Az udvaron tartózkodók tisztelettel vegyes félelemmel léptek hátrébb, így közöttük és uraik között néhány méternyi szabad tér maradt. Sir Marcos kissé előbbre lépett, és mélyen zengő hangján megszólalt:
- Emberek! Azért hívtunk össze benneteket, mert bizonyos események ezt elkerülhetetlenné tették. A nemrég történtek egyenes következményeként változások lépnek életbe... Engem mindannyian ismertek. A kastély és a területek örököse vagyok, Ylle és Damon de Wries unokaöccse. Ők kezelték eddig a vagyont. Tisztelt rokonaim ma reggel - némi vagyoni és egyéb természetű nézeteltérésüket követően - egymás keze által elhaláloztak.
A bejelentést alig hallható sutyorgás követte. Az idősebbik Raven azonban folytatta:
- Eddig ők intézték a terület ügyeit. Mostantól viszont Őseink jogán örökünkbe lépünk... mindezt azért mondom többes számban, mert ikeröcsémmel, Lord Leonard de Ravennel ketten fogjuk a birtokokat kormányozni.- vonta maga mellé a fekete férfit, aki aprót biccenett a személyzet felé üdvözlésképpen - Sir Leonardot és engem a születésünkkor elválasztottak. Csak tegnap derült ki rokonságunk, eddig nem tudtunk egymásról. Ettől függetlenül a hercegség teljes jogú uralkodója, velem együtt... így maguk az ő parancsainak is ugyanúgy kötelesek engedelmeskedni, ahogyan nekem.

A cselédlányok ragyogó szemekkel súgtak össze. Nem mindennapi látvány volt két új uruk, az biztos... Igazi szívtipró külsővel rendelkeztek, és valamiféle titokzatosság lengte őket körül. A suttogás lassan elhalt, és Leonard vette át a szót:
- A munkájukban nem áll be változás. Azt eddig is el kellett végezniük, és ezután is el kell majd... ami eltér az eddigi gyakorlattól, hogy alkalmanként mi magunk, személyesen is ellenőrizni fogjuk tevékenységüket. Még valamit: mielőtt bárki is képtelen mendemondákat gyártana és terjesztene: fivérem és én nem élünk véren... mivel már eljutott a fülünkbe néhány pletyka... - hordozta körül lassan tekintetét, mely most hidegen csillant. Majd oldalra fordította nemes arcát, így jelezve, beszéljen tovább a bátyja... Marcos de Raven szintén végignézett a hallgatóságon, majd bejelentette:
- A kastélyban tartózkodik Lady Lillen de Arrash, tartományi hercegnő. Holnap érkezik édesatyja is. Kéretik az őket megillető figyelemmel és tisztelettel viseltetni irántuk... és még valamit: két hét múlva a kastélyban mulatságot rendezünk, előkelő vendégsereg fog rajta részt venni. A készülődés többletmunkával jár, de utána maguknak is engedélyzett lesz egy kis lakoma. Most pedig mehetnek vissza a munkájukhoz...- bocsátotta el őket az ezüsthajú férfi, majd Leonarddal együtt visszatértek a torony helyiségeinek kellemes melegébe.
A fekete hajú herceg úgy döntött, alaposabban megismerkedik az épülettel, és családjuk történetével. Miután végigjárta a kastélyt, a könyvtárszobában telepedett le - a finom meleget árasztó kandalló előtt - és néhány könyvet kezdett tanulmányozni.

Ezalatt Lillen az egyik torony tágas vendégszobájában, a hatalmas gót üvegablak előtt üldögélt egy öblös karosszékben, és nézelődött.
Megdobbant szíve, amikor látta jegyesét kilépni az udvarra. Figyelte, ahogy Marcos és leendő sógora beszél a személyzethez.
Remek füle segítségével minden kiejtett szót hallott. Meglepődött, amikor a férfi kiemelten felhívta őrá a szolgák figyelmét... melegséggel töltötte el az udvarias gesztus.
Ahogy az udvar kiürült, a lady újra az ég és a hegyek felé fordította tekintetét,miközben a saját érzésein és az ezüsthajú hercegen töprengett. Ezelőtt csak elvétve találkoztak, akkor is csak pár szó erejéig.
A férfi külseje mély benyomást tett rá már az első alkalommal... de nem áltatta magát: ez érdekházasság lesz. Ő ugyan nem volt eddig senkibe szerelmes, de jövendőbelijének - a külsejéről ítélve - bizonyára van valakije... Ez őt kissé melankólikussá tette, melynek okát egyenlőre maga sem értette.
Marcos apró gesztusai azonban az utóbbi napokban lassanként megváltoztatták őt - a férfiről alkotott - véleményében. Az eleinte teljesen közömbösen viselkedő jegyespár talán kezd közelebb kerülni egymáshoz...

Az ég látványa időközben fennségesen rémisztővé vált: a sötét fellegek a hegyek ormán ülve készültek beborítani a világot...
A hercegnő szeme előtt valami apró, fehér villant. Először egy, majd több... és egyre sűrűbben záporoztak odakint a fehér pelyhek. A gyógyulófélben lévő lány ámélkodva nézte: nem nagyon látott még életében hóesést... tartományuk jóval délebbre feküdt, ahol elvétve fordult csak elő ez a jelenség, és akkor is nagyon rövid ideig tartott... a földön a hótakaró soha nem maradt meg. Lillen tetszéssel figyelte a kavargó hópihék táncát, majd az egyre vastagodó fehér leplet, ami mindent betakart...
Annyira elmerült a látványban, hogy észre sem vette: mögötte halkan nyílt és csukódott az ajtó. Királyi tartású ragadozó érkezett nesztelen párducmozgással: Marcos de Raven. Meglátva jegyese elragadtatott arcát - elmosolyodott. Mosolya őszinte volt. Végre olyan lányt talált, akit szeretni tud... de vajon a nő mit érez? Mert azt már tisztázták, hogy nem vonja vissza ígéretét... és az ezüsthajú herceg sem teszi... Meg kell tudnia! Most...
Közelebb lépett, és izmos karjaival könnyedén a karosszék háttámlájára támaszkodott. Lillen felpillantott, és a magával ragadó kék szempárba nézett. Amit abban látott, még jobban elvarázsolta, mint a kinti hóesés...annyira hihetetlen volt számára! Marcos szemei jegyesének őziketekintetébe kapaszkodtak... őszinte csodálattal és szerelemmel...
Végül nagy sokára a férfi megszólalt:
- Minden rendben, Kedves? Hogy érzi magát?
- Köszönöm Lordom, jól vagyok. Csodás ez a hóesés... a hazámban nem lehet ilyet látni...
- Valóban az, mylady... de csak innen, bentről. Hideg van odakint...
- Igen...- mélázott el a lány, miközben Marcos ellépett mögüle, és dobott a kandallóba néhány hasáb fát. A férfi visszatért hozzá, és a kezét nyújtotta:
- Sötétedik... már úgy sem látja a havazást... a tűz mellett kellemesebb...
- Igaz...- bólintott a nő zavartan, és hagyta magát odavezetni a kandalló elé. Jegyese megállt mögötte. Lillen szinte érezte a férfi testének perzselő melegét... még soha nem kerültek ilyen közel egymáshoz, az ölben való szállítását leszámítva. A lány a tűzbe bámult, miközben gondolatai egyre csak a mögötte álló körül forogtak: "Miért ilyen jó, hogy itt van? Biztonságot jelent, de mellette felzaklat... ez elképesztő érzés... vágyom arra, hogy megérintsen... hogy megcsókoljon... hogy szeressen."
A lord mintha kitalálta volna a gondolatait - finom mozdulattal átölelte hátulról a derekát, ezzel magához húzva. Lillen nem ellenkezett, hanem belesimult az izmos karok ölelésébe, amivel Marcost kissé meglepte, de a férfi örömmel nyugtázta: "Talán az ő részéről sem érdekházasság lesz... azt mindenesetre tudom, hogy én mit érzek... szeretem."- gondolta. Majd a lány nyakába hajolva mélyen belélegezte annak édes és friss illatát. Az ifjú lady - megérezve a forró lélegzetet - nagyot sóhajtott, és fejét nekidöntötte a herceg mellkasának. A férfi ettől a mozdulattól kissé merészebb lett. Ajkait végighúzta a fedetlen vállakon, majd egy puha csókot lehelt rá. Lillen megremegett az érzéstől, ha jegyese nem fogja a derekát, a lábai össze is csuklottak volna...
Marcos érezte, hogy a karjaiban tartott nő elgyengül. Ijedten fordította maga felé:
- Kedvesem, csak nem érzi rosszul magát?! Fáj valamije?
- Nem...- suttogta vérvörös arccal lady Lillen. Ezt látva a férfi megnyugodott, és boldogan felnevetett, mire a nő kérdően, de szégyenlősen nézett fel egy pillanatra.
Marcos egyik karjával továbbra is átfogta hölgye derekát, a másik kezével pedig Lillen arcát simította meg.
- Mondanom kell valamit...- kezdte. Bársonyos hangja szinte dorombolt.