Egy hét - Hana számára - elég gyorsan eltelt. Nagyon szeretett Jackkel foglalkozni, mert nem csak hogy tanította, de ő is tanult és tudott meg dolgokat a családdal és a kastéllyal kapcsolatban. Geoffrey igazi nagyapának számított, és már ő is úgy tekintett rá, mintha a rokona lenne.
Most, hogy belegondol, már nem is tartja olyan szörnyűnek a helyet. Bár a kastély urával már nagyon ritkán találkozott. Az étkezésekhez sem járt le, és a komornyik elmondása szerint rendkívül fontos ügyei lettek, ezért nem nagyon ért rá szinte semmire.
Nem azt mondja, hogy elszomorítja a dolog... valahol örül annak, hogy nem kell a szemébe néznie. Még nem igazán tette túl magát a múlt heti dolgon.
Kopogás nélkül nyomta le a kilincset, és halkan belépett Jack szobájába. A szobát félhomály borította. A komornyik elmondása szerint most szabad lesz elhúzni a függönyöket, mert a Napot eltakarják a felhők. Hana visszakérdezett, hogy ez miért fontos, de a komornyik nem válaszolt. Mint sok más kérdésére sem, amit túl személyesnek talált.
Odaosont az ágyhoz, és lassan leült rá. Jack feje ki sem látszott a takarók alól, néhány hajtincs kivételével. Hana óvatosan felemelte a takarót, és belesett alá. A kisfiú megmozdult, és halkan nyöszörögve megdörzsölte a szemeit.
-Jó reggelt, álomszuszék- mondta mosolyogva Hana - Már tizenegy is elmúlt!
-Nem baj- ásította Jack, és közelebb fészkelte magát Hanahoz - még aludni akarok.
-Mondtam tegnap, hogy ne maradj fel olyan sokáig...
-Haragszol?- nyitotta ki szemeit Jack.
-Dehogy, kicsim! De most már tényleg kelj fel. A reggeliről is lemaradtál!
-Apa mindig sokáig aludhat... - morogta Jack, és Hana ölébe hajtotta fejét, majd átkarolta a derekát.
-De ő már felnőtt... - egyik ujját végighúzta a kisfiú derekán, amire a gyerek összerándult, és felnevetett.- Ó tehát mégis van gyenge pontod!- mondta, majd másik kezével is csiklandozni kezdte a fiút, aki nevetve kiabált, hogy hagyja abba, és próbálta megfogni a nő kezét.
-Elég! Neee!
-Akkor? Felkelsz az ágyból?- kérdezte Hana, és megállt egy pillanatra.
-Igen! Igen! Igen!
-Remek!
-Várj, Hana!
-Igen?- ült vissza a nő, és kérdőn figyelte a kisfiút.

Jack hátat fordított neki, és a párnája alatt kezdett el keresni valamit. Mire feltúrta az egész ágyat, meglett, amit keresett.
-Ezt a mamám hagyta rám... - kezdett bele Jack, és Hana felé nyújtott egy aranyláncot. Rendkívül vékony volt, de annál szebb. A végén egy apró kereszt lógott, közepén egy még kisebb bordó kővel díszítve - Hordanád a kedvemért?
Hana megrendülten bámulta a láncot, és lassan megrázta a fejét.
-Jack, ez a tiéd... nem fogadhatom el, sajnálom... ez...
-Kérlek! Elrejtheted a ruha alatt is, vagy csak akkor vedd fel, amikor bálba mész, de kérlek!
Hana kételkedve nézett hol az ékszerre, hol a kisfiúra. Bálba menni?! Legfeljebb az álmaiban... De hogy hordhatna egy olyan nyakláncot, ami az édesanyjáé volt... aki meghalt?
-Miért akarod, hogy hordjam?- kérdezte csendesen.
-Nem ismertem a mamámat... de Geoffrey szerint olyan vagy, mint ő... és ha Geoffrey ezt mondja, akkor az tényleg igaz...
Hana a sírással küszködve ölelte meg a kisfiút, aki viszonozta az ölelést.
-Jack... én nem vagyok a mamád... és soha nem akartam a helyébe lépni, hiszen se jogom, se szívem nincs megtenni. Az igazi szüleidet senki sem pótolhatja!
-Tudom... - hajtotta le a fejét Jack, és kedvtelenül csavargatni kezdte ujjai között a láncot - De a kedvemért sem hordanád?
Hana elgondolkodott a kérdésen, majd lassan bólintott.
-Rendben... hordani fogom, de attól a tiéd marad, rendben? Olyan lesz... mintha kölcsönkértem volna. Ehhez mit szólsz?
Jack hevesen bólogatott, majd átadta a nyakláncot.
-Na de most már ideje felöltözni!

Nick unottan firkált az egyik pénzügyi papír sarkára. Most csak egy nadrág volt rajta, és egy ing, de az is kigombolva. Haját kiengedve hagyta, ami beterítette a vállát. Sehogy sem tudott normálisan koncentrálni. Egész nap vagy a szobájába zárkózik be, vagy a városban van, hogy elintézze a pénzügyeit.
A „nevelőnővel” is csak négyszer futott össze ezen a héten. De nem szóltak egymáshoz. Csak elsétáltak egymás mellett, mint két vadidegen. Igazából azok is voltak. Csak azért mert egy helyen laknak, még nem jelenti azt, hogy a kapcsolatuk... bensőséges lenne. Egy frászt!
Kopogás zökkentette vissza. Felegyenesedett a székben, az összefirkált papírt pedig összegyűrte.
-Gyere be... - mondta fennhangon.
Geoffrey lépett be egy kis tálcával a kezében.
-Meghoztam a mai leveleket, uram.
-Értem... - sóhajtott lemondóan. Az optimistább énje már reménykedni kezdett, hogy a nevelőnő akar valamit... mondjuk, az ágyába menni...
Geoffrey letette elé a leveleket. Nick felvette őket.
-Meghívó- motyogta, és egy laza mozdulattal félrehajította.
-Meghívó... meghívó... meg... nocsak!
Letette a többi levelet, amit meg megfogott, megfordította.
„Lussie da Noir”
Kibontotta a levelet, és olvasni kezdte:

„Kedves Nick!

Hallottam, hogy nem igazán mozdulsz ki sehova, így vettem a bátorságot, hogy elhívjalak a testvérem házassági évfordulója alkalmából rendezett bálra.
Szeretném, ha eljönnél, már rég nem láttunk. Azért írtam ilyen formában a meghívót, mert tudom, hogyha a szokásos módon küldtem volna, eldobod, ahogy a többit. Nem kell tagadnod, tudom, hogy így van.
Még egyszer remélem, hogy szakítasz időt ránk. És azt is remélem, hogy legalább elolvasod, vagy válaszolsz.

A minél hamarabbi viszontlátásra:

Lussie da Noir"

Nick egy apró mosollyal nézte át még egyszer a levelet, majd átnyújtotta Geoffreynak:
-Erre elmegyek...  Már tényleg régen találkoztam velük.
A komornyik arca felderült, és meghajtotta a fejét.
-Örülök, Uram! Azt be kell vallanom, hogy utánanéztem a rendezvénynek, és holnap kerül rá sor. 
-Rendben, Geoffrey.
A komornyik megfordult, és a kilincsért nyúlt, de megtorpant. Visszafordult.
-Uram?
-Igen?- kapta fel a fejét Nick.
-A kisasszonyt szándékozik elvinni magával?
Nick először megütközött a kérdésen, majd mikor jobban belegondolt, nem is tartotta annyira rossz ötletnek. Bár ennek is megvoltak a veszélyei. Mert lehet, hogy a felső körökben hallhatták a lány halálának hírét, de hát... vámpírok lesznek ott, az istenért! És még előnyére is válhat! Ha nővel az oldalán jelenik meg, a sok kis kéjenc "apuci szemefénye", akik bármit megtennének, hogy minimum egy éjszakát egy olyan férfival töltsenek, akik nem a jövendőbelijük, így letennének róla... talán.
De - próba - szerencse.
Ráadásul kiélvezheti a nevelőnő társaságát. Még ha az est után nem is egy hálószobában kötnek ki, legalább mellette lehet.
-Kérlek, szólj neki, szeretnék vele beszélni... - mondta, majd mikor látta, hogy a komornyik még mindig állt, elmosolyogta magát - Igen Geoffrey... elviszem.