Geoffrey mindent tudó mosollyal sétált ki Urának a hálószobájából. Ezt jól elintézte! Egyszer úgy is sikerül majd felnyitnia Nick szemét, hogy a lány nélkül semmit sem ér! És el is kezdte a haditervet, ezzel az egyszerű kis bállal. A kisasszonyt a lehető legjobban kicsinosítja, de úgy, hogy minden férfiszem utána fog nézni... Így elérheti, hogy Nickben legalább egy szemernyi féltékenység kapja fel a fejét... a vágy mellett.
Gonosz taktika, de a cél szentesíti az eszközt!
-Te meg mit somolyogsz?- kérdezte Marie. A szobalány felhúzott szemöldökkel figyelte az öregembert.- Talán történt valami?
-Igen!
-És mi?- csillant fel a nő szeme. Már rendesen ki volt éhezve egy jó kis pletykára.
-Majd meglátod!- titokzatoskodott tovább a komornyik. Leértek a lépcsők kereszteződéséhez, amikor kopogtak. Geoffrey tanácstalanulnézett hol a déli szárny felé, hol a bejárati ajtóhoz. Végül egy sóhajjal Mariehoz fordult:
-Légy szíves, szólj Verlaine kisasszonynak, hogy az uram beszélni szeretne vele. Addig én nyitom az ajtót.
Marie felment a lépcsőn, Geoffrey pedig az ajtóhoz sétált. Ismét kopogtak, de most már erőteljesebben. Kinyitotta az ajtót.
Egy fekete hajú, barna szemű férfi állt előtte. Öltözékéből ítélve, jómódú lehetett... de mit kereshet itt egy ember?!
-Jó napot, Uram! Miben segíthetek?- kérdezte Geoffrey felvéve a hűvös magatartást.
-Jó napot. Terry Hansol vagyok. Lord Moonford itthon tartózkodik?
-Igen, de nem hiszem, hogy most fogad látogatókat.
-Kérem, fontos lenne!
Geoffrey sokáig csak állt ott, majd arrébbment, hogy a férfi beléphessen. Bezárta az ajtót, majd elindult a lépcső felé.
-Itt várjon meg. 

Nick hátradőlve figyelte a tűz lángjait, miközben egy kristálypoharat forgatott a kezében.
Már előre tervezgette, hogy miket fog tenni. És próbálta kitalálni, hogy a lánynak mik lesznek a reakciói.
Megint kopogás zökkentette vissza. Ez már biztosan ő lesz.
-Szabad.
Meglepetésére nem a nő, hanem a komornyik lépett be.
-Mi az már megint?
-Uram. Egy férfi keresi önt. Terry Hansol. Azt mondja, fontos.
Nick felpattant.
-Mi a francot keres itt?! Minek engedted be?!- kérdezte dühösen.
-Sajnálom, de nem kaptam utasítást arra, hogy nem engedhetem be.
-A rohadt életbe... - morogta.- Intézkedj, hogy a nevelőnő ne lássa meg... értetted?!- mondta. Kikapott egy zakót a szekrényből, és kisietett a szobából.

 
Terry gyomra hatalmasat ugrott, mikor meglátta a férfit, aki magabiztosan lépkedett le a lépcsőn. 
Kiengedett hajából ítélve biztosan pihenhetett. Mégis, a laza öltözet sem tudta eltakarni azt az eleganciát, és önbizalmat, ami belőle sugárzott. Igazi nemes. De ezen tulajdonságok mellett fenyegetést is érzett. Főleg, amikor belenézett a férfi szemeibe.
-Elnézést, ha megvárakoztattam- szólalt meg Nick, és megállt a férfi előtt.
-Semmi gond, én kérek elnézést, hogy zavarni mertem.
-Miben segíthetek?- kérdezte Nick, és hátrapillantott a válla felett, fel a lépcsőre. Sehol senki... még. Minél hamarabb el kell innen tüntetni ezt a piócát.
-Tudom, elég személyes a téma, és ezért előre is bocsánatot kérek, de elég fontos az ügy. Gondolom, ön is hallott a gyilkosságról, ami néhány napja történt.
-Igen... de mi közöm van nekem ehhez?- kérdezte mogorván.
-Azt szeretném megtudni, hogy milyen kapcsolatban volt Cara Wriennel...
-Ó, tehát gyanúsított vagyok, őrmester?- vágott közbe gúnyosan.
-Nem vagyok rendőr...- mentegetőzött Terry.
-Akkor én kérdezek... ha nem rendőr, akkor mit keres itt, és miért tesz nekem fel ilyen elvetemült kérdéseket?
-Sajnálom, én csak szeretnék megkeresni valakit, aki eltűnt azon az éjszakán!- emelte meg Terry is a hangját - Szükségem van minden nyomra.
-Kit keres?- kérdezte látszólagosan nyugodtabban.
-Hana Verlaine. Talán ismeri?
-Nem- vágta rá.- A felesége?
Terry elgondolkodott egy kicsit, majd rávágta a választ:
-Igen... a feleségem- mondta. Ha letagadja, lehet hogy a férfi megint talál valami kibúvót a kérdések elől. De talán így megenyhül egy kicsit. Biztosan neki is van felesége.
-Óh- vonta fel Nick a szemöldökét. Nocsak! Ez érdekes... - sajnálom, de nem tudok segíteni. Miss Wriennel csupán egy éjszakát töltöttem, de semmi több. Futó kaland.
-Önnek van felesége?- kérdezte Terry.
-Azt hittem, a gyilkosságról beszélünk!- förmedt rá.
-Ó, igen... sajnálom.
-Van még valami kérdeznivalója? Sok a dolgom, és nem szeretném ilyen jelentéktelen dolgokra pazarolni az időmet!
-Magát egyáltalán nem érdekel egy emberi élet?- kérdezte Terry elszörnyülködve. Ezt a férfit az sem rendítette meg, hogy egy nő veszélyben van. Hát még hogy gyilkosság történt! Miből van ez?
-Nézze, Mr...
-Terry... Terry Hansol- morogta Terry.
-Mr. Hansol... sajnálom, ami a feleségével történt, de mondja, miért engem kérdez, amikor semmi közöm hozzá?- kérdezte, és hátat fordított.
-Idefigyeljen!
-Mit akar még?- fordult vissza dühösen. Ha nem tudja Geoffrey időben megtalálni a nőt, nagy bajban lesz. Ez a nyápic meg már igazán eltűnhetne... mondjuk az egész Föld színéről. Ideje lesz kirakni innen!
-Segítenie kell, érti? Maga... maga nem tudja, hogy mennyire fontos...
-De tudom, hogy mennyire fontos, de fogja már fel, hogy NEM-TUDOK-SEGÍTENI!- kiáltott rá a végén.- Ideje távoznia!- fordított ismét hátat.
-Maga...

Nick megállt, majd lassan hátra fordult.
-Én... mi?
Nick nem tudta mennyi ideig állhattak egymással szemben. Legszívesebben eltörte volna a nyakát... Tehát a kis nyáltenger tényleg szerelmes a nevelőnőbe... az Ő nevelőnőjébe.
Látta, ahogy Terry elkapja a pillantását, és elnéz a válla felett. Olyan érzése volt, mintha hideg vízzel öntötték volna nyakon, amikor a férfi szemei kikerekedtek. Hátra sem kellett fordulnia. Tudta, hogy ott áll...