Daisy a nappaliban ült, egy köntösben, és teát kortyolgatott, ami nyugtatóan hatott felborzolt idegeire. Allen vele szemben, valami vörös lét ivott, aminek furcsa állaga nagyon emlékeztette valamire. Nem merte megkérdezni, hogy mi az.
-Én... sajnálom... nem tudtam, hogy így el fognak fajulni a dolgok.- szólalt meg végül, mert már nem bírta a feszült csendet.
-Nem a te hibád. Tudatnom kellett volna velük, hogy itt vagy, és hogy mi a helyzet.
-De egy kicsit hevesen reagáltak. Blake pedig - nem tudom, hogy mit keresett itt.
-Csak téged szeretett volna. De azt már lekéste.- mosolygott rá kajánul a pohár mögül.
Daisy elpirult és ő is kortyolt a teából, hogy csinálhasson valamit. Lábait felhúzta maga alá.
Allen a pohár szája felett vizsgálta a lányt. Nem szedte még magát rendbe, a reggeli vita miatt, de valahogy vonzónak hatott, így, hogy egy szemernyit sem volt szalonképes. Hosszú, derékig érő, szőke, kicsit hullámos haja befedte egész hátát, és előre is került pár tincs. A hálóing fentebb csúszott, így láttatni engedte a bokáit, és a lábszárából egy szemernyit. Ahogy a vastag, vörös háttámlájú fotelben összehúzta magát, rendkívül törékenynek látszott. Vékony ujjai a csésze köré fonódtak.
Felpillantott, és Allennek nem sikerült elég hamar elkapnia szemeit róla. Tekintetük összefonódott, és Daisyt abban a pillanatban kirázta a hideg. Mi lehet az a titokzatos légkör, ami a férfit körülveszi? Miért remeg meg néha, ha a közelében van? Örült, hogy tarthatott valamit, mert ujjai remegni kezdtek.
Allen elég részletesen végigmérte a lányt, lassan, kiélvezve, vagy kielemezve minden részletet. Daisy torkában dobogó szívvel állta a sarat. Mélyen - nagyon remélte, hogy kiállja a próbát. Nem szerette volna, de érezte, hogy elpirul.
"Meg kell szólalnia, meg kell szólalnia, mert nem bírja tovább ezt a fojtogató csendet..."
Megköszörülte torkát, és lerakta a csészét a fotel melletti kis asztalra.
-Miért mondtad azt, hogy a feleséged vagyok? Hiszen még össze sem házasodtunk.- kérdezte.
Allen néhány percig csendben maradt, majd unott hangon válaszolt:
-Nem akartam esélyt adni Blakenek, hogy győzzön. Ki akartam minden lehetőséget zárni, hogy elvigyenek innen.
-És... miért akartál ennyire biztosra menni?
-Ez nem világos?- kérdezte félmosollyal.
Daisy megvonta a vállát, és kinézett az ablakon; kezeit összekulcsolta ölében.
Allen felállt, majd odasétált hozzá. A karfán megtámaszkodva, közrefogta Daisyt, aki kicsit ijedten nézett fel rá a tette miatt.
Allen oldalra döntötte a fejét, és összeszűkült szemekkel figyelte a lányt.
Daisy hirtelen alig kapott levegőt. Nem volt hozzászokva, hogy egy férfi - félmeztelenül - ennyire közel legyen hozzá. De ahogy Allen azzal a sármos mosolyával lenézett rá, fejéből minden etikett-szabály egyszerűen csak kirepült. Nem foglalkoztatta, hogy mennyire illetlenség nappal, ilyen lenge öltözetben megjelenni a másik előtt, de ahogy észrevette, ez a férfit sem érdekelte.
-Ha valami nem világos, akkor csak szólj, majd elmesélem szóban.- súgta, és a füle mögé simított pár tincset.- Vagy máshogy... - tette hozzá, és lehajolt, hogy egy apró csókot adhasson ajkaira, majd visszaegyenesedett volna, de Daisy a nyaka köré tekerte karjait, és nem engedte el. Allen letérdelt, mire Daisy, már ösztönből nyitotta szét lábait. Allen megfogta a combjainál, és magához rántotta. Hátradöntötte, amennyire csak tudta, és kibontotta a köntöst, majd lecsúsztatta vállairól. Daisy hátrahajtotta a fejét, és felnyögött az élvezettől, amikor a férfi a kulcscsontját kezdte el "ízlelgetni". Beletúrt a férfi hajába, és még jobban szorította a nyakához, hogy az enyhén megharapdálja, végül egymás száját megkeresve, megcsókolták a másikat. Allen kezei felsiklottak a hálóing alá, és belefojtott a lányba egy sikolyt, amikor rátalált melleire. Majd megőrült, amikor a lány kéjesen hozzádörgölőzött, és összekulcsolta lábait a dereka körül. Ha nem hagyják abba, itt a fotelben fogják elhálni a nászéjszakát -de ez a gondolat futva szaladt át agyán, és nem is adott neki túl sok jelentőséget, így folytatta. Orrával végigsimított az arcán, belélegezve azt a különösen vonzó illatot, ami körüllengte a lányt.
-Allen?
Allen felegyenesedett, de Daisy lábai még mindig körbefonták. A lány kábultan pillantott az ajtó felé, majd szemei kipattantak, mikor leesett neki, hogy más is van a szobában, majd felült. Megvárta, míg Allen odébbáll, majd ő is felkapta a köntöst, és kiviharzott a szobából.
Matt döbbenten figyelte öccsét, ahogy próbál megnyugodni.
-Olyan jó időzítéseid vannak.- morogta maga elé, és megint levetette magát a kanapéra.
-Inkább én, mint Henry, vagy nem? Vagy talán Luigi is lehetett volna.
-Nem érdekel.
-Hát... erről más a véleményem.
-Hagyj békén, így is felébresztettél, mert ennek a nőnek eljött a családja veszekedni... és ez sem az volt, aminek látszott.
-Nekem úgy tűnt, hogy eléggé... vonzódtok egymáshoz. Legalábbis fizikailag, igen.
-Nevetséges. Minden meg volt tervezve.
-Hát persze.- mosolygott öccse ellenségeskedésén.- de milyen tervről beszélsz?
-Az nem fontos.
-De igenis, fontos. Remélem, nem Daisy ellen szól.
Allen hallgatása beleegyezés volt Matt számára. Elkomorult arccal figyelte testvérét, ahogy új piros lét önt a pohárba, és egy húzással megissza.
-Ide figyelj... esküdj meg... esküdj meg, hogy nem fogod bántani... sem fizikailag, sem lelkileg.
Allen felhorkantott, és ránézett bátyjára.
-Ne szólj bele az életembe.
-Te is beleszóltál.- keményítette meg magát.
-Az más volt.
-Miért lett volna más?
-Csak...
-Ígérd meg.
-Nem. A házasságomból szállj ki! Azt teszek, amit akarok.
-Nem bánthatod!
Allen megint vállat vont, és hátradőlt a bútoron.
-Ha megteszed, akkor velem soha többet nem állhatsz szóba.
-Most megijedtem.- forgatta ujjai között a poharat.
-Szemét vagy, Allen... soha nem láttalak még ilyen kegyetlennek.
-Örülj... Henry büszke lenne rám.- mondta cinikusan.
-Ha Henry büszke lenne rám, akkor én inkább elásnám magam, kedves öcsém.
-Ez van.
-Kezdem azt hinni, hogy te állsz mindennek a hátterében.
Allen felkapta a fejét, és összeszűkűlt szemekkel nézett fel bátyjára.
-Mi mindennek?
-Tudod te azt.
-Nem én öltem meg!- kiáltott fel, és lerakva a poharat, felállt, és a bátyjához lépett.
Matt - összeráncolva a homlokát - figyelte testvérét.
-Akkor bizonyítsd be! - szólt halkan.
-Ez zsarolás.- sziszegte a fogai között.
-Lehet... de addig nem lehetek biztos.
-Rendben! Mit kérsz?
-Amit az előbb. Megígéred, hogy nem bántod sem fizikailag, sem lelkileg.
Allen még sokáig figyelte kemény arcvonásokkal fivérét, de a végén egy mérges sóhajjal beleegyezett.
-Rendben... megígérem.
Matt tudta, sőt az életét is felrakta volna tétnek, mert biztos volt benne, hogy nem Allen a hibás Sarah haláláért, de valahogy meg kell akadályoznia, hogy tönkretegyen egy újabb ártatlan embert, akinek semmi része nem volt ebben az egészben.
Nem arról volt szó, hogy beleszeretett volna Daisybe. Nem. Csupán még mindig fájt neki Sarah emléke, Daisy sorsa pedig az övével vetekszik.