Allen elég nehezen ébredt, és tudta, hogy az idő már elég későre járhat. A többiek már biztosan megreggeliztek. Most már csak
arra kell vigyáznia, hogy senki ne jöjjön be a szobájába addig, amíg Daisy... felnézett az ágyra, majd meglepődve vette észre,
hogy abban már nem fekszik senki. Hát, persze. Miért is várták volna meg, amíg felébred, hogy elmagyarázhassa a lánynak a dolgot,
és hogy ne egy ragadozónak nézze ezután.
A szobára jótékony sötét borult, így jól érezhette magát. Kinyújtotta lábait, és kezeit is a magasba emelte. Ásított egyet, és
ledobva magáról a plédet - amit az éjjel minden bizonnyal a húga terített rá - felállt.
Valaki elrántotta a függönyöket az ablak elől, és a hirtelen támadt világosságban azt hitte, megvakul. Felszisszent, arca elé
kapta a kezeit, és megtántorodott.
-Luigi!- kiáltott fel.- Ezért meghalsz!
Nem válaszolt senki. Csak a nagy csönd ölelte körül. Ilyenkor az öccse már rég fetrengett volna a röhögéstől. Valami nem stimmelt,
de ha nem Luigi, akkor ki lehetett az? Egy ajtókilincs-nyikorgást hallott a háta mögül.
- Ügyes csel.- morogta maga elé, és a kijárt felé fordulva, a "bűnös" után nyúlt. Daisyt fülsértő sikítás közepette felkapta a
vállára, és az ágyra dobta, majd fölémászott, és egyik kezével befogta a száját, a másikkal meg lefogta az ütésre lendülő kezét.
A lábait maga alá szorította, és csak annyira nehezedett rá, hogy ne bírjon megmozdulni. Azért ő nem annyira állat, hogy teljes
súlyával ránehezedjen, mint Gareth.
- Vakítsuk meg a vámpírt, mi?!- kérdezte, de már fele annyira sem volt mérges, mint amilyennek mutatta magát. Elismerte, hogy
tényleg jó húzás volt.
- Ha megígéri, hogy nem sikít, elengedem!- alkudozott Allen, és érezte, hogy a lány ellenállása egy kicsit megtörik. Óvatosan
lefejtette a szájáról az ujjait, és lassan felemelte...
-Ügyes kislány.
Daisy olyan tekintettel nézett fel a férfira, hogy attól még egy tigris is megfutamodott volna, de nem így Allen. Allen állta a
tekintetét, és élvezte, hogy elmerülhet a mélybarna szemekben.
- Mit akar?- szegezte neki a kérdést.
- Semmit...- válaszolt csendesen.- megreggelizhet, és megfürödhet itt, ha gondolja, aztán majd el is mehet, de erről nem szabad
tudniuk a szüleimnek, sem pedig az embereknek. Ha ezt nem tartja be, akkor fogok tenni magával valamit, és szerintem az a valami
nem lesz ínyére. Megegyeztünk?
Daisy hevesen bólogatott, és továbbra is csak nézte Allent.
- Hogy érzi magát?- kérdezte megint a férfi.
- Jobban, ha nem ülne rajtam.- a hangja úgy vágott, mint a kés. Tehát most ellenségeskedik. Hát jó, legyen.
- De nekem most így jó.
- Magának, de nem nekem.
- Az már nem az én problémám.- vigyorogta el magát.
Daisy nagy levegőt vett, és félrenézett. Szemeibe hirtelen szomorúság költözött. Ez már nem tetszett Allennek. Jobban szerette,
ha vidámság, dac, vagy akár vágy csillog a szemében, de ha szomorúság, azt már nem vette be a gyomra.
-Mi a baj?- kérdezte halkan.
-Maguk, férfiak! Maguk a baj! Úgy használnak ki, ahogy jól esik önöknek, és nem érdekli az sem, ha megbántanak másokat. Átgázolnak
rajtam, és az sem okoz gondot, hogy az éjszaka kellős közepén, megtámadjanak!- nyögte ki, két könnycsepp között.
-Miért teszik ezt velem? Ártottam én valaha is önöknek?
-Nem...- hajtotta le a fejét, és elengedte a lány kezeit, de azok meg sem mozdultak.- És nagyon sajnálom, ami történt... többet
nem fordul elő.
-És ezt higgyem is el egy vámpírnak?- kérdezett vissza megvetően.
Allennek elkomorult a tekintete, és szinte keresztülfúrta a lányét, mikor felpillantott rá.
-Megígértem... és amit megígértem a bátyámnak, azt be is tartom, ha kell az életem árán is.- suttogta.
Daisy megszeppent, de az ellenségeskedést akkor sem oszlatta el. Allen tényleg ennyire kötődne ahhoz, amit kimond? Akkor tényleg
megakadályozná azt is, amit Blake- el kapcsolatban mondott? De ő nem a testvére, és még csak nem is egy rokona. Miért tartaná be
a szavát, ha semmi haszna belőle?
-És mi lesz Blake-el? Ő tudja, hogy ön vámpír. És most hogy megtámadta, nem hiszem, hogy belenyugodna a vereségbe.
-Az az én dolgom.
-Az enyém is... mert a jegyesem.- mondta keserűséggel teli szavakkal.
-Mi?- szűkült össze Allen szeme.- A jegyese?
Daisy nem válaszolt, és a férfi tudta, hogy most az előre elátkozott házaséletére gondol, amit a szadista Blake mellett kell
letöltenie. Nem lehet, hogy hozzámenjen. Az túl kegyetlen csapás lenne a lányra. Mit tehetne, amivel megakadályozhatná?
-Nyolc évvel idősebb nálam.- törte meg csendet Daisy - és minden szabadidejét a kocsmában tölti, a szeretői körében. Sokszor volt
már, hogy... megvert nőket, mert nem teljesítették azt, amit kért tőlük, bármiről is legyen szó.- kétségbeesetten nézett fel
Allenre.- ezt tegnap láthatta is... annyira félek.- halkult el.
-Ha ez kiengeszteli, meg fogom akadályozni, hogy hozzámenjen. Remélem, ezért majd meg tudja bocsátani, mindazt, amit elkövettem
maga ellen.
-Megtenné?- csillogott fel a remény szikrája a lány szemeiben.
Allen bólintott egyet.- Ígérem.- suttogta, és a fejét egyre lentebb hajtotta. Tekintet végigpásztázta a lány nyakát, majd egyre
lentebb vándorolt, végül megállapodott a mellein, amik a fehér, finom anyag alatt egyre gyorsabban emelkedtek és süllyedtek.
Arcuk között egyre csökkent a távolság, míg már csak néhány centi maradt hátra. Daisy gyomra már a sokadik bukfencet járta, és
behunyva szemeit, várta, hogy Allen lépjen. Lehelete súrolta a lány arcát.
-Allen!
Allen úgy ült fel, mintha a tűz égette volna meg. Daisy tejesen elpirult, és még legyezni sem tudta magát, vagy eltakarni. Luigi
tátott szájjal csapta be maga mögött az ajtót, és az ágy mellé ugorva hangos ujjongásba kezdett. Mohón felcsillantak a szemei, és
megnyalta az ajkát.
-Ugye én is kaphatok?
-Mi?- kapta maga elé kezeit Daisy.
-Csak folytassátok, ne is zavartassátok magatokat, mintha itt sem lennék!- hadarta el a fiú, miközben egy székért szaladt,
letette az ágy mellé, és lehuppant rá, majd úgy ült ott, mint aki kíváncsian várja, hogy mit adnak elő a színészek.
Allen úgy nézett rá, mint akitől nemrég vették el a játékát... ölni lenne képes érte!
-Most mi van?- kérdezte értetlenül.- jaj, Allen ne csináld már! Kérlek, had nézzem végig!
-M-mit nézzen végig?- dadogta Daisy.
-Hát a pikáns kis hancúrozásotokat!- ha Daisy eddig nem volt vörös, akkor most egy főtt rákhoz hasonlított. Zavartan pillantott
fel Allenre, aki nagy meglepetésére, egy kicsit zavarba jött, de azért nem vitte túlzásba.
-Luigi, ne akarj egy torony zászlója lenni, oké?- morogta vészesen.
Daisy összeszorította szemeit, és kezébe temette arcát. "Lehet ennél rosszabb?"
Ismét kinyílt az ajtó, és Matt lépett be rajta. Amint meglátta, hogy Daisy az ágyon hanyatt fekszik, Allen felette, Luigi meg ül,
és őket nézi, először nevethetnékje támadt, majd elborult az agya.
-Allen!- zengte el magát.- Ugye nem bemutatót tartasz ennek?- mutatott rá kisöccsére.
-Nem!- ugrott le Allen a lányról, majd ő is felült, hogy eltakarhassa magát valamivel.
-Akkor, hogy kerültél rá?- ordítozott vele.
-Ne kiabálj velem, oké?- húzta ki magát, így egy magasságba került vele.
-Úgy kiabálok, ahogy nekem jól esik. Megígérted, hogy nem nyúlsz hozzá!
-Nem nyúlt hozzá.- mondta csüggedten Luigi.- pedig olyan jó lett volna.- sóhajtott fel.- hé szőke cica, átmegyünk hozzám?-
kérdezte Daisytől kaján vigyorral az arcán.
Egy pofon, Daisytől. Címzett: Luigi. Egy hátulról érkező, csattanós fejcsapás: Matt-től.
-Áu... ezt miért kaptam?
-Nem elég világos?- kérdezte egy ötödik hang. Mindenki az irányába fordult, és egy mérges tekintettel találta szembe magát. Lussie
keresztbefont karokkal állt, és mért végig mindenkit, kivéve Daisyt.
-Tűnés kifelé minden férfitagnak!
Matt és Luigi gyorsan az ajtóra vetették magukat, de Allen nem mozdult. Tudták, hogyha húguk dühbe gurul, akkor felér a mérges
anyjukkal.
-Ez az én szobám!- vonta meg a vállát Allen.
-Allen Ramen da Noir!!! Azt mondtam kifelé!- toporzékolt Lussie. Kezével az ajtóra mutatott, míg a másikat csípőre vágta.
Allen hirtelen még a nem létező fülét és farkát is behúzta, majd elsunnyogott húga mellett, és kiment.
Daisy is csak a szemeit tudta kikerekíteni, annyira meglepődött, hogy hogyan tudta egyetlen fiatal lány kiűzni nála idősebb két
bátyját, és az öccsét. Lussie megfordult, és már nyoma sem volt az előbbi "ölnitudnék" arckifejezésnek. Helyébe sugárzó mosollyal
Daisyhez lépett, és megkérdezte:
-Jobban vagy?
-Igen, sokkal... és köszönöm.
-Ne nekem köszönd, hanem Allennek. Ő hozott haza.