Nem félek a haláltól.

Mióta kezemet

- egy pillanatra -

csontkezébe fogta,

úgy tekintek rá,

mint jó barátra,

kinek az állomáson,

egy végső, édes-bús

találkozáson

majd keblére rogyok,

s Ő, az ismerős idegen,

- ezúttal -

hideg karjaiba kapva,

- lehet -

csónakba ül velem,

s átevezvén a Sötét folyón,

a túlpartra visz majd,

hogy Léthé vizével

ajkamon, csatlakozzam

a csendesen bolyongók

hadához, apámhoz,

s a rég elköltözöttek

raja legyen társam

az Örökkévalóságban.

Nem félek a haláltól.

Kezemben penge -

a hosszú kard éle

csillogó ezüst fonál.

A Hold kerek képe

királyi jogar

nyárfanyéllel,

s az ég mélye palástot

borítana a vérre,

ha kínok közt nyögve

feltárnám, vajon a chi

köldökömben

mint ékkő, ott lapul-e?

S ha kiengedtem

bűzös iszap között

tengődő lelkem

libbenő páráját,

harmatként ragyogna,

s lecsapódna-e

a létezésnek

egy új,

ordító szegletében?

Nem félek a haláltól.

A mélység öble

magához húz

- mi több – nyúz,

repüljek mint madár

egy röpke percre bár,

s az aszfaltnak csapódva

agyammal magam alatt

- menny ugye kizárva? -

talán pokoli fogadóbizottság:

egy ördög várna.

Vasvillájára tűzve

rablóhúst sütne

belőlem

az alvilág kénköves

katlanában lobogó

láng hevében,

hogy aztán,

hamuvá égve,

mint főnixmadár,

ismét testet öltvén

kezdhetném elölről

a főfogás szerepét

betölteni a Pokol

Fejedelmének asztalán.

Mi végre félni?

Szerettem élni,

nézni

az ég kékjét.

Vizek békéje

ringott ereimben.

Együtt lélegeztem

a földdel;

naplementék

vöröse izzott

szemeim tavában;

a hajnal rózsája

halvány szirmait

retinámra égette

havasok jeges csúcsain.

Tenger fölött

együtt sóhajtottam

a széllel,

sirályok seregével

vijjogtam kacagva:

szép az élet,

a szerelem...

kérlek,

tartson örökké!

S talán...

majd egyszer,

újra érzem

a lét

bájos ragyogását,

s csillagok fénye

vízfodron csüngve

ringat majd szelíden

álomra,

de ma...,

nem félek a haláltól.

A holnap

még megtaníthat

rettegni Őt,

ha hagyom,

de ma,

nem akarom

megadni

neki

az esélyt!

Nemlét,

vagy lét...?

A mérleg nyelve

egyensúlyát vesztve

mily sorsot szán?

E csöpp féreg baján

segít talán?

Nem...

csak Én dönthetek

ebben az ügyben -

van értelme?

Hűvös fém csillan...

Vonz, fojtsam

vérembe vigyorát.

Kezem lassan...

moccan...

s a penge

hüvelyébe csusszan -

Barátom...,

dolgozz meg a béredért!

Jöjj értem Magad,

ha akarsz!

Én nem

könnyítem meg

a dolgodat.

Székesfehérvár, 2008. július 26.