A Galaktik cirkáló... A titkok hajója - ahogy a gépet vizsgáló technikusok nevezték... Bár akkoriban, mikor egyszer csak néhány űrgyalogossal a fedélzetén megjelent az állomás mellett, nem nagyon foglalkoztak az „idegen” faj kultúrájával, történelmével.
Inkább csak a technikai megoldások, a hajó szerkezeti felépítése, a fegyverei, pajzsai, hajtóművei, csillagtérképei érdekelték őket, hogy minél előbb még többet gyártsanak belőle. A Vezető technikus álmában látta az új hajók méreteit. Mikor előrukkolt vele, majdnem kinevették, de az a kevés anyag, amihez a hajó számítógépéből hozzájutottak, megerősítette, hogy nagyobb, jobb pajzsokkal és erősebb ágyúkkal felszerelt hajókat kell építeni. Így megszülettek a Föld-osztály óriási cirkálói, és a többi hajó, melyekből csak az Agamemnon-osztály rombolói voltak akkorák, mint a Galaktik. Ezeket a hajókat viszont nem ék alakúra, hanem a földi hagyományok szerint téglatestre építették.

Már öt éve van a hajó a Múzeumban, de bizonyos részleteit még mindig homály fedi, pedig már igencsak izgatja mindenki fantáziáját, hogy kit szolgált eme hajó, és miféle tudásanyagot rejt még magában. A legcsábítóbb cél a kutatók számára a Galaktik könyvtára.
Ami van, és még sincs... A hajó térképeiből tudják, hogy van, de mikor a jelölt helyhez értek, csak a sima falakat láttak, és rá kellett döbbenniük, hogy bizony ide nehéz lesz bejutni... Hát megpróbáltak ajtót vágni rá. De a kísérleteket a terület körül lévő áthatolhatatlan energia-pajzsok lehetetlenné tették. Mégsem adták föl. Utasították a hajó agyát, hogy nyissa ki a könyvtárat. Meg is tette volna, ha megadják a biztonsági kódokat... Feltörték őket. Már markukban érezték a hajón lévő tudást, mikor keserű csalódás érte őket. Olyan akadály elé kerültek, amit nem tudtak áttörni vagy megkerülni. A hajó a kódokat elfogadta, viszont a zárlatot elrendelő személy retina, illetve tenyérlenyomatát, valamint DNS – mintáját kezdte el követelni, hogy kinyissa a könyvtárat. Mivel a tudósok egyikkel sem rendelkeztek, és még a leghalványabb fogalmuk sem volt arról, hogy mindezt hogy tudnák előteremteni, inkább a hajónaplóval kezdtek el foglalkozni.

Az első kérdés csak az volt, hogy tudták a gyalogosok felnyitni a hajót, leoldani pajzsait. Mikor kipróbálták, hogy át tudnak-e lépni a felkapcsolt pajzson, a próbálkozót kellemetlen meglepetés érte... A pajzs messzire hajította. Néhány hét alatt rájöttek, hogy megfelelő frekvenciájú rádiójellel ki lehet kapcsolni a pajzsot. De persze csak akkor, ha ismerik a deaktiváló kódokat.
Hát... ezt is sikerült kideríteni. De új kérdés vetült föl: honnan tudta az a gyalogos... hogy is hívták?... Érdekes módon senkinek sem jutott az eszébe a neve... szóval a gyalogos hogy találta el elsőre a kódot, és a frekvenciát. Hacsak nem ismerte...
De a lehetőség kizárt. Ezután újabb meglepetés következett. Az ajtó, amin át a Galaktikra léptek... Kinyitható a kóddal, de csak akkor, ha a gépben tárolt retinamintával is rendelkezik, aki a kódot bepötyögi. Na, szép... Ezek szerint van valaki - de ki? - aki ki tudná nyitni a könyvtárat, mivel a retinamintája megfelel a hajóhoz. Hogy ez hogy lehetséges?! Hát ezek szerint az eredeti legénység is humanoidok, emberhez igen hasonló lények lehettek. Ezt még a szállásokon talált ruhák is igazolják...

Következő kérdés, amelyre a tudósok felvonták a szemöldöküket: a vallomások szerint az egység parancsnoka nyugodtan pötyögött valamit, mire a hajó beindult és felszállt. Na, ez megint szép... Hiszen a hajó csak a már említett kódok beütése, és retina- valamint egy újabb tenyérlenyomat-azonosítás után olyan készséges, hogy elinduljon, és repkedni kezdjen... Ha meglesz az a parancsnok... de a neve miért nem jut az eszükbe?! Akkor egy lépéssel közelebb a könyvtár tudásanyaga, és egyre furcsább az egyik űrgyalogosuk... Jött a következő pofon... az üzenet, amit a hajó lejátszott: ahhoz már bizony a DNS – láncnak is egyeznie kellett, mivel az információ személyre szóló volt. Azóta sem tudták lejátszani. Csak a szemtanú, az a tizedes vallomása áll a rendelkezésükre. És egy név, amit ez az ember emlegetett: J. Schark. Gyorsan kezdtek hát kutakodni egy ilyen nevű őrmester után,
aki akkor a Marson volt. Hát - őrmestert nem - de hadnagyot találtak egy ezredre valót ezzel a névvel. Berendelték őket, mindenkit, kivétel 8 embert, akik a támadó flottánál szolgáltak, és nem lehetett őket csak úgy a Földre rángatni. Viszont a megjelenők közül senki sem volt a Marson az adott időben. Így hát utasították ama 8 ember parancsnokait, hogy vizsgálódjanak ők.
Mindenünnen megnyugtató választ kaptak: Ha idejük lesz, rá akkor megteszik...

Egyedül a Cimmera parancsnoka, egy bizonyos Lang kért hozzáférést a Galaktik rendszereihez a vizsgálat lefolytatása céljából.
Megkapta.

5 éven át nem tudták elindítani a hajót... mire egyszer csak fogta magát, beindította a reaktorait, felvonta pajzsait, aktiválta a fegyvereit, és védelmi pozíciót vett fel az állomás mellett. Ők is fogták azokat a gyenge jelet a flotta irányából... viszont értelmezni nem tudták. De... mintha ez indította volna el ezt az átkos hajót... Egy újabb rejtély a Galaktikkal kapcsolatban, és még valakivel, aki a gyalogságuknál szolgál. Pedig lehet, hogy ő tudja mindenre a választ.

Bár a flotta már lassan egy hete áttörte a blokádot, az előrenyomulás mégis lelassult. A rajok parancsnokai nem kockáztatják, hogy a - bizonyos részletekben hiányos - térképek miatt valami olyanba vezessék hajóikat, amik nem szerepelnek rajtuk... Az első rövid hiperugrások után a hajók normál hajtóműveikkel törik az utat az ismeretlen felé. A 3. csapásmérő erő már harcba is bocsátkozott valakikkel, de azt, hogy kikkel, még nem tudják. De azt igen, hogy ellenfelük ellenállása lassan megtörik.

Trák haditanács.

-Ez így nem mehet tovább! – bömböl a trák erők parancsnoka, majd hirtelen olyan javaslatot tesz, amit büszke népe szeretett volna elkerülni - Javaslom, hogy a 3. és 4. bolygóromboló flotta vonuljon a Therra ellen!
-Miért is? –kérdi az, aki még fölötte áll.
-Tegyük azt, mint legutoljára... Pusztítsuk el a Therrát, és akkor le tudjuk győzni a hajóikat. Már most jelentést kaptunk a Negon rendszerből, hogy az ottaniak az utolsókat rúgják. Szó szerint legázolták őket alig három nap alatt. Elképzelni sem merem, hogy mi lesz, ha egyszer csak megjelennek a mi rendszereink határán. Hagyná a tisztelt kormány, hogy több millió honfitársunk pusztuljon el? Még ha győzünk is, akkor is olyan veszteségekkel, hogy utána bárki fölénk kerekedne. – érvelt.
-Engedélyezem. – szólt az elnökük. A tábornok beszéde megtette a hatást...

A tábornok a rendszereik szélén várakozó 140 hajó orrát a Therra felé fordította. Erejük arra, hogy egy bolygót felrobbantsanak, nem volt. Ahhoz viszont, hogy örök időkre lakhatatlanná tegyék, ahhoz elég fegyvert szállítottak. Most megkapták a parancsot és nyugodtan, erejük teljes tudatában indultak a Föld felé.

Centra 1

-Uram! – szól a küldönc a Vezérhez – a Trákok... Uram.
-Mi is van velük? – kérdi a rutinos róka.
-Ugyanazt akarják tenni, mint régen. A Therra ellen vonulnak, amikor a flotta távol van.
-Azonnal riadóztassa a 10. és 16. űrdandárt! Készítsék a hajómat! Magam megyek megvédeni a Therrát. – ezzel a paranccsal a Centra kiürült, csak pajzsai és állomásai védték a rendszert, valamint az otthon maradó gyalogosok. Bőven elég ahhoz, hogy senki se tudjon ártani a rendszernek.

 
Az Achilles elkészült első hajóival, fel is szerelte már őket. A felszínén tartózkodó csapatokból még arra is telt neki, hogy legénységgel - igaz, csak ideiglenes legénységgel - is ellássa őket. Sőt még vadászfedezetet is küldött gyermekeivel, mikor útba indította a 6 Föld-osztályú csillagrombolót a Therrára.

Ares - Föld körül keringő katonai űrállomás

Ismét jeleket - de ezúttal kicsit másokat - vettek az adók a flotta egyik egysége felől... Nem is ez jelentette a meglepetést az állomás személyzetének és a parancsnoknak... a meglepetést az oldalukhoz kapcsolt Galaktik okozta. A hajó váratlanul, mindenkit meglepve kelt életre, elszakadt a dokktól, felvonta pajzsait, élesítette fegyvereit, majd lassú mozgással védelmi pozícióba helyezkedett, a Földdel a háta mögött. Lent a földön - egy régmúlt civilizáció rég elfeledett - űrhajója szintén beindította hajtóműveit, és megkezdte hosszú útját a felszín felé. Több ezer éve feküdt már itt, legénysége a becsapódást nem élte túl. Saját testét is csak az időben felhúzott elhárítópajzsai védték meg a nyomástól. A Sol Never nevű cirkálója, a Sol Csata egyik túlélője lassan, de biztosan kezdte kiemelni testét az emberek által Marianna-Árok néven ismert földtani képződmény mélyéről, hogy alig
fél óra elteltével ráhozza a frászt egy épp arra haladó kirándulóhajó utasaira, amikor kidemelkedett az óceán felszínére.
A döbbent turisták megbabonázva bámulták a tenger alól előbukkanó felépítményeket, a szürkén csillogó hajótestet, amint a lövegállásairól és testéről megannyi folyóként zúdult alá az óceán vize, mely mindeddig elrejtette őt.
A központi agy tudta, hogy nem csak ő, hanem a valaha volt kolonizáló hajók is beindultak - már amelyik nem pusztult el a nyomás és az ütközés miatt...
Tudta azt is, hogy ezek az egységek csak a veszély elmúltával fognak a felszín felé törni. Most itt az idő, hogy ő maga is megtegye, amit kell... Méltóságteljesen a csillagok felé fordult, hogy csatlakozzon társához, és ismét csatába álljon a Therráért.

-Uram! – szól az egyik technikus Conor parancsnokhoz, az Ares parancsnokához.
-Igen, fiam...
-Azonosítatlan hajóraj a Plútó pályáról közeledik. Felszólításra nem áll meg.
-Harckészültség! Van még valami?! – kérdi a tiszt, látva a katona zavarát.
-Igen uram. Galaktik osztályú cirkáló a Földről.
-MICSODA?!
-Megerősítve. Galaktik osztályú cirkáló a Földről. Fegyverzete élesítve. Pajzsokat von. Védelmi pozícióba helyezkedett.

A parancsnok, ha nem látná, el sem hinné, hogy a kötelék - ami a Galaktik, a lassan alakzatba rendeződő 5 AB osztályú romboló és a két AA osztályba tartozó cirkáló mellé beáll a Föld felől - jön... Nem ez volt az egyetlen meglepetés, ami ezen a napon érte.
Lassan kezdte azt hinni, hogy megőrül. Azonnal utasított minden elérhető forrást annak felderítésére, hogy hogyan került oda az a hajó. Hitetlenkedve figyelte a harcra kész hajót, holott a szenzorok szerint még legénysége sem volt.

Jupiter Mélylégkör.

Felébredt. A második jel már nekik is szólt... alig 10 perc alatt minden és mindenki kész volt rajta a közelgő csatára. Még nem szólaltatta meg hatalmas rádióit,de így is tisztában volt vele, hogy a másik három itt bujkáló társa szintén éber már. Fedélzetükön csakúgy, mint sajátján lázas munka folyt, hogy az épp ébredő legénység csatára kész állapotba hozza a hajókat.
Dokkjaikban már a leszállóegységekben szorongtak - az egykori Sol félelmetes hírnévvel büszkélkedő -gyalogosai. Lassan, pajzsaival hatalmas statikus vihart kavarva, a légkör széle felé indult. A kavargó felhőzetben megjelentek mellette társai is. A Galaktik róluk nem tudott... ők már akkor érkeztek, mikor a cirkáló rég álomba merült. Látták az újjáéledő civilizáció nyomait, majd, hogy elég közel legyenek, ha szükség van rájuk, a Jupiter félelmetes légkörébe merültek. Oda, ahonnan most kifelé tartanak. A Sol három cirkálója áttöri a Jupiter külső légkörét... A hajókat körbeveszi, sejtelmes ködbe burkolja a magukkal ragadott légkör.
Már látják a Ganimédeszről felszálló két hajót, és a Hestáról, az Európán lévő támaszpontról startoló három vadászezredet.

-Uram! Szokatlan jelenségek a Jupiter légkörében. – szól az egyik távfelderítő Conor parancsnokhoz.
-Képernyőre! Jelentés a flottának: megtámadtak minket. Azonnali támogatást kérek!

Az egész állomás irányító személyzete döbbenten nézi, amint három egymás mellet lévő viharzóna alakul ki a Jupiteren. Ami igazán meglepi őket, az az, hogy nem szokványos vihar tombol az óriás légkörében. Nyers energia vihara az, ami felkeltette a harcászati rendszerek érdeklődését... lévén, hogy a tombolás közepén három nagy fémtömeg van. Mielőtt meglátnák őket, több tucat jelentés fut be a csatára készülő űrállomás hídjára. Vadászai ezekben a pillanatokban startolnak, hogy a - kissé előbbre - a hold vonalában felálló első védelmi vonalhoz csatlakozzanak.

-Uram! Azonosítatlan hajók szállnak fel a Szaturnusz gyűrűiből, a Vénuszról, a Merkúrról, a Ganimédeszről a Jupiterról, illetve az Európáról. – egy pillanatnyi csend, majd az igazán megdöbbentő közlemény:
-Helyesbítés: 12 Galaktik osztályú hajó közeledik felénk, erős vadászkísérettel. Védelmi pozícióba rendeződnek a Véderő mellett.

Erre már nem tud mit szólni a parancsnok. Eddig alig 9 hajót tudott a támadókkal szembeállítani... most viszont már 21 – re nőtt az ellenfél ereje. De kik és miért védenék a Földet?!- futottak át a gondolatok egyre zavartabb agyán. A Föld védelméért felelős katona egyre közelebb került az őrület és józanság határvonalához. Nem ez lesz az utolsó megválaszolatlan kérdés, ami még többet vet fel eme napon...

-Ellenséges egységek a Jupiter pályáján. Erős zárótűz és energiapajzsok az Európán.
-A kutatók keressék meg a forrását. – utasítja a civil csoportot Conor. Nem érdekli, mi lesz a tudósok sorsa, de azt sejti, hogy ha védik a Földet, őket sem fogják bántani.

Hold - Nyugalom tengere

 
Kirándulócsoport voltak ők... Semmi közük a kinti háborúkhoz. Történelmi túrára jöttek, vezetőjük már több százszor járt itt.
Itt, ahol az ember először a Holdra tette a lábát...
Az, hogy a flotta hajóit - szerinte gyakorlatra - látták rendeződni, még szebbé tette a gyerekek számára az élményt. Egy kis lurkó volt csupán, aki megjegyezte, hogy a sietve elhaladó hajók láthatólag nem éppen gyakorlatra... inkább csatára készülnek.
Nem foglalkoztak vele. Gyerek. Még mit érthet ehhez?!
-Gyerekek, ez az a hely, ahol Armstrong amerikai űrhajós először a Holdra lépett. Előttünk a leszállóegység indító-állványa, a holdautó és a zászló látható. Ha lenéztek, még láthatjátok a lábnyomait. – szól a gyerekek űrruhájának rádiójában. De ekkor megremeg a Hold felszíne. A remegés egyre erősebb rázkódássá válik.
–Nyugodjatok meg gyerekek, ez csak egy szokványos holdrengés – hazudja az idegenvezető.
-Bácsi! Az is holdrengés? – kérdi az előbbi kisgyerek az alak mögé mutatva.

Az idegenvezető megfordul, hogy közvetlenül utána megdermedjen... A Nyugalom tengerének felszíne hullámzani látszik, és egy mély, ásító, épp most felrepedő szakadék közeledik feléjük egyre gyorsabban, hogy pár méterre a döbbent csoporttól megálljon. A következő másodpercben hajtóművek sikolya töri meg a csendet a ritka légkörben,  és az alakok döbbenten nézik, amint a friss szakadékból vadászgépek százai - ha nem ezrei - startolnak gyors egymásutánban. Az idegenvezető közelebb lép a nyíláshoz és letekint. Szeme elkerekedik. Alatta egy hatalmas dobszerű valami sötétlik. A gigantikus gépezet minden egyes fordulata után több tucat gépet lő ki a felszín irányába. A hosszú, karcsú vadászgépek csak annyiban különböznek a föld mostani vadászaitól, hogy
nagyobbak, és a szárnyaik hátul helyezkednek el.
-Biztos a gyakorlat része – szól megnyugtatóan a gyerekekhez
-De ezek nem a mi gépeink. – okoskodik az előbbi kisgyerek. Ő már látja azt, amit az idegenvezető még nem: azt, ahogy a startolt gépek szétnyitják szárnyaikat, ezzel hatszorosára növelve tűzerejüket.
–A Papám vadászpilóta a flottánál, de ilyen gépeink nincsenek. - mondja. Ezzel már a tanár is egyetért.

Ismét megreszket a felszín, és tőlük alig pár méterre, a Hold felszínéből - szinte méretenként - hatalmas kör alakú oszlopok törnek elő. Néhány másodperc, és az oszlopok szétpattannak, talpaik mérete megnő, és letámaszkodik a felszínre. Karcsú hegyük szétválik először kettő, majd négy egymáshoz kapcsolódó résszé. Ezek a karokon függő valamik... mintha a kisgyerek megszólalt volna, hogy ágyúk... Elkezdik kutatni a csillagokat, majd villám módjára egyszerre fordulnak egy pont felé. A Holdon állóknak fogalmuk sincs arról, hogy az eset nem egyedüli, már az egész Holdfelszín egy gigantikus sündisznóra hasonlít. Tíz-tizenkét méterenként meredeznek rajta eme tornyok. Mindegyik torony 4 karján négy ionágyúval. A Sol védelmi rendszere, amit - mikor kellett volna - nem tudtak aktiválni, most időben megkapta az indítási parancsot...

-Katonai területen tartózkodnak. Igazolják magukat! – reccsen az idegenvezető rádiójában egy furcsa, fémesen csengő hang – ha megmozdulnak, tüzet nyitunk. – teszi hozzá a hang tulajdonosa, majd parancsolgatni kezd a döbbent csoportnak. Ekkor még mindannyijuk mögött áll:
–Megfordulni.
A rémült gyerekek és a nem kevésbé rémült felnőtt engedelmeskedik a parancsnak. Az idegenvezető egy hangos sikollyal elájul a látványtól, a gyerekek halkan pityeregni kezdenek és a hozzájuk legközelebb álló oszlop fedezékébe igyekeznek. A hátuk mögött egy tucatnál is több csillogó fémcsontváz áll, szemeik helyén az érzékelők gonosz vörös fénnyel világítanak, a csillogó krómkoponyák örök és letörölhetetlen vigyorral nézik áldozataikat. Mindegyik egység kezében egy-egy - cseppnyi jót sem ígérő,ágyú méretű - energiavető szegeződik a rémült csoportra. Néhány másodperc, és az egység parancsnoka azonosítja a behatolókat, szemei előtt megnyílik egy újabb panel, eltakarva az eddigi másodlagos, a támaszpont felszíni védelmére vonatkozó parancsot.
Megjelenik az elsődleges prioritású utasítás:
–Védd meg az embereket! – közli vele a harcászati agy.
- Most velem jönnek. – szólal meg a gép, majd az ijedt arcokat látva lehívja pszichológiai programját, és egy gyors,
megnyugtatónak szánt mondattal magyarázza tettét:
–Itt nincsenek biztonságban. – recsegi a Sol harctéri alváza, miközben agya már jelenti is a támaszpontjának, hogy embereket talált és a saját biztonságuk érdekében bekíséri őket, valamint szükségesnek tartja azt, hogy egy helységet készítsenek elő a számukra, illetve ellátmányról gondoskodjon a támaszpont agya és a konyha. Mindezek után az egyik egység szó nélkül a vállára dobja az ájult idegenvezetőt, és a gyerekeket terelgetve az egész csapat visszatér a támaszpontjára. Tisztában vannak vele: ha az ágyúk tüzet nyitnak, még ők sem leszek képesek elviselni olyan mértékű energiákat, amik akkor tombolni fognak a felszínen...

 
-Uram! Vadászrajok a Hold irányából. A Holdon célzórendszereket aktiváltak. -MIRŐL BESZÉL?! Nincs semmi azon a sziklán! – üvölt Conor magából kikelve a harcászati tisztjével, majd az előtte lévő taktikai
pult adatait kezdi bámulni.
Nézi az előtte megjelenő adatokat, a rengeteg pöttyöt, ami a Hold felszínéről startoló vadászokat jelenti, a távcsövek által továbbított képet, amelyen a Hold megváltozott felszíne mutatkozik. Az addig békés égitest - mely már régóta a Föld hű kísérője - ijesztő és félelmetes látványt nyújt. Felszínét mindenütt különös, és egyben veszélyes tornyok lepik el. Az állomás harcászati rendszerei elárulják számukra, hogy azok mind fegyverek. A Galaktik ágyúinak nagytestvérei...
...és az összes a csillagok ama pontját pásztázza, ahonnan a blokádot is fenntartó ismeretlen faj hajói közelednek. Egy sejtés fut át az őrület határára sodródott parancsnok agyán: valószínűleg a Galaktik által emlegetett Therra... lehet, hogy a Föld?! És ez mind a bolygó védelmét szolgálta?

-Flotta a hipertérből. – zökkenti ki gondolataiból a technikus, de mielőtt azonosíthatná az érkező hajókat, melyek a jelek szerint Hold pályán akarnak kilépni a hipertérből, a kommunikációs tiszt is megszólal:
-Adás az érkező hajórajról.
-Adja képernyőre, fiam. – szól Conor, remélve, hogy a Szövetségi flotta egyik parancsnokát látja majd meg.
Tudja, hisz jelentették már neki, hogy a 8. csapásmérő flotta 2000 hajója már úton van, hogy védje a Földet.
De csalódnia kell. A képernyőn nem Lang, a Cimmera és a flottaegység parancsnoka, hanem egy számára teljesen idegen alak jelenik meg. A megelevenedő képernyőn egy magas, sötét hajú, kék szemű, harmincas éveiben járó férfi lett látható. Számukra ismeretlen egyenruhában, tisztelegve jelentkezik az Ares parancsnokának. Az viszont egyelőre szólni sem képes a meglepetéstől, mivel az előtte álló alak nagyon is embernek néz ki. És eddigi tudásuk szerint csak a Földön vannak emberek! Még mielőtt az alak megszólalna ismét, a távfelderítő tiszt és a harcászati tiszt hangja töri meg a hídra ült döbbent csendet:
-A 8. Csapásmérő Flotta jelenti, elhagyták a Plútó pályát. Ellenséggel a harcérintkezést 30 percen belül felveszik.
-Hajók a hipertérből, uram! Hat Föld-osztályú csillagromboló, vadászkísérettel... 3 percen belül Holdpályán.

A parancsnok kitekint az űrbe, mielőtt beszélgetni kezdene az előtte lévő képernyővel. Eddig csak az hívta őket, ő még nem válaszolt a döbbenettől. Látja, amint 80, a Galaktikhoz hasonló űrhajó jelenik meg a Véderő mögött, majd lassú, kecses mozgással csatlakoznak hozzájuk. Időközben a Holdról startolt gépek is elérték, sőt 300.000 km-el le is hagyták a Véderőt, hogy ott támadóállásba álljanak, és várják az ellenséget. Eme raj majd négyszerese a Föld védelmére itthon hagyott 20 ezer vadászgépnek.
A parancsnok ismét a képernyő felé fordul.
-Itt Nedon McNel tábornok. A Centrai hadsereg főparancsnoka. Engedélyt kérek, hogy a Therra védelméhez csatlakozzak. – szól kellemes hangon a katona.
- EZ NEM A THERRA HANEM A FÖLD! – üvölt a rádióba Conor.
- A koordináták megegyeznek a Therra helyzetével. Engedélyt kérünk a csatlakozásra.
- Csináljon, amit akar! – kiáltja a földi parancsnok. Ez már túl sok volt nyúzott idegeinek. – Ezek szerint a Galaktik egy földi hajó? – fut át a gondolat az agyán, de a fáradt lelke valahogy nem hajlandó elviselni eme gondolatot. A harcászati tiszt érdeklődve nézi parancsnoka zavart arckifejezését és még zavartabb szemeit. Kételkedni kezd abban, hogy felettese képes lesz józanul, a Föld és a Szövetség érdekeit szem előtt tartva dönteni, ha arra kerül a sor... Márpedig ez egyre közelebb van...

Kint, a hideg űrben, a Holdról felszállt vadászraj ekkor csapott rá - a Trák flotta előőrseként - az orruk előtt kilépő
vadászgépekre. Ezzel - amikor a volt Sol vadászok kilőtték első lézersorozataikat a Trák gépekre - kezdetét vette az első olyan csata a Szövetség történetében, mikor anyabolygójukat kellett védelmezniük. A harcászati rendszerek folyamatosan közlik az adatokat a döbbent kezelőknek. Nem valószínű, hogy a kint harcoló vadászgépeket emberek vezetnék... A gépek hihetetlen sebességgel térnek ki a rájuk zúduló energiacsóvákból, olyan manővereket, orsókat, csavarokat csinálnak, amit egy emberi pilóta nem élne túl, tekintve a közeli gravitációs tereket... De bárhogy is harcol kint az a vadászerő... a Trák kísérőhajók - köztük több tucat légelhárító hajó - megérkezése után egyre több tűnik el a védőtüzekben, és a támadási kísérletek során... De nem eredménytelenül... A trákok bizony ekkor vesztették el vadászerejüket, és több tucat kísérőhajójuk és kisebb rombolójuk sodródott már az űrben hasznavehetetlen sérült vacakként. Vagy a nap gravitációs tere szívta maga felé őket, mint könnyű porszemeket, amivé a reaktoraik robbanásai szaggatták őket...

Lent a földön több ezer ember szeme fordult az ég felé. Több tucat erős távcső és televíziós kamera közvetítette az otthon maradottak számára azt, ami ekkor a bolygó védelme érdekében zajlott. Megbabonázva nézték, amint az ismeretlen vadászgépek sorban pusztultak el a Föld védelmében... Látták a robbanások vakító fényeit, a kilőtt torpedók sötét csillogását, a tűzrózsákat, amelyek a becsapódásokat jelzik, és látták a pokoli - bár gyönyörű - lézer"showt" is, ami kezdetét vette. Minden egyes vadász pusztulásakor szomorú sóhaj hagyta el a tömegek ajkait. Mikor egy-egy trák hajó sodródni kezdett, vagy eltűnt egy vakító robbanásban, emberek százezrei ujjongtak az örömtől. A csata képei még évekig megmaradtak emlékezetükben. Az ég majd' egynegyedét ragyogó energiatöltetek cikázása, robbanások fénye és apró árnyak suhanása töltötte meg.

A föld védelmi vonalának első szakasza elesett... A Holdi vadászrajok maradványai visszahúzódtak a felsorakozó flottaegységek köré, hogy a továbbiakban azokat védjék a támadásoktól. A Véderő és a hozzá csatlakozott Sol hajók lassan meglódultak előre, felvették támadósebességüket, mindenki a maga által alkalmazott harcászati formációba állt. Felkészültek, hogy innen egy lépést sem vonulnak vissza. Vagy győznek, vagy elpusztulnak.
Megérkezett a Trák főerő is. Megkezdődött az összecsapás. A trák parancsnok abban a pillanatban, amint hajói előtt megjelent a Föld védelmi ereje, döbbenten látta, hogy a Véderő mögött centrai és Sol hajók sorakoztak, míg a hajók körül Sol vadászok százai cikáztak... hogy mikor hajóit kihozta az előőrs maradékának védelmére, a vadászok - mint éhes farkasok a prédára - a csatahajóira vessék magukat, és az első támadással egyet meg is rongáljanak. Kinyitotta vetőcsöveit és halálos terhüket az ellene felsorakozó vegyes flotta nyakába zúdította. A sorozatos atomcsapás megtette a magáét. A Szövetség elvesztett egy AA Osztályú cirkálót, a pajzsai nem voltak képesek kibírni a 10 atomrakétát... és az utána bekapott találatok harcképtelenné tették a hajót. Ugyanígy járt 2 AB osztályú rombolójuk is, majd az egyik romboló egyszerűen megszűnt létezni. Egy rakéta a pajzs leomlása után telibe találta a hajó reaktorait, egy pokoli robbanásban elhamvasztva a büszke hajót. A Sol és a Centrai erők is megjárták az első sorozattal, 12 Galaktik osztályú cirkáló pusztulása emlékeztette a Sol katonáit arra, hogy ugyanez történt a Sator csatában is, hogy pajzsaik még mindig nem tudnak ellenállni a nukleáris támadásoknak. Miután elültek az atomcsapások robbanásai, a Véderő hajói rendezték soraikat, miközben a megmaradt egységek testén fényvihar söpört végig. A hajók megrázkódtak, ahogy lézer és ion töltetek százezreit zúdították az ellenség felé. A trákok sem jártak éppen jól a válasszal... 20 hajójuk, köztük 3 csatahajó és 4 cirkáló vált fénylő tűzrózsává a nyakukba szakadó energiaorkánban. A trák parancsnokot csak az vigasztalta, hogy már csak egy 50 km-es cirkáló és a Sol volt hajói állnak az útjába... Ezekkel még elbánik. Örül annak, hogy azok az óriási hajók, amikről a
hírek szólnak, nincsenek itt. Az I. csapásmérő erő pusztulása bizonyította, hogy ha azokból egy pár itt lenne, neki esélye sem lenne a Föld közelébe férkőzni. De így, hogy ismert ellenféllel áll szemben, már nincs mitől tartania. Csak az zavarja, hogy valamiért a hajói folyamatosan adják a vészjelzést, amely szerint egy nagyon erős bolygóvédelmi rendszer állt egységeire... De mindegy, az úgyis csak közvetlen a bolygó közelében lenne hatékony, ő pedig úgy tervezte, hogy feladatát 200.000 km – ről végzi el. Ama tényt, hogy az említett rendszer a Holdon van, nem vette figyelembe. Bár újabb hajókat vesztett eközben, tudja, hogy most győzni fog. Nem tudják megállítani. Két ellenséggel végez egy csapásra. Megsemmisítheti a Centra erejét, és végez az emberekkel is... Egyszer és mindenkorra. A hír, amivel egyik tisztje szolgál, hidegzuhanyként éri. Flottát észleltek mögöttük, méghozzá
hatalmasat. A tetejébe ezekben a percekben lépett ki egy 6 hajóból álló kötelék a Földi véderő mögött, és rendeződött támadóállásba. Vadászai máris túl közel vannak hozzá. Az utolsó két elhárítóhajóját ezekben a percekben tépik darabokra a frissen érkezett gépek. Pedig már a második 50 km-es hajó is harcképtelen, csak sodródik az űr végetlenjében. Már nem kell tőle tartania.
De az újonnan érkezett hajók látványára elszáll minden jókedve... A - már 90 hajóra csökkent - erejével szemben a Szövetség 6 Föld-osztályú óriása sorakozik fel. Azok a hajók, amelyekről legendákat mesélnek máris a Trák flottánál. Veszélyes és kegyetlen jövő ígéretével borul hajóira a hat, 300 km hosszú, ék alakú, magas, hivalkodó felépítményekkel rendelkező hajó árnyéka. Jönnek, hogy megállítsák őt. Tisztában van vele, hogy ezek már fel tudják addig tartani, amíg a háta mögül érkező flotta beéri őket.
Arról, hogy azok a hajók nem a nekik szánt erősítés, nincsenek kétségei. De még mindig bízik embereiben és hajóiban, hiszen még mindig 40 csatahajóval és 40 cirkálóval rendelkezik... igaz, kísérőhajóiból mostanra csak 10 romboló maradt. De még így is okot ad a bizakodásra. Az az űrállomás meg nem lesz ellenfél. – gondolja. Ekkor söpör végig az első sortűz az Ares állomás fegyvereiből. A Trák admirálist meglepi a látvány.
-Ezek szerint még is csak gond lesz vele... – jegyzi meg, majd dühösen konstatálja, hogy már nincs több rombolója, "hála" annak az átkos állomásnak...

Ekkor vágódott ki a hipertérből a hat óriás. A hajók körül örvénylő vadászfelhő előrelendült, hogy segítsen megállítani a behatolókat. Támadásuk meglepetésként érte a trákok elhárítóhajóit, amikkel pillanatok alatt végeztek. Az Achilles által gyártott 01. számú hajó hídján álló, az átlagosnál háromszor nagyobb kapacitással rendelkező „alfa” alváz a parancsnok, a másodperc tört része alatt ellenőrzi és áttekinti a helyzetet. Látja a csata állását, az eddig biztos vereséget. Szemei előtt megnyílik három ablak, az első kettőben a belé táplált legfontosabb parancsok futnak:Védeni a Földet és az Embereket – világít vörösen a két utasítás, de ekkorra már a harcászati alrendszere kiválasztotta a megfelelő stratégiát, és utasította a hajórajt a formáció felvételére, és a csatába való bekapcsolódásra. Az önvezérelt harcászati egységekkel teletömött hajók rávetik magukat a trák
flottára, szakadatlan tűzzel árasztva el őket.

Mindeközben az Ares fedélzetén Conor magához tér a döbbentből, és tenni kezdi a dolgát. Megpróbálja irányítani a csatát, több, de inkább kevesebb sikerrel. Saját erejének jókora részét elég gyorsan elveszti, bár kissé zavarja a dolog, de attól a pillanattól kénytelen az „idegen” erőkre támaszkodni. Ami viszont igazán meglepi, az az, hogy ezek feltétel nélkül, és pontosan hajtják végre utasításait, így a Szövetség ismét képes rendezni sorait, és ezzel újra szervezett védekezésbe kezdeni. A Holdon a központ agy lázas számolgatásba kezd, hogy meddig kell még tűrnie azt, hogy ellenséges csapatok állnak a rendszeren belül... a tetejébe ilyen közel hozzá. A számolgatás végeredménye minden esetben ugyanaz: még legalább 100. 000 km – rel közelebb kell engednie az ellenséget, hogy hatékony zárótüzet lőhessen rájuk. Veszi azt is, hogy vadászai szinte mind egy szálig elpusztultak. Kinyit egy
új silót, és megkezdi a benne lapuló vadászezredek feltöltését, hogy harcba küldje tartalékait.

Conor szívéről hatalmas kő esik le, mikor közte és a támadók között megjelenik egy kötelék, 6 föld-osztályú csillagrombolóval, bár egy kicsit zavarja a parancsnokot, hogy nem vesznek életjeleket a hajókról, és az, hogy azokat nem a Földön gyártott vadászok kísérik, hanem olyanok, amelyekből ezekben a percekben ismét startolt egy jó adag a Holdról. Dönt és kapcsolatba lép a frissen érkezett hajókkal. Egyből a vizuális kontaktus mellet szavaz. Amint a kép bejön, egy sikoly hagyja el a katona száját, és ijedten bukik le a taktikai pult mögé. John Conor tábornok, a lelkes sci – fi rajongó félelemtől reszketve bújik pultja alá a látványtól, miközben fennhangon szidja - egy Cameron nevű, ősi időkben élt - filmrendező minden eszébe jutó le-és felmenőjét. A képernyőről egy hideg, érzelemmentes, csillogó fémkoponya néz rá, szemei gonosz vörös fényben játszanak, ahogy szótlanul bámulja az előtte lévő reszkető alakot. A Sol önálló harctéri egysége értetlenül fordul a képernyő felé. Szemei előtt egy „értelmezhetetlen magatartás” feliratú sor jelenik meg, majd bontja a vonalat, hogy csatába vezesse saját acéllégióit.

A csata a Földért tovább tombol. A trák erők a gigantikus cirkálók megjelenése miatt lassan hátrább húzódnak, hogy több helyük legyen harcolni. De az óriások koncentrált, pontos sorozatai sorban szedik az áldozatokat, míg a Trák rajok legerősebb fegyvereikkel sem képesek elpusztítani őket. Az elöl haladó cirkáló homlokpajzsait - igaz - lezúzzák a becsapódások, majd a következő töltet az óriás orrán robban. A Trák admirális örömmel konstatálja, hogy ezt nem élhette túl az a hajó...
A csalódás, ami a törmelékből előtörő, csupasz orrú, burkolat nélküli hajó látványa okoz, keserű számára. A hajót csak kis mértékben, cirka10 km – es szakaszon sikerült megrongálniuk. Igaz, ott, ahol eltalálták, leolvadt a páncélzat, és csak a hőtől meggörbült hatalmas tartógerendák maradtak, de ennek ellenére a hajó még mindig iszonyatos tűzerővel és pontossággal osztotta a halált a trák egységeknek, a társai pedig sértetlenek voltak. A trák admirális hátrább vonta megmaradt alig egy tucat hajóját a cirkálók veszélyes közelségéből. Megkísérelte elkerülni, hogy az óriások az ő egységei közé férkőzzenek még több kárt okozva.
Ekkor tört ki a háta mögött a Szövetség Cimmera cirkálója a hipertérből. Lang - szakítva a flotta előírásaival - a valós és a hipertér határán tüzet nyittatott az irtózatos lövegeivel. Hallgatott a sakkpartnerére. A hatás még őt magát is megdöbbentette.
A hipertér irreális világa megtízszerezte amúgy is hatalmas tűzerejét. A Valós térbe kivágódó energiatöltetek körül még mindig örvénylett a másik valóság irrealitása, a lövedékek egyenes sugarai körül csavarvonalban húzódott a hipertér világa és energiája.
A hatás iszonyú volt. A Trák admirális arca elé kapta karjait a látványra, az utolsó, amit tehetett, az volt, hogy beleüvöltötte fájdalmát és megalázottságát eme irreális, pusztító világba. Beleüvöltötte, majd maradék egységeivel együtt porrá robbant. A Földért vívott első csata hirtelen véget ért. Most a csend, és az, hogy az űrt csak a csillagok pöttyei világítják - nem csapkodnak félelmetes energiák - valahogy furcsának tűnt. A sietve érkezett Cimmera mögött felsorakozott a 8. Csapásmérő Flotta 2000 hadihajója.

Lent a földön, a Marianna-Árok mélyén két tucat hajó kezdi meg hosszú útját a felszín felé. Csakhogy eme hajók célja nem a végtelen űr, hanem csak a Hold: hogy ott feltöltsenek felszíni erőkkel és ismét az ember szolgálatába álljanak. Csak ők maradtak... több száz társuknak nem volt szerencséje. Összeroppantak, vagy nyílként csapódtak az Árok aljára, hogy most mind ott rozsdásodjanak. A menekülőket szállították ide több ezer évvel ezelőtt, és azóta nyugosszák itt álmukat. Legtöbbjük néma sírja az általa szállított ezreknek... Ilyen a felszálló hajók közt is van...