Mizuna kezdte nagyon rossz ötletnek tartani, hogy magával vitte ismeretlen vendégét. Már az is komoly gondot okozott, hogy a lakóházból kivigye a fiút, mivel az minden létező dolgot megtapogatott, szaglászott és bámult. Mint egy valódi kutya. A lány komolyan fontolóra vette, hogy vesz neki egy pórázt, meg szájkosarat, főleg, miután morgolódni kezdett a postás láttán.

    Hiába a korai időpont, és a női ruhák, meg a mezítlábaskodás, Zao végtelenül élvezte a sétát a városközpontba. A csekély létszámú járó-kelők között elbámészkodott a széles járdán, szemét legeltetve a színesebbnél színesebb kirakatokon és égbe nyúló épületeken. Olyan élvezettel ment át egyik-másik zebrán, mint a kisgyerek a játszótéren. Nagyra nyílt szemekkel csodálkozott el a betondzsungelen, és árnyékként követte Mizunát.

    A legtöbb ruhabolt még zárva volt, nagy áruházakba pedig nem akarta vinni a lány Zaót. Őszintén félt, hogy valami kárt
tesz a környezetében, a károkat pedig természetesen neki kellene megfizetnie. Ez a kockázatot nem vállalta. Inkább betért egy kisebb, és kevésbé forgalmas boltba. Nagyra tudta értékelni, hogy egyelőre csak ők voltak a boltban.

    Mizuna barátságosan odaköszönt a negyvenes évei elején járó eladónőnek, de nem volt elég szemfüles, így a fiú meg tudott ejteni egy félhangos "Zao-t", amit szerencsére az eladó nem hallott meg. A lány megkönnyebbülten fellélegzett és a polcokra, valamint fogasokra kirakott férfi-holmik közt kezdett keresgélni. Zao addig vette a bátorságot egy kis garázdálkodásra.

    Feltúrt pár ruhát, meggyötört néhány alsónadrágot és kis híján feldöntött egy árajánlatos táblát Mizuna mögött. Az eladónő csupán tágra nyílt szemekkel figyelte ügyefogyott ténykedését, és végrehajtotta azt, amit ez-eddig elmulasztott megtenni: tüzetesen végignézett Zaón. Felmérte a viharverte kabátot, tovább ment a rózsaszínű melegítőre, végül a pult fölött áthajolva lesandított a csupasz lábfejekre. Apránként elkezdett azon aggódni, hogy miféle vásárlókat fújt ide a bolondszél a bolondlyukból...

    Mizuna közben zavartalanul összevadászott egy farmernadrágot, néhány alsógatyát, pár zoknit, meg egy vörös, hosszú ujjú inget, majd Zao után nézett. Meglepődve tapasztalta, hogy a fiú pár méterrel tőle békésen álldogált egyhelyben, és kivételesen semmit sem döntött romba.
- Gyere Zao! Ezeket próbáld fel! - intett a fiúnak, majd szabályszerűen belökte egy próbafülkébe, és beszórta hozzá a
ruhadarabokat.

    Az eladónő ez alatt álcázásként előkotort egy ősrégi magazint, s néha kíváncsiskodva kilesett mögüle. Egyelőre csak annyit láthatott, hogy Mizuna kissé türelmetlenül várakozik, és unaloműzés gyanánt még végignézett pár ruhadarabot.
- Készen vagy már? - lesett be türelmét vesztve Mizuna a függöny mögé egy kis résen. Még jó, hogy nem rántotta félre az egészet.

    Zao úgy akarta felvenni a kiszemelt ruhadarabokat, hogy a régieket magán hagyta, ennek a tetejében pedig semmit sem oda cibált fel, ahová kellett volna. Ennek eredményeképpen egy rakás alsónadrágot sisaknak használt, a nadrág száraiba bedugta karjait, a zoknik ott lifegtek kézfejein, az ing pedig a földön hevert a melegítőalsóval együtt. Ismét szabad rálátás nyílt Zao legférfiasabb testrészére, amit Mizuna nem tudott pozitívumként elkönyvelni. Kevés tartotta, hogy nem visított fel, amint meglátta a fiút, viszont az azt következőtől már nem menekülhetett.
- ZAO! - a fiú a függönyt magával rántva, s lerepítve kiugrott és Mizunára vetődött, de csak a derekát tudta elkapni.

    Ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy a lány elessen, és magán tudhassa Zaót. Az eladónő már meg sem próbálta titkolni leskelődését. Kócos, szőkére festett hajú fejét nyíltan a magazin széle fölé emelte és hatalmasra tágult szemekkel nézte a két fiatalt. A függöny pont úgy hullott Zaóra, hogy eltakarja pucér hátsóját, így a nő döbbenete feleakkorára sikeredett, mint eredetileg kellett volna.
- Elnézést, ne haragudjon, az unokatestvérem kissé infantilis. - magyarázkodott Mizuna, miközben próbálta magáról levakarni a csimpaszkodó "rokont".
- Semmi gond! - emelkedett fel lassan székéből, és még a nyakában lógó szemüvegét is feltette.

    Mizuna másodpercek alatt visszatuszkolta Zaót a fülkébe, s habár cseppet sem fűlött hozzá a foga, nekiveselkedett a fiú
felöltöztetésének. A lány őszintén hálát adott a Mindenhatónak, hogy az alsónadrág felhúzásának pillanatában senki sem látta őket (talán csak a kukkoló eladónő). A farmer már kevésbé volt zavarba ejtő, az ing begombolása pedig egyenesen felüdülés volt az előzőekhez képest.
"Milyen izmos!" - futtatta végig pillantását a szépen kidolgozott felsőtesten. "És milyen fehér..." Jól látszott rajta, hogy nem
az a strandoló típus.

    Amint végeztek, Mizuna még egy nyakkendőt is a fiúra erőltetett, kifizette a ruhákat, majd a viseltes női cuccokat az egyik
kukában hátrahagyva (Zaót a nyakkendőnél fogva vezetve), elindult egy cipőbolt felé. Teljes egészében lemondhatott a nyugalmas hétvégéről, de eldöntötte, hogy hétfői napját a rendőrségen kezdi. Mégsem maradhat nála ez az esze-ment alak! Nem, az teljességgel lehetetlen!

*

    A reggeli világosság ellenére is félhomályba burkolt, alvadt vértől csúszós talpkövezetű folyosón ingerült hangok sokasága futkosott, egyik helyről a másikra. A földről már feltakarították annak a két őrnek a tetemét, akik itt lelték halálukat, s egyenlőre tanácstalanul álltak az eset előtt.
- Azonnal szólj mindenkinek, hogy az edzőteremben sorakozzanak! - parancsolta éles hangon egy kopaszodó, fekete hajú, szigorú tekintetű, kampós orrú férfi, a vörös falakat nézve.
- Igenis! Uram, a gyakornokoknak is szóljak? - kérdezte alázatosan egy, hátrazselézett, sötétbarna hajú, lóarcú, magas, cingár férfi.
- Igen! A 001-estől a 099-esig mindenki legyen ott, Hiwatari! - vágta oda idegességtől vöröslő fejjel, s nyújtott léptekkel
átvágott a vértengeren. - Kap három percet!

    Tudta, hogy a teremhez érve már mindenki ott lesz, máskülönben súlyos büntetésre számíthatnak. Le sem tagadhatta, hogy élvezte a hatalom tényleges gyakorlását, és azt, hogy az itteniek egyenesen rettegtek tőle. Volt is rá okuk, hiszen senkihez sem fordulhattak segítségért. Hiába kerültek ki megbízóik a társadalom legmagasabb rétegeiből, ha nem húzhatták ki őket ebből a helyzetből.

    Hogyan is tehették volna ezt meg, hiszen akkor nyilvánosságra került volna több ezer politikus, képviselő, jogász, doktor, és még ki tudja miféle népség piszkos dolgai. Pontosan ezért tartották teljes titokban Sötét Sereg létezését. Ha bárki a
megbízók közül beszélt volna a szervezetről, akkor a saját maga karrierjét törte volna derékba egy életre. Ebben az önző
világban pedig ezt senki sem merte megkockáztatni. Ekkora szerencsejátékos nem akadt közöttük.

    Az edzőteremhez érve a férfi elégedetten tapasztalta, hogy minden Kutya ott volt. Minden, annak az egynek a kivételével. A kilencvennyolc, eltérő korú férfi egyike sem mert megszólalni, vagy akár egy apró mozdulatot tenni.
- Uram! - lépett a férfi mellé Hiwatari, kezében egy listával. - Mindegyik itt van, kivéve a 004-est. - darálta a cingár alak.
Szemmel láthatóan minél hamarabb túl akart esni rajta, s amint végzett mondandójával, átadta a listát és hátrált két lépést.

    A kopaszodó férfi arca megfeszült, majd szája viccsorba torzult, ezzel kivillantva sárga fogait, kezeiben remegni kezdett
a papír. Ennél rosszabb talán nem is történhetett volna.
- A 004-es. - ismételte dühtől remegő hangon. - 005-től 010-ig minden Kutya menjen, és addig vissza se jöjjenek, amíg ezt a korcsot meg nem találták! - üvöltötte a tőle két méterre álló Hiwatari arcába. - Kapjanak meg minden eszközt, csak kapják el! Lehetőség szerint élve! Én magam akarom megölni! - azzal összegyűrte a Kutyák sorszámát és néhány adatát, leíró lapot, a földhöz vágta, majd sarkon fordult és kicsörtetett a teremből.

"Az átkozott! Volt mersze megszökni! De ezért kinyírom! Lenyúzatom a bőrét, és az irodámba teszem lábtörlőnek! Csak kerüljön a szemem elé! Lelövöm!"

    Hatalmas előnynek érezte, - és az is volt - hogy a kormány semmit sem tehetett olyanokért, akik a törvény szerint nem
is léteztek. Nem volt sem múltjuk, sem jövőjük, csak villanásnyi jelenük. Nem kellettek senkinek, mindannyian árvák voltak, az élet kitaszítottjai. Kutyák, akik az életükért másokét vették el nem kis pénzért, ami végül az ő zsebében kötött ki.

    Az egyetlen kérdés csupán annyi volt, hogy ilyen életért mi értelme volt másokat a Túlvilágra küldeni, és saját lelküket
még több vérrel szennyezni? Mi értelme láthatatlanul járni-kelni, jövő és álmok nélkül egy olyan világban ahol nem is tudnak róluk?

    Mi értelme?