Aludtam. Nem tudtam, körülöttem mi történik. Csak az álmom volt jelen pillanatban valóság számomra... egy torz, gonosz vigyor... a szörnyű zuhanás... sikítottam. Aztán éreztem, hogy két erős kar átölel. Végtelen megnyugvást és védelmet adott. Már nem estem tovább a semmibe. Sóhajtottam, és belesimultam a karok meleg, óvó biztonságába... ő az, akire mindig számíthatok... egyedül ő képes bármilyen körülmények közt elkapni, ha zuhanok...
Késő délután ébredtem az alvásból, kábultan és korgó gyomorral. Még nem nyitottam ki a szemeimet. Halk beszélgetést hallottam. Két nagyon ismerős férfihang... Danny és Leon. Utóbbi lehetett hozzám közelebb, mert éreztem megszokott, friss, kesernyésen édes illatát. Sőt... ahogy jobban magamhoz tértem kómás állapotomból, észrevettem, hogy nagyon közel volt... arcom a mellkasán pihent, és hallottam szíve ütemes lüktetését. Karjának gyengéd ölelését sem álmodtam...
- Ha most látnának benneteket az újságírók... az életben ki nem magyaráznátok, hogy nem vagytok egy család!- suttogta bátyám vigyorogva.
- Tudom. Nem is magyarázkodnék.- válaszolt kedvesem ugyanolyan csendesen - végre tényleg tartozom valahová. És ők a családom. Meg ti. Te és a szüleitek.
- Örülök neki, hogy így érzed. - jelentette ki Dan komolyan.
- Elrendezkedtél?
- Igen, köszi.
- Ameliet egyenlőre nem viszem a szobájába. És Sorát sem. Jobb, ha együtt vannak.
- Hát, a te ágyadon kényelmesen elférnek... de te hol fogsz aludni?
- Majd megoldom. Éjjel is velük kell maradni. Hiszen láthattad az előbb... Sora majdnem leesett álmában... és mennyire reszketett szegény... Te csak pihenj nyugodtan! Holnap este neked előadás... én meg úgysem tudok még edzeni.
- Rendben. Sora az imént tényleg nagyon dobálta magát... de Amelie most nyugodtan alszik...
Már nagyon elzsibbadt az egyik karom, ezért mocorogni kezdtem.
- A húgod ébredezik. - állapította meg ezüsthajú társam.
- Látom...
- Megvárjuk Ameliet, aztán elmegyünk vacsorázni. Csak holnaptól van házvezetőnőnk.
- Készülj arra, hogy rázós lesz... a média olyan, mint a kullancs.
- Nagyon remélem, hogy még nem tudódott ki a délelőtti támadás híre... ma talán békén hagynak. Meg egy olyan helyet választottam, amit általában az egyszerű emberek látogatnak. Arra pedig a média nem kíváncsi.- válaszolt elgondolkodva Leon, miközben ujjaival az arcomat cirógatta. Macskás mozdulattal simultam tenyeréhez, miközben nagyot ásítottam. Kinyitottam a szemeimet, és egyenesen a lágy, ezüstös tekintettel találkoztam.
- Hogy vagy?
- Fáradtan. Álmodtam, és az eleje borzasztó volt... zuhantam a semmibe. De utána elkaptál...- mosolyodtam el. Majd körülnéztem, kissé megemelve a fejemet. Egy hatalmas, sötétkék ágytakarós ágyon feküdtünk. Amelie, Leon és én... Kedvesem középen, mindkettőnket ölelve. Be voltunk takarva egy-egy bársonyosan puha takaróval. Az ezüsthajú kislány még mélyen aludt.
A szoba berendezéséből rájöttem, hogy az kizárólag Leoné lehet.Az ágytakaró színével egyező és ezüstszürke sötétítő függönyök a hatalmas ablakon, most csinosan félrekötve. Az ablakból a tengerre látni...
A szobában egy íróasztal, rajta laptop, egy jegyzettömb és írószerek. Fölötte kis könyvespolc, néhány vaskos kötettel és egy nagy cserép zöld növény. Mellette egy kandalló, rajta régi, gyönyörű óra, meg egy fénykép, szintén antik ezüstkeretben. De ez nem Sophie... a fotó kettőnkről készült, a Hattyúk tava premierjén...
A kandalló előtt két sötétkék kárpitozású karosszék. Az ablakkal szemközti falat teljes egészében egy tolóajtós, tükrös gardróbszekrény foglalta el. Az ágy két oldalánál éjjeliszekrénykék, rajtuk ismét néhány könyv, meg egy-egy
olvasólámpa. A bútorok fából készültek, egyszerűek, tetszetősek és igényesek. A szobából két ajtó nyílt, egyik valószínűleg a
folyosóra, a másik meg egy fürdőszobába vezethet. Ez utóbbi az ágy melletti falban nyílt. Danny az egyik - az íróasztalnál lévő - kényelmes karosszékben ült, onnan vigyorgott rám:
- Üdv, miss mormota!
- Hmm... te sem panaszkodhatsz, bátyus... Fantom a tanúm, sokszor elaludtál már...
- Nem véletlen... ikrek lennétek...- nevette el magát Leon is.
- Ha vacsorázni megyünk, még át kell öltöznöm...- állt fel fivérem - addigra felébred a picur is.
Majd átment a szobájába készülődni.
- Még nem is volt alkalmam igazán köszönni, mióta Németországból visszaérkeztem... de nem vesztegeted az idődet... ha nem vagyok melletted, hogy vigyázzak rád, rögtön bajba kerülsz... - ölelt át, és lágyan, szerelmesen megcsókolt. Hozzábújtam és viszonoztam édes csókját, melybe beleremegtünk. Közben hosszú, selymes, hajával játszottak ujjaim. Belenéztem szemeibe, melyek folyékony ezüstként csillogva tükrözték mély érzelmeit, majd kéjes nyugalommal hunytam le szempilláimat: nem álmodom, tényleg ő karol át ennyire féltőn...  Ezzel a csókkal elmondtunk mindent... gyengéd, suttogó becézéssel, a bennünk lobogó tűz szenvedélyével simogatták és falták egymást ajkaink, betöltve a fájdalmas űrt, amit a másik hiánya eddig okozott... A túláradó boldogság drágakövei csordultak le arcomon, csukott szemhéjaim alól. Ő kérdőn nézett rám:
- Mi a baj, Angyalkám?
- Semmi. Boldog vagyok.
- Akkor jó. Én is.- suttogta, és még közelebb húzott magához. Feküdtünk az ágyon, és hallgattunk. Ittuk magunkba egymás közelségét, illatát. Élveztük a pillanat varázsát. Aztán felbukkant mellettünk egy álomittas arcocska, fürtös, ezüstszín hajjal keretezve...
- Mami!- szólalt meg Amelie, még félig csukott szemmel.
Döbbenten néztem Leonra, de ő csak mosolygott:
- Téged fogadott el pótmamának... többet tettél érte még nálam is. És értem is sokat...
- Hmm?
- Kiragadtál a Halálisten karmaiból.- adott egy gyors csókot, majd sóhajtott:
- Hát... ideje készülődni... már nagyon éhesek vagytok...
Mosoly futott át angyalian szép arcán, mert megkordult a gyomrom. Erre eléggé elpirultam. Aztán nevetni kezdtem, mert Leon gyomra is vacsoraidőt jelzett...
- Hölgyeim, a fürdőszoba... - nyitotta ki előttünk az ágy melletti ajtót - ja, Dan hozott pár holmit neked, itt van a sporttáskában, a gardróbszekrényben.
- Köszi.
- Hozok Amelienek valami ruhát.
- Hmm... ha megmutatja a szobáját, majd elhozzuk ketten. Addig te át tudsz öltözni.
- Jól van, menjetek.- bólintott kedvesem. Arcára most is mosoly ült, aminek végtelenül örültem. Olyan más, annyira kedves az új Leon, mióta megszabadult a saját fájdalma alkotta jégbörtönből...
Kézen fogtam a francia kislányt, és beszélgetve mentünk a folyosón. Nem messzire, mert a bal oldali, szomszéd szoba volt az övé. Benyitottunk, és elámultam.
- Ez gyönyörű!- néztem körül. Fehér, rózsaszín, kék... A bútorok fehérek, virágos faragásokkal. Az ágytakaró rózsaszín. Rajta kék díszpárnák, rózsaszínű maci-mintákkal. A kis, gyerekméretű asztal melletti kárpitos székek is maci-mintásak. A fehér játékospolcokon sokféle szebbnél-szebb baba, plüssjáték, építőkocka, mesekönyv és egy babaház.
A melegbarna hajópadlón vastag, puha kék szőnyegek. Az egyik sarokban nagy, magas peremű fehér virágtál, amibe több cserépnyi, hatásosan elrendezett növény volt ültetve. A szobából egy elegáns fürdőszoba nyílt, bordó és világos rózsaszín csempézéssel.
- Gyere, Sora mami! Ez itt a szobám.- vezetett körbe Amelie, megmutatva birodalmát.
- Mondd csak! Miért mondod nekem, hogy mami?
- Mert olyan vagy, mint anyu. Kedves és szép. És szeretsz. Én is szeretlek!- kapaszkodott belém. Elsírtam magamat a meghatottságtól, miközben lehajoltam hozzá:
- Gyere, kicsi Amy, válasszunk gyorsan egy ruhát neked... Leon nem szeret sokáig várni.
- Jól van, tudom. Itt vannak a ruháim. - ment oda egy nagy, fehér, faragott virágdíszes kétajtós szekrényhez. A polcokon összehajtogatott pulóverek, nadrágok, kosárkákban apróbb ruhadarabok. Az akasztós részben elegáns és kényelmes ruhácskák, mellettük kabátok függtek.
- Nagyon ügyesen rendben tartod a holmidat!
- Leon rakta össze. Azt mondta, segít, mert én még kicsi vagyok... Hamburgban is ez volt a szobám.
- Lássuk csak! Vacsorázni megyünk. Kényelmes, de elegánsabb ruha kellene, meg egy pulóver, ha hűvösebb lesz... ez az!-
emeltem ki egy ujjatlan almazöld ruhácskát, meg a hozzá illő perelint. Egy hasonló zöld, keresztpántos balerinacipő, fehér masnival az orrán, meg fehér zokni... és almazöld hajszalag. Gyors mosdatás, majd öltöztetés után szépen megfésültem kissé kusza fürtjeit, és copfba kötöttem a zöld hajszalaggal. Elégedetten néztem művemet. Volt már valamennyi gyakorlatom, mert kishúgomat is én rendeztem, ha nálam voltak látogatóban...
- Menjünk, Amelie! Danny már biztosan elkészült. Addig, amíg felöltözöm, majd megkérjük, olvasson neked mesét.
- Jó!- örült a kislány, és lekapott a polcról egy könyvet - ebből meséljen!
- Rendben...
Amikor kiléptünk Amelie szobájából, a szemközti szobából épp akkor jött ki bátyám.
- Ez a szobám. - mondta - a tiéd meg a mellette lévő, Leonéval szemben. De a holmid még a táskában van, a szobájában.
Hoztam neked egy ruhát, pont ilyen alkalmakra gondolva...
- Igen, mondta, hogy ott fogom találni, köszönöm. Melyiket hoztad?
- Egy fekete minit. Nekem tetszik, bár még nem láttam rajtad.
- Ó... sejtem, melyiket... csak azt az egyet hoztad?! Hajaj...- pirosodtam - Danny, megtennéd, hogy amíg átöltözöm, mesélsz Amelienek?
- Persze. Leviszem a nappaliba. Ott fogunk várni.
- Hmm... az merre van?
- Ha lemégy a lépcsőn, rögtön meglátod.- válaszolt ikertestvérem. Hát igen... ő nem aludt, amikor a házba érkezett...
- Köszi... megyek is öltözni...

Bekopogtam kedvesem szobájába, majd beléptem. Már elkészült, és éppen indult volna ő is lefelé a nappaliba. Fekete, farmerszabású nadrágot - mely eltakarta a gipszet a lábán - és sötétkék, rövidujjú, lazán begombolt inget viselt. Lezser eleganciája láttán a szívem dübörögni kezdett... nem hiába a nők álma...
- Menj csak... szabad a fürdő... - intett az ajtó felé - majd megvárlak.
A táskámból kiszedtem egy törölközőt, a tusfürdőmet, és a Dan által hozott ruhát. Amikor elővettem, újra elpirultam. Tényleg azt hozta, amitől tartottam... de más választásom nem lévén azt kellett magamra húznom. Nem volt kéznél másik. A ruhát May hozta nekem Párizsból, amikor ott volt egy fellépésen. A 18. születésnapomra kaptam tőle. Felpróbáltam, illett rám, de még egyszer sem vettem fel sehová, mert szerintem kissé kihívó volt...
Eltűntem a fürdőszobában. A hálószoba színei ebben a helyiségben is uralkodtak... Sötétebb és világosabb kék csempék, ezüstösen szürke fürdőszobabútor és szőnyeg. A mosdó világosszürke márvány, felette nagy tükör. Zuhanykabin és kis fürdőmedencényi, padlóba süllyesztett masszázs-kád. Gyorsan leraktam a tartóra a törölközőmet. Mielőtt azonban a zuhanyozáshoz készültem, bosszúságomra megjelent előttem a perverz Fantom. Szerencsére késlekedés nélkül elkaptam, majd gonoszkodó mosolytól kísérve kivittem a hálóba, és kedvesem markába raktam, ami nem igazán tetszett a szellemnek.
Most már zavartalanul lezuhanyoztam, majd megtörölköztem és felvettem a fekete miniruhát. Rugalmas anyaga teljesen testhez simuló volt, háromnegyedes ujjhosszal, elöl és a hátán egyformán, de nem ízléstelenül mély "V" kivágással. Végül is... tűrhetően állt rajtam. Fekete, kényelmes, puha bőr papucscipőmbe bújtam, aminek orrát anyagából készült masni díszítette. Hajamat megfésültem, és fekete hajpántot raktam bele. A nyakamban a szokott láncomat viseltem, a fél szív medállal. Még feketével kontúroztam a szemeimet, aztán kiléptem a fürdőből. Eléggé piros színben pompázó arccal...
Leon az egyik karosszékben ülve olvasott. Amikor rám nézett, ragadozópillantással mért végig. Féktelen vágy izzott a szemeiben. Lassan felállt, odalépett hozzám, és szinte rávetette magát az ajkaimra, miközben magához szorított.
- Megőrjítesz, cheerie! - suttogta, amikor elváltak ajkaink.
- Te is engem... démoni őrangyalom! - mosolyodtam el, még a csóktól pihegve.
- Menjünk, mert Amelie és Daniel még vacsora nélkül marad... - nevetett fel kissé kajánul. Átölelte derekamat, úgy lépkedtünk lefelé a lépcsőn.

A nappali a ház többi részéhez méltóan elegáns, egyszerű, de minden kényelmet biztosító tágas helyiség volt. Meleg, otthonos hangulatot árasztó mahagónifa bútorok,tölgyfa padló, bézs színű sötétítők, bútorhuzatok... A falakat szabálytalan, mozaikszerűen egymás mellé illesztett világos kőlapok takarták, mediterrán hangulatot adva a szobának, amit felerősítettek a bejárat, az ablakok és a teraszajtó boltívei.  Az egyik falat teljesen kitöltötte egy óriási, beépített könyvespolc, amiben helyet kapott egy nagyképernyős tévé, házimozi és hifi-berendezés is. A másik fal dísze a fehér márvány kandalló, rajta mahagóni keretes fénykép Sophieról és néhány apró dísztárgy. A kandalló előtt vastag, bolyhos, bézs szőnyeg. A nappali hatalmas ablakai itt is a tengerre néztek.
A boltíves üvegajtó kifelé nyílt, a teraszra, szintén a part felé. Egy sarokban akvárium, egzotikus, színes halakkal, körülötte mini őserdő - szobanövényekből, amiket mesterien rendeztek el, kiemelve velük az akvárium látványát. Egy kényelmes ülőgarnitúra előtt alacsony asztalka állt. Az egyik kanapén ültek Dannyék.  Bátyám éppen a könyvből olvasott fel Amelienek, amikor felnézett, és meglátva elakadt a szava. Majd ennyit mondott a kislánynak:
- Amy, ha nem bánod, ezt befejezzük vacsora után... itt jönnek Leonék. Amelie bólintott, majd felpattant, és hozzánk szaladt:
- Éhes vagyok! Mit fogunk enni?
- Meglepetés...- válaszolt neki örök partnerem, majd hozzám fordult:
- Igazi kis hercegnőt varázsoltál az unokahúgomból. Magadból pedig... démoni angyalt. Már előre féltékeny vagyok...
- Mire? Hiszen téged szeretlek! Teljes szívemből.
- Akkor jó, mert én is. - válaszolta, puszit nyomva arcomra, majd kisiettünk rokonaink után ikrem autójáig. Amy ugyanis bátyámat már kézen fogva kivonszolta.
Az alkonyi homályban visszanéztem a villa homlokzatára, amelynek fehér festése szinte világított. Régies stílusa visszafogott, de impozáns látványt nyújtott, körülvéve az esti szellőben feketén bólogató fenyőfákkal.

Forró öröm árasztotta el a szívemet, ahogy ezüsthajú álomlovagom erős karjai derekamra fonódtak, miközben a türkizkék autócsodában mellém ült. Csöndesen utaztunk, a kis Amelie csevegését hallgatva, aki most nem közöttünk foglalt helyet, hanem mellettem, gyermekülésbe csatolva. Rövidesen megálltunk egy tengerparti kertvendéglő előtt. Olasz étterem...
- Hmm... imádom az olasz konyhát!- jegyeztem meg.
- Tudom. Mindannyian szeretjük. Ezért jöttünk ide.- nézett rám kedvesen. Bementünk, és egy diszkrét, félreeső helyen lévő asztalhoz vezettek bennünket. Leon előre lefoglaltatta. Hamar felszolgálták az ízletes tésztát, és valódi olasz bort kortyoltunk hozzá. Amelie gyümölcslevet kapott. A desszert pedig fagylalt volt.
A kis étteremben sok volt a vendég, de mindenki az ízletes ételekkel volt elfoglalva. Szerencsére zavartalanul élvezhettük az itáliai konyha remekeit. Amelie eléggé kimerült, mire az étkezéssel végeztünk. Danny hazavitte kocsival, míg Leonnal a parton sétáltunk vissza. Már alig húzta a lábát, majdnem teljesen meggyógyult. Kate-et vártuk másnap délelőttre, mert minket is látni akart, hogy vagyunk, meg a gipsztől is megszabadítja szerelmemet...
Lassan a házhoz értünk, de még nem mentünk be. Megálltunk a víz szélén, és egymást ölelve néztük a holdfényben lustán partra futó hullámokat.