|
Vámpír - rendelésre
Elina 2008.07.16. 01:08
Damon mély hangja ércesen csendült a tágas helyiségben.
- Azt tudod magadról, hogy különleges képességeid vannak.
- Igen, bácsikám.
- De azt nem tudod, mi vagy valójában... és hogy mi, a rokonaid is mik vagyunk...
- Hmm?
- Vámpírok vagyunk. Azonban az átlagtól néhány tulajdonságunkban eltérünk. A fényt bizonyos mértékig
elviseljük. Vérszomjunkat vissza tudjuk fogni, sőt, neked még elő sem jött egyszer sem. Ez biztosított
nekünk túlélést az elmúlt időkben. Vadásznak ránk, mert félnek tőlünk. De a különleges képességeknek
köszönhetően nem figyeltek fel ránk eddig... ami pillanat alatt megváltozhat... és meg is fog.
- Van egy iker-öcséd, aki születése óta külön élt tőled. Anyátok elhunytakor apátok magával vitte. -
lepte meg még jobban a nénje.
- Hogy miért? Ne kérdezd. Nem tudjuk, csak sejtjük. Anyátok halála furcsán hatott rá. Alig hogy elvitte,
nemsokára ő is meghalt. A testvéred piciként is a húgomra hasonlított. Te pedig külsőre apádra. Belőle
vadászt neveltek. Tudja, hogy vámpír... és nem tudja, hogy létezünk. Hogy - van még családja. Magányosan
bolyong, ha felbérlik, hidegvérrel elvégzi, amit rá bíztak. Gyűlöli azt, ami. Pedig nem tehet róla. Te
sem tehetsz róla. Ennek születtetek.
Az ezüsthajú férfi döbbenetében moccanni sem tudott. Jó időbe beletelt, mire meg tudott szólalni. Nemes
arcára mély árnyékokat vetett a tűzfény. Mintha egy furcsa maszk takarná...
- Honnan tudjátok, mi lett belőle? - kérdezte végül rekedten.
- Sokáig kerestettük. Titokban, hogy ne tűnjön fel senkinek. Az informátorokat el kellett hallgattatnunk,
hogy másoknak ne adhassanak tovább semmit.
- Megtaláltátok?
- Tudjuk, ki ő. De állandóan vándorol. Nincs sehol maradása. Neked kell megtalálnod.
- Értem...- sóhajtott az ezüsthajú. - Hol kezdjem? És mit tudtok még róla? Minden apróság fontos lehet.
- A képességeit ugyanúgy elrejtheti, ahogyan mi. Viszont túl híres és hírhedt ahhoz, hogy meg ne lehessen
találni.
- A neve?
- Csak Éjlovagnak ismerik. Az igazi neve Sir Leonard. Még valamit, fiam... Rád is veszélyt jelent. Nem tudja,
hogy testvére van... csak azt ismeri fel, hogy vámpír vagy. Neked fog támadni.
- Ezt át kell gondolnom. Ha megengeditek, itt maradnék mára. Pihenek, mielőtt a keresését elkezdeném.
- Rendben. A régi lakosztályod a rendelkezésedre áll. Vacsorát majd vitetünk fel.
- Köszönöm, nénikém!- bólintott a fiatal vámpír, és kiment a helyiségből.
A fogdóban az ismeretlen lány lassan magához tért. Szörnyű sebeit kimosták, gyógyfüvekkel kezelték és
bekötözték. A mécses lobogó fényét figyelve töprengett a vele történteken, amikor halkan nyílt az ajtó.
- Ó, kedves, magadhoz tértél? Az jó jel. Ha nincs az a szép fiatalember, meghaltál volna. Martha vagyok,
a fogadós felesége.
A lány kérdő tekintetét látva a fogadósné elmagyarázta, hogy egy férfi találta meg az út széli bozótosban,
borzalmas állapotban, és ő hozta ide.
- Köszönöm...- suttogta a választ igen gyenge hangon - a nevem Lillen Arrash...
- Teremtőm... hercegnő... hogy kerül ide egyedül?! És ilyen álapotban?
- A Lord unokaöcsének vagyok a jegyese... Meghívtak... a kastélyba, de becsaptak... Azt mondták... Sir
Marcos is itt lesz... A kíséretemet eltüntették. Alig tudtam... megszökni. Ők vámpírok...
- Ahh... akkor veszélyben vagyunk mindannyian...
- Leginkább Sir Marcosra leselkednek... Ő nem vérszívó...
- Megbocsát, Lady... riadóztatnom kell az embereket. Óvatosnak kell lennünk.
- Menjen csak, Martha.- bólintott a lány végtelenül fáradtan.
Amint Sir Marcos de Raven távozott a szalonból, a kortalan vámpírnő kirobbant:
- Damon, nem hagyhatjuk, hogy élve hazajöjjön. Sem ő, sem Leonard.
- Hmm... hát persze, drágám...- húzta ördögi mosolyra ajkát a vámpír. - azért hangsúlyoztam annyira, hogy
az öccse rá is veszélyes... egymás ellen kell kijátszanunk őket. És a kastély akkor a miénk marad...
De csendesebben, még meghallja, vagy megsejt valamit...
- Azért ügyesen elhitetted vele, hogy mi sem véren élünk...
- Hahaha... a húgom volt csak ilyen szentimentális, mint a két fia... hogy nem vadászott...
- Meg is lett az eredménye... saját férje ölte meg.- kacagott fel csilingelőn a nő.- Hmm... kezdek éhes lenni...
- Én is. Látogassuk meg azt a fogadót, amit a múltkor kinéztünk. Akad ott számunkra elég ízletes vér...
A sötét folyosón az ajtó mellől egy fekete árnyék suhant el, ahogy bentről kinyitották. A két vérszívó nem vett
észre semmit, a bennük lakozó bestiák már átvették az irányítást felettük...
A titokzatos árny eléjük vágott. Jóval azelőtt, mielőtt a fogadóhoz értek volna, belibbent emeleti szobája
ablakán, és - magához véve teljes felszerelését - az udvaron eléjük toppant.
- Üdvözletem, nemesek! - köpte oda megvetően - Mit akartok itt?!
- Ugyan mit akarhatna egy magunkfajta?! - dorombolt Lady Ylle - egy kis szórakozásra vágyunk. Azt hiszem, te
éppen meg is fogsz felelni... csinos, jóképű fiú...- nyalogatta a száját a nő, miközben egyre csak ment a fekete
hajú férfi felé, minden báját bevetve. A férfi csak állt mozdulatlanul, kék szemei ridegen tekintettek a ladyre.
- Álljatok meg ott. Mindketten.- szólalt meg. Mély hangja hallatán a két vámpíron különös borzongás lett úrrá.
- Ki vagy te? - kérdezte Lord Damon az izgatottságtól rekedten.
- Hmm... ahhoz képest, hogy a rokonaim vagytok... én vagyok az, bácsikám... Leonard.
A vérszívók meglepetten hátráltak.
- Mit akarsz tőlünk?
- Az életeteket. Eleget tobzódtatok a vérben a környéken. Kissé megelégelték, és idehívtak. Vadász vagyok. Ezért
fizetnek.
- Képes lennél megölni anyád testvéreit?!
- Eleget tudok rólatok... anyám testvérei... Hisz ti is képesek lennétek megölni a bátyámat és engem. - vette elő
hoszú, egyenes kardját, jelezve, megelégelte rokonai szavait. Azok meglepődve kissé hátrébb léptek. Majd átváltoztak.
Agyaraik, karmaik megnőttek. Arcuk eltorzult, a szép vonások eltűntek. A két nemes helyén két vérre szomjas fenevad
állt. Szinte nem is vártak, egyszerre ugrottak a vadász felé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
