Sesshoumaru Nagyúr csókját a legjobb indulattal sem nevezhetjük gyengédnek, viszont vadnak, indulatosnak és követelőzőnek annál is inkább. Éppen ennek köszönhetően a meglepetés bódult mámorában úszkáló lányt sikeresen észhez térítette, mikor egyik szemfogával fölsebezte a szája szélét. Azuka olyan hirtelen személt föl, hogy szinte megriadt a helyzettől, és amint át tudta érezni, hogy mi is történik körülötte, illetve ami még fontosabb, hogy mi történik vele, csak még jobban megrémült. Mondhatni reflexszerű mozdulattal nyúlt csizmájához, melynek szárában egy egészen rövid pengéjű kés volt elrejtve. Térdig fel kellett húznia lábát, hogy észrevétlenül tehessem meg ezt a mozdulatsort, melynek végén a kés egyenesen megindult Sesshoumaru Nagyúr válla felé, hogy aztán célját elérve tövig belefúródjon a puha húsba, melyet nem védett páncél.
Nyugat Ura meglepetten, a hirtelen vállába hasító éles fájdalomtól felüvöltve szakította meg a csókot, és engedte el Azukát, aki egyetlen másodpercig sem habozott. Teljesen megfeledkezve mindenről futásnak eredt - ügyesen szlalomozva a dulakodó felek közt -, magára hagyva a történtekből éppen csak felocsúdó Urát. Mire azonban Sesshoumaru Nagyúr magához tért annyira, hogy szép sorban felfogja a történteket, Azuka már messze járt, és elég nagy képtelenség lett volna utána eredni ilyen sürgő-forgó tömegben, ráadásul úgy, hogy nincs ami vezesse az érzékeit, hiszen a lánynak nincs kimondottan nagy sebe, hogy követhető legyen az abból kiserkenő vérből áradó szag által. Ráadásul olyan átható vassal teli szag terjengett már mindenütt és mindenkiből, hogy nehéz lett volna megmondani kinek a vérét is lehet egészen pontosan érezni. Minden egyéb nyom híján Sesshoumaru Nagyúr dühösen ugyan, de tudomásul vette, hogy a lány megtalálása érdekében nem tehet semmit.
A csók mely kettejük között lezajlott nem volt hosszú, csupán talán számukra tűnt óráknak az a néhány másodperc melyet összeforrva töltöttek, de ez mégis elegendő volt arra, hogy egy fontos és becses személy életét követelje. Amon szíve összetört, mikor meglátta élete szerelmét legnagyobb ellenségével csókolózni, és a pillanatnyi dermedtség, mely izmai és izületei fölött átvette a hatalmat éppen elég volt arra, hogy Katsuma - aki szintén sokat adott volna a lány kegyeiért - halálos sebet ejtsen rajta. A kard pengéje pontosan szívén hatolt át, amitől azonnal térdre rogyott és egy tizedmásodperc - nem sok - annyi idő alatt holtan, lelke utolsó darabkáját is kilehelve a földre hullott. Gyilkosa elégedett vigyorral a képén állt fölötte, de nem tétovázott sokáig: szinte azonnal indult új áldozatok után kutatni.
Azuka pedig csak rohant és rohant, és miután képes volt olyan gondolati állapotba jutni, hogy már egészen értelmes dolgok fogalmazódtak meg fejében - kezdte belátni, hogy valószínűleg már kellőképpen távol van Urától ahhoz, hogy az egyhamar ne találjon rá a csatatéren. Még mindig reszketett minden egyes apró porcikája az imént kapott, de csöppet sem várt csóktól, és úgy érezte, hogy szíve menten kiugrik a helyéről, gyomra pedig olyan picikére zsugorodott, hogy arra már nem is létezik hasonlat. Hatalmas hibának érezte amit elkövetett, hogy hagyta megtörténni ezt, mégis az a rendkívül furcsa gondolat járta át elméjét, hogy bármi legyen is: ez mámorítóan szép emlék marad számára.
Megrázta magát egy kicsit, hogy helyre tudja tenni józan eszét, mely töretlenül szidta még mindig és arra igyekezett ösztönözni, hogy lelki békéje és megnyugvása érdekében felejtse el az egészet. Ekkor azonban állán lecsorduló vére, mely a száján hasított sebből szivárgott, hirtelen minden apró részletet visszaidézett emlékezetébe és kénytelen volt azt érezni, hogy ez egy nagyon-nagyon súlyos, ugyanakkor fantasztikus hiba volt. Az igazi hibájára - melyet szintén elkövetett megvadult riadalmában - csak akkor jött rá, mikor az egyik nyugati harcos rátámadt és ő kénytelen volt észrevenni, hogy elejtett kardját ott felejtette, mikor heves őrülettel menekült Sesshoumaru Nagyúr elöl. Jobb híján így pusztán kitérni igyekezhetett a katona támadásai elöl, de természetesen pontosan tudta ő maga is, hogy ezt egy ilyen jól képzett harcossal nem lehet sokáig játszani. A nyugati azonban mégsem támadt rá fegyverével, viszont erősen és ellentmondást nem tűrően beletépett a lány hosszú csokoládé-barna hajába, aki ennek hatására fájdalmasan felsikoltva esett a földre, pontosan a harcos lába elé, ami önmagában is olyan megalázó volt, hogy Azukának sírni támadt volna kedve. Mégsem tehetett ilyesmi, hiszen megmaradt kevés kis önbecsülése azon nyomban üvöltve tiltakozott ellene.
- Ez is mehet a többi közé! - mondta gúnyosan, szinte kéjesen élvezkedőn az a harcos, mely Azukát ejtette foglyul, és szavai kíséretében hajánál fogva arrébb is taszította. A cselédlány már több okból kifolyólag is teljesen bódult állapotban volt - a napokon keresztül tartó csatázás és a tetejében még Sesshoumaru Nagyúr csókja is. Érezte még ugyan, ahogy egy másik férfi sátáni kacaj kíséretében megragadja a derekánál fogva, és felhajítja valahova, a földszinttől magasabbra, de már nem látott semmit. A kimerültség és az emlékek mámoros ködfelhője ideiglenesen megvakították a lányt, aki nem sokkal később megindulni érezte maga alatt a talajt, de utána teljesen eluralkodott felette a sötétség.

A győztes haderő szinte csigát megszégyenítő lassúsággal vonult vissza a nyugati palota irányába. Hatalmas fából készült szekereken vitték a nőket és gyermekeket, akiket foglyul ejtettek a háborút követően. Egyik ilyen tákolmányon kezdett hossz álmából ébredezni egy koszosan is elbűvölő szépségű hajdani cselédlány, aki most értetlenül pillantott körbe társnőit kémlelve, majd újra lehunyta szemeit, hátha elűzheti maga elöl a valóság szörnyű képeit. Azukának nagyon-nagyon nehezére esett visszaidézni emlékeit a csata végével kapcsolatban, ám egyszerre mintha villám hasított volna keresztül elméjén, úgy tért vissza az összes kép, méghozzá olyan élethűen élesen, mintha csak újból lezajlanának az események, és ő ismét a részese lenne. A Nyugatról érkezett csapat megindult lefelé a dombtetőről; egyik harcossal küzd a másik után; a zaj; a vér és a vele járó émelyítő szag; napok és éjszakák; a mézarany szín; a csók - ezen a ponton hirtelen összerántotta két szemöldökét és fájdalmas nyomottság ült ki az arcára.
- Valami baj van, Azuka? Megsérültél? - ismerősen csilingelő, szép női hang szólt hozzá, mely eleinte egészen topán távolinak hatott, ám mikor kimondta a nevét hirtelen olyan élessé és tisztává vált, hogy azonnal lehetett tudni - közvetlen közelben tartózkodik a hang gazdája is. Azuka kíváncsian nyitotta ki szemeit, de érzelmei azon nyomban csodálatba csaptak át, ahogy megpillantotta a vele szemben üldögélő lányt, aki az első alkalommal mikor körbenézett még fel sem tűnt neki.
- Nao? Hogyan és miként taszított ilyen nyomorba a sorsod? - kapott eszéhez némileg Azuka, mikor teljes mértékben felfogta, hogy Iwato lánya ül vele szemben, felhúzott térdére támasztva alkarját - akárcsak ahogy legtöbb esetben a férfiak szokták. A neki intézett kérdés hatására furcsamód elmosolyodott, és magyarázó hangvételben kezdte taglalni a történteket, viszonylag távolinak nevezhető múltba is visszatekintve.
- Tudod, amit te tettél azzal példát és bálványt állítottál a déli nők szemében. Egy-két napja volt még mindössze, hogy az összes nő, főleg cselédek, akik a menedékhelyről nem indultak tovább Keletnek, zúgolódni kezdtek. Rövid időn belül már tapintható volt a tenniakarás feszültsége, és meg sem kellett szólalnunk, hogy tudjuk mi a következő lépés. Így csatába indultunk utánad, és akik életben maradtak azokat mind elkapták, mikor a háború zárásaként édesapám megmaradt harcosaival Kelet felé menekült.
- Oh, így lett hát vége a háborúnak. - vette tudomásul szomorúan sóhajtva Azuka a hallottakat. Tehát most minden erőfeszítése ellenére a Sors újfent Nyugat felé sodorja. Még ő maga is furcsállotta, hogy nem érzi olyan szörnyűnek ezt az eseményt, mint régebben tette volna. Ami azonban iszonyúan marcangolta a lelkiismeretét, hogy Naonak is osztoznia kell ebben a nyomorban, melyet csak és kizárólag ő érdemelt ki igazán, ha mással nem - korábbi engedetlenségével. Hervasztó látvány nyújtott egy ilyen tiszta nemesi család ilyen csodálatos sarja, ezek a körülmények között. Azuka bizonyos szinten felelősnek érezte magát a sorsáért, még ha a józanész azt is diktálná, hogy nem így van.
- Egyetlen pillanatra se jusson eszedbe emészteni magad miattunk! - szemben ülő lány mintha csak olvasott volna a gondolataiban. - Tegnap este elvittek egy lányt közülünk, hogy szórakoztassa a harcosokat. Ez idő alatt ugyan két katonát állítottak mellénk, de azok szinte végig a felállított sátor ajtajában bámészkodtak, ahol a többiek voltak bent, szóval gyakorlatilag őrizetlenül maradtunk itt. Csak még éppen senki sem volt olyan állapotban, hogy kihasználhassuk ezt a helyzetet. Azonban ha ma is hasonlóképpen lesz, akkor néhányan, akik össze tudták kapni magukat megszökhetnek közülünk.
- Ez igazán remek ötlet! - bólintott Azuka elismerően, ugyanakkor kelletlenül volt kénytelen nyugtázni, hogy szinte egy egész napot ájult kábulatban töltött, hiszen a Nap már vesztett erejéből, de még nem járt olyan alacsonyan, mint a tegnapi szörnyű szürkületkor, mikor Nyugat- Dél háborúja végleg végetért. Ez a szörnyű esemény foszlányokra szaggatta azt a reményt, miszerint létezhet valaha nagyobb hatalom a Nyugatinál Japánban. - Egyébiránt: hol van most az a lány, akit tegnap elvittek? - Azuka elméjébe hirtelen és élesen fúrták be magukat - még ha kicsit késve is - azok a dolgok, melyeket Naotól hallott az imént, és ez volt az első kérdés, amely eszébe jutott, hiszen mégiscsak jó lenne megtudni, hogy mit is követelnek. Nem mintha a harcosok kívánalmainak szeretett volna megfelelni a cselédlány, egyszerűen csak úgy látta, hogy jobb tudni mire számíthat, az akit ilyen feladatra kényszerítenek. Gondolatmenete szerint a meglepetés bénultságot okozó ereje akár még több rosszba is taszíthatja, mint amit egyébként köteles lenne elviselni.
- Ott fekszik és mióta visszahozták szinte meg sem mozdult, ami valljuk be: érthető. - kapta az elég érdekesnek ítélhető választ Naotól, de szavai csak addig kelthettek furcsa érzést, míg meg nem látta azt a nőt, akiről szó esett. Testét még a varon keresztül is jól láthatóan mély sebek borították mindenfelé. Hosszúak és szinte kísértetiesen egybefüggők voltak a felhasadt bőrfelületek, aminek látványától Azuka cseppet megrázkódott. Nem a vértől, vagy a mély sebtől viszolygott, ahogy az általában a nők körében szinte szokásként van elkönyvelve, hanem az a gondolat borzasztotta el csak igazán, hogy vajon mit művelhettek szerencsétlen lánnyal. Ezzel kapcsolatos belső vívódásának hangot is adott, szinte azt sem figyelve, hogy kihez intézi szavait - inkább saját lelki csapongását igyekezett kiadni.
- Vajon miféle szörnyűséget követelhettek tőle, amit ily borzalmas módon bánt a testi épsége? Hihetetlennek tartom, hogy ezek a harcosok és Sesshoumaru Nagyúr ennyire nem rettennek vissza semminemű gonoszságtól. - hangja a végén csöppet megremegett, és ingataggá vált, főleg a név kimondásának a környékén. Szerencséjére azonban a vele együtt utazó nők - akik közben kíváncsi érdeklődéssel figyelték Naoval folytatott beszélgetését, sőt néhányan közelebb is telepedtek hozzájuk - inkább azzal voltak elfoglalva, hogy mit mondott, és nem azzal, hogy hogyan mondta. Jóformán csak lesütötték tekintetüket, talán egyfajta hangtalan részvétnyilvánítás gyanánt a sérült lány irányába.
- Sajnos az elvárásokkal csak az fog szembesülni a helyszínen méghozzá, akit következőként elvisznek ma éjjel. - vonta meg végül a vállát a Nao mellett ülő, hosszú szőke hajú nő, és megállapítására kénytelenek voltak rábólintani. Lassan azonban furcsa és kínos feszengés lett úrrá a társaságon, és egyesek nyíltan, mások félénkebben tekingettek Azukára, aki azonnal megérezte a nyugtalanságot a levegőben, de nem tudta mire vélni. Igaz volt ugyan, hogy ő lógott ki egyedül a sorból, hiszen a többi nő mind Délről származott, de ez még nem biztosított volna elegendő okot viselkedésük indoklására. Végül azonban Nao szánta el magát, és szóra nyitotta száját.
- A katonák fennhangon beszélnek a szépségedről, Azuka. Már tegnap este is téged akartak volna elvinni, de mivel teljesen ájult voltál, belátták ők maguk is, hogy nem sok hasznodat vették volna. - ki tudja miért, de Iwato lánya egy egészen kicsivel halkabbra fogta hangját, és úgy magyarázta a tényeket az első ízben megszeppent cselédlánynak. Azuka mégis gyorsan túladott kezdeti zavarán, és szemében újfent elszántság kezdett csillogni, hasonló mint a harc megkezdése előtt, éppen ezért Nao szinte egy pillanat alatt megfejtette gondolatmenetét. Ahogy összenéztek pontosan látták egymás szemében gondolataik, érzelmeik és véleményük éles tükörképét.
- Ha azon jártatják agyukat, hogy engem választanak ki ma este, hogy szórakoztassam őket, akkor mindent meg fogok tenni, hogy még véletlenül se maradjanak elégedetlene, ti pedig megmenekülhessetek valamennyien. - jelentette ki Azuka, és szeméből éppen annyira kiolvasható volt, mint arca vonásaiból, hogy ettől teljes mértékben eltántoríthatatlan, és ez valóban így is volt. Felelősnek éreztem magát a többi nő balsorsa miatt még akkor is, ha Nao mindent igyekezett megtenni annak érdekében, hogy ne gondolkodjon így. Ezáltal, hogy megtudta: a harcosok foga őrá fáj, úgy érezte megnyílt előtte a megoldás útja, hogy miként segíthet bajba jutott társain. Ettől az elhatározásától szép szó éppen úgy nem tántoríthatta le, mint erőszak és ezt a környezetében elhelyezkedők is tudták, amint rápillantottak.
- Botorságnak tartom, hogy miattunk kanozd magad, elvakult hited miatt. - jegyezte meg Nao, de ő is teljes mértékben tisztában volt vele, hogy ez csupán halva született próbálkozás lehet vagy esetleg még annak is rossz.
- Ha engem akarnak, akkor úgysem menekülhetek parancsuk elöl, ha pedig már így van, miért ne fordíthatnánk a magunk hasznára, hogy a harcosok látni akarnak, vagy ki tudja mit csinálni velem. Tegnap sem bírtak mellettetek maradni, hát reménykedjünk benne, hogy ma is így lesz.
- Ó, te nagy bolond! Biztosan tudom állítani, hogy nálad eszesebb, okosabb és ezzel párhuzamosan műveltebb nővel még rangos sorokból sem találkoztam, nemhogy cselédlányok között. Elszántságod azonban bolonddá tesz, és én eszed helyett pont ezt a bolondot tisztelem benned. - mondta Nao mosolyogva, szavait egytől egyig dicséretnek szánva, még a legminimálisabb bántást is mellőzve belőlük és ezt Azuka pontosan tudta, és értette éppúgy, mint a másik lány azt, hogy ő véghez fogja vinni az akaratát. Nao szívének pedig egyik fele repesett az örömtől, míg a másik szilánkos darabokra tört a bánat jajveszékelésétől. Öröme abból fakadt, hogy mérhetetlen bizalmának köszönhetően, melyet a másik lányba fektetett a sikert már el is könyvelte, és boldogan gondolt a pillanatra, hogy viszontláthatja szüleit. Ugyanakkor sírt, mert úgy érezte egy barátot veszít el ezáltal, hiszen ki tudja Azukával mit művelnek azok után ahogy a másik lánnyal bántak, aki ráadásul még fele ennyire sem ínyükrevaló.
Mindegyikőjüknek - akik együtt ültek a hatalmas fa tákolmányon - egy pillanatra megszakadt a gondolatmenetük, mikor hirtelen megállt a menet és a hangzavar is egyre nagyobb lett odakint. Ahogy elpillantottak a szekérszerű hordóeszközön található egyetlen nagyobb nyílás felé láthatták, hogy a táj már aranysárga színkavalkádban fürdik, így egyértelművé vált számukra, hogy a Nap hamarosan teljesen elsüpped a horizont mögött és beköszönt a teljes sötétség. A csapat éppen ezért megállt tábort verni, ennek volt köszönhető az egyre nagyobb nyüzsgő kavarodás és zsivaj. Egyszerre a tömegből, mely odakint sürgött kivált egy férfi, egészen pontosan Katsuma, és néhány ruhadarabot tartott egyik kezében. Ahogy megpillantotta az immáron üldögélő Azukát, kéjenc vigyor terült el képén, és egész lénye elégedettséget sugárzott, mégis látszólag közömbösen dobta a ruhadarabokat a lány lába elé.
- Ma este te fogod szórakoztatni a harcosokat és természetesen engem. - jelentette ki sátáni vigyorral, és már éppen menni készült, mikor mégis visszafordult és csak úgy mellékesen továbbfűzte a mondandóját. - Balkéz felöl található egy folyó, ott fürödj meg, mert iszonyatosan mocskos vagy, és így nehezebb kifürkészni a szépséged. - azzal sarkon is fordult, felakasztott egy fából készült henger alakú tartóedényt - melyben fürdőolajt szokás tárolni - a nyílás egyik félfájára, és ment tovább a dolgára, míg Azuka fintorogva pillantott utána. A feladattal nem volt különösebb problémája, hiszen tudta, hogy annak végrehajtása által segíthet bajtársain, viszont a harcosok némelyikétől iszonyúan tudott undorodni. Mégis felkelt helyéről, leakasztotta a tartót melyet Katsuma odatett, és már a minimálisan kevés séta is, amit megtett, újra életet lehelt elmacskásodott tagjaiba. Balkéz felé vette az irányt, ahogy azt tanácsolták neki, de egy darabig bizonytalanul lépkedett, mivel egy erdővel körülvett tisztás közepén állt, és sehol nem látott folyóhoz hasonló dolgot, így bement az erdőbe reménykedve abban, hogy kilyukad valahova.
Nem sokkal később aranylóan vörös fényt visszaverő csillámló habokat pillantott meg, de amilyen örömmel töltötte el ez a látvány, olyan hirtelen hőkölt vissza, mikor meglátta folyó sekélyebb vizében álldogáló személyt. Hosszú, ezüstfehér haja könnyedén lebegett a víz felszínén, még a többi tincsekbe összeállva tapadt elhatárolódó izmú hátára. Csípőtől a víz takarását élvezhette, azonban testének többi porcikájának látványa is éppen elég volt ahhoz, hogy Azuka szája egy pillanatra tátva maradjon, teljesen megfeledkezve arról, hogy kiről is van szó. Amikor azonban Sesshoumaru Nagyúr hátrafordult, a könyörtelen találkozás a mézarany szempárral azonnal észheztérítette a lányt, aminek hatására egy picit összerezzent.
- Mit keresel itt? - förmedt rá az Úr látszólag hidegen és gorombán, ugyanakkor belülről mindene foggal-körömmel tiltakozott az ellen, hogy így beszéljen a számára oly különleges nővel.
- Katsuma-sama küldött, hogy fürödjek meg, mivel ma este én fogom szórakoztatni a katonákat. - felelte közömbösen Azuka, de nem értette miért remeg mégis belülről, és miért fáj neki annyira, hogy Nyugat Ura ennyire gorombán beszél vele, mikor annak idején is pontosan ilyen volt. Arcán mégsem türköződött zavar, vagy bármi egyéb, ahogy a férfijén sem, pedig iszonyúan dühös volt. Még ő maga sem tudta volna megmondani, hogy mikor érzett utoljára ilyen feldúltságot, ekkora belső tombolást. Olyan szinten eluralkodott elméjén a féltékeny harag, hogy ha Katsuma most a közelében lett volna, egészen biztosan a tulajdon két kezével gyilkolta volna meg. Hogy merészel ilyet tenni, hogy a harcosok elé dobja - mint egy darab húst a vadállatok elé - azt a lányt, akit ő csak és kizárólag magának akart.
- Akkor mégis mire vársz? - célzott ezzel a fürdésre a Nagyúr, miután sikerült egy kicsit elrendeznie viharos gondolatait, és lenyugtatni hirtelen magasra felpörgött vérnyomását.
- Amennyiben szabad adnom egy tippet az Úrnak: arra, hogy ön befejezze a fürdést. - közölte látszólag fennhangon, mégis cseppnyi felháborodással Azuka. Sesshoumaru Nagyúr fejében azonban már megfogalmazódott a frappáns válasz, melyért gondolatban hátba is veregette saját magát.
- Te is tudod nagyon jó, hogy ha kijövök a vízből, akkor meg kell várnom míg megszáradok és akkor látni fogsz csupaszon, a ruháim nélkül, ez esetben pedig úgy igazságos, hogy ez fordítva is megtörténjen. A másik lehetőség, hogy most visszamész, de akkor Katsumával kell szembenézned, aki még az ilyen szépségekkel sem bánik kesztyűs kézzel, ha engedetlenek voltak. - Nyugat Ura nagyon gonosz elégedettséggel vigyorgott, mégis olyan forró vágy fűtötte testét, amilyet még sosem érzett. Azuka egyszerűen nem akarta meghallani az Úr szavaiban neki címzett dicséretet, még akkor sem, ha azért be kellett ismernie saját magának, hogy Sesshoumaru Nagyúrtól ez sokkal jobban esett neki, mint mondjuk akár melyik harcostól. Egyszerűen undorodott Katsumától, és igazán szégyenlős sosem volt, mégis hosszas vívódó tépelődés után hozta csak meg döntését.
- Akkor legalább megtenné Uram, hogy nem bámul egyfolytában? - nézett rosszallóan a férfira, aki még egy utolsó vigyort megengedett magának, majd lemerült a víz alá, és mélyebb szakasz felé úszott. Azt az időt, amennyit Sesshoumaru Nagyúr lent tudott tölteni a víz alatt, Azuka ügyesen használta ki, és gyorsan ledobálva ruháit egyik pillanatról a másikra már a vízben is volt, és letette maga mellé a partra a fürdőolajt, majd letérdelt a vízben, így abból éppen csak vállai látszódtak ki.
Sesshoumaru Nagyúr mikor feljött a víz felszínére első gondolata szinte természetesnek mondhatóan az volt, hogy hátrafordul, de mégsem tette, mert önuralma nagyobb volt ennél, és nem akart az emberi gyengeségek előtt ilyen egyszerűen fejet hajtani, ő Nyugat hatalmas Ura. De az emberi tulajdonságok minél inkább el akarta fojtani őket, annál inkább kínozták, és ennek köszönhetően hosszú percek után mégis megfordult, és látvány mely látszólag most sem volt több, mint máskor magával ragadta, és csak még jobban felperzselte őt, mint eddig. Azuka kibontotta hosszú sötétbarna haját, és fürdőolajt öntve tenyerébe igyekezett eltávolítani testéről a rátapadt vért és mocskot. Látni ugyan nem lehetett belőle semmit, de a víz mégis sejtelmesen játszott Sesshoumaru Nagyúr fantáziájával, és ez egyre jobban és jobban kínozta a férfit, mégsem mozdult, vagy tett bármit is, mert azt a kevés tartást, amit eddig sikerült megőriznie, most sem akarta elengedni. Hirtelen azt sem tudta, hogy melyik érzés birtokolja erősebben a testét - az egyre fokozódó vágy, vagy a minden izmát pattanásig feszítő önuralom. A lány azonban tudomást sem akart venni róla, úgy fürdött a part közelében. A fürdőolajt már elhasználta és most beljebb úszva, szinte azt lehet mondani, hogy vidáman lubickolt. Azuka valóban élvezte, hogy lemoshatja magáról, és egyes pillanatokra meg is feledkezett arról, hogy ki van még vele a folyóban. Viszont abban a percben, mikor hirtelen visszatért elméjébe a tudat, azzal a sebességgel villant föl előtte egy kép a háborúból, melyre épp oly szívesen, mint amennyire kelletlenül emlékezett vissza, és egy darabig még eljátszadozott a gondolattal, hogy milyen lenne megismételni az eseményt nyugodtabb körülmények között, márpedig egy háborútól csak és kizárólag nyugodtabb helyet lehet találni.
Sesshoumaru Nagyúr azonban nem sok vizet zavart, mondhatni szó szerint, ugyanis mióta Azuka elkezdett beljebb úszni és ezáltal közeledni hozzá, még annyira sem volt hajlandó megmozdulni, mint addig és ez szúrta a lány szemét. Tisztában volt vele, hogy ennek ő az okozója és hirtelen szórakozott ötlete támadt, melynek hatására elkezdett Nyugat Ura felé úszni, és gonosz vigyorra húzva ajkait igyekezett idegesíteni a férfit, hiszen az élete egyikőjüknek sem volt teljes, egymás bosszantása nélkül.
- Uram már hosszú percek óta meg sem mozdult, így kénytelen vagyok azt hinni, hogy kővé dermedt talán. - Sesshoumaru Nagyúrnak éppen elegendő volt az is, hogy a lány ilyen közel jött hozzá, nemhogy még úszkálni is elkezdett körülötte, aminek a következménye az lett, hogy a folyó sodrásának és Azuka merészségének köszönhetően véletlenül végighúzta oldalát a férfi hátán. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, és minthogy a cselédlány is tudta ezt, inkább gyorsan eltávolodott, és folytatta a fecsegést: - Bizonyos azonban, hogy mégsem lehet kő, mert akkor már nehézkesen a folyó fenekére merült volna. - sötétség ereszkedett közben a tájra és menedéket biztosított mindennek, amit látni nem lett volna tanácsos, így Azukának is, aki már a part felé igyekezett, és csupán combja közepéig ért a víz. Sesshoumaru Nagyúr azonban elég közel maradt a lányhoz, hogy még a sötétség oltalmában is jól lássa formás idomait. Utolérni azonban már csak a part mellett tudta, így a víz alig ért a térdük fölé, és ez akár meglehetősen kínos helyzetbe hozhatta volna mindkettejüket, arcukról mégsem lehetett semmi hasonlót leolvasni. Nyugat Ura megragadta a lány karját, hogy egészen biztosan ne menekülhessen el, majd szembefordította magával - talán kicsit durvábban, mint egy nővel illene bánni -, és így perceken keresztül egymás tekintetét fürkészték. Ez a bódult elmélyültség miatt Azuka már csak azt vette észre, hogy Ura teste az övéhez simul, és erős karjai átfonják karcsú derekát, míg ő tenyerét a férfi mellkasának feszítve pihegett, de nem próbálkozott szökést végrehajtani, pedig meglehetősen kézenfekvő lett volna, főleg ha figyelembe vesszük a lány korábbi viselkedését. Ahogy Azuka testének minden porcikája a férfi testéhez préselődött, úgy Sesshoumaru Nagyúr vágyakozásának lángjai még magasabbra csapkodtak, és éppen ebből kifolyólag a cselédlány egyre inkább érezhette a férfi keménységét erősen összefeszített combjainál, melytől egyszerre megrémült, ugyanakkor benne is felcsapott a vágy tüze.
- És bizonyosan nem lehet kő, mert az jéghideg a folyó állandóan biztosított hűsítésének köszönhetően , de Uram teste viszont még a parázsnál is égetőbben forró. - Azuka azt sem tudta már mit fecseg össze-vissza, súgó hangon, mert teljesen elvarázsolta agyát a mámor, melyet a férfi karjaiban való elgyengülés követett, és nem tudta mi a következhet. A helyzetben éppen ezt a kiszolgáltatottságot utálta, melyet Nyugat Ura meglepő módon nem használt ki, még akkor sem ha talán az első pillanatban szándékában állt. Most viszont csupán újra csókolni akarta a nőt, akinek ezúttal eszébe sem jutott tiltakozni.