Adele becsukta a szemeit. De meglepetésében hamar ki is nyitotta. John leheletfinom csókokkal kényeztette, fájdalmát csillapítva a hosszú vágás körül. Később természetesen nem felejtette ki nyakát, vállát és telt melleit sem... a lány a különös, számára új, jó érzésbe beleborzongott, és nagyot sóhajtott.
A férfi ajkai visszatévedtek szerelme szájára. Lázasan forró csókjuk közben gyengéden simogatták egymást. A szőkén még most is csak egy derekára csavart fürdőlepedő volt, ahogy a zuhanyozás után a szobába jött, és Eleonort semlegesítette... Adelen meg csak egy falatnyi alsó, mivel az imént a hálópóló leesett róla, és csak sérült karjának gipszelése tartotta kissé.
Belekábultak a mély, őrjítő vágyakozásba. Ködös tekintetük egymásba fonódva, néma párbeszédben közvetítette, akarják a másikat...

Bódult állapotukból hangos kopogás szakította ki őket.
- Ki az?! - eszmélt fel a férfi, kissé bosszúsan a zavarástól.
- Edward vagyok, uram! Édesatyja küldött.
- Mi a baj?!- húzott magára John villámsebesen egy rövidnadrágot, míg Adele nyakig betakarózott. A szőke már nyitotta is az ajtót...
- Ég az istálló teteje. Azok a gazemberek tehették. Édesapja kiment oda. Azt kéri, ne menjenek ki utána, mert van segítsége, de itthon legyünk nagyon éberek.
- Storm...- ijedt meg a lány, de nem mozdult a takaró alól.
- Nem lesz semmi baja... - nyugtatta a komornyik - A lovakat az új főlovász idejében kiengedte. De az épület...
- Köszönöm, hogy szólt, Edward! Kérem, ébressze fel a húgomékat, valamint Mrs. és Mr. Greenwoodot! Nem lehetünk elég óvatosak. Elképzelhető, hogy figyelemelterelés, és a kastély az igazi célpont. Hányan maradtunk itthon?
- Nos... Önök, a kisasszony szülei, Annabelle kisasszony a barátjával, Lisette, néhány rendőr és én.
- A térfigyelőt bekapcsolták?
- Természetesen. Két ember van mellette. Azokat kihagytam az előbbi létszámból...
- Rendben. Talán elegen vagyunk... - töprengett hangosan az ifjú Chromwell.
- Támadástól tart, uram?
- Igen. Davidnek nem sok vesztenivalója maradt... próbálkozni fog. Már nem is a vagyon megszerzésére hajt, hiszen intelligens, tudja, hogy az számára elveszett. A bosszú vezérli, hogy megakadályoztuk tervei megvalósítását... Veszélyes ellenfél. Sokkal inkább, mint a vörös szeretője... pedig valahogy az is bejutott ide. - nézett a komornyikra kissé szemrehányón.
- Akkor még nem voltak bekapcsolva a kamerák...
- Majdnem végzetes hiba volt... Most nem lehetünk könnyelműek. Házi áramfejlesztő? Mobiltelefonok?
- Működésre készen, és feltöltve.- válaszolt gyorsan Edward.
- Szerintem mindannyian menjünk le a kis szalonba. Ott kényelmesen elleszünk. Némi ennivalót is odakészítünk...
- Intézkedem, uram. - bólintott a komornyik, majd sietett, hogy felébressze Adele szüleit, és Belle-éket.
John nagyot sóhajtva becsukta az ajtót.
- Kedvesem... le kell mennünk a szalonba.
- Rendben. Megkérhetlek, hogy adj nekem a holmim közül egy felsőt és egy nadrágot?
- Persze. Csak a nadrágod nem fog rád menni a gipsz miatt. Inkább az én egyik szabadidő-nadrágomat adom... annak bővebb a szára...
- Köszönöm.
- Nincs mit.- válaszolt a fiú, majd segített szerelmének felöltözni. Az ölébe kapta, és lágyan megcsókolta - Menjünk. Ezt hozd, kérlek.- nyomott Adele kezébe két kisméretű pisztolyt.
A lány elsápadt.
- Gondolod, hogy erre szükség van?
- Remélem, nem. De minden eshetőségre fel kell készülnünk.
- Értesz hozzá?
- Nem dicsekedni akarok, de az európai egyetemek közti nemzetközi versenyt megnyertem velük. - bökte ki végül John nagy sokára.
Adele válaszul bólintott, és a fiúnak még jobban a mellkasához bújt. Mennyi mindent nem tud még róla...

Amikor mindannyian összegyűltek a kis nappaliban - kivéve a térfigyelőket - John odament egy alig észrevehető, a faburkolatba helyezett panelhoz, és néhány gombot benyomott.
- Nos... a kastély riasztórendszerét aktiváltam, ennek a szalonnak, és a szomszédos helyiségnek a mozgásérzékelőit kivéve. A mellettünk lévő szobában vannak a monitorok...- nyitotta ki az ajtót, amely most már egy légteret képezett a szalonnal. Így minden - a kastélyban legálisan tartózkodó - együtt volt.
Edward és Lisette jó munkát végeztek. Bőséges és választékos élelem-készletet, valamint innivalót halmoztak a szalon egyik falához állított nagy asztalra. Ha akarták, még meleg ételt és italt is fogyaszthattak, mert a kandalló csak egy gyufára várt. A pót-tűzifa szintén elő volt készítve.
- Minden elismerésem...- célzott John a svédasztalra. - Éhen nem fogunk veszni.
Annabelle gyöngyözően felkacagott, majd rögtön szemügyre vette közelebbről is a terülj-asztalkámat. Végül némi gyümölcsöt választva telepedett le az egyik kanapéra, kedvese mellé.
John ezalatt a figyelőkhöz ment, és mögéjük állva nézte, hogy mit ad ki a kamera-rendszer a képernyőkre. Odakint teljesen sötét volt , csak a kerti világítótestek vetettek fényköröket a sétautakra és a park kis részére. Az épület viszont pazar fényben fürdött, hála a rá minden oldalról irányuló reflektoroknak, amik ügyesen a földbe voltak süllyesztve, és törhetetlen védőburokkal ellátva. A homályos háttérben mozgolódás látszott. A figyelők egyből felélénkültek, de aztán kiderült, hogy vaklárma.
A személyzeti lakások egyik elmaradhatatlan "kelléke" szimatolt csak körbe: egy loboncos bundájú házőrző eb.
A ház ura Edwardot és Lisette-t küldte a figyelők segítségére, meg persze némi harapnivalót is. Ő maga pedig helyet foglalt Adele mellett, aki egy kényelmes szófán hevert félig ülve, és a többiekkel beszélgetett. John magához húzta kedvesét, vigyázva, hogy sérült végtagjait kímélje. A lány jólesőn simult védelmezőjéhez.
Félt. Egyre jobban tartott az előttük álló éjszakától. Ma már kapott David módszereiből némi ízelítőt, ha nem is személyesen demonstrálta a férfi... John közelsége, ölelő karjai azonban a biztonság érzetét nyújtották neki.

Halkan beszélgettek, néha egyik-másikuk megéhezve csipegetett az odakészített finomságokból. A sarokban álló, régi, faragásokkal díszített óra dallamosan kongatta el az éjfélt, majd az éjjeli egy órát. Nem történt semmi, és kezdtek álmosodni. Lisette gyorsan intézkedett, egy hatalmas termoszt húzva elő az asztal mellől. Mindenkit megkínált kávéval. Miközben a forró italt kortyolgatták, kint egy lövés hangja verte fel a csendet. Egy fájdalmas kiáltás hallatszott be hozzájuk, de a kamerákon keresztül semmit nem lehetett látni. Bizonyára a sötét parkban történt valami...
- Ne menjen senki az ablakok közelébe. Igaz, golyóállók, de bármi megtörténhet.- szólalt meg az egyik figyelő. John egy bólintással erősítette meg a rendőrnyomozó szavait.
- Így van. Legyünk a lehető legóvatosabbak. Kint David bosszúra szomjas ragadozóként ólálkodik. Lehet, hogy nincsen egyedül. Nem tudjuk, ki lőtt. Nem tudjuk, a lövés kit talált el.
- Mozgás a kettes kamera vételi körzetében... egyelőre nem látni jól, mi történik. - jelentette Edward nagyon szakszerűen.
Mindenki meg is lepődött rajta.
- Egy alak szalad cikk-cakkban a kastély felé.- szólt ki egy másik nyomozó a figyelőszobából.
- Ha menekül, nem sok esélye... túl jó célpont lesz a fénybe érve.
- Nem is futott el, csak a fény és az árnyék széléig. Ott rejtőzik, a nagy platántfa törzse mögött.- mutatta válaszként a nyomozó a sötétbe veszett részt az egyik képernyőn.
- Ott egy másik...- szólalt meg hirtelen még egy rendőr, aki szintén a kamerákat figyelte. A másik alak másfelől közelített.
Mozgásán látszott, hogy ő lehetett az előbbi lövés szenvedő alanya. Ettől függetlenül elég fürgén mozgott a holdvilágot nélkülöző éjszakában.
Johnnak hirtelen megcsörrent a telefonja. A váratlan hangra mindnyájan összerezzentek kissé.
A fiatal férfi a kijelzőre nézve megnyomta a gombot. Fogadta a hívást.