
Ezüstszőke, hosszú haja kiengedve omlott hátára és vállára. Ahogy megláttam, csak nyeltem egy nagyot... De pár percig ő sem tudott megmozdulni.
- Odáig van érted... és Te is érte. Örülök Nektek.- jegyezte meg bátyám gondolatban, csak nekem címezve, mástól elrejtve
mondandóját. Válaszul egy nagyot sóhajtottam, miközben fivéremre pillantottam, majd újból kedvesemet bámultam, míg Arestin odavezetett.
Amikor később a szertartás részleteit próbáltam felidézni, emlékezetemben összemosódtak... csak Őt láttam, rá figyeltem.
Amikor a pap kérdezett, válaszoltam, amit tennem kellett, automatikusan tettem... majd elkövetkezett... Furcsa érzés kerített
hatalmába, fogaim átalakultak, hosszabbá váltak ugyanúgy, mint Sébastiennenek is... Majd Ő gyengéden megcsókolta nyakamat, és beleharapott. Én ugyanezt tettem Vele. A kiserkenő vért lenyaltuk a sebről, ami szinte azonnal összeforrt, de különös rajzolatú jel maradt utána - mint egy lángnyelv... Mint ami a férjem homlokát díszítette...
Most már együvé tartozunk mindörökre...