-Allen... Allen hol vagy?
-Mit akarsz?- morogta a takarója alatt a fiú.
Luigi felugrott bátyjának ágya szélére, és addig ütögette a hátát, amíg az aludni próbáló férfi, ki nem mászott a paplan alól.
Vicsorogva nézett rá, miközben próbálta megszokni a vakító napfényt, amely pont az arcára világított.
-Na hogy ment a szöszivel?
-Milyen szöszivel?- kérdezett vissza hunyorogva, és még félálomban.
-Hát azzal, aki ledobott a lóról. Milyen volt?
-Semmilyen.- dőlt vissza a párnákra.
-Na ne mondd már! Nagyon fel voltál dobva, mikor elszöktél itthonról, hogy elmenj hozzá... fincsi?
Allen elvigyorogta magát, és hozzávágott egy párnát a tizenöt éves öccséhez, aki ennek következtében leesett az ágyról.
-A legjobb!
Luigi elnevette magát bátyja mámoros arckifejezésén, és visszadobta a párnát a helyére.
-És mit csináltál vele, mielőtt megölted volna? Volt olyan jó, mint Flor?
-Nem csináltam vele semmit.
-Ez furcsa... mindig gerincre vágod őket... egyik sem volt kivétel.
-Vigyázz a szádra, öcskös!
-Legközelebb engem is vinni fogsz... de Allen... valami nem stimmel... nem hallottam, hogy bárki is meghalt volna a városból...
-Azért, mert nem öltem meg.- mondta halkan.
Luigi lesápadt, és ijedten nézett fel Allenre. A férfi már nem bírta tovább a fürkésző tekintetet, ezért felugrott, és a takarót
dereka köré csavarva, az ablakhoz lépett.
-Elég nagy szarban vagyok, Luigi. Ha bárkinek erről beszélsz, előbb téged öllek meg.
-Tudod, hogy nem köpnélek be... de mit fogsz most tenni?
-Nem emlékszik arra az estére... sem arra, hogy ki tette. Így én a számára még mindig a makulátlan múltú, gazdag lovag vagyok,
aki megmentette egy kéjvadásztól...
-Ki az?- érdeklődött Luigi.
-Blake... el akarja venni...- Allen Luigi felé fordult, majd egy sokat sejtető vigyorral folytatta.- de abból nem kap...
-Allen... beszélhetnék veled?- nyitott be Matthew.
-Persze, csak magamra kapok valamit... Luigi, kifelé!
-Jól van, jól van.

Allen lement reggelizni, majd megkereste a bátyját, és együtt kimentek a lovakhoz. Felnyergelték a sajátjaikat, majd kivágtattak
a birtok melletti, fás részhez. Mikor lassítottak az iramon, Matthew belekezdett a mondókájába:
-Mérsékelni kéne a kijárásaidat... Henry szimatolni kezdett a dolgaid körül. Nagyon rosszul járnál, ha rájönne, hogy te állsz a
gyilkosságok mögött.
-De Matt! Négy hónapja nem öltem embert. Ha kiszökök, akkor csak Flor ágyába rohanok.
-Igen, és mi van Daisyvel?
Allen felkapta a fejét. Összeszűkült szemekkel vizsgálta bátyját.
-Honnan tudsz róla?!
-Nem akartam, de sikerült meghallanom... mit ártott neked?
Allen csak hallgatott, és nézte éjfekete lovának a füleit. Jó kérdés. Igazából kettőt is tehetett volna fel, meg persze
könnyebbet is, mert nem volt igazi oka, hogy miért támadta meg Daisyt. De mikor a közelében van, mindig előtör belőle a
vadászösztöne, és már majdnem remeg, hogy ihasson, hogy megkóstolja... Az ösztöne még soha nem irányította ennyire.
-Allen...
A szólított felkapta a fejét, és zavartan nézett a mellette lovagló férfire.
-Ezt... nem tudnám megmondani.
-De tud róla, hogy te támadtad meg?
-Nem... nem emlékszik rá...
-Akkor ne zavard többet... nem szolgált rá, hogy ilyen halála legyen.
-Mióta véded így az embereket?- kérdezett Allen.
-Nem védem csak, tudom, hogy ki érdemelné meg, és ki nem. Daisy a másodikba tartozik.
-Miért a másodikba? Annyira ismered talán?
Matthew lehajtotta a fejét, és elgondolkozott. Allen tudta, hogy most kicsit felsértette a még mindig gyógyuló sebet.
-Sarah is ember volt. És ő is oda tartozott... a második csoportba... de mégis meghalt. Pedig nem érdemelte meg. Ha nem kérem
meg, hogy jöjjön el... talán még ma is élne...
-Nem a te hibád.- nyögte erőtlenül Allen.
-De... és nem tudod megváltoztatni a véleményemet.- keményítette meg magát Matt. Felegyenesedett a nyeregben, majd nyomatékosan
kijelentette:
-Ne tedd tönkre Daisyt. Ha másért, akkor az én kedvemért ne.- Hosszú fekete hajába bele-bele kapott a szél. Egy tincset mindig
az arcába fújt, de nem tett ellene semmit, hogy másképp legyen. A szemei ugyanolyan színűek voltak, mint az övéi, amelyek most
szomorúan néztek rá. Talán Matt volt az a húgán kívül, aki ki merte mutatni az érzelmeit. A szüleiknek persze nem, de neki
bármikor. Megvetnék, hiszen ha a legidősebb bátyját idézné: "nem vámpírhoz méltó az érzelgősség."
-Ígérd meg, Allen.
Allen felkapta fejét, és bátyja szemébe nézett.
-Ígérd meg, hogy nem bántod!- nyújtotta a kezét öccse felé.
A fiatalabb még sokáig nézte a felé nyújtott kezet, de egy kis habozás múlva elfogadta.
-Ígérem.- mondta csendesen.

Daisy sokáig fontolgatta, hogy mit tesz, végül a barátnőjénél kötött ki. Egy viharos vita robbant ki otthon, végül sértődötten,
és sírva elrohant onnan. Mikor Rose meglátta a vörösre sírt szemeit, rögtön felmentek a szobájába, és követelte, hogy elmondja,
mi történt. Daisyt sem kellett sokáig nyaggatni, mindent elmondott. Rose, nem tudott mit mondani, hiszem ez elég komoly volt
ahhoz, hogy néhány napos daccal elintézze az ügyet.
-Mit csináljak Rose?- kérdezte kétségbeesve - én nem fogok hozzámenni... inkább meghalok.
-Jaj, Daisy, ne mondj ilyet! Meg fogjuk oldani, esküszöm, hogy nem fogom hagyni, hogy ilyen rossz sorsod legyen!- mosolygott rá
barátnőjére, aki kicsit kételkedett benne, de abbahagyta a sírást.
-Hogy vannak a sebeid?- kérdezte meg suttogva.
Daisy kibontotta a nyakából a kendőt, és elfordította a fejét, hogy jobban lássa. Már csak két var pont látszott, ami elütött a
bőre színétől.
-Remélem, azért halványulni fog.
-Persze, ha eltűnik a var, alig látszik majd valami.
Daisy megérintette a hegeket, és rögtön bevillant neki Allen arca, amint mosolyog rá. Agyába már megfogalmazódott egy terv. Igaz,
nehézkes lesz kivitelezni, de megpróbálja.
-Megvan!
Rose kérdőn nézett rá, és várta, hogy Daisy beavassa, hogy mit fundált ki.
-Képzeld...- fészkelődött egy kicsit a kanapén, hogy kényelembe helyezze magát.- ma reggel bejöttünk a városba Adammel,
Maharethez. Eléggé untam magam, ezért eljöttem. A főutcán belebotlottam Blakebe, és megint zaklatni kezdett. És... Allen...
megmentett tőle.- sóhajtott fel.
-Allen?- szűkült össze Rose mélyzöld szeme.- Allen Ramen da Noir?
-Akarom mondani, Lord Allen és...
-Várj csak... te beleestél!
-Dehogy...- tiltakozott hevesen.- inkább hallgass végig! És mondta, hogy meg fogja akadályozni - ha kell - hogy hozzámenjek
Blakehez. Szóval csak meg kell kérnem, és Blake repülhet, ahova akar.
-Daisy... hogy kérnéd meg? A birtok kapujáig sem engednének, nem hogy beszélhetnél vele!
-De le szokott járni a városba. Talán, ha reggel megint kint leszek a főutcán, akkor összefuthatok vele és...
-Daisy, és mit mondanál neki? Kérem, akadályozza meg az esküvőm?
-Igen!- telt meg megint könnyel a szeme.- meg kell próbálnom!
-Daisy, ne csinálj magadból hülyét!