Leila oldalra pillantott, Hana pedig torkában dobogó szívvel, lehunyta szemeit. Ma sincs szerencséje. Vége az életének. Biztosan meg fogja ölni, vagy ha nem is, akkor megveri.

-Elég lesz a műsorból, Leila!- szólalt meg Nick, majd a megszólított nőre meredt. Az egy percnyi késlekedés után, nyájasan elmosolyodott, majd hátrébb lépett. Nick, gyorsan lepillantott Hanara, aki még mindig csukott szemekkel, és lehajtott fejjel várt.

-Oh, Nick, bocsánat, ha felébresztettünk, de…- megköszörülte a torkát.- Amúgy is találkozónk volt, nem de?- kérdezte csábos, kicsit rekedtes hanggal. Hana felpillantott, a nála fél fejjel magasabb nőre. Álszent kígyó! Egyik percben, egy ördög, a másikban pedig egy megszelídített szexmániás vadmacska.

-Úgy gondolom, hogy el kell halasztanunk…- válaszolt Nick. Leila kitépte a karját a férfi szorításából, majd dühösen rámeredt.

-Hogy ezzel a lotyóval legyél mi?- kiáltott rá.- Azt hittem, hogy legalább van valami színvonal határod, Nick… Hogy süllyedhettél idáig?

-Leila…

-Lecserélsz engem, erre a vörös hajú kis álszentre, de közben semmit sem konyít a munkájához!

-Leila, fogd be a szád!- emelte meg Nick a hangját. Leila megszeppenten hagyta abba a szóáradatot, de azért, még mindig dühösen meredt, hol az egyikre, hol a másikra.

-Verlaine csupán Jack nevelőnője, semmi több, Leila. Ez a nő…- pillantott rá Hanara, aki most felnyitotta szemeit, de nem nézett rá.- Amúgy sem az esetem!- vágta rá.

Leila felsóhajtott, majd kelletlenül megköszörülte a torkát.

-Hát… akkor a találkozó részemről lefújva. Majd legközelebb jövök!- jelentette ki, majd méltóságteljesen kilibbent az előszobából. Mikor becsukódott az ajtó, a helységre, szinte már bántó csend telepedett. Érezhető volt a feszültség. Hana ellökte magát a faltól, majd ő is elindult, hogy kimenjen innen, de a férfi megragadta a karját.

Hana összerezzent, és várta az első, fájdalmas ütést, de e helyett, csak egy kezet érzett meg az arcán, amint óvatosan megérintik a köröm, okozta sebeket. Félve felpillantott a férfira, aki összeszűkűlt szemekkel vizsgálta a bőrét. Hana teljesen ledöbbent, és észre sem vette, hogy milyen feltűnően nézi a férfit. Olyan érzése volt, mint akit elütnek, amikor a férfi a szemeibe nézett.

Nick a szájához emelte a saját kezét, majd lenyalta róla a vért, miközben tartotta a szemkontaktust.

-M-mióta…- próbált kinyögni Hana egy értelmes kérdést, de nem járt sok sikerrel.

-Mindent hallottam- válaszolt a férfi halkan. Tekintete lejjebb vándorolt, ahogy a lányé is. Csak most vette észre, hogy a férfin csupán egy nadrág van. És az is most tudatosult benne, hogy a hálóingjét csupán, egy leheletnyi szalag tartja össze. És ha hirtelen mozdulatot tesz, az egész lehullhat róla…

Egyszerre néztek újra a másik szemébe. Hana hallotta a férfi kissé gyorsuló ütemű légzését, és a saját vad szívét.

-Mit keresett maga itt?- suttogta, és lentebb hajolt a lány arcához. Csókokkal borította az arcát, miközben lenyalta a lecsorduló vércseppek, vékony útját. A száját, szánt szándékkal kikerülte, Hana pedig nem tudta mit tegyen.

-Csak… keresni… keresni akartam valakit… aki… aki megmondhatta volna, hogy mit csináljak… ráadásul… a…a ruháim sem… voltak… a szobámban… - nyöszörögte, és már szinte kínzó volt a várakozás, hogy meg tudja, végül mit fog tenni a férfi.

-Sajnálom, hogy miattam kapott ilyen sebeket- mondta a férfi, majd távolabb állt. Hana ráharapott az alsó ajkára, és megfékezte vadabb énjét, ami majdnem felülkerekedett rajta.

-Se… semmi gond.

-Szólok az egyik szobalánynak, hogy adjon magának ruhákat, és lássa el jobban a sebeit. Az ebédnél várom.

 Hanat, elvezette az a nő, aki a múltkor, csak szó nélkül otthagyta. Szótlanul sétáltak át a másik szárnyba. Hana túlságosan össze volt zavarva, hogy bármit is megkérdezzen.

A férfi viselkedése… egyszerűen nem tudott rajta kiigazodni. Még soha nem bánt vele ilyen kedvesen senki, na jó talán Terry. De Terryt már gyerekkorától ismerte. És soha nem volt az, az érzése, mikor a közelében volt, sohasem suttogta egy kis hang a fejében, hogy ne hagyd, hogy abbahagyja! Vajon mi történhetett, hogy ilyen fajta, változáson ment keresztül? Tegnap egy félelmetes, személynek ismerhette meg, akitől érdemesebb rettegni, mint szembeszállni. Ma meg… ma pedig olyan gyengéd volt vele, mintha évek óta ismernék egymást, sőt… mintha szeretők lettek volna.

Hevesen megrázta a fejét.

Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, és nem!

Az is lehet, hogy a férfi, csak így akarja megtéveszteni. A bizalmába férkőzni, hogy aztán kihasználhassa, és eldobhassa, vagy megölhesse!

Bár bevallotta magának, hogy jól esett az, ami ott történt. Igazi nőnek érezte magát, mikor megérintette, és már majdnem megkérte, hogy folytassa. De akkor elvesztette volna a tekintélyét, a becsületét, és mindenét, ami még megmaradt, számára. Hogy kockáztathatta volna ezeket?

Attól, hogy a férfi megpróbálja az ágyába csábítani, mert biztos, hogy ezt akarja, sőt még a tudtára is adta, hogy nem lenne ellenére, még nem fogja elveszíteni a fejét! Nem őrült meg… még, nem!

A szobalány segített felvenni egy ruhát, miután Hana megfürdött. Abból a szekrényből vette elő, amit nem tudott kinyitni. A ruha halványzöld volt, kiemelve hajának, erőteljes, feltűnő színét, amit csak egy egyszerű kontyba fogott. Bár a ruha egyszerű volt, semmi díszítés, mégis kényelmetlenül érezte magát benne. Még soha sem volt ilyen méregdrága ruhában…

A ruha bő ujja, csupán a könyökéig ért, amit egy sötétebb zöld szalaggal, összefogtak. A kivágása nem volt túl mély, de eltakarónak sem volt mondható. Egy apró masni díszelgett középen, a vékony csipke között, ami végigfutott az egész kivágás végén.

Az egész, szépen kihangsúlyozta derekának karcsúságát, és melleinek lágy domborulatát. Nem voltak olyan nagyok, mint a többi nőnek, de örült, hogy nem nevezhető deszkának.

A reggel kapott sebeket, csak vastag púderrel tudta elfedni. A szobalány szerint, csak be fog varasodni, majd el fog tűnni, mivel nem lett olyan mély, hogy meg is maradjon a helye.

Nem nagyon bírt egy helyben ülni, így ismét kiment a szobájából. Meglepődve vette észre, hogy a függönyök, most szét vannak húzva. Kitekintett az ablakon. Az égen, sötét felhők gyülekeztek, eltakarva a napot, és még csak egy sugarat sem engedtek át.

Kinyitotta az ablakot. Ha eléggé kihajolt, láthatta a kastély másik szárnyának a végét. A kastély körül, hatalmas erdő terült el. Lent, az egész épületet, egy rózsakert ölelte körül. Egy kicsit távolabb állt egy istálló, ahol már sétáltatták is a lovakat. Több ember is dolgozott kint a földeken.

Újra a távolba meredt. Londonból, csupán néhány ház látszott. A többi mind a ködbe olvadt.

Becsukta az ablakokat, majd az eredeti irányba fordult. Most, teljesen lement a lépcsőkön, majd- ahogy a szolgálótól megtudakolta- jobbra fordult. Egy hatalmas, vékony, kétszárnyú ajtó előtt állt meg. Lenyomta a kilincset, majd belesett. A teremben, aminek a közepén, egy hosszú asztal helyezkedett el, körülötte székekkel, szintén világos volt.

Már megterítettek három személyre, de csak a komornyik állt ott, feketében feszítve. Barátságos arca volt első pillantásra. Kör szakálla volt, de már a feje tetején, egy kicsit kopaszodott.

-Jó napot, hölgyem!- köszöntötte a férfi, és meghajtotta a fejét.

-Magának is!- köszönt vissza szélesen mosolyogva. Végre valaki, aki szóba áll vele a ház urán kívül.