A kezdet

3640. Plútó kisbolygó-övezet. Külső gyűrű.

Az Űr végtelen sötétjét egy fényes villanás szakítja meg. Egy fektetett téglatest alakú trák cirkáló érkezik váltani 10
hónapja szolgáló, őrködő társát. A váltás gyorsan, az évezredek, a Nagy Háború óta megszokott protokoll szerint zajlik.
A két hajó közötti kommunikáció elenyésző, és a frissen érkezett számára megnyugtató. A gyors rádióváltás után a már 10 hónapja járőröző hajó lassan elfordul a Plútó felől, majd egy fénylő hipertér-örvényt nyit maga előtt, és lustán beleúszik.
Számára a hosszú, unalmas szolgálat véget ért. Társa marad és kezdi a szokásos hiperugrás utáni rendszerellenőrzések végrehajtását, addig mozdulatlanul sodródik pályáján. Megteheti, hisz egyedül van.

A Trák Köztársaság 1.000 m - es cirkálója nyugodtan simul téglatest alakjával, szürke színével az űr ölelésébe. A rendszereinek ellenőrzése után szenzorai elkezdik átvizsgálni a környezetét. A hajó orrából egy széles zöld fénysáv tapogatja le a környező területet. Az eredmény megnyugtató, nem közeledik semmi feléjük. A hajó a terület ellenőrzése során megvizsgálja a felállított hipertér-gátak épségét, majd lustán, lassú mozgással megkezdi útját az emberek Naprendszere körül.

A hajó kapitánya egy 3 m magas, izmos, emberszerű lény nyugodtan szemléli - a trák cirkáló lelke és idegközpontjaként szolgáló parancsnoki híd - központi monitorjain megjelenő adatokat. Minden csendes, az ember nem próbál kitörni, és ez még vagy 200 évig így is marad...

- Jó unalmas 10 hónapunk lesz! - gondolja a trák cirkáló parancsnoka.

Fogalma sincs, mi les rá és hajójára a kisbolygók közül... milyen ragadozó feni rájuk a fogát...

Hatalmas, 300 km hosszú, ék alakú hajótest sötétlik, simul az őt rejtegető meteorok és kisbolygók közé. Fejlett álcázó rendszerei elrejtik a területet vizsgáló sugarak, radarok és a kutató pillantások elől, csak a tér sűrűségének mérése leplezheti le ottlétét, de ahhoz valakinek sejteni kell azt, hogy van ott valami... Lassú, lopakodó mozgása egy gigantikus nagymacskához teszi hasonlóvá, ami vadászik, éhesen lesi a zsákmányát... és ez a hajó pontosan ezt teszi. Minden rendszer a két trák cirkáló találkozóját figyeli, lehallgatja a kettőjük közötti rádióforgalmazást, figyeli a váltás mentét, végignézi, amint a távozó lustán belép a hipertérbe.
Kivárja, amíg az érkező ellenőrzi saját magát, majd lassú, nyugodt mozgással elindul ellenőrző körútjára, lövegei mind-eközben rátapadnak a két hajóra, hogy ha felfedezik, egy másodperc időt se vesztegessen, azonnal tudjon védekezni vagy támadni. Mindent tud a prédáról. Mindent, amit csak figyeléssel tudni lehet, hisz társát már több mint 6 hónapja árnyékként követi, kiismerte gyengéit, erejét, várt és figyelt.. de a várakozás idejének vége. Eleget figyelt már. Most óvatosan megmozdul, az irdatlan hajótest kisiklik a takarásból, oldalán egy név: Cimmera. Az emberek - a Szövetség - egyik cirkálóját már csak saját álcázó rendszerei rejtik a felé haladó trák hajó elől. Az óriás felkészült, készen áll a feladata végrehajtására, utat nyitni a Jupiter körül várakozó flottának, a társai előtt áttörni a blokádot - mindenáron.

- G 1–es műholdat kilőni! – szól egy nyugodt hang - a Cimmera parancsnoka - az őt figyelő technikusoknak. – Harc-készültség.
Ebben a pillanatban egy pici Saturn osztályú műhold lökődik ki az űr sötétjébe a hatalmas hangárokból. Pár másodpercen belül a trák cirkáló érzékelői befogják a kis holdat, bár nem értik, hogyan kerülhetett ilyen közel hozzájuk anélkül, hogy távfelderítő rendszereik jelezték volna közeledtét.
- Végre valami... Kinek van kedve célba lőni? – szól a trák hajó parancsnoka.
Egy gyors villanás a trák cirkáló testéből, és a kis Saturn osztályú műhold már csak múlt - a belé csapódó lézertalálat nyomán.
Ugyanebben a pillanatban viszont - csillagközi léptékkel mérve alig egy lépésnyire a hajótól - elhangzik egy másik, sokkal nagyobb horderejű parancs is. Lang kapitánynak, a Cimmera 40 – es éveiben járó sötét bőrű parancsnokának egy mindent megváltoztató, az emberiség történelmében új korszakot nyitó mondat hagyja el száját:
- Álca-pajzsokat le! Lékelő szondákat indíts! Egyes, kettes üteg... tüzet nyiss!
Az űr eddig békés arca hirtelen megváltozik. A trák cirkáló testére egy hatalmas árnyék vetül, miközben a cirkálón próbálják az árnyék tulajdonosát, egy 300 km hosszúságú, ék alakú hajót azonosítani, addigra már több tucatnyi apró tárgy száll feléjük az idegen irányából. A trák flotta hadihajóján felbőgnek a riadószirénák. Szemből két vakító, vörös fénysugár indul a trák cirkáló felé. A hajó megremeg a becsapódástól, védelmi rendszerei, hajtóművei leállnak, teste tehetetlenül sodródik az űr sötétjébe.

A trák flotta büszkesége, legmodernebb cirkálója pár másodperc leforgása alatt hasznavehetetlen, sérült ronccsá, az ellenség prédájává vált. Teste mozgásra képtelen, hatalmas, galaxis-szerte rettegett ágyúi hallgatnak, belsejében, agyában, a hídon idegen csapatok tombolnak. A csata véget ért mielőtt elkezdődött volna... legyőzték őt, és ez ellen már semmit sem tehet.
Az emberek megfékezésére létrehozott blokád egyszeriben semmivé vált.

Az Emberi Szövetség hatalmas ragadozója lassan prédája felé úszik, irdatlan dokkja gond nélkül fogadja be a trák cirkáló tehetetlen testét. Az eddigi feladatát teljesítette, a blokád, mely eddig az ember útját állta a galaxis felé, nem létezik többé, a Cimmera űrcirkáló áttörte.
A dokkban a trák hajót katonák, technikusok lepik el, központi agyából adatkábel-rengeteg kígyózik a dokk termináljához. Pár perc és a hajó fedélzetén lévők már tudják, hogy milyen erős az ellenség, hogy mi a trák flotta gyengéje... minden adatot, amit a trák cirkáló agya a sajátjairól tárolt, már az emberek is ismerik. A Cimmera erős rádiói pillanatok alatt továbbítják a megszerzett adatokat a várakozók, a Szövetségi Flotta felé.

A Jupiter mellet több tízezer ék alakú, a Cimmeránál nagyobb és kisebb hajó orra fordul a Plútó felé. A hajók körül örvénylő vadászfelhők gyorsan alakzatba rendeződnek, hogy a hajókkal együtt egy fényes villanásban tűnjenek el. A blokád megtört és az ember - egy eddig nem látott haderővel - kiszabadult. De erről még a galaxisban senki sem tud...
A Cimmera nyugodtan simul bele az űr végtelenjébe, a hajó hatalmas testét már az álcapajzsok sem rejtik. Minek? Egyedül van, egyedül a csillagok végetlenjében, társai úton vannak felé, alig fél óra múlva a flotta ideér... Miért bujkálni?! Első csatáját meglepő sebességgel nyerte meg. Mitől féljen az emberi elme eme irtózatos szülötte?!

- Uram! – szólal meg egy ember a Cimmera hídján. Lang kapitány nyugodtan fordul el a hatalmas törhetetlen üvegablak elől, és kérdőn néz a tisztre - Hajó a hipertérből.
- A mieink? – Kérdez vissza a parancsnok.
- Nem uram, valószínűleg az a hajó, amit a célpont váltott. - jön a gyors felelet.
- Teljes harckészültség!! - kiáltja el magát Lang. Erre nem számított. Nem kalkulálta bele, hogy az ellenség ilyen gyorsan lereagálja azt, hogy egy hajója elveszett. De kész arra, hogy mindenáron fenntartsa a rést, addig, amíg a flotta beérkezik.

A hipertérből kilépő trák hajót sokként fogadja a látvány. Ott, ahol társának lennie kéne, egy hatalmas hajó ék alakja sötétlik, társa helyzetjelzői abból az óriásból érkeznek. A trák flotta hajója másodpercek alatt kész a csatára, parancsnoka eldöntötte már, hogy nem adja olcsón a hajóját. Hatalmas adóiból a galaxis minden pontjára sugározza az információt az előtte álló ellenségről, teste körül egy villanás jelzi az elhárító pajzsok felvonását. Ő is kész harcolni.
- Minden üteg... tüzet nyiss!! – hangzik el szinte ugyanabban a pillanatban a két hajó hídján a parancs.

A trák hajó tüzérei alig egy másodpercet késtek... a hajójuk jövőjét viszont ez az idő végleg megpecsételte, bár az előttük lebegő óriás láttán még ez is kétségbe vonható. A Cimmera testét vakító vörös fényözön lepi el, a hajó teste megrázkódik, ahogy lövegei teljes össztüzet adnak, a trák hajó ágyúi eme viharhoz képest csak aláfestésül szolgálnak. Pár másodperc csupán, míg a Szövetség hajójának lövései célba érnek, de a trák hajó pajzsai másodpercek alatt összeomlanak az irtózatos nyomás alatt. A hajó testét egyre több találat éri, a hídra egymás után futnak be a kárjelentések, a trák flotta alig pár perc alatt már a második hajóját tudhatja harcképtelennek. Ekkor - egy fényes sugárnyaláb becsapódása után - a trák hajó teste eltűnik egy hatalmas robbanásban. A Cimmera lövegei jó munkát végeztek... az utolsó találat végzetes volt, a trák hajó helyét ekkor már csak néhány
roncsdarab, és egy kevésnyi por jelzi, míg a cirkáló lövései felakadtak az emberek hajójának pajzsain. A Cimmera ismét sértetlenül vészelte át az ütközetet. De már nincs egyedül, a legközelebbről érkező hajók egyike, a Pöröly már társául szegődött.
Az emberi faj kordában tartását immár két gigantikus hajó akadályozza, de ez még csak a kezdet...

A Trák Köztársaság Erőinek Főparancsnokságán több tucat tiszt néz értetlenül egymásra a befutó jelentések alapján. Két hajójuk alig pár perc alatt elveszett. De ki és hogyan lőhette ki a Galaxis-szerte sebezhetetlennek tartott hajóikat?! Ez a kérdés most másodlagos. Az információk szerint csak egy hajó volt a támadó. Bosszút kell hát rajta állniuk.

Néhány fényévre a Cimmerától tíz trák cirkáló és két csatahajó fordítja lassan az orrát a Sol rendszer felé. Tisztjeik tudják, hogy valami újjal, valami hatalmassal kell most szembenézniük... de az, hogy mi vár rájuk, minden képzeletüket felülmúlja. A Trák Erők I. számú csapásmérő egysége - ami egyben az első védelmi vonal is - lassan támadó alakzatba rendeződik, felkészül a harcra. A hajók teste körül felvillannak az elhárító pajzsok. A flotta belép a hipertérbe, hogy elbánjon a szemtelen betolakodóval. A trák hadvezetés elégedetten dől hátra: tíz cirkáló, két csatahajó és a két tucat kísérőhajó biztosan elég lesz, hogy elbánjon a pofátlan támadóval. Több mint tízezer üteg... Elég kell, hogy legyen!

- Uram! – szól egy hang a Cimmerán. – A barátunk kicsit túl beszédes volt. Flotta érkezik tíz percen belül a hipertérből.
- Jelzés a Pörölynek. Támadóállás. Pajzsokat fel! - szól nyugodtan Lang. – Jelentés a főerőnek. Ellenállás várható. Felveszem a harcot, erősítést kérek!
A két szövetségi hajón felbődülnek a riadószirénák. A hidakon vörösen kezdenek égni a harckészültségi szintet jelző lámpák. Az irtózatos lövegek máris a rendszernek arra a pontjára tapadnak, ahonnan az ellenség várható. A két hajó megállíthatatlanul kezdi szelni az űr sötétjét, lassan nagyobb távközt vesznek fel, de orruk még mindig egy vonalban áll. Rengeteget gyakorolták már.
Mióta a flottához kerültek, mind erre a napra készültek. Most itt az idő... megmutathatják, mire is képesek.
- Hajók mögülünk. Három AA osztályú romboló. Támogató pozícióba állnak.
 
A két óriás mögött három náluk kisebb, mindössze 50 km hosszú /szintén ék, de kicsit kerekebb formájú a két "nagytestvérnél"/ hajó áll be. Ők is készek a harcra. Elég teret hagytak mind saját, mind a két nagy - ez esetben a főerőt képviselő - hajó számára, hogy manőverezhessenek.

Lang még mielőtt kezdődne a csata, belegondol, hogy mindezt alig néhány év alatt építette fel a Föld - egy Marson talált hajóroncs alapján. Bár azt, hogy hogy került oda nem tudják. Fogalmuk sincs, hogy hajóik pontos - de sokkal nagyobb – másai a régi Emberi Flotta hajóinak. Azoknak a hajóknak, amiket egykoron, a Nagy Háború előtt rettegett a Galaxis...

Szemben az űrt vakító villanás szaggatja szét. A fénylő tölcsérből kiúszik A Trák Köztársaság I. Csapásmérő ereje. A hajók személyzete elé táruló látványtól meghűl bennük a vér. Ilyet még nem láttak... Döbbenten nézik, amint a Föld öt hajója csatarendbe áll. Műszereik jelentik számukra, hogy azok a pajzsok, amivel a hajók általában védekeznek, bizony fent vannak, és nem lesz egyszerű lebontani őket... A trák parancsnok azonnal jelenti, hogy nem egy, hanem öt ellenséges egységet észlelt, de ő elpusztítja mind... Csak még azt nem tudja hogyan. A számára legésszerűbb megoldást és a csatahajói legerősebb fegyvereit használja.

- Vetőcsöveket nyiss! Rakétacsapás! – üvölti a trák admirális.
- Atomtámadás! – szól a harcászati tiszt a Cimmerán.
- Foton-szűrőket! – üvölt Lang.
A következő másodpercben a rakéták elérik a Szövetség hajóit. Az atomtöltetek fehér villanása eltakarja a hajók sziluettjeit.
A trák admirális felnevet. "Hát ennyi volt a csata..."- gondolja. Amikor a fény elhalványul, szemei hatalmasra kerekednek... a célpontjai sértetlenek.

- Pajzsok 70% -on uram. Töltődnek.
- Minden egységnek! Elsődleges cél: a két nagyobbik. Utána: egyes cél. Össztűz! – hangzik Lang parancsa.
A következő pillanatban mindegyik hajón végigsöpör saját ágyúik vakító fényvihara. Pár pillanat és a trák admirális - két csatahajójával együtt - máris a múlté. A hajók helyét még roncsdarabok sem jelzik. A Szövetség hajóágyúi egy sorozattal söpörték el őket pajzsaikkal együtt. A megmaradtak kénytelenek szembenézni a pokollal, azzal az erővel, amivel több, mint 10 ezer éve már szembe kellett nézniük. Az emberrel. Azzal a lénnyel, mely egyszer már uralkodott a galaxisok fölött. Azzal, akiknek hajóik reaktorait, pajzsait, fegyvereit - nem beszélve a hipertér-technikáról - köszönhetik. Eljött hát a nap, amitől rettegtek.
Az ember kitör, és visszaveszi, amit elvettek tőle...

Gyors és kegyetlen csata veszi kezdetét, a trák hajók szó szerint életükért küzdenek. De már nem csak az életük, hanem fajuk léte is a tét. Nyilvánvalóvá vált, hogy más nem lehet... Az ember most bizony ismét kilép a csillagközi térbe... Mert eme hajók legénysége már tudja, hogy ezt ők nem fogják tudni megakadályozni. A csata során iszonyú energiák csapkodnak mindenfelé, a trák hajók ágyúi szinte már izzanak a túlterheléstől, az egyik AA osztályú romboló pajzsait lerontják a sorozatos csapások, a hajó testét szaggatják már a trák cirkálók. Viszont belőlük meg egyre több sodródik hasznavehetetlen vasdarabként, hogy néma mementója legyen eme napnak, és előhírnöke az ezt követőknek. Bár a kisebb hajók ellen viszonylag hatékonyan képesek harcolni, a két óriás
szó szerint rendet vág soraikban. Egymás után lövik ki cirkálóikat, kísérőhajóikat. Vadászaik hiába próbálnak a közelükbe férni, sorra hamvadnak el a védőtűzben. A két hajó legyőzhetetlen - legalábbis számukra. Ekkor a semmiből még két cirkáló és három kis romboló (melyek még tartották magukat) megkapja a kegyelemdöfést. Hajók közelednek feléjük. A trák kapitányok remélik, hogy vagy sajátjaik, vagy szövetségeseik jöttek segélykérésükre, de csalódniuk kell. A Nap távoli fényét, de még a Plútót is eltakaró hajóraj nem barát. Ellenség. A jellegzetes ék alakú hajók ezreit látják a végső elkeseredésükben harcoló trák katonák. A raj parancsnoka gyorsan dönt. Az utolsó kísérőhajóra sugározza az adatokat, majd megparancsolja neki, hogy meneküljön. Alig hagyja
el eme parancs a száját, mikor a Cimmera őt, és még meglévő társát is kivégzi. A csata véget ért. A Trák Köztársaság elitjét képező I. csapásmérő erő megsemmisült... csak egy hajójuk volt képes menekülni a pokolból. Az ember poklából. A Szövetség vesztesége a diadalhoz képest elenyésző, egy hajójuk megsérült. De nincs már, ki közéjük és az univerzum közé álljon!

Lassan összegyűlik az egész flotta. Lustán mozogva rendeződnek rajokba, majd minden raj az orrát a számára kijelölt rendszer felé fordítja és belép a hipertérbe, hogy néhány óra múlva ismét mindenki az emberek erejét, és hajóit rettegje. A Cimmera társaival együtt lassan fordul a Trák rendszerek felé. Az ő célpontjuk a Trák Köztársaság térdre kényszerítése. Az 500 Cimmerához hasonló méretű cirkálóból, az 1000 darab AA osztályú könnyűcirkálóból és 1500 AB osztályú rombolóból álló flottát kísérő és szállítóhajók egész serege veszi körül, vadászok tízezrei donganak a gigantikus hajók körül. Megkezdődött az, ami egyszer már megtörtént: az Ember hódítani indul.

Egy alak figyeli az ugrásra készülő egységeket. Arcán halvány mosoly villan át: "hát ismét elkezdődött" - suttog maga elé a 170 centi körüli magasságú, rövid hajú férfi. "Most jön a visszavágó." – gondolja, miközben emlékeiben feldereng egy réges-régi csata, amikor az ember első szövetségét, a Sol Köztársaságot térdre kényszeríttették. Még mindig úgy gondol rá, mintha csak most lett volna... Emlékszik arra a pár hajóra, amit hazavezetett a Therrára. Akkor még így hívták a Földet. Emlékszik, hogy mikor hazaért, csak a pusztulás nyomait látta. Emlékszik a Galaktik cirkálóra, amit a Marson hagyott, hogy most majd 10 ezer év után ismét megtalálják, és felépüljön az új flotta. Hogy az - újra a semmiből kezdő - ember ismét a galaxis ura lehessen.
Hosszú volt és unalmas. Bár még úgy, hogy segítette a fejlődést, még úgy is sokáig tartott.
– De végre eljött az idő. – gondolja az alak, és elfordul az ablaktól. John Schark, a Szövetségi Űrgyalogság hadnagya, a Sol flottájának egykori admirálisa, a „világok pusztítója” és a pokol kardjának hordozója visszatér a szállására.

3635. Mars.

Az ember egy újabb bolygóra tette a lábát. Most meg lesz hódítva a Mars... Az érkezők gyorsan felderítik a közvetlen környezetet, majd megkezdik az első kupolák építését. Már úton vannak a mérnökök és munkások, hogy kialakítsak a majdani gyárakat, városokat.
Igaz, az út még mindig 5 hónapig tart... Bár már ez is nagy haladás az évekhez képest. A partra-szállók között egy fiatal őrmester nyugodtan szemléli a marsi látképet, mikor a parancsnoka megszólal:
- Van itt valami, ami régóta izgatja az emberiség fantáziáját. Ki akarja megnézni az „Arcot" vagy a „Várost”? – teszi fel a kérdést az űrgyalogosoknak.
- Vállalom a „Város" felderítését. – szól az őrmester.
- Schark… Maga mindig ilyen volt... hát... legyen. Vigyen egy szakaszt. Második szakasz velem jön az „Archoz”.
A viszonylag hosszú gyalogtúra végén a katonák elérik a „ Várost”. Lassan megkezdenék a feltérképezését, ám ideiglenes parancsnokuk intésére megállnak. Az 5 km hosszan elterülő természetes képződményt még nem látta és érintette ember. Ám az őrmester néhány gyors mozdulatot tesz a porban.
- Még itt van – könnyebbül meg. Gyorsan matatni kezd a rádióján. Mikor az egyik katona nem bírja tovább, ellép mellette. Egy láthatatlan erő vágja hátra a harcost. Az egész látkép megremeg egy pillanatra. Finom marsi homok kezd peregni több helyről. A katonák sisakrádiói megzavarodnak. Schark eltérő frekvencián halkan beszélni kezd. Megreszket alattuk a talaj. Az épületek leomlanak, majd egy fényes villanás után egy hatalmas hajó teste bukkan elő - portalanul. A por az álca- és elhárító-pajzsai leoldása után messzire száll a hajótól. A katonák csodálkozva bámulják az „Idegen hajót.”
- Hál' istennek... – suttogja maga elé Schark, megpillantva a Galaktik cirkáló ék alakú testét és felépítményeit, melyekről az emberiség évezredekig azt hitte, hogy egy város volt... bár nem is tévedtek olyan sokat.

- Emberek! Keressünk bejáratot. – szól a katonákhoz. – Rádiós, jelentsd a központnak, hogy mit találtunk. Behatolunk.
Ezzel szilárd, biztos léptekkel megindul a félig homokba süllyedt hajó egyik vészkijárata felé. Odaérve nyugodtan pattintja fel a panelt.
– Na, ezt megnézem közelebbről – morogja már a közös csatornán. A katonák értetlenül néznek össze a háta mögött. Gyorsan bepötyög néhány kódsort, mire az ajtó feltárul. Katonái azt, hogy előtte egy lézersugár letapogatta retináját, nem látták. Belépnek a külső zsilipen. A szunnyadó hajó bezsilipeli őket, ezzel egyidőben felkapcsolja a szükségvilágítást.
- Jelentse Lang ezredesnek, hogy behatoltunk az objektumba. Kettes csoportokban felderítést megkezdeni. Tizedes! Maga velem jön. Megkeressük a kicsike hídját.
- Miféle hajó ez, uram? – kérdi a katona. Válasz helyett csak egy vállrándítást kap.
A kis csoportok gyorsan szétszélednek. Schark és kísérője néhány perc alatt a hajó hídján találja magát. A katona kerek szemmel bámulja az irányító pultokat, az elhagyott székeket, melyek ránézésre emberi méretekkel rendelkeznek. Amint az egyik terminálhoz lép, újabb meglepetés éri. A billentyűzet betűi ismerősek számára... az általuk is használt abc szerint vannak elrendezve, a számok arab számok. Leül a konzol elé, és gyorsan gépelni kezd. Néhány perc múlva a hajó központi reaktorai tartalékállásból készültségre váltanak. De még teljes módra nem álltak. A folyosókat fényár önti el. A hajó központi agya lassan felébred félig-meddigi álmából. Idáig csak néhány korlátozott rendszert használt, de most ismét elég energiát kap a teljes üzemhez. Amint végez a saját ellenőrzésével, a hajón felbőgnek a szirénák.  Illetéktelen behatolóknak azonosítja a katonákat. Mielőtt azonban bármit tenne, ellenőrzi a nyitás kódjait, amivel bejutottak. A riadó elhallgat, és a következő betáplált parancs alapján megkezdi egy üzenet lejátszását:
"- J. Shark. Admirálisnak, a Sol Therra Közelkörzet Védereje parancsnokának... A hajót elhagyás után utasításainak megfelelő állapotban, javítva, álcázva üzemeltetettem. Az életemből hátralévő idő rövid volt... nem tudtam megvárni, míg visszatér. A hajót saját belátására bízom. Remélem, mihamarabb megtalálja. Ég önnel, uram! K. Nee. A Sol utolsó hadihajója, a Galaktik cirkáló parancsnoka."

- Az istenek vigyázzák álmod, barátom! – suttog maga elé a szólított. – Technikus! Kérem a teljes hajónapló lejátszását!
- Igen, uram.
Shark leül az egyik székre, és gyorsan pötyögni kezd. A technikus döbbenten veszi észre, hogy a hajó beindítja reaktorait, majd hajtóműveit. Hosszas remegés fut végig rajta, amikor kiemelkedik onnan, ahol évezredes álmát aludta. Ugyanígy csodálkozó, döbbent arcok fordulnak a lebegő űrhajó irányába a Mars épülő kolóniájáról. Még csak most érkeztek... és máris milyen felfedezés...
- A napló sérült, uram, csak részleteket lehet lejátszani.
- Hadd lássam, katona.
- Galaktik Sol Köztársaság Therra osztályú cirkálója. Gyártási év S. idő szerint 430. Gyártási hely és támaszpont Therra. – közli - a katona meglepetésére - egy kellemes női hang, a Szövetség hivatalos nyelvén. Majd hosszas sistergés következik. Néhány alig érthető szó vagy csak hang... majd ismét tisztává válik, a nő szavai újra érthetőek: – Visszavonulás. Therra. Túlélők kitelepítése. Új cél: minimális legénységgel a Rea. Landolás sikeres. Hajótest: súlyos sérülések. Javítás megkezdve. J. S. admirális. Utolsó üzemképes hajóval útban a Therrára. Rendszerek alapállapotban. S. 510. legénység halott. Tér és rádiófigyelés. S. 11964. ellenséges objektum a Therra légkörének közelében. Azonosítás. Közép hatótávú Trák vadászgép. Torpedó célon. Cél megsemmisítve légkörön belül. Becsapódási hely: Kir hegység. Rendszer: alap-állapot. S. 12457. Rádiójelek a Therráról. Kapcsolat felvételére mentőkapszula kilőve. Fedélzet aktiválási és vezérlési kódok. Leszállás légköri zavarok miatt sikertelen, a kapszula megsemmisült. Landolási zóna Élet Síksága. S.14145 azonosítatlan leszállás a biztonsági körzeten belül. Védelmi rendszerek számára nem bemérhető. Pajzsok felülírási paranccsal kikapc……………… - a gép elhalgat. Shark még időben kikapcsolata a naplót, mielőtt a katona számára világossá válna, hogy hogy tudtak ilyen könnyen a hajóra jutni. A további bejegyzés csak érthetetlen sistergés.

- Jelentse a parancsnokságnak, hogy a leletet a Földre szállítjuk további vizsgálatok céljából.
- Igenis, uram! A parancsnokság most utasított erre bennünket, feltéve, hogy el tudjuk vezetni.
- Majd meglátjuk, katona. Belső kommunikáció.
- Igen uram. – szól az előbbi női hang.
- Minden ember a hídra. Navigáció. Felszállás. Irány a Föld.
- Hiba... a megadott cél nincs a rendszerben. Kérem adja meg a cél koordinátáit. – szól a hajó. miközben egyre nagyobb sebességgel távolodik a Mars légköréből.

Shark gyorsan bepögyög valamit az előtte lévő konzolba.
- Koordinátákat vettem. Ugró pozícióba. 10……9……..8……
- Miféle ugrás, uram? – kérdi a technikus.
- Nem tudom. – hazudja a kérdezett, miközben megnyom egy gombot. A hídra lépő szakasz döbbenten nézi, hogy a hajó már a nyílt űrben jár. A számláló 0 – ra ér, és a csillagok eltűnnek körülöttük. A Szövetség Űrgyalogságának katonái átélik első hiperugrásukat. Mindössze pár pillanat, és a hatalmas ablakoban már a Föld és a körülötte keringő állomások látszanak.

Mindössze néhány nap alatt megfejtették a hajó minden titkát. Bizonyos részleges információik voltak már a blokádról. Így az emberek - mivel új és nagyon jó hipertechnika került a birtokukba, a hajó fegyvereiről nem is beszélve - hozzáláttak ahhoz, hogy felépítsék flottájukat és kilépjenek a csillagok világába. Bár a lelet alakját megtartották, méreteit sokszorosára növelték.
Pajzsai erejét szintén, csakúgy mint fegyvereiét. Mindössze öt év telt el azóta, hogy a most már múzeumi tárgyat, egy új kor jelképeként őrzött Galaktikot megtalálták és a Föld flottája már a Jupiter pályáján gyülekezett, készen a kitörésre. Nem vakra repültek. Nem felderíteni indultak. A Galaktik térképeit használva pontosan tudták, kire és hol kell lecsapni, ha nyugodtan terjeszkedni akartak. De hogy mindez miért volt, még homályba veszett. Őrizte a cirkáló agya, az ezen információkhoz vezető utakat olyan kódok védték, amelyeket nem tudtak áttörni. Aki pedig eme rendszereket, és a Galaktikon lévő Sol Központi Adattárat hozzáférhetővé tehette volna, még nem látta elérkezettnek az idejét.Tudta, hogy még korai az Adattár fegyvereinek, vagy történelmi anyagának az emberek kezébe jutnia. Majd ennek is eljön az ideje...

Sol. Idő 450.

Dühös volt. Iszonyú dühös. Elbukott. A tetejében a saját fegyverei okozták vesztét. 5000 hajó. 5000 hajója volt mikor a háta mögött felkelt a Sol. De most, alig 12 óra után szinte senki... Kudarcot vallott. Nem tudta teljesíteni azt, mire felesküdött. Még arra sem volt képes, hogy a menekülőkkel teletömött hajók útját biztosítsa. Rengeteg életet és hajót követelt a trák vadászok és cirkálók folyamatos támadása. De itt megálljt parancsolt. Jóval arrébb a rendszer szélétől védelemre állt be. A Sol Therra körzet teljes véderejével. Mégsem tudta megállítani őket. A valaha büszke és félelmetes hajói lángoló roncsokként sodródnak az űrben... Pajzsaik, majd testük megtört a rájuk zúduló sorozatos csapások alatt. Sorra vesztek oda. De nem ez dühítette igazán, hanem az hogy hiába... Hiába áldozott annyi életet, mégsem volt képes megállítani őket. Csak akkor távoztak, amikor azt hitték, hogy már nincs harcképes hajó a körzetben.

- Reggel még 5000, de estére már csak kettő. – gondolja mérgesen Shark a Galaktik hídjáról szemlélve azt, ami valaha a véderő volt. Most már csak egy roncshalom. Saját hajója is súlyosan megsérült az irtózatosan heves csatában. Akkor még azt hitte, van értelme - akár az utolsó hajóig - védeni a Therrát. Talán megjön az erősítés, és... De nem jött senki. Néhány a Sator rendszerbe küldött vadásza alig pár perce jelentette neki, hogy nem csak ő vallott kudarcot. Jelentették, hogy a rendszer határán a nyílt űrben csatára kényszerítették és szétverték a Sol egyesített flottáját. A roncsokból ítélve csak kevés hajó úszta meg, ha egyáltalán megúszta. A vadászok a roncsok között néhány Wredwn cirkálót észleltek, amint azokat kutatják át, és mentőhajókat, kapszulákat halásznak ki az űrből. Nem támadtak rájuk. Vissza akartak térni és tovább harcolni. Csak már nincs miért. A hajói megsemmisültek. Itt a Vadászok nemes fajára is csak a pusztulás várt volna, így hazaengedte őket. Mármint azokat, akik még életben maradtak a csata után... Ő - ha teljes erejét is oda viszi - nem tudott volna mit tenni. Ezért megpróbálta lassítani a támadókat, hogy a Therra felkészüljön a védelemre. Lassítani őket és ahogy csak lehet, biztosítani a menekülők útját vissza az anyabolygóra. Vigyázott, hogy nyíltan ne ütközzön meg olyan erőkkel, amik erősebbek vagy egyenrangúak az övéivel. Védte a szállítóhajókat, a túlélők és menekültek tízezreit, de ezt nem mindig koronázta siker... túl sok volt a támadás, és ők túl kevesen, nagy területen szétszórva. A Központi Adattárat is éppen hogy sikerült átszállítani a Galaktikra, mielőtt a szállítóhajó felrobbant volna. Nyitva tartotta a folyosót a Therrához amíg csak lehetett, lefékezte őket, hogy otthon felkészüljenek. De így is elkésett már... A Therrán leszállt felderítőhajói irtózatról számoltak be. Pokoli mészárlás lehetett. A sorozatos támadások még a nyomát is eltörölték a civilizációnak. A felderítők szerint a túlélők - a sugárzás miatt torz, mutáns - utódai vették birtokba a bolygót. Egy apró völgyből származtak ők, és inkább voltak állatok, mint emberek. Egyre több volt az aggasztó hír... a sérült hajók szinte sorban zuhantak az óceánba, annak is a legmélyebb pontjára. Így járt az a hajó is, ami velük együtt
túlélte a Csatát. Utasaikat még a légkör határán katapultálták, viszont a személyzet már nem tudott  elmenekülni. Hogy a blygóban minél kevesebb kárt okozzanak, a tengerbe tették hajóikat, majd velük együtt elpusztultak. Velük süllyedt hullámsírba minden, amit hoztak. Néhány fegyveren kívül minden technika elveszett, az Árok mélyére süllyedő hajókkal együtt. Hősök voltak ők.
Hősök, kik tízezreket mentettek meg.

- Vigyék ki a hajót a roncsmezőből. Irány a Therra. – szól, majd ismét gondolataiba merül. Még jó, hogy sikerült elhitetni az ellenséggel, hogy minden hadihajó elpusztult. Hogy még ez az egy sem maradt meg... Ez is elég az újrakezdéshez... Csak az ember a kevés.
- Várni kell, még várni és lassabban csinálni, mint először. – gondolkodik, miközben a hajó eléri a Therrát és kirakja szinte teljes legénységét. Majd némán utolsó útjára indul, a Rea bolygóra, hogy ott hosszú álomba merüljön, míg valaki megtalálja és az ember újra kiléphet a Naprendszeren túlra, hogy visszavegye, ami az övé. Évmilliók óta létező tudatába a gyűlölet szó egy új szinonímája vésődött be: Koalíció.

- Mind megfizettek még! – fogadja meg a Káosz megtestesülése. Belefáradt már a háborúkba, létrehozta a rendet, a tökéletes békét, de tévedett. Elvették tőle a nyugalom éveit. Mióta ebben a testben jár, nem volt még ily dühös. Ismét pusztítani akart. Felébredt benne valódi mivolta... de nem egyedül akart végezni azokkal, kik szétverték a békéjét.
- Nem, az úgy túl egyszerű. Majd velük ismét velük. Mindent visszaveszek, de nem magam. – fortyogott magában.

A Therrai évek maguk lettek a pokol azok számára, kik túlélték a Sol bukását. A mindenütt jelenlevő mutánsokkal vívott háború végére a mutánsok eltűntek a Therráról. Ám ahogy a generációk nőttek, úgy felejtették el a tudást, és azt, hogy kik is voltak ők.
Míg végül már senki sem emlékezett, még a bolygó nevére sem, amin éltek... Így hát adtak neki egy másikat. Birodalmakat építettek és romboltak le. Fejlődtek, de csak nagyon lassan. Új vallások alakultak ki, és az újranépesült Therra lassan, de biztosan fejlődni kezdett, affelé, amit egyszer már elért. Senki sem emlegette Therrának a bolygót... az új neve Föld lett. A történelmük újkorában régészeik megtalálták az egykor túlélők utódait. Az elfajzott lényeket "Neandervölgyi ember" névvel illették. Már csak néhány ősi rajz volt amit nem tudtak megmagyarázni, ez rejtély maradt számukra. Az új nép hosszú útját egy csendes alak figyelte. Ő tudta mindenre a választ, majd amikor idejét látta, beleszólt a haladásba. Apró sugallatokkal irányítva a fejlesztőket, kik végül megalkották az atombombát, az űrrepülést. Majd minden leállt egy ideig. Ekkor a gyorsulás érdekében eme
alak kirobbantotta a 3. háborút, mit a bolygó látott, és ami 14 évi vérengzés után „döntetlennel” zárult... majd a 4. – et, a Globalizációs háborút, ami 40 évig tombolt... és végül megszületett a Szövetség.

Nézte és segítette a Fejlődés korát, majd már tevékenyen részt vett a Kolonizáció korában. Míg egy napon leszállt a Mars felszínére, hogy évezredekkel az után, hogy otthagyta, felébressze szunnyadó álmából egykori hajóját, a Galaktikot. És ezzel az ember előtt megnyissa a Hódítás korát.

Bár a káosz hozta létre, ő mégis rendet teremtett. Rendet, amit majd a káosz, a háború szolgálatába állíthatott. Még mielőtt először felkarolta volna az embert, ezzel már tucatnyi fajt emelt fel, majd döntött hanyatlásba... nem ritkán teljes pusztulásba.
De most más volt a helyzet. Eme anyag tökéletes volt. Ősi alkotói is háborúra tervezték. És most itt az idő, hogy ismét arra használják. Bár maguk sem tudták, miért, de soha nem felderíteni indultak, hanem harcolni. Harcolni, bárki is álljon útjukba.
Egykor rettegett és dicső múltjukról csak ő, a káosz szülötte tudott. Az a sok millió, aki csatába indult, nem is sejtette, hogy egykor mennyire félték ama szót a csillagok végtelen útjain, hogy EMBER...