A Napnak már csak a sugarai látszottak a horizont mögül. Allen kikönyökölt a párkányra, és észrevette a birtokon lovagló három személyt, akik már visszafelé haladtak. Mindegyiket végigmérte. Lussie a szokásos elegáns, és úrihölgyhöz méltó módon lovagolt Daisy mellett. Luigi pedig laza módon, felöltője kigombolva, és ingének a nyaka is rendezetlenül állt. Daisy... Daisy pedig úgy ült a lovon, mintha oda teremtették volna. Néha meg-megsimogatta az éjfekete lónak a nyakát, és komoly arckifejezésére néha mosoly került. A ló ilyenkor jólesően horkantott egyet, majd füleit magasba csapta, farkával pedig csapkodott néhányat.
A ló... az Ő lova.
Matt pont ebben a pillanatban állt testvére mellé, és kérdőn figyelte Allen egyre dühösebb arcát.
-Valami gond van?- követte Allen tekintetét, majd értetlenül nézte ő is a három alakot.
-A lovam! Mit csináltatok a lovammal?- háborgott.
-Mit csináltunk volna?- értetlenkedett tovább.
-Te tudod a legjobban... - fordult bátyja felé, és a vállára bökött mutatóujjával - hogy senkit sem enged fel a hátára rajtam
kívül. Mit adtatok neki?- emelte meg egyre jobban a hangját.
Matt szemforgatva nézett félre, és úgy kezdett el beszélni, mintha egy óvodással kellett volna.
-Nem értem, miért háborogsz. Szerintem csak zavar, hogy a LOVAD- bökött ő is öccse vállára - elfogadta Daisyt, te pedig nem!
-Ez tiszta röhej! Annak szerintem életében nem volt kantár a kezében.- mutatott az egyre közelgő hármas közül a középsőre - akkor hogy tudná megülni Démont?
-Figyelj, van neve oké? Daisy. Daisynek hívják. És jó lenne, ha nem úgy beszélnél róla, mint egy kutyáról! És ha tovább
folytatod, akkor itt hagylak, mert nem akarom hallgatni egy óvodás nyavíkolását!
-Nem nyavíkolok, de ez abszurd, hogy odaadjátok neki!
-Önző dög vagy, kedves öcsém, és nem több. Tudom, hogy most megpróbálsz minden rosszat rávarrni, de meg kell, hogy mondjam, jobb lesz, ha megszokod a jelenlétét, mert ő nem fog sehova elmenni innen. Arról én gondoskodok!- mondta, majd egy gyors fordulással otthagyta, de az ajtóból visszafordult - És egy ujjal se merd bántani!

Daisy még Démon hátán maradt, amikor Lussie és Luigi odaadták lovuk kantárát az istállófiú kezébe, majd bementek. Tett néhány kört az udvaron, hogy gondolatait rendezze magában.
Annyiban bizonyos volt, hogy Allen bármit megtett volna testvéreiért, és hogy mindennél jobban szereti őket. Olyan érzés
fogta el, mintha kívülálló lenne ebben a pillanatban az egész kastélyban. Egy betolakodó, aki egy olyan férfi érzéseit akarja magáénak tudni, aki megesküdött, hogy soha sem lesz szerelmes. De akkor miért kérte meg a kezét, ha nem fűzi hozzá egy szemernyi szeretet sem? Miért mondaná azt, hogy szereti, ha ez közben egy nagy hazugság? Még csak gondolni se mert arra, hogy ez az egész házasság-dolog, egy nagy átverés lenne.
Mosolyogva ismerte be magának, hogyha nem is teljesen viszonzott még, de ő maga beleszeretett a férfiba. Elvörösödve hajtotta le a fejét, mikor tudatosult benne, hogy két nap múlva, már hivatalosan is egymáséi lesznek, és minden bizonnyal... fizikailag is. Rose unokanővére rendesen bevezette őket a nászéjszaka rejtelmeibe, házas asszony lévén, és nem igazán társaságba illő pontossággal tartott élménybeszámolót. Rose-al ha tudatlanul is, de azon versenyeztek, hogy ki tud jobban elvörösödni, miközben hallgatták Avelinet. Szemei felcsillantak az emlékek hatására, és azt mondta, hogy ezt ő nem tudja megtanítani nekik, mert minden párnak saját magának kell felfedezni ezt az útszakaszt, együttélésük végtelen útján, örömet szerezve a másiknak.
Szégyen, nem szégyen, de amióta találkozott a férfival, nem egyszer kísértették meg agyának képszüleményei, amik nem éppen egy hölgyhöz illő szemérmességre vallottak...
Tisztában volt azzal is, hogy Allen már több nővel volt, és biztos, hogy sokkal jobban ért ehhez a dologhoz, mint ő, és csak
reménykedni tudott abban, hogy nem fogja ügyetlennek tartani.
De Allen jó... vámpír, és ezt nem tudja nem figyelmen kívül hagyni. Biztosan türelmes lesz vele, ahogyan testvéreivel is az,
bármennyire sürget majd az idő.
Sóhajtva ugrott le a lóról, és vezette be maga az istállóba. Ott bekötötte egy üres állásba, és lenyergelte a lovat. A kefét
kezébe fogva, lekefélte a ló bársonyos szőrét, majd becsukta az állás ajtaját, és nekidőlt. Tenyerét kinyújtva hagyta, hogy
az állat beleszuszogjon, majd felsimított a homlokán, fel a füléig. Belenézett a szinte már fekete szemekbe, amiket hatalmas szempillák öveztek.
Démon felkapta a fülét, és a fejét is megemelte, majd nyerített. Daisy kicsit ijedten lépett hátra egyet, amikor beleütközött
valakibe. Megfordult, szívére tette a kezét, és könnyebbülten felsóhajtott.
-Megijesztettél.- mondta Allennek, aki csak mosolygott. Egyik kezével megvakargatta a ló nyakát, miközben szemeivel a lányt mustrálta.
-Rossz a lelkiismereted.
Daisy elvörösödve ugyan, de kicsit kihúzta magát, és rosszallóan nézett fel rá.
-Miért lenne?- kérdezte, és szemei tágra nyíltak, amikor Allen kezébe fogta az övét, és ujjait kihajtva a szájához emelte
tenyerét, majd belecsókolt, miközben végig őt nézte. Daisy levegő után kapkodva állt előtte, és várta a folytatást.
-Talán gondolatban gyalázatos dolgokat művel velem, amiket már alig vár, hogy kipróbálhasson.- motyogta a tenyerébe, miközben nyelvével, körkörös mozdulatokkal gyengítette Daisyt.
Daisy szemei mégnagyobbra tágultak. Ha még nem is ez a pontos meghatározás, honnan tudja, hogy ilyesmik is megfordulnak a fejében?
Csak tátogni tudott, de hang nem jött a torkára. Ez itt a vég! Még megszólalni sem tud. A puszta tény, hogy itt van vele,
egy istállóban, és hogy ilyen... botrányos dolgokat tesz vele, egyben vonzotta, és riasztotta is. Magán vette észre, hogy
egyre mohóbb, és hogy többet akar. Nyelt egyet, és megköszörülte torkát.
Allen kiélvezte a lány zavarodottságát, és immár benne volt tervének kezdetében. Tönkre fogja tenni.