Hitetlenül rázta a fejét, miközben nagy nehezen rávette magát, hogy hátráljon. Már az első lépés után beleütközött a falba. A férfi is utánalépett, szinte hozzápréselődve.
Hana minden ízében remegve pillantott az arcára. Nyelt egyet, és sikoltani akart, de nem jött hang a torkára.
-Miért akar mindenáron felbosszantani?- szólalt meg végül Nick.
Hana csendben maradt, és csak nézte az előtte álló férfit. Hatalmas meglepetésére Nick felemelte az egyik kezét, majd végigsimított az arcán. Ajkai szétnyíltak, a lány pedig megpillanthatta a - most természetellenesen hosszú - szemfogait. Kirázta a hideg.
Mi ez?!
Nem érdekelte... Csupán távol szeretett volna lenni tőle. A lehető legtávolabb... Egy percig sem marad tovább.
Ellökte magától a kezét, majd a férfit, és a sírással küszködve kezdett el rohanni a bejárati ajtóhoz. Mikor odaért,
kétségbeesetten kezdte el rángatni a kilincset, de a hatalmas faajtó meg sem mozdult. Végül öklével kezdte el ütni, és megérezte, hogy egy könnycsepp gördül le az arcán.
Nem akar itt maradni! Nem akar meghalni! Nem akar élete végéig ennek a férfinak a játékszere maradni!

Egy kar fonódott a derekára, és durván elrántották az ajtótól.
-Engedjen el!- zokogott fel. Meglendítette a karját, de azt még akkor elkapták, mikor félúton sem járt. A másik irányba kezdték vonszolni.
Próbált ellenállni, de tehetetlen volt a férfi erejéhez képest. Ő úgy vitte maga után, mintha egy könnyű tárgy lenne. De hova akarja vinni?!
Elértek egy magas ajtót. A férfi benyitott, belökte a nőt, aki a földre esett, majd ő maga is belépett, és tiszta erejéből bevágta maga mögött az ajtót. Hana - amennyire tudott a ruhától - rémülten hátrált négykézláb.
-Ne! Kérem, hagyjon békén!
A férfi egy lépéssel előtte termett, majd felrántva a földről, egy könyvespolcnak lökte, és odaszorította a felkarjánál fogva.
-Áh!- kiáltott fel Hana a fájdalomtól, mikor beverte a hátát és a fejét.- Könyörgöm...- suttogta.
-Mit tennél meg, hogy ne öljelek meg?! Mit adnál az életedért?!- sziszegte a kérdést összeszorított fogai közül, amit minden áldozatának feltesz. Nem tudja, miért érez az élvezeten kívül valami nyomasztóbbat is. A fejében állandóan egy alattomos kis hang suttogja, azt, hogy „vele ne tedd... őt ne”, amióta eldurvult a helyzet. Összerándult a gyomra, akárhányszor belenézett a nő félelemtől csillogó szemeibe. Bár élvezte a tudatot, hogy ezt ő váltotta ki, valahol mélyen viszont bántotta is.
Már előre tudta a választ a kérdésére: „Bármit!” Ilyenkor mindent megígérnek, de a felét se tartanák be!
Elképzelte, hogy milyen lesz belemélyeszteni a fogait a nő puha bőrébe. Szinte már érezte az ízét a szájában...

-Nem tudom... hiszen semmim sincs...- nyögte a lány, és lehunyta szemeit. Nem akarta, hogy a férfi arca legyen az utolsó kép, amit ebben az életben lát. Inkább választotta a sötétséget.
Nick meghökkent a válaszon, és engedte, hogy tomboló énje visszahúzódjon a háttérbe. Szemei visszanyerték az eredeti, smaragdzöld színüket, fogai is visszahúzódtak. Csupán ő maradt ugyanott, de engedett a szorításon.
Hana félve kinyitotta szemeit. Nem értette, hogy Nick miért nem fogja már olyan erősen. Meglepődött ugyan, de nem mutatta ki, hogy a férfinek ismét „normális” énjével áll szemben. Mi történhetett?

Megnyugodott.
Lehunyta szemeit, majd elengedve a lány egyik karját, a könyvespolc szélébe markolt, hogy azt szoríthassa a bűntudat miatt, ami életében először tört rá.
Miért tette?!
Miért rémítette halálra? Hiszen joga volt felháborodni azon, hogy nem engedi haza, és úgy tartja itt maga mellett, mint valami rabszolgát. De ha már csak gondol is arra, hogy a nő elmegy, furcsán érzi magát. Mint aki nem fér a bőrébe.
Évekig figyelte a nő sorsát, hogy hogyan él, szegény, ugyanakkor boldog életet, de mindennek vége szakad, mikor meghalnak a szülei... Kénytelen lesz a legmocskosabb helyen dolgozni, hogy legalább magát el tudja tartani. Olyan volt azon a helyen, mint egy tiszta, szikrányi fény a bűnös sötétségben. Visszautasított egy gyerekkori baráttól egy olyan ajánlatot, ami talán megváltoztatta volna az életét. Kikerült volna abból a közegből, ahova minden bizonnyal soha többet nem tette volna be a lábát.
Bár igaz, hogy a „gyermekkori barát” többet érzett a lány iránt, mint amit ő eltűr, de nem avatkozott bele. Nem volt joga. Aztán minden megváltozott, mikor megmentette Jacket, és találkoztak.
Most pedig a lány itt van, mert meglátta az ő igazi oldalát. Emiatt nem engedi el, és tartja itt maga mellett. Mert egyrészt nem szeretné, ha minden kiderülne, másrészt...
-Kérem...- suttogta a lány. Lehelete a nyakát súrolta. Megborzongott az érzéstől, és lehajtotta a fejét, és a nő homlokához nyomta.

Hana az előbb átélt percek után, most furcsa mód izgatottnak érezte magát. Nem tudta, mennyi ideje állhatnak így, ennyire közel egymáshoz, mégis jólesett az a fajta melegség, ami a férfiból áradt, amikor ilyen közel hajolt hozzá.
Felpillantott a férfi szemeibe, és gerincén furcsa bizsergést érzett, mikor észrevette, hogy Nick is őt nézi. Mikor látta, hogy
a férfi még lentebb hajol, várakozón behunyta szemeit, és még lassabban megemelte a fejét.

Nick lehelete súrolta a száját.
Közelről nézte a lány arcát. A hosszú, sötét szempillákat, amik meg-megrebbennek krémszínű bőrén. Könnyeire, már csak az arcán
maradt, nedves kis csíkok emlékeztették. Szája résnyire szétnyílt... mintha várna valamire... őrá...

A kezét, amely még mindig a karját fogta, lecsúsztatta a könyökéig, majd áttért a derekára, és kicsit magához húzta.
Mit csinál?
Ajkaival végigsimított a lányén; szinte hallotta, ahogy Hanaban bennreked a levegő.
Újra megszorította a polcot. Ezt nem lenne szabad! Mit művel?!
Nyelve egyet, hagyta, hogy a lány bátortalanul felcsúsztassa kezét a vállán, egészen a nyakáig. Villámcsapásként érte az érintés, mikor a lány apró ujjai a bőréhez értek.
Igaza volt a lánynak. Csupán egy kíméletlen gyilkos... egy szörnyeteg. Úgy próbálja a lányt maga mellett tartani, hogy elcsábítja.
De ha ez sem használ, pusztán erőszakkal fenyegeti meg, és tartja itt, mint valami foglyot. Pedig semmi joga sincs rá. Miért érzi úgy, hogy mégsem szabad elengednie? Vagyis... nem akarja elengedni...
-Sajnálom...- suttogta, majd elengedve a lányt, hátrébblépett.
Hana szemei kipattantak, keze visszahullott maga mellé. Körbenézett a szobán...

A férfi már sehol sem volt.