Az erdő sűrűn nőtt fái közt vidám csevegés és nevetgélés hangja szállt, felverve a madarakat és az erdei állatokat. A Nap már magasan járt, s melengető sugarait pusztán néhány kósza felhő gátolta. Lágy szellő borzolta a fák zöldellő koronáit, s a kérges törzsek közt elillanva az idelátogatott fiatalokat szemrevételezték.

    Nagyjából harmincfős csapat érkezett az egyik patak közelébe, ahol napközben táborozni akartak, eredeti szálláshelyük
viszont a hegy lábánál volt egy ifjúsági szállóban. Esőt ígértek a meteorológusok a napokra, és programjukban valahogy nem szerepelt a dagonyázás vagy az esőtánc. Kerestek egy ritkásabb, fáktól nagyjából mentes területet és felverték a sátrakat, hogy utána átadhassák magukat a gondtalan pihenésnek.
- Hé! Van egy új viccem! - rikkantott fel az egyik fiú. - Két szú beszélget, az egyik mondja a másiknak: "Hé, szomszéd, miért
nem jön már át ebbe a jó kis bükkbe?" Erre a másik: "Mert a feleségem cserben hagyott."

    A csoportból - akik hallották a poént - fájdalmasan felnyögtek és grimaszoltak, akik pedig nem hallották, azok jól jártak.
A magas, fekete hajú, pár tincsét vörösre festetett fiú elégedetten körbenézett, majd újabb áldozat reményében elindult a közeli patak felé, néhány társa után.
- Jó lenne, ha néha el tudna hallgatni. - mondta Yukari a sokkhatástól magához térve, és morcosan megigazította sátrát, amin Mizunával osztozott.
- Ryonosuke már csak ilyen, mit vársz tőle? - vont vállat könnyedén Mizuna, majd felállt.

    Már szinte minden páros felállított egy-egy sátrat, s akik még nem voltak készen, azok is közeledtek a végéhez. A hangulatra nem lehetett panasz, és innen is, onnan is nevetés hallatszódott, ahol valaki elszúrt valamit. Mizuna elégedetten felsóhajtott, majd nyújtózkodott egy sort és magába szívta az erdő kellemes illatát. Megnyugodott, és örült, hogy kiszabadult a város forgatagából ide, a szabadba. Sokkal könnyebbnek érezte magát. Álmatagon járkált egy keveset a sátrak közt, s fel sem tűnt neki, hogy az osztályfőnökük kiadta az indulási vezényszót. Valami szakadékot akartak először megnézni, de ez teljesen kiment Mizuna fejéből. Észre sem vette, hogy a többiek lassacskán eltűnnek körülötte.
- Mizuna, gyere már! - kiáltott vissza Yukari, de a lány nem hallotta meg. Csak nézte elbűvölve az erdőt.

    Megint úgy érezte, hogy figyelik, de ez most valamiért nem zavarta, sőt. Biztonságérzetet adott neki és melegséggel
töltötte el a tudat, hogy minden lépését vigyázzák. Mert aki most őt figyelte távolról, az egyik fa ágai közül, az akár az
őrangyalának is beillett volna. Éppen csak szárnyai nem voltak.

    Mizuna háta mögött megreccsent egy faág, és a lány hirtelen megfordult. Haja nagyot lebbenve egyenesen arcon törölte a mögé lépőt, s a lány már nem is csodálkozott az illetőn.
- Most meg a hajad! - bosszankodott pár hajszálat kihúzva a szájából. - Eddig csak el akartál ütni, most már pofon csapsz, mi lesz a legközelebbi akciód? Csak hogy a megfelelő összegű életbiztosítást tudjam megkötni. - Yuki szája sarkában sunyi kis mosoly bujkált.
- Nagyon vicces vagy. - gúnyolódott a lány és morcosan elsétált Yuki mellett, majd megtorpant. - Hol vannak a többiek?
- Elindultak a szakadék felé, tömeges öngyilkosság céljából, de nem teljes a paletta nélküled - majd rosszallóan hozzátette:
- Ennyire azért ne legyél elvarázsolva! Engem küldtek vissza érted. Félnek, hogy egy grizzly elkap.
- Itt nincs is grizzly! - tárta szét karjait.
- Annál inkább meglepődnek, ha neked esik egy! - mutatott rá Yuki, majd komolyabbra vette a figurát. - Menjünk, különben a fél osztály visszajön.
- És az miért baj? - kíváncsiskodott Mizuna, mialatt a fiú kényelmesen elésétált, és elkezdte mutatni az utat. A lány kicsivel
lemaradva, követte.
- Mert tuti az a fele jönne, amelyiket ki nem állhatom. - adta a magyarázatot, és farmerja zsebébe süllyesztette kezeit.
- Én is abba a felébe tartozom? - bukott ki Mizunából a kérdés, anélkül, hogy a lány akár egy pillanatig is átgondolta volna.

    A fiú hirtelen megállt, és visszafordult, de Mizuna elfordította a fejét, így nem tudott a szemébe nézni. Kicsit örült neki,
mert azok a szemek sose hagyták, hogy normálisan gondolkodjon, ha beléjük nézett. Alattomos, és mégis ártatlan csapda volt ez őellene.
- Mióta érdekel ez téged? - a lány már bánta, hogy ilyen meggondolatlanul kérdezett.
- Semmi! Nem fontos, inkább menjünk! - legyezgetett, mint aki valamilyen kellemetlen dolgot akart elhessegetni.
- Fura vagy mostanában. - közölte észrevételét szárazon Yuki, és folytatta útját.

    Utálta, hogy az a hűvös, jeges viselkedés, amit a lánnyal szemben magára erőltetett, az ilyen pillanatokban a másodperc tört része alatt olvad el, méghozzá úgy, hogy ő észre sem veszi. Egyre megerőltetőbb volt az tettetni, hogy levegőnek nézi Mizunát. Már túlságosan is nyomta valami a mellkasát.

    A többieket beérve már mind a ketten saját baráti körükhöz csapódtak, és a nap hátralevő részében igyekezték kerülni a
másikat, több-kevesebb sikerrel. Igyekezetük ellenére azonban a sors összefogott ellenük, és az egész osztály ellen. Késő délutánra sötét esőfelhők hajtották uralmuk alá az addig tiszta eget, s rákényszeríttették a kirándulókat a villámgyors
összepakolásra. Amint végeztek a sátrak szétszedésével és összecsomagolásával, előkerültek a nagy esernyők is (legalábbis a lányoknál). A fiúk méltóságukon alulinak érezték, hogy esőfogót vegyenek elő, vagy ne adj isten, bekéredzkedjenek valamelyik lány ernyője alá. Helyette inkább versenyt rendeztek, hogy melyikük tud a legtöbb csomaggal a legrövidebb idő alatt leérni a szálláshoz. A hangadó természetesen Ryonosuke volt.
- ... felsorakoztak a rajthoz Japán legjelesebb férfiúi, a jövő reménysége, az adoniszi külső utolsó képviselői (élükön velem), és készen állnak arra, hogy ruhájuk tisztaságát kockára téve, minél előbb eljuttassák a hölgyek csomagjait a célba! - pár lány visongani és tapsolni kezdett, ami csak vérszemet adott a fiúknak.
- Uraim, felkészülni! - Ryonosuke túlharsogott egy mennydörgést. - Vigyázz! - néhány fiú előrébb araszolt. - RAJT! Én meg addig bekéretőzök egy esernyő alá... - mondta elhalkulva, miután a többi fiú elnyargalt. - Yukari! - azzal már a lány előtt is
termett, aki csak lemondóan sóhajtott, átadta neki az ernyőt, s ő is beállt alá.
- Ryo! - lépett melléjük Mizuna, szintén egy esernyővel felfegyverkezve. - Nem tudod, hogy kinél vannak a cuccaim? - volt egy nagyon jó tippje.
- Ha jól láttam, akkor Yuki vitte el. - felelte töprengő arccal. - Mostanában mintha kicserélték volna... - Mizuna nem hallgatta
tovább a fiút, inkább meggyorsította lépteit.

    Ahogyan arra számítani lehetett. Mire leért a szállóhoz, már minden fiú befutott, és a teraszra menekült az eső elől.
Legtöbbjük alig ázott meg, viszont volt, akiről kövér cseppekben csorgott a víz, mások pedig a hajukat rázva próbáltak
szárítkozni. Természetesen egyiküknél sem volt bejárati kulcs, és Mizunának már csak ezért is sietnie kellett.
- Talán hiányzik valami? - lengette meg a kulcsot Mizuna, pár méteres távolságból.

    A fiúk egyszerre kezdtek el kiabálni, s csak a zuhogó eső akadályozta meg őket abban, hogy örömtől megrészegülve Mizuna nyakába vessék magukat. Így viszont meg kellett várniuk, amíg a lány felballagott a lépcsőn - kiélvezve minden pillanatot - és megállt a bejárat előtt a fiúk türelmetlen sokaságában.
- Egy angyal vagy!
- Mondtam már, hogy imádlak?
- Bármit kérsz, megteszem!
- Könyörgöm, siess már!
- Kuss legyen! - dörrent fel olyan hirtelen és váratlanul Yuki, hogy a lány ijedtében ugrott egyet. - Hagyjátok már, hadd nyissa ki ezt a nyomorult ajtót! - az összes fiú elnémult, Mizuna pedig olyan gyorsan kinyitotta a bejáratot, mintha az élete
függött volna tőle.
- Parancsoljatok! - cincogta a lány készségesen, és elállt az útból.
- Na végre! - az egyik fiú már be is ment volna, de Yuki sorompó módjára kinyújtotta elé a karját.
- Lányoké az elsőbbség! - mondta hűvösen, és Mizuna már be is iszkolt, nyomában a többi morgolódó fiúval.

***

    Zao nem bírta ki, hogy a fenekén maradjon, ezért magától értetődőn Mizuna után ment. Az erdőben már látta őt, s most a szálláshelyet rohamozta meg teljes titokban. Már este volt, amikor odaért, és az esőtől csöpögve betocsogott a nyitva felejtett ajtón, hogy aztán majdnem fellökjék.

    Egy fiú épen akkor dülöngélt le az emeletre vezető lépcsőről, kezében egy félig kiürült üveggel, és elszántan a mosdó felé vette az irányt, nem is törődve Zaóval. A fiú csodálkozva nézett az ittas állapotban lévő után, majd vállat rántott, és elindult az emeletre. Felérve az egyik fürdőszobába ment, és megszárítkozott, majd ajtóról ajtóra haladva mindenhol megállt, és fülelt egy darabig.
"Ezek most vagy eltűntek, vagy már alszanak. Na az lehetetlen!"

    Egyik ajtó mögül sem hallott hangokat, már pedig a részegeskedő fiú után kizártnak tartotta, hogy egyből aludni tértek
volna. Hogy miért nem hallott egyik szobából sem hangokat, azt az utolsó ajtóhoz érve megtudta. Odabent hangosan szólt a zene, és nevetés meg ujjongatás szűrődött ki a néma folyosóra. Zao már éppen azon volt, hogy elmegy a közelből, amikor visszatért a részeg fiú.
- Hé pajtikám, te is be akarsz szállni a buliba?! Gyere, beviszlek! - a fiú csapzott, rövid barna haja össze-vissza állt, szemei
viszont határozottan keresztbe, s a Zao számára ismeretlen fiú se szó, se beszéd nekilökte az ajtónak őt.

    Az ajtó megadóan bevágódott - de csodák csodájára nem szakadt ki - és Zao egy puffban megbotolva bezuhant két lány közé, akik a földön ültek egy-egy kispárnán. A fiú nehézkesen összeszedte magát, és körbenézett. Váratlan és zajos felbukkanása elhallgattatta a többieket, s csak a zene bömbölt ezerrel. Mindannyian egy nagy kört alkotva ültek a párnákon, s döbbenten hol a bevágódott fiút, hol pedig a kör közepén lévő fektetett borosüveget nézték...

    Az üveg egyik végén Yuki félig ült, félig guggolt, és falfehér arccal meredt Zaóra. Az üveg szája egyenesen Zaóra mutatott, s amint mindenki felfogta a helyzetet, izgatott kiáltások hangzottak fel, majd Ryonosukéval az élen elkezdtek kántálni:
- Csókot! Csókot! Csókot!