A vasárnapi ebéd után Eveline és Natalie felmentek az emeletre. Most Nat szobájában kötöttek ki, ami körülbelül akkora lehetett, mint Eve szobája. Az ágya felett a fal tele volt Tom képeivel.
- Még meg sem néztük a bálról készült dvd-t és a képeket sem.
- Áthozom, rendi?
- Ok, addig beizzítom a lejátszót.
A délután azzal telt, hogy kielemezték a videót, és a képeket. Minden fotóhoz volt valami story, amiken persze nagyon jókat nevettek. Eve-nek egy kicsit fájt, hogy nem lehet otthon, de kezdte magát jól érezni L.A.-ben. Később útban a próbateremhez - ami mindössze öt percre volt Natalie-ék házától - még mindig az oxfordi élet volt a téma.
- Hu, ez a Daniel, hallod, iszonyat jól néz ki.
- Nekem ne mond.
- És ahogy nézett rád tánc közben…
- Nat, fogd be.
- Rendben. Itt is vagyunk.
Egy régi garázsnak tűnő, kicsi épületbe léptek be. Néhol már hullott a vakolat, de a fiúk nagyon otthonossá tették a helyet.
- Sziasztok!
- Hello lányok.
- Ti mért nem próbáltok még?
- Kev beteget jelentett. Nincs gitárosunk. Eve, nem próbálnád meg?
- Otthon van a gitárom.
- Mármint Angliában?
- Nem, dehogy. Elhoztam magammal.
- Akkor mi a probléma?
- Nem játszottam még bandában. Régen persze erről álmodtam, de soha nem játszottam zenekarban.
- A múltkor ment. Tudtál koncentrálni.
- De az más volt.
- Hagyjátok, ha nem, hát nem.
- 10 perc és itt vagyunk. Gyere Eve, hozzuk el a gitárodat.
- De én…
- Semmi de.
A lányok gyorsan visszaértek. Eve leült az egyik fotelbe.
- Ez nem lesz könnyű. Leírjuk neked a dolgokat?
- Nem tudom, hogy lenne jó. Szerintetek?
- Szerintem az lenne a legjobb, ha elkezdenénk játszani, és megpróbálnál becsatlakozni.
- Okkké.
A lány izzadt, ideges volt, alig mert ráfogni a húrokra. A fiúk elkezdtek játszani. Elég érdekesen hallatszottak a koncerten eljátszott dalok szólógitár nélkül.
- Eve, csatlakozz be. Nem soká lesz egy szóló rész, improvizálj, ha tudsz.
Eveline becsukta a szemét, és átadta magának a zenét. Nem a fülével hallotta, hanem a szívével. Elkezdett játszani. Hallotta, hogy néha mellényúlt, de nem akarta abbahagyni. Eljött a szóló rész, és csodával határos módon valahogy ment. Gyönyörű volt. A fiúk elégedetten tették le a hangszereiket.
- Ez nem volt túl rossz!
- Mi az, hogy nem volt túl rossz?
- Be ne kapj! Egész jó volt.
- Kössz Tom! David?
- Rendben vagy.
- Dylan?
- Maradhatsz, ha akarsz.
- Tessék?
- Erre ment ki a játék. Nem vetted észre?
- Azt hittem, csak segítség kell. Én nem tudnék színpadon állni.
- Dehogynem! Egy hónap múlva lesz egy fesztivál. Felvesszük a koncert egyik dalát, ami együtt fog majd kijönni a klippel az MTV-n.
- Na nem, sajnálom fiúk, de ez nem fog menni.
- Csak adj egy esélyt magadnak!
- Van egy saját dala!
- Na, kezdj bele!
- De nincs hangom.
- Csak próbáld meg.
Elkezdte játszani a dalt, és énekelt is mellé. A fiúk elképedve álltak. Nem a saját stílusuk, hisz egy romantikus, lírai dalt hallottak, de nagyon tetszett nekik. Ők is gondoltak már arra, hogy a pörgős videó mellé egy lassabb dal kellene, de nem tudták megírni.
- Ez tökéletes!
- Ne túlozz David.
- Mit szólnál hozzá, ha a fesztiválon ezt a dalt vennék fel? Énekeld el. A hangod képezhető. Hidd el, értek hozzá, egy banda énekese vagyok. Foglalkoznék veled délutánonként. A suli most két-három hétig pihen. Új anyagok lesznek, a tanárok nem fognak piszkálni. Mit szólsz?
- Nem is tudom, mit mondjak.
- Mondj igent.
- Ez nem olyan egyszerű, Tom. És egyébként is, minek köszönhetem, hogy csak így bevesztek, hogy elfogadtok, sőt, hogy ilyen jó fejek vagytok velem?
- Az elmúlt két hónapban túl sokat hallottuk a neved Natalie-tól, és már kíváncsi volt mindenki. Mondta, hogy gyorsan meg fogunk szeretni, ezért voltak fenntartásaink, hogy nehogy egy olyan ember legyél, akit azért lehet szeretni, mert igazodik a másikhoz. Egyelőre úgy tűnik, van egyéniséged. Nem tudjuk ki vagy, semmit nem tudunk rólad, de szakmailag ott leszel, ha felkészülsz. Kemény lesz, de képes vagy rá, és mi meg addig megismerünk.
- Kössünk alkut.
- Hallgatunk.
- Megpróbálok minden tőlem telhetőt. Megpróbálom a fesztivált is, de ha egy hónap múlva ilyenkor nem fogom magam felkészültnek érezni, és nem leszek 100%-ig biztos abban, hogy ez nekem, illetve a bandának jó, akkor hagytok elmenni.
- Kezet rá!
*****
- Mark, van még cuccod?
- Nincs Victor, ennyi volt. Nem a megszokott, ugye srácok?
- Hát nem. De ez a miénk. Mindig erről álmodtunk taknyos korunkban, a húgod meg mindig kijelentette, hogy ő ugyan össze nem költözik három pasival.
- Daniel, most őszintén, volt valami közted meg a húgom között?
- A nagy semmi. Ne aggódj.
- Nem aggódtam.
- ???
- Oké, pár éve azt mondtam, hogy ne merjetek hozzányúlni a húgomhoz, de az a helyzet, hogy Vix kezébe még mindig nem merném adni, de te más vagy.
- Ezt jókor mondod, mikor a húgod már egy másik kontinensen van!
- Tehát mégis volt valami?
- Igazából nem, és jobb ez így.
- Biztos?
- Tuti. Ő egy barát. És nem barátnő. Egyébként száz százalékig biztos vagyok benne, hogy Eve-t nem érdeklem úgy. Voltak gyenge pillanatai, de az csak a Matt miatti csalódásból kifolyólag. Csörög a skype-od.
- Szia drága! Mi a helyzet?
- Elkezdtem gitározni egy bandában.
- Ez nagyon gyors volt.
- Tudom. És nálatok?
- Tudod, bezárt a Hild sarkán lévő régi kávézó. Megnyitott az új hely. Nagyon király. Egy kis pubbal egybekötött gyorskajálda. A fiúkkal gondoltunk egyet, és bementünk az állásinterjúra. Három napja mind a hárman ott nyomjuk délutánonként, és nagyon élvezzük. Kivettünk egy lakást, úgyhogy buli lesz.
- És a suli?
- A suli egy nagy semmi. Tudod, hogy már nem csinálunk semmit ebben az évben.
- Akkor teljesült a gyerekkori álom.
- Így is mondhatnánk. Csak te hiányzol.
- Anyáék?
- Tegnap voltam náluk, de semmi. Nem veszekedtek, sőt néha még egymásra is néztek. Fura volt.
- Mindegy. Mennem kell Dylanhez énekelni.
- Már énekelsz is? És ki az a Dylan?
- Ő a banda énekese, és megkért, hogy énekeljek el egy dalt, amit én írtam. Ennyi.
- Dylan, mi? Azért hiányzunk?
- Marcus! Hogy tehetsz fel ilyen kérdést? Nincs óra, hogy ne gondolnék rátok! Holnap este hívlak, és akkor szeretnék beszélni a fiúkkal is.
- Rendben, de ne feledd az időeltolódást.
- Ok, majd kiszámolom. Szeretlek!
- Én is hugi! Bye!
- Bye!
*****
Eve a próbaterem felé tartott, kissé szórakozottan. Már két hete, hogy minden délután Dylannal énekel. Gyorsabban fejlődik, mint gondolta. Natalie szüleivel is jól kijön. Az iskola teljesen más, mint Oxfordban, de lassan kezd hozzá szokni. Az anyagot megkövetelik, de sokkal lazább stílusban. A sulin kívüli élet is teljesen más, sokkal szabadabbak a diákok, délután nem csak a tanulásra van idejük, hanem van elég szabad idejük is. A környéket már sikerült felfedeznie, bár volt arra példa, hogy rendesen eltévedt. Natalie elkezdett korizni, úgyhogy együtt járnak ki a pályára, és a fiúk is kint lógnak velük.
- Szia Dylan!
- Hello! Beszélnünk kellene!
- Hallgatlak!
- Azért sokat fejlődtél. Már nem csak úgy nyomod kedvtelésből, hanem technikásan kezdtél el énekelni. Két hét múlva itt a fesztivál, holnap pedig elkezdjük felvenni a videót. Lassan el kellene hoznod a dalt, amit te fogsz énekelni, mert össze kellene próbálnunk, hisz a feszten a klippes dalunk mellett csak ezt az egy dalt fogjuk lenyomni. Szóval azzal kezdjük majd, és utána átadom a mikrofont neked.
- Dylan! Mit szólnál, ha ketten oldanánk meg a dalt?
- Úgy érted, hogy szálljak be?
- Igen. Csak próbáljuk ki. Érdekes lenne szerintem.
- Hát nem tudom, van-e hangom hozzá.
- Jesszus! Te nyomod itt nekem két hete, hogy bátor legyek, engedjem ki a hangom, ne féljek attól, hogy megcsúszok. Erre te mit teszel? Ne csak üres szavak legyenek, amiket mondasz, mert akkor én hogy bízhatnék bennük?
- Nem csak üres szavak. Nem tudom, miért mondtam azt. Talán félek egy olyan dalt elénekelni, amiben érzelmek vannak.
- Értelek. Bocs, hogy betámadtalak. Olyan furcsán szórakozott vagyok ma, mintha nem is itt lennék a földön.
- Mi lesz a mai óránkkal?
- Nem tudom. Lehet az a baj, hogy kezd jobb idő lenni. Sétálunk? Max énekelünk valahol kint a szabadban. Hm?
- Sírba teszel. Menjünk!