Marcos ezt a pillanatot választotta, hogy felfedje magát...

- Drága fiam! Csakhogy itt vagy! Ránk támadt ez a vadász, pedig mi a légynek sem ártanánk...- hízelgett Ylle.
- Ne állj ott, Marcos! Segíts, ahogy egy rokonnak illik!- tódította Damon. - A te birodalmadat védjük...
Az ezüsthajú lord arcáról semmit nem lehetett leolvasni, míg nagynénjét és nagybátyját hallgatta. Majd lassú mozdulatokkal nyúlt kardjáért, és közelebb sétált.
Ylle és Damon érezhetően feszülten figyelték, mit tesz. Leonardot nyugalmából most sem lehetett kizökkenteni, de szintén ugrásra készen állt.
- Segítek a rokonomnak. A klán érdeke is ezt kívánja...- válaszolt Sir Marcos ridegen, talányosan.

Odalépve Damonra támadt, akit a meglepettség miatt csakhamar sikerült megsebeznie. Az idősebb vámpír oldalán hosszú vágás sötétlett, melyből vörösen buggyant ki vére. Illatára Ylle mocorogni keztett, de Leonard sakkban tartotta, így nem vethette magát rá... pedig vérszomja egyre csillapíthatatlanabbá vált. Damon lihegett, és erejével próbálta begyógyítani sérülését.
- Nem fog menni...- hallotta ezüsthajú unokaöccse jegesen gúnyos hangját - talán ismerős nektek ez a fegyver... Apám kardjával jöttem... azzal, amit soha nem engedtetek megérintenem... azt hazudtátok, mindenkire veszélyes, mert egy démon költözött belé...- mutatta fel a csillogó vasat, amit most vörösre festett a vér, és csepegett róla a földre.
Damon rémülettől kidülledt szemekkel tekintett Marcosra. A kardot ő soha nem volt képes kézbe fogni, a fegyver nem engedte...
- A Gyilkos Vas...- suttogta el a nevét - önálló akarata van... ha a gazdáját megölik, a gyilkoson bosszút áll...
- Hmm... úgy látom, megtalálta, akit keresett...- válaszolta érzelemmentesen a fiatal férfi, majd öccse mellé lépett.

- Üdv, bátyus!- nézett egy pillanatra Leo valószínűtlenül kék szempárja testvére ugyanolyan kék szemeibe.
- Neked is, öcsém! - húzta apró mosolyra száját az ezüsthajú, majd rokonaira nézett - Nem állok mellétek. Miért tenném?!
Hiszen csak ártottatok nekem... és fivéremnek is... a szüleinkről nem is beszélve... a klán előtt is hazudoztatok...
- De... de...- kapkodta a levegőt a vámpírnő felháborodva.
- Tudod, nénikém, egészen eddig játszhattátok a mocskos kis játékotokat... de az a helyzet, hogy lelepleződtetek...
az örökségünkért szőtt ármányaitok ellenetek fordulnak... Egymással ölettetek volna most meg bennünket a birtokért, mint annak idején anyánkat - testvérhúgotokat - apánkkal... ti lettetek volna a nevető harmadik...- csattant csípősen az Éjlovag hangja.
- És Lady Lillen de Arrasht miért akartátok meggyilkolni?! Először csaléteknek szántátok a számomra, majd túl sokat megtudott... Igaz?!- bökött Marcos Ylle felé nagybátyja vérétől csepegő kardjával. A nő erre meg sem bírt szólalni...
- Az a lány, akit a fogadóba hoztam...- szólalt meg a fiatal fekete vámpír.
- Te voltál, Leo?! Mindketten hálásak vagyunk neked! Megmentetted az életét. Ő a menyasszonyom.
- Mi?! Életben van?! - vonta kérdőre Damon Ylle-t - azt mondtad, meghalt!
- Már nem kellett neki sok, amikor otthagytam...- húzta el a száját a vámpírnő.
- Te tényleg egy utolsó szuka vagy! - ragadta torkon Damon a húgát - ezzel aknáztad alá végleg a tervünket!
- Eddig nem volt ellenedre, amiket tettem... - hörögte a nő, bátyjának torkára kulcsolódó kezei között levegő után kapkodva.
- Nem volt... most is vágyom rád...- nyalta végig Damon a húga nyakát, majd meghosszabbodott szemfogaival kéjesen belemart.

A Raven-ikrek döbbenten nézték, ahogy két rokonuk egymásnak esik, majd nagynénjük vére patakokban kezd folyni... de ő sem hagyta magát... Fogyó erejével bátyja nyakába harapott, és kitépett egy darabot belőle. Ylle ösztöneinek engedve mohón kortyolt Damon - a kard jóvoltából - mérgező véréből... bátyja vére a sebe mellett a nyakából is fröcskölni kezdett. Annyit veszítettek az életet jelentő folyadékból mindketten, hogy hiába itták a másikét, nem segített...
Mivel a Gyilkos Vas ereje miatt sebeiket begyógyítani nem tudták, gyengültek.
A fénnyel szembeni különleges ellenállóképességük is veszendőbe ment... de erre csak akkor döbbentek rá, amikor - még mindig egymás torkát marcangolva - a kora téli, felkelő nap rájuk vetette első sugarát...
Már amúgy is eltorzult - valaha szép - arcuk, de most a kíntól mindketten ordítani kezdtek. Testükön kicsiny lángok járták táncukat, amik rövid idő alatt bevégezték művüket... Ylle és Damon egy-egy apró hamukupaccá zsugorodott, majd porukat felkapta a jeges szél, és messzire hordta. Csak néhány véres, aszott fűcsomó... ennyi nyoma maradt a pár perce történteknek...

A két herceg egymásra nézett.
- Azt kapták, amit megérdemeltek...- jegyezte meg Leonard.
- Azt. - bólintott Marcos- menjünk haza!
- Megvárod, míg a holmimat összeszedem? Hozom a lovamat is.
- Rendben. Addig én Lady Arrasht hozom le...

A nap eközben egyre vastagabb felhőfoszlányok közül próbált némi halvány derengést produkálni. A vaskos párarétegeket az északi szél kergette maga előtt. Ugyanúgy próbált játszani velük, mint két napja, éjjel... a felhők lustán úsztak tova, és a gyenge téli nap győzedelmesen árasztotta sugarait a földre.
A két testvér belépett a fogadóba. Az üresen kongott. Minden ember elmenekült a hírre, hogy a kastély két ura - Ylle és Damon de Wries - vámpír...
A fekete és az ezüsthajú férfi méltóságteljesen lépkedett fel a lépcsőn az emeletre. Leonard a saját holmijáért indult.
Marcos Lillen szobája felé tartott. Halkan kopogott, majd besétált az apró szobába. A lány az ágyában fekve ijedten nézett az ajtó felé, de láthatóan megkönnyebbült, ahogy vőlegényét pillantotta meg.
- Ne féljen, csak én vagyok... Most már minden rendben lesz... Rokoknaim ezentúl már senkinek sem árthatnak...Jöjjön! Hazaviszem a kastélyunkba. Édesatyját pedig értesítem mindenről. Még valamit mondanom kell: az a férfi, aki önt idehozta, kiderült, hogy az ikeröcsém.Születésünktől elválasztottak bennünket, de most legalább megtaláltuk egymást. Ezért mondtam, hogy a kastélyunkba viszem... mert az övé is.
- Értem, és mindent köszönök mindkettőjüknek... de...- vörösödött el a lady zavarában.
- Mi baj, kedves?- nézett rá kérdőn Marcos óceánkék tekintete.
- Nem is tudom, hogy mondjam... kínos... de nincsen semmilyen ruhám, csak ez a neglizsé... nem illő így látnia.
- Megoldjuk.- nevetett fel a férfi - saját lábain úgy senm tud jönni, vinnem kell. Méghozzá így...- bugyolálta be gyengéden egy meleg takaróba a lányt, majd az ölébe kapta. Lillen zavarában azt sem tudta, hová legyen...
- Mehetünk!- jelentette ki ezüsthajú jegyese.

A nő legnagyobb meglepetésére pillanatok alatt a fogadó udvarán találták magukat, ahol élete megmentője málházta épp a hatalmas, fekete paripát.
- Leonard! Én a kisasszonyt a gyorsabb módon viszem a kastélyba... még meghűl... és a sebei miatt gyógyítóra van szüksége. A lovaddal együtt próbáltál már teleportálni?
- Hmm... még nem. Valahogy soha nem került sor rá... Menjetek csak, én is ott leszek egy órán belül...
- Rendben! - bólintott fivére, majd - menyasszonyát újra elképesztve különleges képességével - néhány pillanat alatt a kastély egy kényelmes vendégszobájába érkeztek.