Zao idegesen haladt előre a déli csúcsforgalomban, ami érvényes volt az utakra és a járdákra egyaránt. Nem érdekelte, hogy hány embernek ment neki, és kis híján hányat lökött fel... Agya túlságosan zakatolt ahhoz, hogy ilyen kis semmiségekkel foglalkozzon.

    Előző nap nem árult el semmit sem Mizunának arról, hogy Yuki mit mondott neki, s amint a lány elment dolgozni, ő is elhagyta a lakást, és még eggyel lecsökkentette jelenlegi üldözőinek számát. Nyugtalansága aludni sem hagyta, s állandóan csak azok a szavak ordítottak a fülében, amiket az iskola udvarán a fülébe súgtak:
"A bácsikám hiányol téged, Kutya. Nem nyomlak fel nála, de beszédem van veled. Holnap délben a Yamazaki Étteremben."

    Piszkosul dühítette, hogy Mizuna pont egy ilyen alakkal jár egy osztályba, ráadásul le merte volna fogadni, hogy semmit
sem tud róla. Shinikai Yuki. Veszélyesen dörzsöltnek tűnt, és valami azt súgta Zaónak, hogy nem jó vele packázni. Ahogy vele sem. Kíváncsi volt rá, hogy milyen lesz a hangulat. Abban már biztos volt, hogy nem baráti, és kellemes, sokkal inkább ellenséges és robbanásig feszült.

    Az étterem elé érve nem csalódott a hely kiválasztásában. Elegáns és kihívó, pont, ahogy azt egy Shinikaitól elvárta.
Érdeklődve várta, hogy még milyen hasonlóságot fedezhet fel a két rokon között.
- Uram, a nyakkendője! - a bejáratnál egy öltönyös, ötvenes éveiben járó férfi megállította, és laza, fekete nyakkendőjére
mutatott. Zao kelletlenül meghúzta.
- A cipőfűzője! - késztette ismét megtorpanásra a fiút, aki mérgesen mordult egyet, leguggolt és bekötötte az említett fűzőket.
- Kérem, szíveskedjen betűrni az ingét! - hallatszott az újabb utasítás, és Zao ölni tudott volna. Visszafogta indulatát, és
tette, amire kérték.
- Kérem, fáradjon beljebb, már várják! - amint rendbe szedette a fiúval az öltözékét, bevezette a tágas épületbe, aminek a
belső tere igazán jó ízlésre vallóan volt berendezve.

    A terem néhány helyen paravánokkal, vagy alacsonyabb falakkal volt tagolva, s jó pár szobanövény tette még hangulatosabbá a mély színekkel kifestett helyiséget. Az akadékoskodó férfi egy alacsonyabb fal felé vezette Zaót, s a mögötte lévő kétszemélyes asztalhoz, amin már ott díszelgett az előétel, de csak egy személyre.

    Yuki a fiú láttán egy pillanatra megdermedt, majd éles pillantását végigjáratta rajta, végül intett az idősödő férfinak, hogy elmehet, Zaót pedig leültette magával szemben.
- Téged is felöltöztetett? - kérdezte unottan, s ismét az előételként feltálalt salátába temetkezett.
- Késtél. - folytatta, választ sem várva előző kérdésére.
- Mit akarsz tőlem? - Zao kényelmesen hátradőlt, egyik könyökét feltette székének háttámlájára, és mint aki egy baráti
csevegésen ül, kinézett az ablakon.
- Tőled semmit. - szögezte le nyomatékosítva az első szót - Gondolom, nem újdonság, ha azt mondom, hogy a bácsikám hat Kutyát rád uszított.
- A létszám új, a többi nem. Egyébként már csak hárman vannak. - tette hozzá, mint egy mellesleg - De miért mondtad el?
- Mert nem szeretem az egyenlőtlen küzdelmet. - figyelmen kívül hagyta Zao gúnyos horkantását - és a bácsikámat sem. - a fiú erre már visszafordította a fejét a járdán bóklászókról Yukira.
- Miért? Pedig elragadó személyiség! - gúnyolódott Zao, de a szemben ülő ezt valahogy nem találta ennyire mulatságosnak.
- Hm. Öt éve a bácsikám összeesküvésben vett részt. Ő és még pár politikus nem nézte jó szemmel apám nézeteit. Veszélyesnek tartották, ezért úgy döntöttek, félre kell állítani az útból, mindörökre. A Sötét Seregből választottak végrehajtót, így az akciót a mai napig teljes homály fedi, és nem ismerik a gyilkost - rövid szünetet tartott, letette villáját és félretolta a
kiürült üvegtálkát.
- Vagy mégis. Meglepődnél, ha azt mondanám, hogy az elkövető akkor mindössze tizenhat éves volt, és már bekerült a tíz legjobb Kutya közé?

    Zaónak kihagyott egy ütemet a szíve, és a másodperc tört részére a lélegzete is elakadt. Persze, hogy nem lepődött meg rajta, hiszen tökéletesen ismerte az akkori körülményeket. Egy nyilvános beszéd alkalmával tették el azt a képviselőt láb alól. Akkor meg sem nézte annak a férfinek az arcát, mert csak Haradával foglalkozott. Most viszont rá kellett jönnie, hogy akkori áldozatának nem egy vonása egyezik Yukiéval. Másodjára találkozik egyik martalékának rokonával. Előbb Mizuna, aztán Yuki. Szinte már kezdte bánni, hogy megszökött. De csak szinte.

    Yuki intett az egyik pincérnek, aki erre odasietett, elvette előle a tálat, s egy másik máris hozta a fő fogást, majd jó  étvágyat kívánva meghajolt és elment.
- A bácsikám veled ölette meg a testvérét... az apámat. - látta, hogy különösebben nem érinti érzékenyen Zaót a dolog, de ezt nem is várta - Furcsa fintora a sorsnak, hogy most itt ülök apám gyilkosával egy asztalnál, és nem akarom megölni... egyenlőre.
- Honnan tudod ezeket? - kérdezte végül Zao. Legjobb tudomása szerint ezek mind hétpecsétes titkok, amikre Shinikai még az életénél is jobban vigyáz. Az irodájába még ő sem tudott bejutni, pedig nem csak a szökése napján tett rá kísérletet.
- Tudom, nem szép, de "másodállásban" besurranó vagyok. Nem lopok el semmit sem, csak szeretek minél jobban őrzött helyekre belógni. Ez amolyan hobbi és szenvedély. Három éve belógtam abba az intézménybe, mert sejtettem, hogy a bácsikámnak valami köze lehet a gyilkossághoz. Álmomban sem hittem volna, hogy egy egész bérgyilkos-képző Paradicsomra bukkanok.
- Paradicsom!? - dörrent fel hirtelen és váratlanul Zao. - Neked fogalmad sincs róla, hogy miről beszélsz! Még hogy Paradicsom! Próbálj csak meg ott eltölteni és túlélni egy napot! Rögtön megváltozna a véleményed! - kiabálta magából kikelve, és nem törődött a feléjük forduló arcokkal sem.
- Higgadj le, különben nem mondom el, hogy mit találtam még. - mondta nyugodtan Yuki. Egy jégcsap hűvösségével vetekedett rideg, kiegyensúlyozott magatartása.

    Zao még mordult egyet, aztán elhallgatott. Nem szívesen ismerte be, még magának sem, hogy végtelenül kíváncsi arra, mire jutott a fiú. Elvégre olyanra volt képes, amire ő nem.
- Egy rakás nevet is találtam, mindegyiknek külön mappája volt, és mellettük egy sorszám. Minden mappában egy rakás adat, és az eddig megöltek névsora. Érdekes kis olvasmány, a tiédet el is loptam akkor. Érdekel, hogy melyik árvaházból hoztak el, mi a valódi neved és mikor születtél. Még élő rokonod is van!
- Mit kérnél cserében? - csak ennyit bírt kérdezni izgalomtól elszorult torokkal, s vadul kalapáló szívvel. Majdhogy nem
semmilyen árat sem tartott túl nagynak ezekért az információkért.

    Yuki nem válaszolt azonnal, csak fürkésző tekintettel méregette a fiú arcát, s megszállottan csillogó szürkéskék szemeit. Evett pár falatot Zao pillantásainak kereszttüzében, majd letette villáját és az asztalra könyökölve rezzenéstelen arccal
megszólalt, úgy, hogy más még véletlenül se hallhassa meg mondandóját:
- Tudod, így is elég nagy szarba másztál bele, nem kéne másokat is belerángatnod. Ártatlanokat, akiknek semmi közük az egészhez. Elég, ha csak téged üldöznek a Kutyák, sőt, azt hallottam, hogy a bácsikám a Vérebek bevetését fontolgatja.
Zao tisztában volt vele, hogy kik azok a Vérebek. A három legjobb Kutya, akiknek az a "kiváltságuk", hogy kaptak egy keresztnevet. Ellenük még Zao is tehetetlennek érezte magát.
- Ne szórd nekem itt balettozva a rizsát, hanem nyögd ki, hogy mit akarsz! - sziszegte összeszorított fogain át - Különben is, nem suliban kéne lenned!?
- Azt mondtam, hogy rosszul vagyok, ezért elengedtek. - rántott vállat könnyedén.
- Mit kérsz a mappámért? - kérdezte türelmetlenül Zao, s végig farkasszemet nézett Yukival.

- Tűnj el Mizuna életéből.