Apró pamacs,
habkönnyű vattacukor.
Hattyúdal, csengőszó.
Felcsillanó szem, nevetés,
Örömteli felismerés:
Az élet.
Lélegzel, szíved ritmusra dobban.
Élsz, ahogyan körülötted minden.
Mindenki.
Része lettél a Mindenkinek.

Könnyed tánc az ifjúság,
Ám ha háború jön, a zene elnémul.
Minden elveszett? Dehogy.
Már nem olyan ártatlan,
A pillangólét véget ért,
De a java csak most kezdődik.

Messze-messze hazulról,
Mégis újra otthon.
Éj és nappal váltakozik,
Virágok nyílnak, levelek hullanak,
De te tovább illatozol.

Bővül a bűvös belső kör,
Te kiteljesedsz,
Minden sínen van immár.
Nincs mitől tartani,
Eljött az élvezet ideje:
A gyümölcsöt rég megérlelted.

Az idő kegyetlen.
Rajta hagyja a nyomát az emberen.
Vékony hajszálak,
Majd szélesebb árkok
Barázdálják bőrödet.
A szíved is érzi a változást,
De dobog, dobod, dobog.

A ritmust kezdi elveszteni,
Hol van már a hajdani báli zene?
Egyre inkább elhalkul, elnémul,
Ám a szív tovább tikk-takkol.

Az öröm nem változik,
Csak az idő kegyetlen.
Elhasznál, kihasznál.
Becsapott. Ha korábban tudod,
Milyen csalfa, nem dőlsz be.
Nincs választás, már nem maradt.
Erősebb nyomásra erősebb akarat.

Meddig bírod? Egy óra,
Egy hét, egy hónap?
Egyszer vége szakad,
A lemez megakad.
A hangod megremeg, bereked,
A gondolat, a sóhaj bennreked.

Dobban, dobban,
Ám egyre halkabban,
Pianissimo,
S már el is illan.

Megadod magad, a sors elkerülhetetlen.
Az idő bevégezte dolgát,
Az utolsó homokszem is
Engedelmesen elhagyta pódiumát.

Legyőztek volna?
Ez lenne a vereség?
A mázsás súly eltűnt a parányi testről,
Az ólom felolvadt,
A börtön rácsai lehulltak.

Ismerős testre tekintesz,
De már nem érzed a vele járó kínokat.
Mind eltűnt, s te újra szárnyalsz,
A szellővel suhansz, mint falevél,
Hópehely,
Sóhaj,
Kacagás.

Szabadság!
A korlátok testeddel együtt
Porba hullottak.
Határtalanság vesz körül,
De nem magány!

Sok lenn az ismerős,
Most vigasztalhatatlanok.
Még nem tudják mit kaphatnak,
Csak miattad bánkódnak.
Elveszettnek hisznek,
pedig itt vagy, s maradsz.

Még nem értik, milyen
Megszabadulni,
S ismét pehely-könnyen
A felhők között élni.

Vígan lebegve,
A szelet körülölelve,
Gondoktól mentesen
Csak a Napra figyelni,
Az észrevétlen csodákat
Szorosan magadhoz ölelni,
S el sose engedni,
Ilyen...ilyen újra a felhők között lenni.