Másnap reggel Shadow arra ébredt, hogy a reggeli nap fénye a szemébe süt. Felkelt az ágyból, és a mosdóhoz  ment.A tükörből egy 23 éves, hosszú, fekete hajú, smaragdzöld szemű, jóképű férfi arca tekintett vissza - az övé. Magas, vállas, izmos alakját és arcát a kíváncsiak elől mindig csuklyás köpenye rejtette. Miközben felöltötte, felidézte, mit hallott Sir Vulturetől a faluról. Megtudta, hogy egykor a település igen gazdag volt, de már a furcsa lény megérkezése előtt hanyatlásnak indult. A törvények is elég különösek voltak, ugyanis ha egy család kihalt, akkor a hátrahagyott földi értékeik nem a király tulajdonába kerültek, hanem minden Sir Vulture kezébe...
    Persze csak akkor, ha a közelben tanyázó rablók nem támadtak rá Blackvillagera és vittek el magukkal minden mozdíthatót. Ők mindig keletről és délkeletről támadtak. A furcsa szörnyről ellenben nem tudták megmondani,hogy merről jött, mert sötétedés előtt félelmében mindenki bezárkózott. Viszont egy több száz éves kastély  fekszik északon, egy napi járásra a falutól... Shadow azt gyanította, hogy itt tanyázhat(nak) a vámpír(ok), mert a napfény elől az épület pincéjében jól el lehet rejtőzni. De egy jó kis varázslattal ki lehet irtani őket... mert abban bizonyos volt, hogy a lény nincsen egyedül.
   Elmélkedéséből csak akkor eszmélt fel, mikor reggeli után a fagyos főtéren - botjára támaszkodás közben - egy  tegnap estéről ismerős hang szólította meg:
   - Jó reggelt, doktor úr!
   - Neked is szép jó reggelt, Negrod! - ismerte meg a hang tulajdonosát. - Mi a baj?
   - Áhh! Kutya bajom, uram! Csupán a polgármester kért meg rá, hogy vezessem körbe Blackvillageban.
   - Rendben van, kedves Negrod! Kérlek, mutass meg nekem mindent, amit csak tudsz!
   Negrod körbevezette Shadow-t az egész faluban. Tényleg igazat mondtak neki arról, hogy a település egykor igen gazdag lehetett. Kovácsműhelyek, asztalosműhelyek, egy kis könyvtár, iskola. Gyönyörű, művészi munkával díszített házak, nagy piactér és egy hatalmas templom is volt ott a Fény Úrnőjének szentelve, mely utóbbi nem üzemelt már régóta, hiszen a templom papja eltűnt. A műhelyekben igazi mesterműveket készítettek.
  Nagyon fejlett volt az emberek szakképesítése. Shadow úgy gondolta, hogy ez a falu elég gyorsan várossá válhatna.
  Ekkor eszébe jutott valami, ami az előző este óta motoszkált a fejében:
  - Te, Negrod!
  - Igen, doktor?
  - Hogy-hogy nem tudott a király erről a faluról? Egy év alatt ez a hely egy kisebb várossá fejlődhetne, ha élne itt elég ember...
  - Hát igen, doktor... A falu régóta létezik, de mindig is úgy tudták, hogy a kastélyban élő gróf birtokához tartozott...
  - Na és? A grófoknak is kell adót fizetniük...
  - Igen, de mielőtt a gróf és a családja ideköltözött volna, Blackvillage szinte nem is létezett! Miután
  beköltöztek a kastélyba, jó néhány kereskedő értesült a létezéséről. Aztán egyre többen tévedtek errefelé és kereskedelmi útvonal jött létre, mely áthaladt a falun. A település egyre több bevételre tett szert, és  nemsokára vasércleőhelyet találtak itt. A bánya még ma is üzemel. A falu egyre csak gyarapdott, míg végül a kereskedők kezdtek eltünedezni. Megérkeztek vidékünkre a banditák, és valahol itt tanyáznak most is. A település teljesen elfelejtődött, aztán eltűnt a gróf úr és a családja. Nem tudni, hogy hova lettek... Ennek már tíz éve. Aztán kilenc év elteltével  megérkezett az idegen, akiről már tud... Gondolom, azon tűnődik, hogy miért termelünk még vasat, ha nem tudjuk eladni a fegyvereket és a páncélokat.
  - Nos, igen...
  - Hát, megmondom, ha akarja...
  - Persze! Mondjad csak!
  - Félelem miatt. Ha a rablók nem találnak itt semmit sem, amit elvihetnek, akkor rabolni, gyilkolni kezedenek, és persze megerőszakolják a nőket és a fiatal lányokat.
  - És ti ez ellen nem tesztek semmit sem?!
  - Nem tudunk uram... Nem értünk a fegyverforgatáshoz.
  - Na, majd lesz ez még így se!
  - Lehetséges uram, lehetséges...
    Ezután eszébe jutott, hogy ő tud karddal is harcolni! Nem csak a varázserejét tudja használni!
  Rávette Negrodot, hogy menjenek vissza a fegyverkovácshoz. Mikor beléptek a műhelybe, Shadow rögtön a tárgyra tért:
  - Mester! Mennyiért készítene nekem kardot és lánc-páncélt?
  - Ingyen megcsinálom, uram! Nem volt már vevőm nagyon rég! Kard már van bőven, tessék csak választani! A páncél  pedig holnap délben kész lesz!
  - Ugyan! A munkát meg kell fizetni! Tessék! - ezzel minden pénzt, amit a rablóktól zsákmányolt, odaadta a  kovácsmesternek
  - Uram! Hogy köszönjem meg?!
  - Csak a páncél is legyen olyan jó, akár a kard!
    Ezzel felkapta a legélesebbnek és legerősebbnek látszó kardot, és elviharzott. Negrod elképedve loholt utána. Shadow megállt az egyik utcán.
  - Negrod!
  - Igen uram!
  - Elvezetnél engem Sir Vulturehoz?

    Sir Vulturenak a hivatala volt az otthona. Egy hatalmas, díszes ház. Negrod bevezette Shadowt az épületbe, mely nem csak kívülről volt díszes... Odabent a varázsló tisztára úgy érezte, mintha egy herceg élne itt. Mindenfelé bársonyszőnyegek feküdtek a tiszta márvány padlón. A falra rögzített családi festmények aranykeretesek voltak, s ezüstkilincs volt minden ajtón. Negrod a fő folyosó végén jobbra fordult, és egy lépcsőhöz vezette őt. 
Felmentek a lépcsőn, és Negorod rögtön az első ajtón bekopogott.
   Motoszkálás hallatszott, majd kinyílt az ajtó. Maga Sir Vulture nyitott ajtót! Ez egy nemestől nem volt megszokott! " Nem született nemes..."- gondolta Shadow.
  - Üdvözlöm doktor! Jöjjön beljebb! Te elmehetsz, Negrod!
  - Igen, Sir!
    Ezzel Negrod lelépett. Shadow bement a dolgozószobába, mely feladatához képest túl díszes volt. Egy ablak,  egy íróasztal, három szék... és a falak mentén aranyból készült tárgyak voltak felpakolva egymás hegyére-hátára.
  Sir Vulture udvariasan leültette őt az egyik székre, és helyet foglalt az asztala mögött.
  - Gondolom a holttest miatt jött. - kezdett bele Sir Vulture.
  - Igen, Sir. Mint tegnap este mondottam, csak a végső bizonyítékot akarom megtalálni a szerencsétlen testén...
  - Hát, rendben... Kérem, kövessen, ha ez ez egyetlen óhaja...
    A polgármester kivezette ugyanazon az ajtón, ahol bejött, lementek a lépcsőn, majd egy titkos ajtón, a  pincébe.
  Leérve egy hatalmas terembe jutottak, ahol a egy kőasztalon a lány véres teste hevert. Szerencsére a fáklyák, melyek világosságot nyújtottak, eléggé jó körülményeket teremtettek, hogy lehessen látni a lány hosszú fekete haját és a még mindig véres sebet. A fiatal teremtés olyan gönyörű volt még holtan is, hogy Shasow nem tudta megállni, hogy azt gondolja: talán tünde vér folyt az ereiben, míg élt... Közelebb ment hozzá és földbe gyökerezett a lába...