Az Ő szemével
Trza 2008.06.28. 01:21
Az Ő szemével (18+) - avagy, mit érezhet az áldozat, a kés alatt
Jólesően nyújtóztam egyet vackomon.
Kellemes meleg ölelt körül. Jólesett így félálomban heverni. Micsoda béke, és nyugalom.
Mmm...jó ez az ernyedtség. Elégedettségemet talán csak a bimbózó éhség árnyékolta be, amely apró, óvatos karmolásokkal jelezte, lassan ideje lenne végre reggelizni.
Ó azok a finom, zaftos falatok...! Mi lenne velem nélkületek?
Összehúzott szemmel kikémleltem a derengő szürkeségbe, mely ezt a hideg, téli reggelt jellemezte. Vajon mennyi lehet az idő?
Gyomromba ismét, kicsit erősebben belemart az éhség karma.
Már nem kell sokat várnom, és a személyzet megterít a reggelihez. Alig várom, hogy végre teli pofával habzsolhassam. Talán, szólnom kellene nekik, hogy ma korábban kérem?
Még meggondolom. Egyenlőre olyan jó itt heverni... Hallgatom a hajnali csendet.
Csendet? Érthetetlen hangfoszlányok szállnak felém odakintről. Mi ez? Máris ébren vannak? Furcsa. Máskor rekedtre kell ordítanom magam, hogy végre idetolja a képét valaki. Most meg... szokatlanul nagy a mozgolódás odakint. Mintha a Nagy Ház apraja-nagyja ott nyüzsögne.
És ezek a hangok... Vannak köztük olyanok, amelyeket még nem hallottam. Kik lehetnek?
Nem bírtam tovább feküdni. Szuszogva föltápászkodtam.
Valakik lakosztályom felé közeledtek az udvaron. Nehéz lépteik alatt csak úgy csikorgott a keményre taposott hó.
Szívem valamiért gyorsabban kezdett verni.
Semmi kétség, nem a megszokott léptek, és többen vannak. Vajon mit akarhatnak?
Valami ismeretlen, rossz érzés lett úrrá rajtam, ahogy feszülten hallgatóztam. Egyetlen zörej sem kerülte el a figyelmemet.
Elhallgattak. Mi ez a hirtelen csend?
Csak álltam, földbegyökerezett lábbal. Ekkor... megnyikordult a kilincs..., lassan kinyílt az ajtó, és a nyílásban megjelent két sötét alak. Két ismeretlen.
Nem tetszett, ahogy rám néztek. Végigfutott rajtam a hideg attól a méricskélő, hideg pillantástól, amivel tetőtől talpig végigmértek. Önkéntelenül elhátráltam a falig.
Csendben figyeltük egymást. Ekkor, a háttérben megjelent végre egy ismerős alak, kezében a megszokott tállal. Orromat megcsapta kedvenc csemegém ínycsiklandozó illata. Odatette elém a földre. Bizalmatlanul ránéztem, de Ő csak biztatóan intett, mint mindig, és visszahátrált a bejárathoz. Most már hárman meredtek rám. Ettől valahogy elment az étvágyam, ám ekkor... a finom illat újra felém libbent. A tálból párállott felém. A csodába! Nem tudok neki ellenállni. A hasamat mindig nagyon szerettem. Mondjuk, ez talán meg is látszik rajtam. Az utóbbi időben fölszedtem pár kilót derékban, de ez még nem ok arra, hogy ilyen udvariatlanul bámulják, hogyan eszem. Nem akarnak ezek menni végre?
Csak néztem rájuk, tekintetemmel próbáltam jelezni rosszallásomat. Úgy látszik végre leesett nekik, mert kifordultak az ajtón. Na végre! Micsoda megkönnyebbülés! Lássunk hát neki az étkezésnek!
Nem voltak valami bőkezűek ma reggel. Csak ennyit hoztak! Ejnye!
Na mindegy, ha megettem, majd rendelek másik adagot. Ilyen csekélységgel csak nem szúrják ki a szememet!? Fél fogamra sem elég. Mmm... milyen jó az illata! Áhítattal dugtam orromat a tálba. Nem láttam, nem hallottam, megízlelni készültem aranyló szemeit e mennyei eledelnek.
Ám ekkor...! Egy durva kéz megragadta a fülemet!
Ááá!! Ez fáj! Ne!! Miért csinálja?
Mit... mit akar ez azzal a kötéllel?
A másik idegen is kihasználta csöppnyi figyelmetlenségemet. Visszajött, és most itt áll mögöttem. Nem! Ne kösse össze a lábamat! Hé!! Ne! Áááá!!! Ordítok, ahogy a torkomon kifér. Nem hatja meg őket. Kérem, ne bántsanak! Ha az ennivalóm kell, hát tessék vegyék!
Nem hallják. Ezek... egyszerűen ledöntenek a lábaimról! Hova visznek? Miért!? Mit vétettem én?
Huh... milyen hideg van itt kint! Bőrömet véresre horzsolja a hó. Ezek pedig csak vonszolnak... Nem hallják a könyörgésemet?
Nincs hát bennük egy csöpp szánalom sem?!
Jaj! Mit akar azzal a késsel?!
Ne! Ne jöjjön közelebb! Kérem! Én ezt nem bírom idegekkel...!
Éreztem, ahogy záróizmaim elengedték magukat. Forró, vizelettel kevert ürülék folyt végig a lábaimon.
A késes... rám nehezedett! Minden erőmet latba vetve próbáltam lerázni magamról.
Fölemelkedtem - majdnem sikerült! -, de a kötéllel visszarántottak.
Hárman vetik magukat egyszerre rám! Ez nem ér! Hárman egy ellen?! Miféle fair play ez?
Ááá! Beletérdelt a hasamba. Ez nagyon fáj!!
Küzdök, de hiába. Sok ez az izgalom egyszerre, én pedig különben sem vagyok egy sportos alkat és a szívem... ki akar ugrani mellkasomból! Hiába rángatom a lábaimat, csak a kötél mélyed egyre jobban a húsomba. Nem tudom felemelni a fejemet sem. Erős marok szorítja le a földre. Sajognak belé a füleim.
S az a fényes penge... most megindult a torkom felé.
Halálra ítéltek... – villant belém a bizonyosság.
Nem lehet! Ne...! Még olyan fiatal vagyok! Kérem...!!!
A hideg fém könyörtelenül a torkomnak feszült, s furcsa, halkan reccsenéssel áthatolt a bőrömön..
Nem is fáj...? - csodálkozom tágra nyitott szemmel.
Nem a fenét!! - nyögök fel. A rám törő kín késként mar belém. Késként... haha! Hiszen pontosan az: kés. Valami meleg folyadék önti el a torkomat. Beszélni próbálok... próbálom menteni, ami még menthető...
Hiába, csak artikulálatlan hangok hagyják el szájamat - elvágták a hangszálaimat.
Nem bírom... ez iszonyú! Szívem őrülten ver. Minden dobbanással több vér távozik belőlem, és sötét, habos folyamként vág utat magának a hóban.
Nem kapok levegőt. Fulladozom.
Furcsa, gurgulázó hangokat hallok. Ez... ezt én adom ki? Ne!! Mikor lesz már vége?!! Kegyelem...!
Már nem érzem a lábaimat sem. Elzsibbadtak. Fázom. Kegyetlen fogával marcangolja bőrömet a fagy, ám lassan, lassan érzéketlenné válok erre is. Könyörtelen lassúsággal birtokába veszi testemet valami hideg érzéketlenség.
Aztán, már csak fáradt hörgésre futja erőmből.
Egyre gyengülök, de legalább, mintha enyhülne tagjaimban a fájdalom...
Nem küzdök tovább. Mi értelme is lenne? Legyőztek. Erősebbek nálam.
A hasamon megszűnt a nyomás. Végre...!
Puha béke fog körül, mintha lebegnék.
Hiszen... lebegek!
Csodálkozva emelkedek egyre magasabbra. Odalent még látom sápadt, kiterült testemet, ahogy az a három fekete alak fölé hajol. Egyiküknél egy furcsa szerkezet. Valamit odatart a hosszabbik vége elé. Mi lehet az? Közelebb mennék, de nem tudok. Ahogy távolodom, még látom, ahogy erős kék láng csap ki belőle, és precíz alapossággal, koromfeketére kezdi perzselni szegény, elhagyott, védtelen tetememet.
|