Allen a lépcső előtt állt, és idegesen toporgott egy helyben. Kezeit inkább a zsebébe dugta, hogy a többiek ne láthassák meg, mennyire kényelmetlenül érzi magát. Lussie egy kis széken ült a sarokban; püspöklila ruháján tompán verődött vissza a gyertyák fénye. Mellette Luigi állt, és szokatlanul rendezetten volt öltözve, de az arcán megmaradt az a fesztelen vigyor. Matt Allen jobbján állt, karjait keresztbefonva. Henry lustán nekidőlt a lépcső korlátjának, és mindig gúnyos mosolyra görbült szája, akárhányszor elkapta Allen mogorva pillantását.
Francoise, a fodrász, páváskodva lesietett, majd Allen mellé állt.
-Madamosielle! Kérhem, jöjjön lhe!
Daisy bátortalanul kilesett a lépcsőforduló mögül, majd lámpalázasan ellépett onnan, elindult lefelé.
Lussie arca teljesen felderült, Matt pedig elismerően mosolygott rá, és megveregette öccse vállát.
Allen figyelte, ahogy a vérvörös, súlyos szoknya, meg-meglibben, mikor a lány lép egyet. A vörös szoknyához fekete, szintén vörös kövekkel díszített felsőt viselt, mely nagyon kiemelte törékeny alakját, és szőke haját. A ruha rétegelt pántját
lecsúsztatták vállára, karjait pedig fekete bársonykesztyű fedte, könyékig. Nem viselt semmilyen ékszert. Haját bonyolultan
fonott kontyba rakták, a tarkójára; és füle mögött pedig egy-egy tincset szabadon hagytak, hogy spirál alakban omolhassanak alá.
Mire leért az utolsó lépcsőfokra, Allent furcsa elégedettség töltötte el. Daisy ráemelte tekintetét, majd félszegen elmosolyogta magát, és elfogadta a felé nyújtott kezet.
-Elbűvölő ma este.- mondta neki félhangosan, mikor lelépett mellé.
-Ön sem panaszkodhat.- válaszolt lehajtott fejjel, miközben incselkedve nézett rá.
-Tudom.- mondta, és kihúzta magát. Daisy nem tudta megállni, hogy ne nevesse el magát.

Bementek a feldíszített aulába, ahol már kisebb csoportokban álltak az emberek - vámpírok. A teremben különösen hűvös hangulat uralkodott, amitől Daisy egy szempillantás alatt libabőrös lett. Kicsit közelebb húzódott Allenhez, és onnan szemlélte tovább a társaságot. Minden szem rájuk szegeződött, amelyek kivétel nélkül, rendkívül világos színben villantak meg. Daisy úgy érezte magát, mint sebzett vad az oroszlán barlangjában. Volt valami benne, ami vonzotta ezeknek a "lényeknek" a figyelmét. A tömény illatkavalkádtól kicsit megfájdult a feje. Életében még soha nem látott ilyen pompát, mint ami most körülvette. A nők gyémántokkal és egyéb drágakövekkel teletűzdelt ruhakölteményei elkápráztatták Daisyt, de meg is rémisztette, ahogy felsőbbrendűen, felemelt fejjel néztek le rá, mint ha nem lenne ide illő.
Ahogy továbblépkedtek, a tömegből kitűnt egy feltűnően rózsaszínbe bújt nő. Mézbarna haját magasra tűzte fel, ahonnan csigákban omlott a vállára. Összeszűkült szemekkel mérte végig Daisyt, majd telt ajkait gúnyos mosolyra húzta. Daisy elkapta róla tekintetét, majd magában morgolódott tovább.
Flor Backwish.
Mit keres itt?!
Végül odaértek az asztalhoz, melyre egy gyertya és két kehely volt állítva. Egy öregember állt mögötte, barázdált arcán
tekintélyes méretű bajuszt viselt. Talpig szent feketében állt, és a párt nézte, majd mikor tekintete Mattre irányult, szemei
tágra nyíltak a döbbenettől. Matthew kínosan elmosolyodott, és odalépett hozzá.
-Jó napot atyám! Remélem nincs harag.
-Viszont. Hogyan is haragudhatnék önre?
-Lekötelez!- tette szívére a kezét.- Be kellett látnia, hogy ha nem lépek közbe, akkor ez az elbűvölő pár most nem léphetne
Isten színe elé, hogy örök hűséget fogadjanak egymásnak! Milyen szívszorító lenne, nem gondolja?
-Valóban.- gondolkozott el a pap.- de szólhatott volna nekem, mielőtt leüt...
-Óh, én nem ütöttem le... csupán elkábítottam. A nyakán van egy pont, a carotisa, amit, ha jó helyen szorítok el, elállítom a
véráramlást, így nem jut elég vér, és oxigén az agyába, és elveszti az eszméletét.- somolygott titokzatosan. A pap egy kicsit megrémült, de nem lépett hátra.
-De ezt nyilván tudja... vagyis, önnek tudnia kell, mi... hisz ön, vámpír...- suttogta az utolsó szavakat, mintha kétségbevonná
igazukat.
-Bizony.- emelte fel büszkén fejét, és hagyta, hogy szemei egy pillanatra vérvörössé váljanak.- Nagyon jól tudja.
A pap rémülten hátrált egy lépést, majd nyelt egyet.
-Nem kell félnie atyám.- nyerték vissza szemei eredeti színüket.- nem fogom bántani... hiszen akkor ki adná egymáshoz kedves öcsémet és jegyesét?
-I-igen... akkor kezdhetjük is.- hebegte és megfogta a Bibliát, mintha az egy pajzs lett volna. A közelben lévők felszisszentek, és fejüket kapkodva keresték a rossz érzés forrását. A pap jobbnak látta, hogyha elteszi, így lerakta az asztalra, és letakarta egy kendővel.
Matt a tömeg felé fordult.
-Hölgyeim és uraim!- kezdte hatalmas mosollyal arcán, és elővette színészi énjét. Színpadiasan meghajolt, és belekezdett:
- Szeretném köszönteni önöket, ezen örvendetes napon, mikor is legkedvesebb öcsém megházasodik. Keresve se találtam volna jobb társat számára eme elbűvölő hölgyön kívül.- mutatott Daisyre, aki elpirult a szónoklat miatt - Nem is szaporítanám tovább a szót. Atyám?
A pap meghajtotta a fejét, és az asztal mögé lépett.
Allen kézen fogva vezette Daisyt a rögtönzött oltárhoz, és megálltak előtte.
-Azért gyűltünk össze ezen a szép őszi délutánon, hogy szemtanúi legyünk Allen és Daisy egybekelésének.- kezdett bele az ősi szövegbe - Megjelentek Isten színe előtt örök hűséget fogadni egymásnak.
A tömeg többsége felsóhajtott. Megköszörülte torkát, és tovább folytatta:
-Allen! Feleségedül fogadod-e Daisyt, és kitartasz-e mellette egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, míg a halál el nem választ?
Allen ránézett testvéreire, majd anyja szigorú arcára, és bólintott.
-Igen.
A pap most Daisyhez fordult.
-Daisy! Férjedül fogadod-e Allent, és kitartasz-e mellette egészségben, betegségben, gazdagságban, szegénységben, míg a halál el nem választ?
Daisy elmosolyogta magát, és csillogó szemekkel válaszolt:
-Igen.- rápillantott Allenre, aki kikényszerített magából egy mosolyt.
-Aki bármilyen okot tud, hogy e házasság ne jöhessen létre, az most szóljon, vagy hallgasson mindörökre!
A teremben síri csönd uralkodott, és senki még csak meg sem mozdult.
A pap megfogta mindkettőjük kezét, majd egy hosszú selyemmel átkötötte.
-Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.- Bólintott Mattnek, mire feltartotta a gyűrűket. Allen kivette az egyiket,
majd Daisyhez fordult. Szemébe nézett, amire már sokadszorra rándult görcsbe a gyomra.
Ezzel a lépésével elrontja az egész életét. Ez így nem lesz jó. De már eltervezte, hogy mit fog tenni, nem? De az sem jó, mert Mattnek megígérte, hogy nem bántja. Ha most felhúzza a lány ujjára a gyűrűt, egy életre elátkozza magát, és a szabadsága egy pillanat alatt szertefoszlik.
Daisy észrevette Allen kétségbeesését. De megértette, hiszen a nagy szoknyavadászból ma egy férj lesz, aki már nem szaladgálhat minden nő után, aki megfordul a közelében. Mától csak vele osztja meg ágyát, senki mással. Ő is kivette a gyűrűt, majd - már majdnem - férje szemébe nézett.
-A gyűrűvel pecsételem hűségem.- suttogta, hogy csak a férfi hallja.- Veled tűrök, veled szenvedek, és el nem mozdulok mellőled, holtomiglan, holtodiglan. - a gyűrűt felhúzta Allen kezére, és levegőt sem véve várt. Allen arcán hirtelen ezer meg ezer érzelem futott át, de ahogy felbukkantak, úgy el is tűntek.
Allen még utoljára megforgatta ujjai között az apró ékszert, majd kezébe fogva a lány kezét, megszólalt:
-Legyen ez a gyűrű hűségem záloga. Kitartok melletted, szenvedésben és örömben egyaránt, míg a halál el nem választ.
Daisy nem tudta elpislogni a könnyeit, így egy hirtelen jött mosoly közben, hagyta, hogy leperegjen az arcára egy.
-Hivatalosan is kijelentem, hogy ettől a szent perctől fogva, Daisy és Allen boldog házasok! - A pap Allenhez fordult:
-Megcsókolhatja a menyasszonyt.
Allen egyik karja Daisy derekára fonódott, és magához húzta. Mielőtt még megcsókolta volna, a szemébe nézett, amiben őszinte öröm csillogott.
-Nem szabadulsz meg tőlem egykönnyen.
-Remélem is.- suttogta Allen szájába, mielőtt a férfi birtokba vette volna az övét. Rövid csók volt ugyan, de Daisy számára
sorsdöntő fordulat.