Bloodford's vampire
Sayara 2008.09.05. 19:11
Egy bő fél óra múlva maga köré tekerte a törülközőt, megszárítkozott, és felvette a hálóinget. Egy egyszerű, hosszú ujjú,
elölgombolós, bokáig érő darab volt, finom anyagból. Haját kifésülte, és a már vidáman pattogó tűzhöz lépett; és letelepedett a kandalló előtti vastag szőnyegre. Haját szárítgatni kezdte. Még csak most tudta jobban szemügyre venni szobáját. A falakon a tapéta barackvirág színű volt, és a bútorok is hozzá hasonló, világos színű fából készültek. Két fotel fogott közre egy kis asztalt, amin egy váza virág díszelgett. A kandallóval szemben helyezkedett el az ágy, bordó huzatban, és szintén bordó szatén drapéria lógott le a mennyezetes bútordarabról. Az ágy előtt egy kisebb láda állt, amire rózsamotívumokat faragtak. A szőnyeg, amelyen ült, hófehér prémből készült. A sötétítő függönyök halvány barna, és szolid narancsszínben játszottak. Összegezve nagyon ízlésesen volt berendezve, és tetszett is neki.
Allen halkan kinyitotta az ajtót, majd belesett a résen, de nem látott senkit. Végül észrevétlenül belépett, és behajtotta maga mögött az ajtót, majd körbenézett. Akkor vette észre a lányt, aki a szőnyegen ült, háttal neki, és a haját szárította. Vállait leengedte, a haját pedig a jobb oldalára söpörte. Fejét is jobbra döntötte egy kicsit, szabadon hagyva az egész nyakát.
Allen szemei megvillantak, és egész testén végigfutott egy vágyhoz hasonló érzés, de ez több volt annál. Nyelt egyet és
felidézte magában a lány vérének ízét. Felé lépett, és ahogy egyre közeledett, láthatóvá vált számára, fogainak nyoma. Tudta, hogy szemei most vérvörösen izzanak, és szemfogai is megnyúlnak, de visszafogta magát, és nem nyúlt hozzá... még nem. Kezeit ökölbe szorította, a levegőt is egyre hevesebben vette; vére száguldott ereiben; de nyugtatta magát, hogy ez így nem lenne jó. Nem lenne élvezetes számára. Már a lány háta mögött tornyosult fölé, és úgy nézett le rá. Örült, hogy képességeinek köszönhetően, a nő még nem vette észre.
Daisy egész lényét egy fojtogató érzés fogta el, amibe beleremegett. Felemelte kezét, és a nyakát kezdte el masszírozni, de egy másik kéz ellökte, és az vette át a helyét.
Daisy felsikoltott, és megfordult volna, de nem engedték neki.
-Majd én.- súgták a fülébe, és gyakorlott mozdulatokkal, masszírozta a nyakát. Daisy egy kicsit még feszülten ült, majd egy
sóhajjal lehajtotta a fejét, és átadta magát az élvezeteknek. Egyre jobban oldódott benne a görcs, és az idegesség. A férfi
kezei mesterien lazították el.
-Így jó?- kérdezte szinte suttogva, de közben egyszer sem állt meg.
-Mmmm.- nyögte, és libabőrös lett, amikor Allen kezei a nyakáról áttértek a vállaira, és onnan egyre lentebb haladt, követve karjainak helyzetét, és mozdulatát; s mire a csuklóihoz ért, amelyek az ölében pihentek, a férfi már teljesen átkarolta,
mellkasa a hátának simult. A nyakába csókolt, miközben kezeit fentebb csúsztatta. Daisy már reszketett a vágytól, mellei egyre szaporábban emelkedtek és süllyedtek. Allen megállt a lány mellei alatt, és Daisy már szinte felnyögött a csalódottságtól, és majdnem a férfi kezeibe adta őket, de végtagjai túl nehéznek tűntek. Hátra hajtotta volna a férfi vállára a fejét, de az ellépett mögüle. Daisy döbbent arccal fordult meg, de már csak a másik hátát látta. Allen még visszafordult az ajtóban, és mindent tudóan elmosolyodott.
-Jó éjt.- mondta a lánynak, majd kiment a szobából.
Daisy sokkolva ült úgy, ahogy otthagyták. Szívesen felkiáltott volna, hogy visszahívja Allent, hogy befejezhessék, amit
elkezdtek. Nyögve a hátára feküdt, és karjait maga mellé ejtette. "Ez annyira kegyetlen volt!" Talán a férfinek ez meg se
kottyant, de ő most majd meghalt a vágytól. De odakint láthatta a szemében, hogy folytatta volna, ha nem zavarják meg őket.
Allen önelégülten sétált be a szobájába, és ledobta magát a fotelbe, majd jól meghúzta a cherry-s üveget.
Ezt is sikerült végigcsinálnia, úgy, hogy nem veszítette el a fejét. Felizgatta a lányt, és amikor már az az ágyban szerette
volna folytatni, ő otthagyta. Keserű mosoly terült el arcán. Már alig várta, hogy megtegye a legelső lépést a lány összeomlatása felé, ami a nászéjszakán fog megtörténni. Most úgy viselkedik vele, mintha tényleg szeretné, és úgy állítja be ezt a vágy-dolgot, mintha minden szép és jó lenne, de amikor eljön az idő, hogy minden élesben fog menni, és TÉNYLEG meg kell tenniük, nem fog foglalkozni azzal, hogy Daisynek a legelső alkalma lesz, hanem csak a saját vágyaival fog törődni. Ez pedig minden bizonnyal fájni fog a lánynak, és rossz élményként fogja kezelni, aztán ez átmegy szorongásba, ha Allen minden nap le fogja fektetni, de nem teszi élvezetessé a dolgot számára.
Aztán majd szépen áttér a harapdálásra, de nem teszi vámpírrá. Ó, nem. Nem lesz annyira jótevő. Legyengíti testileg is,
lelkileg is, majd nem ő fogja saját kezűleg megölni. Nem. Elkeseredettségében, és végelgyengülésben fog meghalni, elég fiatalon.
Ő pedig újra szabad lesz. Majd eljátszza a végtelen szívfájdalmú özvegy férfit, aztán az egy év gyászidő leteltével újra
járhatja a maga útját... Henry most büszke lenne rá... Vámpírhoz méltó gonoszság.
Hamarosan el is kezdheti.
Daisy a fél napot átaludta. Dél körül járhatott az idő, amikor hunyorogva kinyitotta szemét... Bár ne tette volna.
-Jó reggelt.- szólalt meg kaján vigyorral Luigi, aki teljesen felette volt, térdelve az ágyon. Daisy felsikított, és meglendítette a kezét. Hatalmas pofont kevert le a fiúnak, aki leesett az ágyról. Daisy dühösen felhúzta nyakáig a takarót, és rámeredt a négykézláb küszködő háborgatójára.
-Mit keresel itt? Tűnj innen!- kiabálta, és megdobta egy párnával, ami arcba kapta Luigit, és megint elterült a földön.
-Ah, Daisy, ne legyél ilyen kegyetlen, én csak... tapasztalatot szerettem volna szerezni!
-Tapasztalatot?- sikította, és nem törődve azzal, hogy hálóingben van, kiugrott az ágyból, és egy párnával erőteljes ütéseket mért a fiúra, aki karjával próbálta akadályozni a "becsapódásokat".
-Jó, jó, jó elég, igazából nem ezért jöttem.- dőlt hátra lihegve.
-Hanem?- torpant meg Daisy, de kezét támadó állásba emelte.
-Az apád, a bátyád, és Blake itt van... haza akarnak vinni.
|