Pár nap múltán a reggel megint repülőgépen talált bennünket. Elérkezett az idő, hogy visszatérjünk a Kaleido
színpadra. Ameliet természesen hoztuk magunkkal, a család többi tagjától pedig búcsút vettünk. Igaz, apát
még nem engedték ki a kórházból, de sokkal jobban érezte magát, és várható volt gyors felépülése.
"Kislányunk" és kishúgom annyira megkedvelték egymást, hogy nagyon nehezen ment nekik az elválás. Amy ígéretet
kapott, hogy hamarosan anyáék jönnek majd el hozzánk, Amerikába.
A japán riporter, aki érkezésünkkor a nyakunkba akaszkodott, majd leráztuk, visszatért... addig nem hagyott
békén, míg egy interjút nem készített velünk. Így megadtuk neki ezt a lehetőséget, tudva, ha nem tesszük,
vadabbnál vadabb sztorik fognak napvilágot látni rólunk. Elutazásunk előtti napon jelent meg az újság, és
nagyjából elégedetten olvastuk, mert nem ferdített, hanem korrekten írta le a válaszainkat.
Természetesen a szemfüles férfi az ujjainkon lévő gyűrűket is észrevette... és a cikkben leközölte, hogy jegyesek
lettünk...
Ennek következtében a repülőn a közfigyelem kereszttüzében utaztunk. Páran megpróbáltak közelebb férkőzni hozzánk,
de Leon valahogy elintézte, hogy békén hagyjanak. Cape Maryben  Mia és Ken várt bennünket. Az itteni média még
nem neszelte meg érkezésünket. A lehető leggyorsabban távoztunk is, egyenesen a tengerpari villába.
A házvezetőnő ebéddel várt. Étkezés után beültünk kedvesem fekete sportkocsijába, és a színpadhoz hajtottunk.

A folyosón meglepően nagy csend fogadott. Egyenesen a főnöki irodába indultunk. Tudtuk, Kalost és Saraht ott
találjuk. Ezüsthajú kicsi védencünket a dívára bíztuk, miután ő kiujjongta magát. Utána Kalos kíséretében a
színpadhoz indultunk, ahol bátyám és Anna még gyakoroltak az esti előadás előtt.
Arra viszont nem számítottunk, hogy ott lesz az egész társulat... akik gratulálni jöttek.
- Üdv a Kaleido szerelmeseinek...- libegett elő vigyorogva Fantom is.
Leon teljesen ledermedt. Nem hitte volna, hogy így üdvözlik azután, hogy évekig jeges ridegséggel viselkedett
mindenkivel... Csodálkozása elmúltával pedig ő okozott meglepetést munkatársainknak, akik nem ismerték még
valódi, elbűvölő egyéniségét. Sokkal közvetlenebb lett a többiekkel, beszélgetett velük. Volt, akit
olvasottsága, széles látóköre hengerelt le, másokat pedig udvariassága és mosolya... igen, már képes volt
nagyobb társaságban is mosolyogni...
- Sora! Csodát tettél... csak te voltál képes elérni, hogy a Halálisten elmeneküljön, és visszaadja Oswald
lelkét...- jegyezte meg halkan egyik artistatársunk.
- Tudod, most irigyellek...- szólalt meg Judy - tiéd a világ legjobb artistája és egyben legsármosabb pasija...
- De akkor nem irigyelted, amikor az előadásokra készült és kínlódott...- jegyezte meg Marion - pedig azzal
hódította meg Leont... meg azzal, hogy segített neki véghezvinni Sophie álmát. Nagyon is megdolgozott és
megszenvedett a boldogságért...
Marion válaszára Judy kissé megdöbbent... aztán szó nélkül arrébblépett.

- Nos, tisztelt Kaleido társulat! Azt hiszem, ideje munkához látni... este előadás... - zengett bele főnökünk
hangja a zsivajba, majd intett Leonnak és nekem:
- Ti ketten gyertek az irodámba, a többiek - dologra!
Amint becsukódott mögöttünk a barna ajtó, máris hozzánk fordult:
- Hmm... azt hiszem, most jött el az ideje annak, hogy beszélgessünk a további szándékaitokról... mert hogy
Japánban erre nem volt időm, tekintve, hogy sürgősen vissza kellett érnünk...
Leon védelmezően maga mellé húzott, derekamat szorosan átölelve.
- Ezt mire érted, Kalos?- kérdezte kissé összevont szemöldökkel.
- Azt hittem, elég érthetően fogalmaztam, Oswald fiam! Házasság, gyermek, család, miegymás... nekem ezt előre
tudnom kell, hogy úgy szervezhessem az előadásokat...
Főnökünk szavaitól könnyű pír futott át arcomon. De párom egy cseppet sem jött zavarba.
- Mivel jegyesek vagyunk, előbb-utóbb minden felvetésed realitás lesz. Egyenlőre együtt lakunk, a házamban, és
a kishúgomat neveljük... A többi meg majd jön magától... de ígérem, te fogsz minden ezzel kapcsolatos tervünkről
elsőként, időben értesülni... - jegyezte meg komoly arccal.
- Rendben. Erre voltam kíváncsi... Térjünk át akkor a munkára... a lábad teljesen rendbejött?
- Igen.- válaszolt őrangyalom.
- Ha nem tévedek nagyot, a pihenőidőtöket felhasználtátok arra is, hogy valami szenzációs új manővert
kigondoljatok...
- Öhh... hát...- nyögtem ki zavartan, de nem árultam el, hogy egész idő alatt abszolút (egy)mással voltunk
elfoglalva, és eszünk ágában sem volt egy új mutatványt tervezni... bár egy halvány ötletünk felvetődött, de még
át sem gondoltuk igazán...
- Úgy tudom, a visszatérésünket a Hattyúk tava felújított változata jelenti... persze, van ötlet, de még nem
kiforrott...- szorította meg picit csípőmet kedvesem figyelmeztetőleg, hogy bele ne szóljak...
- Remek... Amint Anna és Daniel műsora kifut, meghirdetjük az új produkciót, vagyis a Hattyúk tavát...  és a
bemutató napján szeretném, ha azt az új ugrást a társulat előtt bemutatnátok... hogy Mia be tudja a következő
forgatókönyvbe tervezni... a kidolgozására van két hetetek, mert újabb kettő kell a felkészüléshez az Angyalok
táncára...
- Azon is változtatni szeretnénk kicsit...- lepte meg ezüsthajúm főnökünket - de még ezt is jobban ki kell
formálni.
- Változtatni?
- Látványosabb lesz... nem egy angyal fog születni, hanem kettő...
- Hmm... és te vagy a másik... nem rossz ötlet... kíváncsian várom a megvalósítását. És persze Kenneth úr is...
- Kalos! Nem a színpadnál fogunk edzeni, hanem otthon... Ugyanis az edzőterem zsúfolt, csak kevés idő jut egy
mutatvány begyakorlására... a színpadon meg minden este előadás... és a négy hét minden perce kell, hogy az
ugrások tökéletesek legyenek.
- Ez nekem is segítség lenne... valóban, kissé sűrű most a gyakorlóterem beosztása... minden felszerelésetek megvan
hozzá?
- Hmm... most, hogy említed... nekem csak egy kicsi ugróasztalom van. Tudtok nélkülözni erre a pár hétre egy
közepes méretűt?
- Vedd úgy, hogy már ott is van a házatokban... Ken kiviszi a kis teherszállítóval, még most, délután.
- Köszönjük. Akkor megyünk haza, és nekilátunk a munkának... Viszlát, főnök!- köszöntünk el. Kedvesem még kifelé
menet az ajtóból visszafordította a fejét:
- Rád bízhatjuk az újságírókat?!
- Van más ötleted?!- kérdezte Kalos nem túl lelkesen.
Artistahercegem felettébb elégedett, huncut mosolyát már csak én láttam... Gyorsan elszaladtunk Amyért, majd
Marionért, aki épp szabad volt, és a nap hátralévő részében Jonatannal együtt vállalta a dadaságot...

Marion ámulva nézett szét a villában. Még sohasem járt itt, de nagyon tetszett neki, ahogy körbesétálta. Amelie
birodalma is kellemesen meglepte. Nem gondolta, hogy az eddig ridegnek ismert Leon ilyen gondoskodással veszi
körül kis rokonát. Marion, Jonatan és Amy kényelmesen elhelyezkedtek a gyerekszobában, és jó elszórakoztak.
Ellátásukról Rosa, a házvezetőnő gondoskodott.
Én személy szerint alig vártam, hogy lássam azt az edzőtermet... nem tudtam róla eddig. Amíg oda tartottunk,
Leon elmagyarázta, hogy régebben nem is létezett. Amikor távol voltunk egymástól, akkor alakították ki az ő
tervei alapján, a háztól nem messze. Mostanra készült el.
- Te tényleg vissza akartál jönni...
- De csak miattad.- válaszolt, majd megcsókolt.
Az edzőterem tágas, világos, jól felszerelt volt. Oldalt leválasztottak egy öltözőhelyiséget is, zuhanyzóval.
Gyorsan átöltöztünk és bemelegítettünk. Leon ellenőrzött minden kötelet, rudat és egyéb felszerelést, majd
felhúzta a biztonsági hálót. Ezt követően engedett fel csak a trapézokra. Kezdődhetett a fogócska... ami az
Angyalok tánca hagyományos verziójával végződött.
- Hmm... nem volt rossz...
- De sokat kihagytunk... Ettől annak idején jóval magasabbra emelkedtem a kezdő ugrásnál...
- Ez igaz chéerie, viszont valóban régen adtuk már elő. Na meg ez az ugróasztal is kevesebb lendületet ad, mint a
színpadon lévő... némi ismétlés, meg egy kis erősítés...
- Hmm... megint egyedül szenvedem végig?!
- Nem. Mivel az új változatban nekem is fel kell ugranom, nekem is végig kell kínlódnom az erősítő gyakorlatokat...
Sőt... nekem még a mozgó rudakra ugrást is gyakorolnom kell... - fontolgatta, majd felhevült testéhez szorítva
egy édes, szenvedélyes csókkal támadott le. Később megszólalt:
- Nos... vacsora utánra más terveim vannak... ezért még most csináljuk meg kétszer újra az angyaltáncot...
- Rendben.- bólintottam, majd Leon elindult a trapézok, én meg az ugróasztal felé. Ekkor viszont Rosa nyitott
be a terembe.
- Jól sejtettem én, itt vannak...- bólintotta - jöjjön, fiatalember!
Kérdően néztem páromra, aki leugrott a hálóba, és visszajött mellém. Addigra már kiderült, ki is keresett...
- Á... szia, Ken!
- Sziasztok! Meghoztuk az asztalt... Kalos azt mondta, tudtok róla...
- Igen, én kértem a gyakorláshoz.- válaszolt kedvesem - az enyém nem ad elég lendületet...
- Hová tegyük?
- A kicsi helyére.
- Máris hozzuk.- bólintott Ken.
Ahogy  a helyére rakták, szinte azonnal ki is próbáltam... Jóval erőteljesebben el tudtam rugaszkodni róla, mint
a másikról. Leon már fent várt a trapézon... Újra együtt szárnyaltunk, mint két főnix...