Hana kopogásra ébredt. Tegnap este már semmi kedve nem volt befonni a haját, így az kócosan terült szét a párnákon. Valaki behúzta a függönyöket. Hát ezért nem kelt fel, hamarabb. Hány óra lehet? Ismét kopogtak. Nyögdécselve kimászott az ágyból. Felkanyarította magára a köntösét, majd az ajtóhoz botladozott.
Jack mosolygott fel rá, de ő már fel volt öltözve, vele ellentétben.
-Jó reggelt!- köszönt vidáman.
Hana egy ásítás közepette viszonozta a kedvességet, majd megdörgölte a szemét.
-Hány óra van?- kérdezte halkan.
-Már dél is elmúlt! De Geoffrey azt mondta, hogy hamarabb senki ne költsön fel!
-Jézusom... sajnálom.
-Nem kell! Most reggel, én vagyok a nevelőd!
Hana felnevetett, majd becsukta az ajtót, és a paraván mögé sétált.
-És miért mondta azt Geoffrey, hogy ne költsenek fel?
-Ha jól hallottam, talán apa mondta neki!
Hana keze megállt egy pillanatra.
-Tényleg?
-Igen. Azt mondta, hogy tegnap elég sokáig voltál fenn. Ma pedig bálba mentek, szóval kipihentnek kell lenned!- okoskodott tovább a kisfiú, a maga aranyos módján.
-Értettem...- motyogta Hana, és megmosta az arcát.
Felvette az alsó ruhát, és a fűzőt, majd kiválasztott magának egy egyszerű, mélynarancs színű ruhát. Haját gyorsan kifésülte, és kontyba rendezte. Kilépett a paraván mögül.
Jack felállt az ágyon.
-Idejössz egy kicsit?- kérdezte a lánytól.
Hana odasétált hozzá, majd kíváncsian nézte a kisfiú arcát. Jack közelebb lépett, majd több apró tincset kiszabadított a konty szigorúságából, meglágyítva arcának vonalát. Csodálkozva nézte a kisfiút, aki csak vigyorogva megvonta a vállát:
-Apa azt mondta, hogy neki így jobban tetszik, és nekem is!
A kisfiú leugrott az ágyról, és az ajtóhoz ment. Hana meghökkenve nézett maga elé, majd Jack után ment.

A nap elég gyorsan eltelt. Hana észre sem vette, és már hatot ütött az óra. Geoffrey, és egy szobalány, betessékelte őt a szobájába. Persze Jack is ott volt... már hogy maradhatott volna ki a báli előkészületekből?!
A szobalány a haját kontyba fogta, de rengeteg hosszú tincset hagyott szabadon – amin már nem is csodálkozott - és csak lazán begöndörítette. A frufruját oldalara fésülte. Geoffrey eközben illemszabályokat sorolt fel. Elmondta, hogy mikor mit tegyen, és hogyan. Emlékeztette a tánclépésekre, és hogy figyeljen, kinek mit mondjon. Kétszer is gondolja át, mielőtt kikotyogna valami sértőt.
Mikor a szobalány elkészült, Geoffreyék elfordultak, hogy felkaphassa magára a ruhát, ami nem volt könnyűnek mondható. Az egész hatalmas volt, és még életében nem látott ilyen meseszép ruhát. A ruha ujját, ami a könyökéig ért, lecsúsztatták a vállán. Körbe fekete csipke szegélyezte a méregzöld anyagot. A melle alatt fekete szaténfűző volt, hátul megkötős. A fűzőn zöld minták voltak, amik meg-megcsillantak a fényben. A ruha szoknya-része, pedig ismét ugyanolyan méregzöld színű volt, mint a felső rész. A szobalány még felsegítette rá a fekete csipke kesztyűt, ami a csuklójáig ért, majd álmélkodva lépett hátra, arcán széles mosollyal. Hana megfordult a ruhában, és szégyenlősen elmosolyodott, amikor észrevette a komornyik elismerő pillantását.
-El sem hiszem, hogy rajtam egy ilyen ruha van... - mondta halkan.
Geoffrey odalépett hozzá, majd megigazította nyakában az arany láncot, amit még Jacktől kapott.
-Csak annyit mondhatok... hogy nem az teszi az embert nemessé, hogy milyen családból származik... hanem az, ami belül lakozik...- mutatott a szívére a lánynak. Hana rápillantott az öregemberre, majd a nyakába ugrott.
-Köszönöm...
A komornyik először azt sem tudta, mit csináljon, végül ő is átölelte a lányt.
-Ideje lesz elindulni... - mondta vidáman - Ne várakoztassuk meg az Uramat.

 
Nick rápillantott az órára:
Negyed nyolc. Nem akart nagyon kiöltözni, de a komornyik hajthatatlan maradt. Hát igen. Geoffrey állandóan a tökéletesség mintaképe volt.
Semmiben nem hibázott. Jó ízléssel rendelkezett, ráadásul nem volt pökhendi a modora, mint az előfordul sok más esetben.

De a feketéből nem engedett!
Így a komornyik egy éjfekete öltönykabátot választott ki, a divatnak megfelelő, hosszabbított aljjal, és magasan felhajtott ujjal, azokon pedig egy-egy szolidan aranyozott mandzsetta-gombbal. Mellényének az anyaga egy kicsit fényesebb volt a többinél.
Az inge ugyanolyan árnyalatú zöld volt, mint a nő ruhája. Majd szóvá teszi a komornyiknak, hogy „képzelje! Merő véletlenségből, pont összeöltöztek a színek miatt! Ki hitte volna!” Az ing fölé, még egy fekete nyakkendőt kötött, aminek a közepén, aranylott egy apró kereszt. Pont ugyanolyan volt, mint a lányé.
Ezen kívül egy fekete nadrág volt rajta, és fekete csizma, ami a térdéig ért. 
Hangokat hallott meg fentről. Elmosolyodott, mikor felismerte Jack lelkes beszédét, és Hana kissé ideges, de felszabadult nevetését. Kiértek a lépcsőfordulóra, de nem vették észre. Legalábbis a lány nem. Sóvárgással vegyes, apró mosollyal nézte, ahogy a nő letérdel Jackhez, majd szorosan átöleli. Tényleg úgy viselkedik, mintha a sajátja lenne.
A kisfiú is olyan szeretettel karolta át, mintha világéletében hozzá tartozott volna. Hana megpuszilta Jack homlokát, és megsimogatta az arcát. „jó legyél!” olvasta le a szájáról.
Felegyenesedett, majd lassan lepillantott, egyenesen Nickre. A férfi látta, hogy elpirul egy kicsit. Igen. Neki is rögtön eszébe jutottak a ma késő éjszaka történtek...

Hana leért a lépcső aljára, majd ráparancsolt magára, hogy felszegett fejjel menjen oda a férfihez, de amint belenézett a szemeibe, lehajtotta. Ez nem lehet igaz... Az agya zakatolt, és másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy a férfi most mennyire jól néz ki! Elképesztően. Látta, hogy a haját szokásához híven, hátrakötötte egy szalaggal. Elmerengett a kérdésen, hogy vajon most is ugyanolyan finom tapintású, mint tegnap este volt?
-Elbűvölően néz ki!- szólalt meg a férfi egy furcsa mosoly kíséretében, és megemelte a kabátot - amit Hana csak most vett észre – hogy a lányra segítse.
Hana megfordult, majd hagyta, hogy a férfi feladja rá a kabátot. Szeme sarkából felpillantott a lépcsőkre, ahol észrevette Jacket, amint kiles a sarok mögül, és elsúgja valakinek, hogy éppen mit csinálnak. Száján akaratlanul is mosoly jelent meg, amit Nick észrevett.
-Mi az?- kérdezte, és követte a lány pillantását. Jack visszaugrott a fal mögé, ő pedig megrázta a fejét, és a karját nyújtotta a nőnek, aki elfogadta, miközben a szemébe nézett.
-Azt hiszem összefogtak ellenünk... - mondta.
Nick elgondolkodott a válaszon, miközben lesétáltak a lépcsőn, és besegítette a nőt a hintóba. Biztosan ellenük?!