|
Lilian Black Roxfortos naplója
Lilian Black 2008.09.15. 18:43
1. fejezet - Út a Roxfortba
Lilian Black vagyok, Sirius Black egyetlen lánya. Apám keresztanyám után nevezett el, aki Lily Potter volt. Jelenleg hatodéves leszek a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. Holnap reggel indul a vonatom, már mindent bepakoltam a ládámba. Már csak Pamacs maradt, a gyönyörű, fekete cicám. Most a hatodik naplómat olvasod. Elsőéves korom óta írok. A régi naplóimat visszaolvasva mindig jókat nevetek. Annyi csíny, amiben nekem részem volt 5 év alatt, talán csak édesapámék, a tekergők korában létezett. Apa halála után a nyarat a Weasley családnál töltöttem. Mivel apa a roxfortos évei után megszökött a szüleitől, később pedig szinte végig az Azkabanban volt, ezért nem tud/tudott engem anyagilag támogatni. A „szülei” ugyebár kitagadták, tőlük semmit nem kapott, s mikor életben volt, a börtön miatt nem tudott dolgozni. Ezért ösztöndíjjal tudok még mindig hőn szeretett iskolámban tanulni. Nagyon hiányzik apa, főleg, mert ő volt az egyetlen számomra. Anyám születésem után rögtön lelépett, nem akart tizennyolc évesen egy gyerekkel foglalkozni, ezért szegény apura bízott. Nem is tudom, hogy bírta ki, hisz ő sem volt még elég érett egy gyermekhez, de azt hiszem, hirtelen sikerült neki felnőnie. Tényleg nagyon hiányzik, de tudom, hogy mindig itt van velem, mindig figyel, és mindig támogat. Tudom, hogy nekem ő az őrangyalom, Tapmancs. Mindig így hívtam, ha bolondos kedvemben voltam. Ilyenkor mindig megdorgált, hogy én csak „Apának” szólíthatom. Imádtam.
Anyámtól szinte semmit nem örököltem, talán csak a nőiességemet. Minden tulajdonságom Tapmancsé. Majdnem fekete hajam van, óriási szürke szemekkel. Utálok tanulni, de apával ellentétben tudom, hogy kell, ezért elég szorgalmas vagyok. Persze Hermionét meg sem közelítem, de azért igyekszem. A külsőmön kívül fontos tulajdonság - amit még apától kaptam - az, hogy ahol zűr van, én ott vagyok. Állandóan bajba kerülök, persze Ronnal, Harryvel, és Hermionéval együtt. Mostanában Ginnynek is egyre több problémája akad a büntetőmunkákkal, hála nekünk. Nem tudjuk meghazudtolni az őseinket. Mind nagy bajkeverő volt... Most megyek aludni, mert holnap hosszú út vár rám.
**********
- Lilian, ébresztő!
- Nem, még nem akarok.
- Indulni kell az állomásra.
- Mrs. Weasley, minden tiszteletem az öné, de még biztos nincs reggel.
- Lilian Black, ugyanolyan lusta vagy, mint az apád! Ki az ágyból, de azonnal!
- Biztos?
- Biztos. A reggelid már az asztalon vár. Már csak te, és - a még nálad is lustább - Ron fiam nem keltetek fel.
- Bocsánat Mrs. Weasley!
- Semmi baj kicsim! Csak nem akarom, hogy lekéssétek a vonatot!
Mrs. Weasley inkább lehetne az anyám, mint az a nő, aki önként lemondott rólam. Azóta senki nem hallott róla. Mivel egy évvel korábban küldtek iskolába, mint kellett volna, és nyári gyermek voltam, ezért én már nagykorúan lépek a hatodik évfolyamba, néhány hete betöltöttem a tizenhetedik évemet. Azt hiszem, én vagyok a legidősebb az egész évfolyamban. De ez nem lényeges. Szóval tizenhét éve senki nem látta anyámat. Apa nem szeretett mesélni róla. Csak annyit tudok, hogy szerette őt, de mikor elhagyott minket, egyik pillanatról a másikra felnyílt a szeme, és azonnal kiábrándult belőle. Nem tudom, miért jutott ez most eszembe. Talán az lehet az oka, hogy ilyenkor megfordul egy gyermek eszében: amikor majd az ő lánya tölti be a tizenhetedik életévét, mennyire büszke lesz rá... Vajon eszébe jutok néha? Nem hiszem, hisz sohasem érdekeltem. Néha fáj, és hamarosan még jobban fog. Minden évben, mikor látom elbúcsúzni a pályaudvaron az édesanyákat a gyermekeiktől, kissé fáj a szívem. Bár Harryvel sorstársak vagyunk... hisz az ő szüleit Voldemort ölte meg. A vigasz: Mr. és Mrs. Weasley. Ők igazán úgy kezelnek minket, mintha mi is az ő gyermekeik lennénk.
- Jó reggelt, hétalvó!
- Én is szeretlek, Harry! Jó reggelt, Hermione, szia, Ginny!
- Mi a baja Pamacsnak, hogy el sem mozdul a lábad mellől?
- A szokásos hiszti. Utálja a Roxfort Expresst. Én nem tudom, mi a fene van ezzel a macskával. Hisz hazaviszem… Imád ott lenni, csak az út ne lenne. Ugye baby? Na tessék, itt a reggelid!
- Hogy tudsz így enyelegni egy macskával?!
- Neked is jó reggelt, Ron.
- Jesszus, én nem hiszem el, hogy mindig így csipkelődtök egymással. Ez ilyen érthetetlen kamasz-dolog? Pamacsnak mi a baja?
- Bocsánat Mrs. Weasley! A cicusom egyszerűen hisztis.
- Értem. Na, tessék gyorsan reggelizni, mert nemsokára indulunk!
Egy órával később már a pályaudvaron voltunk, a 9 és 3/4. vágányon. Mint mindig, ebben az évben is óriási volt a tömeg. Hát... miért ne?! Az első ember, akibe belebotlottam, Draco Malfoy volt.
- Hey, kislány, nézz a lábad elé!
- Barom!
- Jobban tennéd, ha ennek a baromnak adnál egy kis tiszteletet.
- Te hülye vagy! Egy halálfaló-növendéket soha nem fogok tisztelni.
- Majd meglátjuk.
- Mit akart?
- Nem tudom, szerintem részeg, mert össze-vissza beszélt.
- Vagy csak agyára ment a gonoszság!
- Igen, az is lehet.
- Ne csacsogjatok, mert elmegy a vonat! Annyira fogtok hiányozni! Vigyázzatok magatokra lányok! És persze ti is, fiúk, és figyeljetek a lányokra, nehogy baj érje őket!
- Viszlát Mrs. Weasley, köszönöm a csodás nyarat!
- Á, Miss Black, üdvözlöm. Feltarthatnám egy percre?
- Lucius, Lilian le fogja késni a vonatot, hagyja, kérem, hadd menjen!
Mi van ma?! Az összes Malfoyjal találkoznom kell?! Még el sem kezdődött az év. Egész évben Draco Malfoy képét kell néznem... nem elég az? Még az apja is belém akar kötni? Ez hihetetlen. Na, már csak ez kellett! Még az eső is elkezdett szakadni. Ilyen az én formám.
- Bújj már ki a naplódból Lilian, és próbálj belefolyni a társalgásba!
- Bocs, srácok, csak valahogy olyan írhatnékom van. Nem tudom, mi van velem.
- Azt hiszem, a macska hányni fog!
- Csámpás, jól vagy?
- Nem Csámpás, hanem Pamacs.
- Nem fog hányni, csak sajnáltatja magát, hogy vele foglalkozzak.
Ölembe vettem Pamacskát, és elkezdtem vakargatni a fülét. Tíz percig biztos szenvedtem vele, de végül csak elaludt. Az ismerős tájat kezdtem el bámulni. Minden évben mintha egyre sötétebb lenne... Vagy csak én képzelődöm, vagy tényleg így van. Voldemort egyre kevésbé bír magával. Sajnos egyre többen állnak az ő szolgálatába. Minket, jókat is akar, de nem kaphat meg. Inkább a halál, mint a sötétség serege.
Mivel a fülkében mindenki elaludt, kimentem a folyosóra sétálni. Hirtelen Dumbledore baglya repült felém, és egy levelet hozott nekem.
„Üdvözlöm, Ms. Black!
Kérem, vacsora után látogasson meg a szobámban! Fontos dolgot szeretnék önnel megbeszélni!
További kellemes utazást: Albus Dumbledore.”
Már csak ez kellett a mai napomhoz! Ha nem lenne fontos, nem küldött volna baglyot még a vonatra. Remélem, semmi baj nincs, mert ma nem igazán vagyok felkészülve a rossz hírekre. Na még ez is! Mit keres Malfoy ezen a folyosón?! Nem hiszem el. Most belém fog kötni. Ha megteszi, kibelezem.
- Áh, Lilian, meguntad a társaságod?! Felidegelt valamelyik sárvérű barátod? Vagy netán Potter ment az agyadra?
- Mi van, Malfoy, hol vannak a seggnyaló csatlósaid?! Csak nem elhagytak?! Nem bírták tovább a képedet?
- Fogd be, Black! Kiállhatatlan vagy!
- Én?! Malfoy, javaslom, nézz tükörbe, s akkor majd tényleg láthatod azt, aki kiállhatatlan.
- Benne van a génjeimben. Nem tudok vele mit kezdeni.
Ez meg mi volt? Itt hagyott? Leoltott. Nagyon szép vagy, Lilian Black, nem bírsz el Malfoyjal. Biztos csak képzelődöm, és nem megbánás volt az arcán. Mivel nincs szíve, ezért lelke sincs... épp ezért megbánás sem lehet. Sikerült meggyőznöm magam, és visszamentem a fülkémbe. Pamacs sikeresen végigugrált mindenkin, mikor észrevette, hogy kijöttem, úgyhogy már senki nem aludt.
- Dumbledore professzor baglyot küldött nekem.
- Mit írt?
- Hogy beszélni akar velem. Remélem, nem valami rossz hír.
- Nem lesz semmi gond, ne aggódj.
- Próbálok nem aggódni Hermione, de érzem, hogy valami van…
- Igen, az van, hogy a hülye macskád felébresztett.
- Ron, hogy beszélsz?
- Jól van na, bocsánat. Ez csak egy macska.
- Na persze. Te hogy oda voltál Makeszért…
- Jól van, nem tudhattam...
- Ron, ismersz a „Jól van”-on kívül más szavakat is?
Mikor ezt Harry kimondta, persze, mindenki elkezdett nevetni. Az addig paprikás hangulatú Ron, és a bölcsen hallgató Ginny is. Nem tudom, Ronnal mi van mostanában. Néha olyan, mintha más világban járna. Bár Ginny mindig más világban jár... Azt hiszem, azóta szerelmes Harrybe, mióta először meglátta. Nem hiszem, hogy Ron szerelmes lenne, bár elég sokat piszkálja Hermionét. Ez olyan, mint az oviban. A fiúk azokat a lányokat ijesztgették különböző mágikus dolgokkal - amiket az idősebb testvéreiktől csentek el - akik tetszettek nekik. Azt hiszem, a mugliknál ezt úgy mondják: minden fiú annak a lánynak húzgálja a haját, akit kedvel. Harry csendben van. Nem tudom, észreveszi-e Ginnyt. Apa halála nem csak engem viselt meg, hanem őt is, nagyon. Mindkettőnknek ő volt az utolsó élő rokonunk. Már csak mi maradtunk egymásnak... Bár a vér nem köt össze minket, mégis szorosabb köztünk a kapcsolat, mint sokszor a testvérek között.
Az út rettenetesen hosszú volt, mint mindig, de már magam előtt láttam a fiákereket, és rajtuk a roxfortos diákokat. Tavaly egy kissé mindenki hülyének nézte Harryt, de Luna jóvoltából megmenekült az örökké tartó piszkálódástól. Perceken belül én is megpillanthatom a thesztrálokat - sajnos.
Láttam meghalni apát. Láttam, ahogy Bellatrix Lestrange kimondta a halálos átkot. Ott álltam Harry mellett. Miután magamhoz tértem és felfogtam, mi történt, Harry és Lestrange után akartam menni, de Lupin professzor megfogott. Engem meg tudott állítani. Szóval kíváncsi vagyok a thesztrálokra. Bár ne ilyen áron látnám őket! Luna mesél mindig róluk. Stop! Hol van Luna?! Dupla stop! Hol van Neville?!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
