Marcos de Raven ezalatt a lakosztályában időzött. Vett egy kellemes fürdőt, majd evett egy keveset az odakészített ételből. A pohárnyi vörös folyadékot - miután észrevette, hogy nem bort, hanem vért hoztak neki - undorodva tolta arrébb.
Hirtelen bevillant agyába az előbbi beszélgetés néhány mondata:
"vérszomjunkat vissza tudjuk fogni. Sőt, neked még elő sem jött egyszer sem..."
- Hmm... ejnye, bácsikám... elő akarod hozni belőlem is a bestiát?! De vajon miért tennéd?! - gondolta. Bátyja elbeszélése után éles eszével összerakott néhány régi emlékképet... titkos, ellesett beszélgetésfoszlányokat nénje és bátyja között... elszörnyedve nyitotta tágra mélykék szemeit: ebben a pillanatban döbbent rá anyja két testvérének - még vámpírok között is - bűnnek számító kapcsolatára... és arra, hogy a fél órája elhangzottakkal ellentétben csak előtte fogták vissza vérszomjukat...
Gyermekként nem egyszer látta őket hazaérni véres, mámoros állapotban... amiről persze az érintettek nem tudtak... híres vámpír-érzékeiket a gyermek Marcos be tudta csapni... de csak most jött tisztába teljesen a furcsaságokkal...
Azóta felnőtt, és jóval erősebb képességekkel rendelkezett, olyanokkal, amelyekről rokonainak fogalmuk sem lehetett.
Igaz, szerencsére addig sem sejtettek róla mindent...
Tudatát kiterjesztve nézett körül a környéken. Észrevette a két árnyat, amint kisuhannak a kastélyból...
- Hát így állunk... Előttem megjátsszátok az ártatlant... közben gyilkos tivornyázásra indultok... - morogta magának - Nézzünk csak addig kicsit szét a denevérfészekben, hogy miért is akarjátok feléleszteni a vérszomjat bennem...

A kastély személyzete mit sem vett észre abból, hogy az ezüsthajú ifjú közöttük jár-kel...
A konyhában két cselédlány kacarászva mesélt a többieknek róla... A lord csak egy futó mosolyra húzta száját. Hát igen... a nők megőrülnek érte... majd kissé elszomorodva gondolt gyönyörű menyasszonyára, aki - a férfi úgy érezte - ez alól
kivételt képezett...
A kastély udvarán az őrök egy kis tábortűz körül ülve, fojtott hangon beszélgetve, furcsa gazdáik szokásait tárgyalták:
- Én mondom, valami nagy disznóság van készülőben...- morogta az egyik idegesen, miközben dobott a tűzre pár gallyat.
- Ne üsd bele az orrodat az urak dolgába, Jack! Abból nem származott soha semmi jó...
- Tudom... de ez most... hirtelen hazahívták az úrfit... és itt volt az a fiatal, szép teremtés...
- A kisasszonyra gondolsz?!
- Igen. Nos... Túl rejtélyesen tűnt el...
- De hiszen azt mondták, hazautazott édesapjához, Arrash hercegéhez...
- Hmm... láttál te készülődést? Na és hogy-hogy nem reggel indult egy ilyen hosszú útra? És a kíséret?! Meg a Lady állítólag Marcos úrfi menyasszonya... és pont ő nem várja meg a hazaérkező vőlegényét?!
- Van benne valami... de akkor is jobb az ilyenből kimaradni...- nyújtott oda Jacknek egy flaskát a hűvös éji szél elleni védelemként...

Marcos de Raven úgy döntött, eleget hallott.
A fiatal vámpír majdnem megfeledkezett arról, hogy tovább álcázza magát... Lady Arrash, Lillen... a menyasszonya... mit keresett itt?! És hová tűnt?! Hiszen azt beszélték meg, hogy három nap múlva megy érte a kastályukba...
Ritkán dobbanó szíve aggodalommal telt el. Tetszett neki a lány. Ha valaki azonban az álcázás ellenére képes lett volna meglátni, csak a márványszobor-tökéletességű, rezzenetlen arcot szemlélhette volna. Sok év alatt megtanulta, érzelmeit nem igazán mutathatja ki...
Úgy döntött, két rokona után indul úgy, hogy azok ne vegyék észre... Közben mintha egy pillanatra egy másik, hozzá hasonló nagyságú erőt érzékelt volna... de amint kutatni kezdett utána, már sehol nem találta...
Félúton a fogadó felé ismerős illatot hozott felé a csípős szél. Lillen! Marcos gyorsított... megérezte a lány vérének illatát... valami baja történt...
A fogadóhoz érve talált egy nyitott ablakot, amin átlibbenve az épület emeleti folyosóján találta magát. Lillen illata itt még erősebben érezhető volt... Az egyik szobaajtóhoz érve bizonyossá vált előtte, hogy amögött találja meg menyasszonyát. Érzékelte, hogy a lány jelenleg egyedül van, és nagyon gyenge... Benyitott, és hangtalanul csukta az ajtót maga mögött.
A hercegnő tágra nyílt szemekkel tekintett a belépőre:
- Sir Marcos! - suttogta erőtlenül.
- Kedvesem! Hogy kerül ide?! És mi történt?!- sietett mellé.
- Ó... "drága" rokonai elhívtak magukhoz azzal, hogy ön itt vár a kastélyban... Úticélunk közelében a kíséretemet eltüntették... persze akkor még nem tudtam, hogy ők voltak, és hogy mindketten vámpírok... két napig eléggé rendben ment minden, majd véletlenül meghallottam egy párbeszédet közöttük... megértettem, hogy menekülnöm kell... mindkettőnk életét fenyegették, és az ön eddig nem ismert ikertestvéréét, Sir Leonardét is... valahogy figyelmeztetnem kellett...
Elszöktem, de utánam jött a Lady... Nekem esett, és majdnem megölt. Nem harapott meg, hogy az emberek ne figyeljenek fel rá... csak több mély sebet ejtett rajtam. Úgy ivott a véremből is... ennyire emlékszem, meg arra, hogy itt ébredek...
A fogadósné mondta el, hogy egy titokzatos fiatal férfi hozott idáig... akinek még meg sem tudtam köszönni, hogy nem hagyott meghalni az út széli bozótban.
- Aggódott értem?!
Lillan nem felelt, csak szégyenlősen elpirulva fordította félre a fejét.
- Hmm...- mosolyodott el halványan a férfi. Majd hozzáfűzte:
- Valóban köszönettel tartozunk a megmentőjének. Most hogy érzi magát?
- Köszönöm, valamivel jobban.
- Fel tud állni?
- Megpróbálom... - pirult el a Lady, tekintve, hogy hálóruhában volt... de az első próbálkozása sikertelenül végződött. Annyira reszketett a gyengeségtől, hogy visszaesett az ágyra.
Az ezüsthajú lord gyengéden megsimította jegyese szép, de elgyötört arcát:
- Majd ölben viszem...
Ennek hallatán a lány még vörösebb lett, amit a férfi szemmel láthatóan élvezett.
- De hová megyünk? - kérdezte Lillen.
- Vissza az édesatyjához... veszélyes lesz... kérem, bízza rám magát! Azonnal indulnunk kell!
- Jól van. Most tényleg csak önben bízhatom, herceg! De... hallgassa csak! Mi ez?!
Lady Lillen a csukott ablakon áthallatszó szóváltásra figyelt fel. Jegyese odalépett az üveghez, de úgy, hogy a kint lévők ne láthassák.
- Elkéstünk... - komorodott el - Itt vannak. Ne féljen! Nem engedem, hogy bántsák! Kérem, maradjon itt! Visszajövök önért, de akadt egy kis elintéznivalóm...
- Menjen, Sir Marcos... ha akarnék, se tudnék most mozdulni innen...
Az ezüsthajú férfi bólintott, majd párduc rugalmasságával és némaságával tűnt el menyasszonya elől, aki megbabonázva nézte...
de a pillantást, ami a lány érzelmeiről árulkodott, Marcos nem láthatta.

Odalent addigra állt a bál... Damon és Ylle rátámadt Leonardra, aki brilliáns módon védekezett egyszerre kettőjük ellen. Mindkét kezében egy-egy kardot tartott, és ügyesen védte a feléje irányuló csapásokat.
Eközben folytatták szócsatájukat is:
- Rafináltan kiterveltetek mindent... csak egyre nem számítottatok... hogy viselt dolgaitok előttem nem maradtak titokban. Ti vettétek rá apánkat, hogy anyánkkal végezzen...
- Ahh... nem volt nehéz dolog az ujjaim köré csavarni...- vonaglott meg kéjesen a vámpírnő - amikor elvégezte ezt a kis "munkát", a szenvedélyétől vakon még könnyebb volt félreállítanom... hahaha...
- Utolsó ribanc vagy! Még ha nem béreltek volna fel, hogy levadásszalak titeket, ezek után akkor is megtenném...klánunk szégyenei! - jegyezte meg a fiatal vadász.
- Vigyázz a szádra, kisöcsém!- szólt bele Damon, miközben kardjával hosszú vágást próbált ejteni az ifjabbik Ravenen.
A két kard szikrázva csattant egymásnak. Damon erőlködve próbált szabadulni a helyzetből, miközben oldalról Ylle is Leonardra támadt, méretes karmait meresztve.
A fekete férfi nyugodtan hárított. Nem látszott rajta aggodalma, pedig a két vámpír ellen egyszerre nem sokáig bírja... hiába olyan erős... Valamit ki kell találnia...

Marcos ezt a pillanatot választotta, hogy felfedje magát.