Hana ismét ránézett Jackre, aki már elaludt. Halk szuszogása megtörte a csendet. Becsukta a könyvet, majd felállt, de megtorpant, mikor észrevette, hogy a kisfiú egyik keze a ruha egyik fodrát fogja. Gyengéden lefejtette a kis ujjakat a ruhájáról, majd akaratlanul is elmosolyodott, mikor végigsimított a gyerek arcán. Jóleső érzés töltötte el legbelül, és felmerült egy kérdés, ami talán még soha nem foglalkoztatta ennyire, mint most.

Vajon neki is lesz gyermeke?

Hát... előreláthatólag nem. Ha tényleg itt kell maradnia örökre, lemondhat az anyaságról. De ha úgy veszi, azért Jack tudja majd kárpótolni... sőt... Nem is hiszi el, még most sem, hogy ilyen rövid idő alatt mennyire megszerette a kisfiút. Egyáltalán lehetséges, ilyen rövid idő alatt? Nagyon úgy látszik...
A könyvet lerakta a kis éjjeliszekrényre, majd kisétált a folyosóra. Egy utolsó pillantásra még behajolt az ajtón, majd halkan becsukta.

Nick az egyik árnyékos falbemélyedésnél figyelte a lány távolodó alakját. Majdnem lebukott, mikor benézett a szobába, mert be akart menni Jackhez - mielőtt a kisfiú elaludna - hogy felolvasson neki, hiszen ez már mindennapos volt. De mikor meglátta a nőt, ahogy az ágyon ül, és halkan olvas a keresztfiának, azt se tudta mit tegyen hirtelen. Förmedjen a nőre, hogy ez az ő feladata?!  De... akkor ellentmondott volna saját magának, hiszen egy nevelőnőnek ez a dolga...
Mikor Hana befordult a sarkon, és eltűnt a látóhatárról, Nick kisétált az árnyékból, majd egy kis ideig az ajtó előtt állva végül benyitott.
A szobában néma csend uralkodott, csupán a tűz ropogása, és Jack halk lélegzetvételei hallatszottak.
Odalépett az ágyhoz, és lepillantott az alvó, takarókba bugyolált kis alakra. Mindig összeszorult valami a mellkasában, mikor így figyelte a gyereket. Ha ébren volt, nem engedte meg magának, hogy érzéseket mutasson ki, de így... minden este, késő éjszakáig figyelte az arcát, ami félelmetesen hasonlított az anyjára... a húgára...
Még mindig élénken élt az emlékeiben a fiatal nő arca, mégis, ahogy Jackre nézett, állandóan őt látta meg benne, és ennek valahol örült is, meg nem is. Mert legalább maradt valami Sophieből... de a komornyikja szerint nem jó, ha állandóan a halálán rágja magát. Mert bármennyi szép emléke volt a testvéréről, a halála mindegyiket beárnyékolta.  És még csak megbosszulni sem tudta...

Sophie az utolsó perceiben megfogadtatta vele, hogy nem fog miatta magányos maradni, és vigyázni fog Jackre. Ami Jacket illeti, mindent megtett érte. Most még nevelőnőt is szerzett, hogy ne női nevelés nélkül nőjön fel. Bár ahogy jobban magába néz, be kellett vallania, hogy osztozni akar Jackkel a lányon. Vagyis... inkább magának akarja az egészet. Az egészet, úgy ahogy van.
Azt sem érti, hogy idáig miért elégedett meg annyival, hogy követhette az életét. Az igaz, hogy sokszor megfordult a fejében, hogy megismerkedik vele, de inkább elvetette az ötletet. De most, hogy itt van, már nem éri be a tudattal, hogy mellette marad örökre. Hogyan is maradhatna nyugton, mikor egy karnyújtásnyira van tőle, és mégsem lehet az övé, csupán azért, mert... mert... a lány nem szereti... sőt, gyűlöli.
Nem akarja még egyszer végignézni egy ilyen nő életének a hanyatlását. Egyszer is elég volt.
Talán tényleg el kéne engednie?! Vagy mégis mit tegyen?
Látszólag Hana már belenyugodott abba, hogy itt kell maradnia, de azért mégsem fogja magát otthonosan, vagy boldogan érezni...  Jack mellett talán igen. De mellette? Csodálkozni fog, ha nem fog elfutni, ha meglátja ezentúl. Bár ebben nem lesz semmi meglepő, ha tényleg megtörténik. Majdnem megölte... kétszer is! A helyében más ki sem mozdulna a szobából, de ő mégis nyugodtan járkál.
Tényleg békén kell hagynia. Tudta, hogy nem helyes, amit csinál, mégsem engedheti csakúgy el. Már csak a gyilkosságok miatt sem, de legfőképpen Jack miatt... és talán maga miatt is.

 
Terry bekopogott a Guilty Nights egyik félreeső szobájának ajtaján. Az egyik örömlány elmondása szerint itt megtalálja a madamot.
Margaret egy kis késéssel ki is nyitotta az ajtót. A nő csak egy szál hálóingben állt az ajtóban. Nyílván most készülődött az estre, mert hajában még csavarók voltak.
Végigmérte a férfit, száján pedig kaján mosoly terült el:
-Miben állhatok szolgálatára, uram?
-Beszélni szeretnék önnel- válaszolt Terry kimérten, és mégjobban kihúzta magát.
Margaret mosolya lehervadt. Farkasszemet nézett a férfival, végül egy bő percnyi csend után, félreállt, hogy a férfi beléphessen. Terry nem tétovázott, amint Margaret becsukta az ajtót, rögtön belekezdett:
-Mondja el, mit tud Cara Wrien utolsó kuncsaftjáról.
-Cara?- kérdezett vissza a nő.- Az a lány igazából semmit sem ért. Nem hozott túl nagy pénzkiesést a halála...
-Nem azt kérdeztem, hogy milyenek a bevételek, hanem hogy mit tud róla!- szakította félbe a nőt.
Margaret meglepődött a hirtelen indulattól, de azért megőrizte méltóságát. Megemelte a fejét, és egyenesen a férfi szemeibe nézett.
-Láttam Carat a halála napjának reggelén, hogy  boldogságtól ragyogva meséli el Hananak, hogy az a férfi, aki előző éjszaka pénzért lefektette, újra találkozni akar vele, de nem itt...
-Ki volt az a férfi?- szakította félbe megint.
-Nem tudom- válaszolta a nő vállat vonva.- Nem igazán szoktam megkérdezni, hogy kivel hemperegnek meg. Nekem csak az a fontos, hogy normális munkát végezzenek.
-De mégiscsak látta, hogy hogy néz ki...
-Most Cara utolsó kuncsaftját gyanúsítja?
-Nem, de azért szeretném kikérdezni, vagy ilyesmi...
Margaret sokáig fürkészte a férfi arcát. Sóhajtott, és egyik kezével homlokát kezdte el dörzsölgetni.
-Nem vagyok benne biztos... viszont abban igen, hogy iszonyat gazdag volt az illető. Látszott a járásán, a magatartásán, és persze a megjelenésén...
-Szóval látta?
-Igen, de csak egy kis időre. Ha jól emlékszem, világosbarna haja volt, és... zöld... igen, zöld szemei...- ismét egy kaján mosoly suhant át arcán - Azt hiszem a legszebbek, amiket valaha láttam...
-Tudja a nevét?- kérdezte Terry türelmetlenül.
-Nem... de azt igen, hogy nem Londonban lakik. Vagyis nem a városban.
-Akkor hol? A Bloodford-birtokon?
-Nem!- rázta meg Margaret a fejét.- Az a Noir család tulajdona. Abban a családban mindenkinek fekete haja, és kék szeme van...
-Akkor... - gondolkodott tovább, és válogatott a lehetséges nagybirtokosok között - talán... a Harrington kastély?
-Lehetséges... de jegyezzen meg valamit... ne húzzon ujjat olyanokkal, akik maga felett állnak. Kár lenne magáért.
Terry lassan bólintott. Tudta, hogy tényleg veszélyes játszmát játszik, ha arisztokratákat kezd el gyanúsítgatni. De ott volt az ő rangja is. Remélte, hogy a befolyásával csendben el tudja intézni az ügyeket. Viszont Hana megérdemel ennyit... Bármit megtenne érte. És biztosra vette, hogy még él, és várja, hogy valaki rátaláljon...