A felújított Hattyúk tava - ha lehet - még nagyobb szenzáció lett, mint a régi... Másfél hónapon át volt műsoron, és hatalmas sikere volt... de főrészvényesünknek, Kenneth úrnak az volt a véleménye, hogy lassan váltani kell... vagyis újabb műsort venni fel a repertoárba...
Mia és Ken a Hattyúk tava záróelőadása előtt már az új darabon dolgoztak...
Idős "diktátorunk" megszabta, hogy a Kaleido négy legjobbját - a vezető artistákat - egyszerre kívánja a trapézon látni...
Erre Mia kis híján rosszul lett... Kétségbeesve jelentette ki párjának, hogy neki bizony egy szemernyi ötlet sem jut eszébe...
Válaszképpen Ken felvetett neki néhány kósza gondolatot... de egyik sem ragadta meg igazán forgatókönyv-írónk fantáziáját.
Már alig maradt három-négy nap az Angyalkeringő utolsó előadásáig... a záró műsor utáni napon neki ismertetni kell az új
forgatókönyvet... és... még mindig semmi épkézláb dolog nem jutott eszébe. Kétségbeesésében teljesen össze-vissza, cél nélkül keresgélt az interneten. Bele-beleolvasott történetekbe, ismert és ismeretlen írásokba. Fásultan léptette tovább az oldalakat.
Nem talált semmi olyat, amiben egyszerre négy főalak szerepelne... hát még felnőtteknek szóló verzióban! (Mert Kenneth úr azt is kikötötte, hogy a gyermekek részére újra indítsák be a kis színpadot.)

Kivánszorgott a fürdőszobába, hogy felfrissítse nyúzott arcát. Ahogy mosakodott, a mosdó feleti tükörbe pillantott. Egy fáradt, karikás szemű forgatókönyvíró tekintett vissza... így lett egy elbágyadt Miából kettő...
Legyintett, majd visszatért laptopja mellé. Véletlenül megnyitott egy olyan oldalt, amit eddig még nem látogatott meg. Írások szerepeltek rajta, többféle témában. Átfuttatta tekintetét néhányon, majd meglepődve kezdett olvasni egy olyan történetet, melyet különösen érdekesnek talált.
És mi több... négy főszereplője volt... Nem valós történetnek íródott, de ez Miát nem zavarta. Írt már képzelt világba
áthelyezett forgatókönyvet - elég sokat. És sikerrel játszottuk...
- Szóval.. démonok...- mormogta magának, majd elgondolkodva nézte a képernyőt - Tűzvihar... Nem rossz, de én nem akarok bele most nagy csatajelenetet, csak esetleges apróbb csetepatékat... átírom... persze, először megkeresem a szerzőt... hű... nem sok időm van rá... - motyogta, majd rávetette magát a billentyűzetre. Először a szerző elérhetőségét kutatta. Szerencsére volt valamilyen szintű lehetőség, és nem habozott. Azonnal megpróbált vele kapcsolatot teremteni. Végül késő éjjel sikeresen megtalálta a történet íróját. Először e-mailt váltottak. Mia csodálkozott, hogy a keresett személy ennyire gyorsan válaszolt, de egyben örült is neki. Aztán a hálón keresztül beszélgetni kezdtek, és a nő ( mert a fantasyt egy hölgy írta) beleegyezett, hogy a színpad repülőgépén Európából Cape Marybe repüljön, a továbbiak lebonyoltásához. Mia mindezt éjjel tette, Kalost is bevonva, aki az éjszakai ébresztőnek nem túlzottan örvendezett, de a cél érdekében kivételesen egy megjegyzést sem fűzött a dologhoz, hanem sebesen intézkedett. A történetíró hölgy másnap délelőtt 11-kor érkezett, és a reptéren - maga - szeretett főnökünk várta, természetesen Mia és Ken kíséretében. Egy munkaebéden beszéltek meg mindent, majd a színpad irodájába visszatérve aláírták a megfelelő megállapodásokat, hogy a történetből forgatókönyv, majd pedig előadás válhasson. A premierre - magától értetődően - az írónőt is meginvitálták.

Mia remekelt. Két nap alatt elkészült adaptációjával, a szerzője által kissé átdolgozott, lerövidített írásból. Az ismertetőn
a darab osztatlan tetszést aratott. A rövid történet: egy átlagosnak tűnő lányt egy hirtelen vihar egy másik valóságba repít...
a démonok világába. Kiderül, Alicia nem is annyira átlagos... találkozik egy vonzó férfivel, aki elkíséri őt valódi bátyjához.
A fivér - és annak barátja, a kísérő - szintén démon. Ebből következik, hogy a lány is az... közben kiderül, a barátnak szintén van egy húga, akinek ugyanúgy rejtett az ereje, mint Aliciának. Alicia és a démon - Sébastenne -  között szerelem szövődik, majd Alicia bátyja - Arestin - és Stella (Sébastienne húga) között is. Négyüknek együtt, összefogva egy egyedülálló képesség kerül a birtokába, miután a lányoknak kiteljesedik a démoni ereje... végleg eltüntethetik a Gonoszt vele... ezt pedig sokan meg akarják akadályozni. Bérgyilkosok vadásznak rájuk... és két nagyhatalmú, uralomra törő démon. Végül ők a különleges képességet, a Tűzvihar megidézését vetik be, hogy a rosszindulatú támadókat megsemmisítsék.

Lelkesen vetette mindenki magát a munkába. Az külön öröm volt, hogy nem kellett Leon nélkül dolgoznom, és mégis partnere lehettem ismét a bátyámnak is. Kalos két férfi vendég-előadót is hívott a biztos siker zálogaként: Henry és Eric Lawrence-t.
A testvérpár lett a két fő ellenséges démon... És visszatért végre May is Roberttel, Kínából. Az előadásban ők még nem
vettek részt, a hosszú vendégszereplés után pihentek.

Egy hónap állt rendelkezésünkre, hogy magát az ugrássort elsajátítsuk. A többiek addig a saját szerepeiket gyakorolták, és a szinkronúszás alapjait... nem véletlenül.
Fantom elérkezettnek látta az időt, hogy Annát és engem megint fürdőzés közben próbáljon zaklatni, azzal az ürüggyel, hogy akkor avat bele bennünket az új, hihetetlen mutatvány rejtelmeibe. Nos... a furcsa időpontot egyikünk sem díjazta. Fantom szárnyak nélkül tanult repkedni, miután megadtuk neki a kezdő sebességet. A fiúk persze szintén nem állták meg szó nélkül... még ilyen mini szellem-pasi esetében sem lehettek elnézőek. A perverzitása igen csak bosszantotta őket. Miután megtanították az úri modorra, mindenki lecsillapodott. Színpadunk szelleme pedig befejezte a szálldosást és eséseket, valamint a sértett önérzete is helyrebillent. Ezután tényleg a produkcióra tudtunk koncentrálni.
Az pedig lassan kezdett formát ölteni, először a képzeletünkben, majd a valóságban is. Mivel Leonnal mi már átestünk egy kemény kiképzésen a Hattyúk tava előtt, erőnlétünk szintjét kellett fenntartanunk. Annára és Dannyre azonban súlyos megpróbáltatások vártak. Ők viszont összeszorított fogakkal küzdve, sikeresen vették az akadályokat.

Egy hét után már az ugrás elemeit kezdtük próbálni. Egyikünknek sem okozott problémát a Tűzmadarak Tánca... világbajnok ugrásunk a legfontosabb eleme volt ugyanis a szuper-produkciónak.
Különlegessége abban állt, hogy négyen is ugrottunk egyszerre. A fiúk kezdték a kötéltánccal, majd a szalagokon jutottak a magasba, a legfentebb lévő trapézokig. Csak két fénypászma világította meg őket... Némi Angyaltánc-elemmel terelték magukra a figyelmet, amíg a porond teljes területére egy - több méter mély - vízmedencét varázsoltak. Ezt úgy oldották meg, hogy az eddigi porond szintjét lejjebb vitték, /ideiglenesen kiszerelve alóla a forgató- és emelő-szerkezeteket... arra most úgy sem lesz szükség egy ideig.../ majd erős fóliabéléssel látták el. Pontos, alapos munkát kellett végezni, hogy az elkészült medencéből a víz ne szivároghasson.
Majd fölé egy teherbíró ál-padlót tettek, ami elrejtette... és az artisták produkciójait is jól viselte. Szükség esetén -
félrehúzva azt - láthatóvá vált a vízfelület. A víz szintjéből alig kiemelkedve két ugróasztalt helyeztek el a porond két
átellenes pontján, de merőlegesen a kifeszítve keresztezett kötelekre... Sötétben kellett odajutnunk Annával, hogy amikor
kigyúl a többi reflektor, már onnan kezdhessük a mi belépőnket.
Két hatalmas, átlátszó, jégkék plexi virágfej szirmai borultak ránk. Az ugróasztalon térdelve, magzatpózban összegömbölyödve vártunk, leendő sógornőm az egyik dobbantón, én a másikon. Amikor eljött a megfelelő pillanat, és kinyíltak a szirmok, "felébredt démoni erőnk" és felálltunk, majd ugrálni kezdtünk, teljes összhangban. Kellő lendületet kapva helyet cseréltünk néhány csavart szaltóval kombinált ugrással. Eközben partnereink odafent szintén ezt tették, csak épp trapézokon, és az ugrásunkat keresztezve.
Ha pontosan hajtottuk végre - már pedig így kellett - az ugrásaink kis kitérővel (hogy össze ne ütközzünk) a tér közepén
találkoztak, majd teljesen egyidőben érkeztünk a másik oldalra mind a négyen.
Anna és én a következő helycserénél a kötelekre érkeztünk, miközben Leon és Dan a lenti trapézokra ugrott át. Néhány kézen átfordulás után párjaink fölénk lendültek, fejjel lefelé függve, lábaikkal tartva magukat. Könnyedén emeltek fel minket, és dobtak két magasabban lévő rúdra.
Ekkor két új szereplő jelent meg a színpadon, és megtámadtak bennünket. Kedveseink minket védve harcoltak, nagyobb vehemenciával,mint Yuri tette Leonnal - azon a réges-régi késő estén... Csak itt színpadi tőrökkel vívtak... bár a látvány megtévesztő volt a néző számára. Mintha igazi küzdelem bontakozott volna ki... és... csak mi tudtuk, hogy tényleg igazi... szinte vérre menő.
Leont mindössze az fékezte, hogy állandóan éreztettem vele, mennyire szeretem.

A Lawrence-testvérek nem vették figyelembe párkapcsolatainkat, és megpróbáltak körülöttünk forgolódni. Női hiúságunkat kissé legyezgette az udvarlás, de egy percig sem vettük őket komolyan.
Párjaink azonban annál jobban... árgus szemekkel őrködtek a két új minden megmozdulása fölött. Bennünk teljesen megbíztak, de bennük... annál kevésbé. Leonnak még mindig az járt az eszében, hogy akár ők is tehetnek hasonlót, mint Diego Amos... féltő gondoskodással vett körül. Nekem pedig nagyon jól estek gyengéd figyelmességei.
Esténként mindig időt szakítottunk egymásra, bármilyen eltörődöttek is voltunk az aznapi próbáktól. Annáék ott laktak velünk a villában. Ameliere napközben Rosa lánya vigyázott. Sarahnak már nem lehetett... néhány hét volt még a baba érkezéséig... Amikor pedig a premier előtt befutottak a szüleink, a kislányt Yumével együtt gyámolították.

Eközben egyre teltek a napok. A balettkar többsége megtanulta a szinkronúszást, és látványos műsort állítottak össze. A mi ugrássorunk a vívójelenet után kezdett kiteljesedni. Négy főnix repült fel a trapézokról, a négy égtájat is  jelképezve... majd a szemközti rúdra érkezve. Mind a négyen elsajátítottuk azt a fajta főnix-ugrást, amit a bátyám vitt először véghez: partner nélkül, és a trapézra lábbal érkezve... Ezután Anna Dan trapézrúdjára lendült, én pedig a Leonéra... Addigra a fiúk már ülve hintáztak, és ránk vártak.
Egyenesen az ölükbe érkeztünk. A koreográfia okozott néhány forró pillanatot mind a négyünknek... A szerelmi jelenetek izzottak a szenvedélytől. Ráadásul köztudott volt, hogy jegyesek vagyunk... de muszáj volt némi önuralmat tanúsítanunk... Azt viszont nem álltuk meg, hogy a csókok és érintések látszat-tevékenységek legyenek. (Dan nem is tett sminkelésnél rúzst sem Anna ajkára, sem az enyémre, nehogy elmaszatoljuk...)
A medencében ekkor a szinkronúszók gyűrűjén belül egy újabb kör alakult - vízoszlopokból. A szökőkutakat színes fényekkel világították meg. Majd eme díszlet hirtelen eltűnt.

A szerelmeseket ekkor a közeledő gonoszok zavarták meg... A látványtechnika sem volt utolsó... a dúló érzelmeket jelképező vörös fény mellett kék és zöld lézercsóvák cikáztak, nyugtalanító hatással. A kísérőzene a témához illő... de nem klasszikus, hanem egy - elég széles körben ismert, színvonalas gothic rockot játszó - együttes repertoárjából lett választva.
A két Lawrence - szerepük szerint - az ugróasztalokról, majd a kötelekről kísérelt meg támadást...
A Tűzmadarak Táncából már csak a Legendás Ugrás hiányzott...  A többiek teljesen megkövültek, amikor a főpróbán bemutattuk...majd a nézők is az előadásokon....
Négyen hajtottuk végre, Leon és én a kupolánál, míg Dannyék valamivel alacsonyabban. Itt nem csak arra kellett ügyelnünk, hogy saját partnerünkkel összhangban legyünk. A másik párosra is figyelni kellett. Pontosan egymás fölött helyezkedtünk el. Alulról nézve a forgásunk szinte örvénylett. Ez volt a cél. Megidéztük a Tűzvihart. A többi már csak a technikusokon múlik... akik kitalálták, hogy bokáinkra pirotecnikai mütyüröket erősítenek, és a kellő pillanatban azok szikratengert produkálnak...  valódi tűzijátékot terveztek. A premieren ekkor - a bokáinkból induló Tűzörvény mellett - a színpad szélén végig "álló" tűzijátékcsóvák sziporkáztak. A medence közepén pedig újra beindították a szökőkutat...

A Legendás ugrást befejezve párjaink azokra a rudakra ugrottak, amikre épp előttük a Lawrence-testvérek...
Henrynek és Ericnek a feladata az volt, hogy Dan és Leon érkezéséig onnan lejjebb ugorjanak, a kötélre... hiszen a tűz leterítette őket...
A főpróbán viszont szándékosan azokra a trapézokra lendültek, amiken Annával voltunk. Barátnőmmel egymásra villant a szemünk... rögtönöztünk... fogtuk magunkat, ráugrottunk az ugróasztalokra, és a szerzett lendülettel partnereink mellett landoltunk, ezzel jelezve, mennyire nem kívánatos a két férfi tolakodása.
Az előadáson aztán - mivel Henryék megint késlekedtek a leugrással - Dan és Leon kissé nagyobb lendülettel érkeztek... tevőlegesen hozzásegítve a "démonokat" a tehetségük kibontakoztatására - a szinkronúszás terén. Nem... dehogy is! Nem bosszú volt ez, csak a Lawrence-testvérek karrierjének építgetése... kissé más irányba.

A premier... A hagyományhoz híven Fantom bocsátott útra bennünket a produkció bemutatása előtt... Mindenki eljött az előadásra, aki számított... az eredeti törénet írója is. Aztán következett a műsor, és minden idegszálunkkal egymásra koncentráltunk. A finálé olyan sikert hozott, hogy az összes előző premierünket felülmúlta.
Boldogan, fáradtan és a szökőkúttól kissé vizesen mentünk az öltözőinkbe, hogy a hagyományos sajtófogadáson és banketten megjelenjünk.
Amint bezáródott kettőnk mögött az ajtó, éhesen vetettük magunkat egymásra. A gyönyörű jelmezek a karosszékre kerültek, mi pedig az öltözőnkből nyíló zuhanyzóba. Egy óra múlva pedig már az utolsó simításokat végeztük gálaöltözetünkön.
Kopogtak. Ken érkezett, és szólt, hogy megjött értünk a limuzin.
Leon viszont mindig is a saját autóját részesítette előnyben, és persze Danny is. Így a limuzint előreküldték üresen,
rajongó-csalinak. Mi pedig kényelmesen, zavartalanul juthattunk a bankett helyszínére.