- Vettük - felelt kedvetlenül a rocker és a két srác távozott a szobából.
    A lány is fontolgatta az ötletet, ha valakivel, hát Dannel nem akart egyedül maradni, de nem tudta, merre is indulhatna. Túl sok információt szerzett az elmúlt másfél órában, zsongott a feje. A fiú egyre közeledett a kanapé felé, közben rágyújtott egy cigire. Daniel kíváncsi volt a lány reakciójára. Látta rajta, hogy legszívesebben eliszkolna. Már egy ideje az ajtóból figyelte a beszélgetőket, ahogy teljesen oldott állapotban társalogtak, mintha már régóta ismernék egymást. A lány magatartásában bekövetkezett változás egyértelmű volt, nyitottsága egy szempillantás alatt elpárolgott, szemmel láthatóan kényelmetlenül érezte magát. A fekete hajú srác ledobta magát a kanapéra, lábát a dohányzóasztalra rakta.
    Gill erőt vett magán és ott maradt, ám nem volt hajlandó se megszólalni, se elrablójára nézni. Ehelyett inkább alaposabban szemügyre vette a szobát, mivel eddig ezt nem igazán tette meg. A közepes méretű helyiség falait halvány mentaszínűre festették.
A hátsó fal mentén állt a hatalmas fehér színű bőr sarokkanapé, amelyen most is ültek. Előtte egy ovális üveglapú dohányzóasztal, melyet egy ezüst színű kéz tartott. Nem mindennapi darab. A szemközti fal előtt helyezték el a közel egy méter átmérőjű plazmatévét DVD-vel, házi mozival. Az oldalsó fal mentén alacsony könyvespolc állt pár kötettel. Messziről is meg lehetett állapítani, hogy a regények mellett szak- és kézikönyvek is szép számmal kaptak helyet. Gill az egész főhadiszállás berendezése láttán elismerte magában, hogy bizonyára jól megy az üzlet: mindenhol a legmodernebb felszerelések, látszott, hogy nincsenek pénzügyi gondjaik. Nem spóroltak a csillár kiválasztásakor se. A lány a fölötte lévő csodára nézett: mint a gallyakig vékonyodó faágak terebélyesedtek a fémcsövek, sok-sok apró izzóval. Mesés hangulatot áraszthat. Gillianben mégis egyre inkább nőtt a ridegség érzése. Hiába rendezték be gondosan a lakást, a bennsőségesség hiányzott. Talán az ottlakók miatt. A szeretet, a család hiányoztak. Hirtelen borsódzni kezdett a háta. Érezte, hogy figyelik. Nem volt kérdés, hogy kicsoda az illető.
- Túl sokat gondolkodsz. Nem lesz jó ez így - fújta a lányra a füstöt Dan. - Tisztára megindító arcot vágtál - gúnyolódott.
- Mégsem indított meg nagyon. Tehát a baj nem velem van. - "Érzéketlen tuskó!" - tette hozzá gondolatban.
- Ej, de fel van vágva valakinek a nyelve!
- Csak utálom, ha bunkón viselkednek velem.
- Még akkor is, ha épp fogolyként vagy összezárva nyolc idegennel, akik azt csinálnak veled, amit csak akarnak?
- Mindig - lehet, hogy ezt nem kellett volna? Végtére is tényleg be van zárva és nem tudhatja, mit csinálnak vele. Nem kellene még direkt felhúzni őket. De hát nincs igaza?! Most akkor fel kéne adnia magát? A túlélésért mindent. Mindent? A fiú is legalább annyira meglepődött a határozott válaszon. Nem hitte volna, hogy a lánynak lesz még mersze visszaszólni. "Úgy látszik, Jethronak igaza volt, tényleg nem egyszerű eset. Még mindig nem hódolt be."
- Majd meglátjuk - villant fel gonoszan a szeme. A lány kissé megrémült a tekintettől, de nem mutatta ki. "Látszódj erősnek és az leszel" - filozófia.
- Ha állandóan ki-be jártok az épületből, hogy nem vesznek titeket észre? Ez nem fér a fejemben - próbálta elterelni a kínos témát Gill. Meg hát kíváncsi is volt.
- Ügyes... - ilyen átlátszó lett volna? Úgy tűnik... - Nem sokat láttál a környezetből, de ez elég elhagyatott kerület. Száz méteres körzetben alig pár ember lézeng. Nincs igazán, aki észrevegyen... De persze nekünk is megvannak a megfigyelési eszközeink. Remélem, nem csodálkozol, mert akkor nagyot csalódnék.
- Ezen nem. És mi van a házzal? Biztonságos egyáltalán? Nem akarják lebontani vagy valami? Olyankor szokták kilakoltatni az embereket és befalazni az ajtókat.
- Igen, így kezdődött. Látom azért nagy problémák nincsenek a fejedben. Maradjon így, és nem keseríti senki feleslegesen tovább az életed. Visszatérve, az ilyen esetekre való a beépített ember. A szükséges papírmunkát elvégzi, a felesleges terepszemlét eltussolja.
- És mégis miért egy ilyen épület? Körülnézve nem igen tűnik úgy, hogy rá lennétek szorulva...
- Azt hittem, ez elég egyértelmű. Ki keresne itt minket? Bárkit is? Alig néhány befalazatlan ajtó maradt, azok a lakások is évek óta üresen állnak. Így észrevétlenül használhatunk viszonylag nagy teret. És ne aggódj, a ház tökéletes statikai állapotban van. A látszat néha csal... - révedezett a fiú, ahogy visszaemlékezett arra az időre, amikor Craig kiszámította, hol kell megrogyasztani az épületet, hogy életveszélyessé nyilvánítsák.
    Daniel felállt és az ablakhoz sétált, majd biccentett a lánynak is, hogy kövesse. Gill kelletlenül tett ennek eleget.
- Nyisd ki! - bökött az ablakra a srác. Gill nem értette, hogy mit akar ezzel, de azért közelebb ment és lábujjhegyre tornázta magát, majd elfordította a kallantyút. A keret kicsit akadozva ugyan, de engedett, az ablak kitárult. A lány kérdőn nézett a másikra, ő azonban csak az ablakhoz lépett és nekidőlt a párkánynak.
- Mit látsz, ha kinézel? - érkezett az újabb kérdés.
    Gill mellé állt és kihajolt az ablakon. - Szemetet. - valóban, a belső udvarban alig volt egy talpaltnyi tiszta terület.
Ahol meg nem építési hulladék, gerendák vagy veszélyesen felfelé állított vasrudak álltak, a gaz tört magának utat. Az udvar teljesen gondozatlanul tátongott a téglafalak között, szinte sírt egy jobb sorsért.
- És még?
- Mást is kellene? - emelte smaragdszemét a srácra. Válasz szavak formájában nem érkezett, viszont Daniel hirtelen megragadta a lány nyakát és így kényszerítette, hogy lefelé nézzen. Gill rémülten kapaszkodott a párkányba, szinte egész felsőteste a levegőben lógott, ráadásul még lefelé is nyomták. - Mit látsz még?
- Semmit - válaszolt rémülten. - Nincs itt semmi csak hulladék. Ki akarsz lökni?! - még erősebbnek érezte a fiút. Tehát nem volt kielégítő a válasza. De akkor mégis mit akar?! - Az udvar teljesen körül van zárva. Az ajtó előtt rács van. Két emelet magasan vagyunk, éles vasrudak ágaskodnak lenn - hadarta, ahogy kezdte megérteni, hogy mit akar kihozni ebből a srác. De a szorítás nem enyhült.
- Kapaszkodó?
    Gillian a falra koncentrált. A vékony téglák között semmi sem tette lehetővé a fogódzkodást. A párkányok, kiszögellések hiányoztak. - Nincs. - Ez már kielégítő feleletnek bizonyult: a srác bólintott, majd behúzta a reszkető lányt és bezárta az ablakot. Gill még mindig a torkában érezte a szívét, dühösen pillantott az időközben vele szembekerülő fiúra.
- Akkor ezt tisztáztuk. Kiugorhatsz, kimászhatsz, ha túléled is, nem vezet sehová. Persze senki és semmi nem garantálja a túlélést. Az alsó szinten nincs ablak, ezek pedig mind az udvarra néznek. Mindent összegezve: egyetlen kijárat van, az ajtó, ahol beléptél. Annak pedig a közelébe se mehetsz! Nincs több. Tehát akkor felteszem a kérdést - lépett közelebb Daniel, a lány már egészen a falhoz hátrált, elfogyott a hely mögötte. A fiú Gill vállai mellé támasztotta kezeit és úgy folytatta - Megpróbálsz megszökni? - A barna hajú nyelt egyet és felnézett a vészjósló szempárba, melyek szinte átdöfték.
- Nem - mondta még mindig a fiú szemébe nézve. Ebben a pillanatban komolyan is gondolta. Egyszerűen nem látott rá fél százalék esélyt sem, hogy kijátsza őket. Egyenlőre legalábbis.
- Okos kislány - simította meg Dan a lány arcát. - Akkor ne csinálj hülyeséget! - tette hozzá, azzal otthagyta a döbbent lányt.

xXx

    Gill a kis incidens után visszament a hálóba, amely legnagyobb örömére üres volt. Nem akart senkit se látni, mint ahogy azt  sem akarta, hogy őt lássák. Rendezni akarta a gondolatait, valamiféle stratégiát kieszelni a túléléshez. "Élni. Ez a legfontosabb. Hisz mi értékesebbel rendelkezik az ember? Semmivel. Az érzelmek csak élő emberek kincsei. A halottnak nincsenek, hiszen szüksége sincs rájuk. Családja, barátai is csak a földi embereknek van. A föld alatt már nincs. Csak az üresség. Semmi. Vallás, mennyország? Szép és jó. Kell a kapaszkodó a léleknek. De mégis ki garantálja, hogy tényleg létezik és én beléphetek? Ki? Hogy a
halállal eltűnnek a gondok is, a fájdalom? Hogyha újjászületek más testben, akkor jobb életem lesz? Ki? Nekem ez az élet kell! Ez az enyém. A reinkarnáció után új ember születik, nem én. Az már egy másik élet. Más élete. Nekem csak ez az egy darab jutott. Harcolni fogok érte! Nem adom fel. Nem adhatom fel! Soha...soha. Csak ez maradt nekem, de ez a legértékesebb, és nem hagyom, hogy elvegyék! Semmi áron! Hisz minden élet jobb a semminél. Annál minden jobb. A helyzet mindig javulhat, csak a gyengék adják fel. De én nem fogom! Hisz "minden tél szívében rejtezik egy vibráló tavasz, és minden éj leple mögött ott vár egy mosolygós hajnal."*  Így lesz. Tudom. Így kell lennie. "Az élet a legszebb tündérmese."** Ez pedig az én kedvenc mesém. Nem engedem, hogy bárki is ellapozzon, vagy becsukja a könyvet. Nem ismertek ti még engem... A szabadság jó dolog és szükségem is van rá. Te jó ég, hogy fogom ezt kibírni?! Hiszek benne, hogy leszek még szabad. Máshogy nem lehet, hinni kell benne. Megpróbálhatnék kijutni...Á, dehogy! Mindenhol voltam már. Innen magamtól nem kerülök ki. A fenébe is! Nem sírok!" ... A kép elhomályosul, a szemhéj elnehezedik.
A mécses apró kristálycseppekre törik és a drága ékkövek csak folynak, folynak és folynak...

xXx

    Délutánra Kian kezdett aggódni a lányért. Azóta, hogy otthagyták Daniellel kettesben, színét se látta senki. Még az ebédet is kihagyta, pedig a fiú is emlékezett rá, hogy alig pár falatot evett reggel. A rocker már szinte az egész lakást megnézte, csak két szoba maradt hátra, Dan privát irodája és a háló. Mivel előbbit nem tartotta valószínűnek, inkább a hálószobát ellenőrizte.
Jól tippelt, az egyik matracon megtalálta a békésen alvó lányt. Az enyhén kipirosodott szemekből nem volt nehéz rájönnie, hogy új lakótársa sírt, mielőtt elaludt volna. Megsajnálta szegény lányt, hiszen ő semmiről sem tehet, mégis neki kell a legtöbbet szenvednie. Igaz, hogy alig egy napja találkoztak, de egyből szimpatikusnak tartotta a jövevényt, és akkor sem csalódott, amikor beszédbe elegyedtek. "Nem tudom, Dan mit csinált vele, de fel fogom vidítani. Újra mosolyogni fogsz, bízz bennem!" A srác odament az alvóhoz és betakarta a derekát. "Milyen szép. És ártatlan. Hjaj, nem jó ez így..."
    Kian a kis kutató expedíció után visszatért az igazi feladatához. A szobában összesen négy feltuningolt számítógép és két laptop volt, ezeken hajtották végre az átutalásokat, itt törték fel a szervereket és halászták el a létfontosságú és elvileg szigorúan titkos adatokat.
- Na, sikerült? - érdeklődött barátjától.
- Nem, még nem - sóhajtott lemondón. - Egyre elvetemültebbek, komolyan. Mintha direkt fel akarnák húzni az agyam.
- Ööö... hát nem lehet véletlen, hogy azért építették azt a rengeteg tűzfalat és kódot, hogy biztonságban legyenek az adatok? Tudod, vannak gonosz hackerek...
- Na ne mondd... De attól még nem szükséges a második szintet követően egyre morbidabb jelszavakat használni. Milyen beteg személy találhatta ki ezeket? Ma már bárkit lehet rendszergazdaként alkalmazni?! Mivé lesz a világ?!
- Látod. Mindenesetre így tovább fog tartani - kedvetlenedett el a rocker is.
- Ja. Na mindegy. Megkeserítheti a munkát, de meg nem akadályozhatja. És te, megtaláltad? - vette le szemüvegét Wade.
- Aha, alszik. Szerintem sírt.
- Hát, tulajdonképpen nem csodálnám. Mégiscsak szar lehet neki.
- Az. De csak megszokja.
- Jobban tenné mindenesetre. Ki nem megy innen az biztos. Elvégre Danről van szó.
- Más épeszű ember se engedné el ennyi információ birtokában.
- Nem valószínű. De kíváncsi vagyok, Dan mit akar tőle? Nyomós ok nélkül nem tesz ilyen fajsúlyos dolgokat. Szerintem több van mögötte, mint hogy meglátta őket.
- Nem tudom, meglehet. Tudod, mi a furcsa? Egész megkedveltem. Fél évbe tellett, mire Craiggel úgy ahogy összehangolódtunk, neki pedig elég volt egy nap.
- Igen, szerintem is aranyos, bár túl naiv. És van benne valami...valami különleges. Nem is tudnám igazán megfogalmazni, hogy mi. De valami elragadó, amiért nem lehet nem szeretni. Neked nincs ilyen érzésed?
- De, de. Bár úgy tűnik, csak ránk van ilyen hatással.
- Larryre gondolsz? - húzta el a száját Wade.
- Rá. És Danielre. Nem tűnik olyannak, mint akit levettek a lábáról.
- Furcsa is lenne. El tudod te képzelni egy csöpögős, érzelgős jelenet közepén? - röhögött fel a fehér pólós.
- Nem nagyon. De azért próbálkozom - tört ki a másikból is a nevetés.
    Miután kinevették magukat, közös megegyezéssel másnapig beszüntették a munkát. Wade elégedetten vette szemügyre az internetről rendelt holmikat, amelyeket pár perce hagyott ott Cooper, míg Kian felment a netre, hátha talál valamit új lakótársukról, ha máshol nem is, az iskola honlapján.
    Eközben Gillian is felébredt a sötét szobában. Úgy gondolta, hogy Kian és Wade biztos a dolgukat végzik még, illetve odaképzelte Danielt is, akivel semmiképp nem akart találkozni, ezért a nappali felé vette az irányt. A helyiség teljesen üres volt. Gill felkapcsolta a különleges lámpát. A látványban nem csalódott, az apró izzók fantasztikus fény-árnyék játékot keltettek életre. A könyvespolcot célozta meg. A matematika és informatika könyveket azonnal ignorálta, a nagy képes albumok azonban felkeltették a figyelmét. Két könyvet vett magához. Az első a modern festészettel foglalkozott, míg a másik Ázsia építészetével.
A kanapén befészkelve magát elkezdte lapozgatni az albumokat és az érdekesebb leírásokat, elemzéseket olvasgatta. Mivel zavarta a csönd, bekapcsolta a tévét is, mi baj lehetne belőle? Épp Dalí rövid életrajzánál tartott, amikor olyat hallott, amitől kihagyott egy dobbanást a szíve.
- Még mindig keresik a tegnap kora este Londonban eltűnt tinédzsert - olvasta a bemondónő, miközben a háttérben megjelent a lány képe. Gill szíve hevesebben kezdett verni. Keresik! Még van remény! "Csak ne adjátok fel, én se fogom! Anya" - könnyek csordultak ki szeméből, ahogy meglátta a képernyőn a zokogó édesanyját és az őt támogató édesapját. "Ne, csak ezt ne csináld! Ne sírj, kérlek! Erős vagyok, te is tudod. Túl fogom élni. Megígérem."
    A némán zokogó lányt hirtelen két erős kéz ragadta meg és fordította hátra. Gill zavartan nézett a kezek tulajdonosára fátyolos smaragdszemeivel, a külvilágról teljesen megfeledkezett néhány percre. Családját meglátva úgy tűnik, akaratlanul is felállt, az egyik album tárva nyitva hevert a földön. A készülék elhallgatásával keletkezett csend bántotta a lány fülét. A négerbarna szemek mintha pengéket szórtak volna feléje, a kemény pillantás egészen a velejéig hatott. Mintha dühös lenne a vele szemben álló.
- Mégis, mi a jó fenét csinálsz? - szűrte ki a fogai között Daniel. A lány nem válaszolt, egyrészt, mert még mindig a képek hatása alatt volt, másrészt a megdöbbenéstől... el sem tudta képzelni, miért ilyen feldúlt a srác. Ez a passzivitás azonban csak tovább hergelte a vezért, ezért megrázta túszát és úgy ismételte el a kérdést.
- Semmit - válaszolta elcsukló hangon Gill, miközben próbálta kiszabadítani karjait.
- Nekem nem úgy tűnik. - A szorítás csak erősödött.
- Semmi olyat, ami tilos - szedte össze magát a lány. - Nem mondtad, hogy tévét se nézhetek.
- Szóval nem tudod, mi a bajom... - hangzott az ítélet, s elkezdte a tehetetlen lányt a fal felé tolni. - Elképzelésed sincs?
- Nincs. - És ez igaz is volt. - Engedj el. - Az erélyesre tervezett követelés halk könyörgésre sikeredett.
- Majd ha tisztáztuk a dolgokat, angyalom - taszította Dan a falnak a lányt, továbbra sem engedve el. - A tévé az egy dolog. Nézz, amit akarsz. Sokkal lényegesebb, amit mondtam. Az eddigi életednek VÉGE! Felejtsd el egyszer és mindenkorra! Mindent és mindenkit. Meglátjuk anyucit a tévében és egyből sírva fakadunk, mint a csecsemők? - gúnyolódott. - Ennél erősebbnek tartottalak.
- Lehet, hogy te egy tuskó vagy, de nekem attól még vannak érzéseim, amiket nem lehet csak úgy gombnyomásra megszüntetni.
"Jézusom, mit mondtam?! Darabokra fog szaggatni."
- Úgy? Szóval tuskó lennék? - sziszegte a büszkeségében sértett srác, arcuk már szinte összeért, a lány úgy érezte, menten eltörik a karja. - Válogasd meg jobban a szavaidat, ha velem beszélsz, mert nem állok jót magamért! Csak a hihetetlen toleranciámnak köszönheted, hogy eddig megúsztad maradandó sérülések nélkül, úgyhogy azt ajánlom ne hergelj! Megértetted? - Gill csak bólintott válaszként. Már nemcsak a honvágya, de a fájdalom miatt is folytak a könnyei. - Visszatérve az eredeti témánkhoz, nem akarom többet meglátni, hogy bármi közöd is van az eltűnt Victoria Bennetthez. Ő meghalt, és ha nem alkalmazkodsz, te is követheted.
- Meg fognak találni. Mindenhol keresnek. Meg fognak találni. Semmi sem marad büntetlenül.
- Nagyon naiv vagy. Igazán édes ez a gyermeki idealizmus és ártatlanság, de sajnos a rideg valóság nem ilyen. Ne áltasd magad feleslegesen! - préselte a lányt továbbra is a falhoz. - Semmi esélyük. És még ha lenne is, olyan egyszerűen lekenhetők... Az igazságszolgáltatás már régóta csak szolgáltatás. A pénzesek és hatalmasok igazsága. Becsülendő, hogy még hiszel az ilyen dolgokban, de sokkal praktikusabb lenne elfelejteni. Most már ez az épület az életed színtere, és az én akaratom az igazság. Ezt a kis közjátékot addig folytatjuk, amíg ez az apróság el nem jut a tudatodig. De figyelmeztetlek, rohadtul megközelítetted a határaimat. Ideje lenne összeszedned magad! - fejezte be mondandóját a srác, azzal elengedte a továbbra is némán zokogó lányt, aki a földre rogyott.

*Kahlil Gibran
** Hans Christian Andersen