-Azt hiszem...
-Ön nagyon feslett egy nőszemély, Daisy. Látom a szemeiben, hogy igazam van.- vágott közbe, és megharapdálta az ujjak alatti kis, puha párnát, majd száját a saját ujjai váltották fel, amik szinte ugyanazokat a mozdulatokat tették meg. Mélyen a lány szemébe nézett, aki már teljesen összezavarodva, és kicsi szégyennel állt előtte, de tartotta a szemkontaktust.
-Honnan veszi ezt?- sikerült kinyögnie egy sóhaj közben.
-A tenyere teljesen nyirkos, és remegnek az ujjai, ahogy a hangja is... hallom, ahogy zakatol a szíve, és a vére.- suttogta,
és ezzel a csellel közelebb léptette magához a lányt.
Daisy lesütötte szemeit, és bűnbánó mosoly jelent meg ajkán.
-Téved, Allen. Itt maga az egyetlen, aki ilyen... bujaságokra mer gondolni.
-Ha ez igaz is, akkor sem én vagyok az egyetlen itt, hölgyem, aki ilyeneken töri a fejét.
-Botrányos, amikkel meggyanúsít!- nevetett halkan, és felnézett rá. Allen megfogta az arcát, és olyan hévvel csókolta meg,
amivel Daisy az életben nem találkozott. A férfi lendülete mindkettőjüket a falnak taszította, így Daisy a fal, és a férfi közé
szorult. Karjait még éppen hogy csak a nyaka köré tekerte, Allen keze már felfedezőútra indult. Egyenként, kapkodva gombolta ki a felső részt, majd amikor már lehetősége nyílt rá, kezeit a ruha alá csúsztatta, és a fűzőt kezdte bontogatni. Daisy az egyik lábát fentebb emelte, amire Allen megfogta mindkét combját, és egy mozdulattal fentebb rántotta, és nekinyomta a falnak.
Daisy a lábait a férfi dereka köré fonta, és beletúrt jegyese hajába.
Allen lentebb hajolt, hogy elérhesse a lány nyakát, és a füle mögötti érzékeny részt. Daisyben még a levegő is bentakadt, amikor Allen végignyalta a nyakát, és kezeibe vette a most már fedetlen melleit.
-Ugye, nem kell még két éjszakát várnom?!- lehelte a férfi a nyakába, és csípőjét a lányéhoz nyomta.
Daisy túl el volt ragadtatva ahhoz, hogy meg tudjon szólalni, így egy erőtlen bólintással a másik tudtára adta, hogy
folytathatja.
Allen újra lecsapott ajkaira, amikor Démon hangosan horkantott egyet. A férfi megszakította a csókot, és lerakva a lányt,
gyorsan hátrébb lépett.
-Jön valaki.- mondta, kapkodva a levegőt.
Daisy kapkodva rántotta össze maga előtt a ruháját, és kétségbeesett gyorsasággal próbálta begombolni. Félregombolta az egész sort, aztán pedig a haját próbálta szalonképessé varázsolni. Ujjait fürgén végig húzta hajkoronáján, majd lihegve Allen mögé lépett.
-Uram, óhajt még valamit?- kérdezte Charles, az istállómester.
-Köszönöm, nem, elmehet.
-És a hölgy?- állt lábujjra, hogy jobban láthassa, a férfi háta mögött megbúvó lányt.
Daisy megint megköszörülte torkát, és sikerült kimondania néhány szót.
-Köszönöm, nem.
-Akkor jó éjt. Uram!- hajolt meg, és kisétált. Allen érezte, hogy Daisy nekidől hátának, és felsóhajt.
-Többet ne csinálj ilyet. Mi van, ha nem halljuk meg Démont?
-Akkor diszkréten elsunnyogott volna.
-De meglátott volna minket!- sápítozott Daisy, és kilépett a biztonságot nyújtó árnyékból, és Allen elé ment.
A lány maga volt a káosz. Haját mintha tornádó szárította volna, ruhája pedig elgombolva. Allen elmosolyogta magát, és a lány füle mellé simított egy tincset.
-Akkor majd legközelebb.
Látta a lány szemeiben újra fellobbanó, de kielégítetlen vágyat, és elégedettség töltötte el. Tehát az első feladat sikeresen
véget ért. Felajzza a lányt, és így hagyja kielégítetlenül. Meg fog veszni érte, és épp ez volt a célja. Megbolondítani, úgy, hogy hozzá sem ér.
-Menj aludni, holnap fárasztó nap vár rád.
Daisy megfordult, és elsietett.
Allen gúnyosan elmosolyogta magát, és megigazította félrecsúszott nyakkendőjét.
"Jöhet a második feladat."

Daisy vágtázó szívvel rohant fel a lépcsőn, és csukta be maga mögött szobájának ajtaját. Háttal nekidőlt, és hagyta, hogy térdei remegve összerogyjanak alatta, ő pedig lecsússzon a földre. Kezébe temette arcát, és megpróbálta megzabolázni kapkodó levegővételeit.
Ujjaival végigtapogatta ajkait, és szinte újra átélte az előző perceket. Érezte, ahogy Allen természetellenesen nagyobb
szemfogai nekinyomódnak szájának, és néha felkarcolja a nyelvét. Egész lényét elöntötte a forróság, és kicsit mosolyogva szorította össze szemeit, mikor felidézte a hozzáértő kezeket a testén. Igaza volt Allennek... szemtelen mosollyal vallotta
be, hogy Aveline történetei, szépen megtették hatásukat. "Feslett egy nőszemély lettem!"- nevetett fel halkan, és
feltápászkodott. Kinézett az ablakon, ami mögött már minden besötétedett. A csillagok már fent ültek az égen, csillogó palástot alkotva a Hold körül.
Daisy ijedten fordult meg, amikor hallotta az ajtó kattanását. A szobalány jött be, karján egy fehér hálóinggel.
-Elnézését kérem, ha megijesztettem.- hebegte.
-Semmi gond.- nyugtatta meg a nőt, és saját magát is.
-Óhajt lefekvés előtt még megfürödni, hölgyem?
-Igen, köszönöm.- nyúlt a gombok után, de a lány megállította.
-Hagyja csak. Azért jöttem, hogy segítsek. Ez a munkám.- tolta félre a kezeit, és neki állt, hogy megszabadítsa őt tőlük.
Rezzenéstelen arccal gombolta ki, és ment a háta mögé, hogy a fűzőhöz lásson, miközben Daisy egyre jobban zavarban érezte magát.
Nem szokott hozzá, hogy más öltöztesse. Azért nagyon remélte, hogy miközben fürdik, nem lesz itt senki!
-A vizet már behozták.- lépett el a lány mögüle, mikor már meglazított minden ruhadarabot, és felállította a paravánt. Mögüle gőz szállt fel a magasba, és Daisyt elfogta a vágy, hogy minél előbb megfürödhessen. Beállt a paraván mögé.
-A törülközőket is hagyom, ha van még valami, akkor csak szóljon.
-Rendben, köszönöm.- mondta, majd mikor meghallotta az ajtó csukódását, ledobta magáról a maradék ruhát, és belépett a kádba.
Nyakig elmerült a rózsaillatú vízben; felsóhajtott.