-Óh, Hana! El sem tudod képzelni, hogy mi történt velem!- ugrott egy lány a nyakába, visongva, és nevetve, mint egy gyerek, aki
új ajándékot kapott.
-Meg fogsz fojtani!- nyöszörögte Hana, és kipréselt magából egy mosolyt.
-Ó, bocsánat!- engedte el rögtön a lány, és hátra lépett egyet, de az arca, ugyanúgy sugárzott a boldogságtól.
-Akkor? Mi történt, Cara?- kérdezte a lányt, és a pulthoz sétált, hogy rendbe szedje.
-Tegnap volt itt egy fickó! Nem tudom láttad-e, magas, eszméletlenül jóképű, és iszonyat gazdag!
-Sok gazdag vendég jár ide, Cara!- tett vissza a helyére egy poharat.
-Jó, mindegy! A lényeg, hogy megkért engem, hogy találkozzunk újra, ma este, de ne itt, hanem a parknál. El akar vinni valahova,
érted? Még soha nem történt velem ilyesmi! Ha nős lenne, biztosa nem vinne el! Lehet, hogy meg fogja kérni a kezemet!- ujjongott,
és örömében ugrott kettőt, miközben a sűrűn bebodorított szőke tincsei arca körül táncoltak.
-Egy... egyéjszakás kaland után?- kérdezte kételkedve Hana.
-Ne legyél már ilyen pesszimista!- dorgálta le a lányt, és sértődötten keresztbefonta karjait.- Mi van, ha ez a sors? Ha végre
kikerülök erről a mocskos helyről?
-Akkor te vagy a legszerencsésebb egész Londonban…- mondta halkan Hana. 
Cara tekintete ellágyult, és leült a Hanával szembeni székre.
-Ne aggódj Hana! Ahogy téged ismerlek, úgyis kijutsz innen te is. Erősebb, vagy mint én, hidd el! Meg fogod találni azt a valakit,
aki majd kiemel innen!
Hana rámosolygott a lányra, bár legbelül egyáltalán nem így érzett. Sosem álmodott a rózsaszínű szerelemről, mert tudta, hogy
azt csak a felső körök engedhetik meg maguknak. Ő örülni fog, ha egyáltalán észreveszi egy jobb módú férfi, és, még ha nem is
fogja szeretni, legalább lesz mellette egy olyasvalaki, akire támaszkodhat a nehezebb időkben.
-Remélem…- mondta végül, majd rámosolygott az első vendégre, aki belépett az ajtón.

 
Hallotta a nő zaklatott szívverését. Ahogy gyors iramban próbál minél messzebbre futni tőle. De úgyse menekülhet.
Csendben, mint aki csak egy sétáért jött ki az éjszaka közepén, követte a nő lépteinek hangját. Nem tudja, hogy zsákutcába kerül.
Komoran állt meg egy kereszteződésnél, majd mikor jobbra fordult, elégedetten hallgatta a lány zokogását. A földön könyökölve
próbált felállni, de a ruha mindig beakadt a lábába.
Lassan odasétált hozzá, majd mikor már fölötte állt, és úgy nézett le rá, megszólalt.
-Segíthetek?
A nő felsikoltott, majd ijedten hátrált, míg a háta neki nem ütődött a hideg falnak. Arcát már teljesen eláztatták a könnyek, és
esedezve pillantott fel a férfira, aki még mindig ugyanott állt, és őt nézte mereven, kitartóan.
-K-kérem! Bármit megteszek! Könyörgöm…
Gyomra összeugrott, mikor a sötétségből egy vérvörös szempár villant elő.
-Ne!
A férfi odasétált hozzá, majd leguggolt. Kinyújtotta kezét, és megérintette az arcát. Egyik hegyes körmét végighúzta a selymes
bőrön, amire a lány felszisszent. A hosszú vágás először csak bepirosodott, végül egy vércsepp buggyant ki, ami végigfolyt az
arcán, le, egészen az álláig.
-Mit tennél meg?- kérdezte jéghideg hangon.
-B-bármit, de kérem, könyörgöm, ne öljön meg…
-A bármi nem elég…- suttogta, majd megragadta a nő vállait, fejét pedig oldalra feszítette.

 
Az idő gyorsan elrepült. Már észre sem vette, és az óra hajnali kettőt ütött. Cara sietve rohant el, és megígértette Hanával,
hogy szurkolni fog neki. Hana mosolyogva bólintott, és fejcsóválva mondogatott egy mondatot mindaddig, amíg Cara el nem tűnt a
látóhatárból: Mázlista.
Nem volt annyi vendég, mint tegnap, így hamarabb elengedték. Fáradtan kanyarította magára a köpenyét, majd elköszönt Margarettől,
és kilépett az éjszakába. A Hold teljes egészében világított. Az ég annyira tiszta volt, hogy olyan hatást keltett, mintha a
csillagok pár méterre lennének az embertől.
A házak magasan tornyosultak fölé, és mindegyiken sötétlettek az ablakok. Nyugodt éjszaka volt. A szél sem fújt, és hideg sem volt.
Élvezettel hunyta le szemeit, kiélvezve a sétát.
Befordult egy kisebb sikátorba. Pillantása két, mozgó alakra esett. A nő úgy csimpaszkodott a férfira, mintha az valami mentőkötél
lenne. Elkapta tekintetét, de döbbenten nézett vissza. A férfi lábainál egy nő feküdt. És ha jobban megnézte, inkább látszott
dulakodásnak, mint egy szenvedélyes ölelésnek, amit a másik a nővel csinált. Megrándult, mikor a nő száját egy éles, fülsértő
hang hagyta el.

Cara!
Nem tudta mit tegyen. Menjen oda, kockáztatva az életét, vagy fusson el? Nem volt elég bátorsága odamenni. Ez a férfi pedig egy
brutális gyilkos, ha az a nő, aki a lábainál hever halott. A másik sem lesz különb, és ő sem, ha itt marad. El kell innen tűnnie!
Addig, amíg észre nem veszi. Erősen zihálva lépett hátrébb, amikor megbotlott egy vödörben, ami csörömpölve gurult el.
A lélegzete is bent rekedt egy pillanatra, amikor a férfi felé kapta a fejét, és rámeredt egy vérvörös szempár.
Összeszedve magát fordult meg, és őrült futásba kezdett. Még annyit látott, hogy a férfi elejti a nőt, aki, mint egy rongybaba,
élettelenül esik össze a földön.
Kifordult a sikátorból, majd remegve könyörgött a fentieknek, hogy adjanak neki elég erőt, hogy visszatérhessen a bordélyházba.
Oda biztosan nem követné.
Egy szemvillanás alatt történt az egész. Egy árnyék emelkedett ki a földből, egyenesen előtte, majd az árnyék alakot is kapott,
amibe pont beleszaladt. A férfi nekilökte egy házfalnak, majd egyik kezével elkapta a torkát. Erősen megszorította, a másik
kezével pedig a lány kezeit fogta le.
Hana érezte, hogy nem bírja sokáig. Tátott szájjal kapkodott levegő után, de a légzés egyre nehezebben ment. Belenézett a férfi
szemeibe, amik egy pillanatra összeszűkültek, végül döbbenten kikerekedtek.
-A francba!
Hana már az ájulás határán volt, amikor a férfi ellépett előle. Megkönnyebbülve térdelt le a földre, majd egyik remegő kezét a
nyakára szorította. Félve felpillantott a támadójára, aki már sehol sem volt. Eltűnt.
Lihegve, és minden ízében remegve felállt, majd újra elindult, miután egy ideig forgolódott, kutatva az idegen után.

Alig mehetett pár métert, mikor hátulról ütés érte.