Yuki a folyosó végénél lévő ablaknál állt, hátát a falnak vetve, s az esőt nézte. Legalábbis kívülről így tűnt, ám valójában a
szállótól nem messze táncoló párost figyelte, s alsó ajkának egy kis részét be kellett harapnia. Karba fonta kezeit, hogy ne
látszódjon azok ideges és dühös remegése, de mindenkire gyilkos pillantást vetett, aki csak kilépett a pár méterre lévő
szobaajtón. Átkozta magát, amiért belement az üvegezésbe.

    Annak örült mindössze, hogy Yukari a történtek után nem akaszkodott rá, csak kába fejjel elvonszolta magát a szobájáig és onnantól kezdve színét sem lehetett látni. Nem mondhatta el Mizunának, hogy miért nem őt csókolta meg. Nem tehette, Zaót viszont ez szemmel láthatóan nem zavarta, sőt, ki is használta a helyzetet.
"Az ostoba! Én itt visszafogom magam, ez meg nyílt célpontot csinál Mizunából! Nem normális! Ennek a seggfejnek teljesen elmentek otthonról!"

    Felkapta fejét és az erdő felé nézett. Valaki közeledett az eső függönyétől rejtve, s szinte észrevétlenül suhant a fák
között, akár a Halál, ami bármeddig eljut, és bárkit elragad. Pillanatok alatt ellökte magát a faltól, és habozás nélkül a
lépcső felé vette sietősen az irányt, s azért imádkozott közben, hogy nehogy elkéssen. Remélte, hogy Zao valamelyest észnél van.

    Zao észnél volt. Amint az első baljóslatú jelet észrevette, megállt, s feszülten az erdő sötétjébe fúrta tekintetét, miközben folyamatosan a háta mögé irányította Mizunát, aki az egészből semmit sem értett.
- Mi történt, Zao? - kérdezte a lány Zao válla fölött kilesve, mire a fiú hátrált egy lépést, és közben őt is hátrébb tolta.
Nem válaszolt, csak meredt előre ponttá zsugorodott pupillával az erdőbe. Az látszólag csendes és nyugodt volt, békésen tűrte a tisztító esőt, de a fiú tudta, hogy a látszat csal, nem is kicsit.
- Mizuna! - ért ki a szálló elé Yuki is, és Zaóék mellé futott. - Gyere, bemegyünk! - azzal már meg is ragadta a lány csuklóját.
Zao nem ellenkezett, ő továbbra is a rengeteget figyelte.
- Egy frászt! - kiáltott fel Mizuna, és kitépte magát a fiú kézéből. - Nem megyek veled sehová sem! - vágta csurom vizesen Yuki arcába, akinek hajáról szintén kövér esőcseppek hullottak.
- Meg fogsz fázni! - erősködött Yuki egyre gyakrabban pillantva a közeli fák felé. - Gyere már!
- Nem! Te csak menj vissza Yukarihoz, én Zaóval maradok! - a fiúnak nem először kellett szembesülnie Mizuna makacsságával, most viszont sem türelme, sem ideje nem volt hozzá.
- Ne vitatkozz, csak tedd, amit mondtam! - azzal durván megragadta a lány alkarját, ám még mielőtt bármerre is elvonszolhatta volna, Zao megfordult, s mindkettőjüket magával rántva a legközelebbi fa mögé ugrott be.

    A következő másodpercet követően már hallani is lehetett a lövedékek csapódását a fa öles törzsén, s nem egy éppen hogy csak elkerülte Zao vállát, fülét, arcát. A fiú érezte, ahogy Mizuna ijedten összehúzza magát, és hozzábújik. A lövések hangja hirtelen megszűnt, s ismét csend telepedett a tájra. Mély, nyomasztó csend, amit időről időre mennydörgés szakított félbe. Az épületben tartózkodók egyike sem hallhatta a kint történteket a tomboló vihar miatt, ami nagyban megkönnyítette Zaóék helyzetét.

    Zao pattanásig feszült idegekkel gubbasztott a fa tövében, és várt. Amint egy pillanatra meghallotta egy lépés zaját,
lassan háta mögé nyúlt, és a vörös ing rejtekéből előhúzta két Colt4.5-ösét. Mizuna szemei a fegyverek láttán hatalmasra
kerekedtek, de a fiú most nem foglalkozott vele. Ha tényleg az van itt, akire gondol, akkor annál is nagyobb pácban vannak, mint először hitte. Mélyeket lélegezve lassan lehiggadt, s kitisztította fejét, száműzve belőle Mizuna és Yuki jelenlétét. Az
utóbbi meg tudta védeni a lányt, és nem kellett miatta aggódni, csak ellenfelére koncentrált.

    Hirtelen kiugrott a fa mögül, előreszegezve fegyvereit, de senki sem volt ott. A biztonság kedvéért megeresztett két
lövedéket, de semmi. Megfordult, többször körbenézett, és oda nem illő, furcsa neszek után kutatott, ám az egyetlen zaj Mizuna riadt szuszogása volt, és vacogástól összekoccanó fogai. Zao a kezével mutatta Yukinak, hogy maradjanak, és a lehető legjobban lapuljanak meg. Tudta, hogy a fiúnál nincsen fegyver, éppen ezért jobban teszi, ha nem próbál hősködni. Mizunát viszont vissza tudja juttatni a házba.

    Lassú, óvatos léptekkel elindult az erdő belseje felé, kezeivel görcsösen markolva pisztolyait, és mindenre készen pislogás nélkül, feszülten haladt a fák között. Tisztában volt vele, hogy nem veheti félvállról ellenfelét, ezúttal ugyanis egy Vérebbel van dolga. Rájuk pedig még annyira sem jellemző a könyörületesség, mint a Kutyákra. Elég lenne egyetlen rossz mozdulat, egy villanásnyi figyelmetlenség, és ténylegesen is eltűnne a világból.

    Nem törődött sem az esővel, sem a bőrét szurkáló hideggel, és a testére nedvesen tapadó ruhadarabokkal. Gúnyos, halk kacagás szalad felé, csipkelődőn körbetáncolta, majd tovalibegett, mint holmi alattomos méreg kioltva a remény utolsó szikráját is. Zao nagyot nyelt, s az esőcseppek közé halántékánál most jéghideg verejték is keveredett. Halk suhogás, és a másodperc tört része után már érezte a tarkójához nyomott pisztoly kemény érintését. Veszített.
- Dobd el az Agyaraidat, vagy én magam tépem ki, de akkorra már halott leszel. - mondta halkan, mégis tisztán az éles, karmolós hang, amit Zao rögtön felismert. Ennek ellenére nem tette, amire utasították.
- A kóborlás süketté tett? Azt mondtam, hogy dobd el a fegyvereidet! - ismételte parancsát, mire Zao is megszólalt:
- Ugyan minek? Így is, úgy is megölsz! - volt benne igazság, nem is kevés.
- Hehe! - megint az a nevetés. - Okos. Látom te sem egy egyszerű gyilkológép vagy, hanem gondolkozol is! - szavaiba megvetés vegyült.
- Igen, gondolkodom, mert ember vagyok!
- Nem! A Kutya nem ember, az ember viszont Kutya! Itt már senki sem gondolkodik, csak monotonon teszi a dolgát, és keresztülnéz a másikon. Mondd, hogy nincs igazam!
- Vannak kivételek!
- Igen. Méghozzá mi, akik látjuk a világ igazi arcát. - még inkább nekinyomta a csövet Zao tarkójához. - De rólunk senki sem tud. Aki tudja az igazat, vagy arról beszél, azt eltüntetik és elhallgattatják.
- Mit nem mondasz! - forgatta szemeit méltatlankodva a fiú. - Viszont még mindig nem puffantottál le!
- Hehe!

    A férfi taszított egyet rajta, és menésre kényszerítette. Zao nem értette, hogy minek ez a sok huzavona, hiszen egyetlen
szempillantás alatt végezhetett volna vele. Minek ez a séta még?
"Na ne!"  Kiértek egy kisebb tisztásra, és Zao lélegzete elakadt, szíve pedig jó pár ütemet kihagyott. Az eső közben alább hagyott, s a sötét felhők kezdtek elvonulni a fejük felől, lassanként rálátást engedve a Hold kerek, sápadt valójára. A fiú megkövülten bámult a tisztás másik végébe, és két pisztolya kis híján kiesett kezéből.
- Zao! - kiáltotta a földre térdepeltetett Mizuna, s a mellette térdelő Yuki is felkapta a fejét. Mindkettőjük mögött egy-egy
fegyveres alak állt - Zao, kik ezek, és mi közöd van hozzájuk? - kérdezte egyre könnyesebb tekintettel Mizuna. Túl sok volt ez egy napra a lánynak.
- Engedjétek el őket. Semmit sem tudnak rólunk, hagyjátok őket békén! - mondta a fiú, fenyegetően, mire a Yuki mögött álló, rövid, felzselézett, fekete hajú, hegyes állú, kék szemű felnevetett.
- Még hogy Shinikai unokaöccse ne tudjon semmit! - mondta ugatós hangján, s vállán dobott egyet a fekete bőrdzsekin. - Ne viccelj! Előbb halsz meg, minthogy ezt bevegyem!
- Te tudod, Tatsu. - rántott vállat könnyedén Zao. - De a lány ártatlan. - intett fejével Mizuna felé, aki hatalmasra tágult
szemekkel nézett rá.
- Nem léteznek ártatlanok! - kapcsolódott be a beszélgetésbe a Mizuna mögötti középhosszú ezüsthajú fiú is.

    Mindhármuk közül ő nyújtotta a legfélelmetesebb látványt. Egyik szeme kéken csillogott, míg a másik borostyánságán ragyogott, és olyan volt, mint a vakoké. Fegyverét könyörtelenül szegezte az előtte térdelő, félelemtől reszkető lány fejének.
- Az ártatlanok napja több évszázada leáldozott, csak az olyan naivak hisznek még bennük, mint Te. - azzal Zaóra irányította pisztolyát.
- Tudod, miért hoztunk ide? - kérdezte halkan, a fülébe súgva a fiú mögött álló. - Hogy végignézd a halálukat!
- Ejnye, Karasu! - mondta Tatsu, és kilépett Yuki mögül. - Maou-nak más tervei vannak!
- Pontosan! - biccentett a Mizunát őrző. - Vadászatot tartunk, és ti hárman lesztek a préda. Amelyikőtök élve kijut az erdőből
reggelre, annak megkegyelmezünk! Jó alku, nem?

    Zao egy darabig gyilkos tekintettel farkasszemet nézett Maou-val, és gyors helyzetmérlegelés után Yukira, majd Mizunára nézett. A fiún látszott, hogy nem adja olcsón az életét, de Mizunát túlságosan is megviselte ahhoz ez az este, hogy még a túlélésért is harcoljon. Viszont, ha nem megy bele a játékba, akkor most azonnal kinyírják őket.
- Rendben. - mondta végül Zao. - De Mizunát hagyjátok legutoljára!

A három Véreb elégedetten elvigyorodott, s foglyaiktól pár lépést hátrálva egyszerre suttogták: "Játék, indul!" Hirtelen, egyik pillanatról a másikra eltűntek, hogy pár perccel később, mikor már Zaóék elkezdték az értelmetlen menekülést, lecsaphassanak rájuk.