Eközben a színpadnál Sora nem tudott Leon szemébe nézni azok után, ami köztük történt. Mikor aznap reggel felébredt Leon karjaiban, olyan biztonságot, és melegséget érzett, mint még sosem. Néhány percre elmerengett azon, hogy milyen jó lenne minden reggel egymás mellett ébredni, de a valóság nyomban szétzúzta az álomvilágot. Hirtelen rádöbbent, hogy mit is tettek.
Szégyenlőssége és félénksége győzedelmeskedett, és nem várta meg, míg Leon is felébred. Gyorsan felkelt, összeszedte a szobában szétszórt ruháit, felöltözött, és amilyen gyorsan csak tudott, visszament a szállására. Aznap ki sem mozdult onnan. Másnap viszont már reggelinél összefutott Leonnal - bár a fiú úgy viselkedett vele, ahogy szokott - Sora még sem tudott a szokott módon viselkedni a közelében. Minduntalan eszébe jutottak az éjszaka emlékei. Folyton rontott, többször le is esett, de hála Kennek, fent volt a védőháló, és így nem esett semmi baja. Másnap már külön edzettek, ez így ment két teljes hétig. Majd egyik napról a másikra Leon szedte a sátorfáját, és elment, senki sem tudta, mennyi időre, vagy hogy egyáltalán visszajön-e. Sorát ez nagyon megviselte, hiszen időközben rájött, szerelmes Leonba. Miután Leon elutazott, Sora visszatért a megszokott kerékvágásba.
Reggeltől estig gyakorolt, de most nem tudott aludni, minden éjszaka újra, és újra átélte az együtt töltött éjszaka emlékeit.
Ráadásul három héttel Leon eltűnése után - ha lehet - még rosszabbra fordultak Sora dolgai. A nevelőapja kapott egy
kihagyhatatlan állás-ajánlatot, amit el is fogadott. Három nappal később már utaztak is vissza Japánba. Ezek után Sora - ha lehet - még rosszabbul érezte magát. Azt hitte, a helyzete ettől már nem lehet pocsékabb. Tévedett. Az új darab nem volt túl sikeres, ezenkívül az sem segített a lelki békéjén, hogy Leila őt kérte fel, hogy legyen a tanúja az esküvőjén. Sora
végigcsinált mindent mosolyogva. Csak egy maroknyi embernek tűnt fel szomorúsága, de ők is a családja elutazásának tudták ezt be.

Az esküvő utáni héten, az utolsó előtti előadás közben Sora egyszer csak rosszul lett, és elájult a színpadon. Szerencsére egy alacsony trapézon volt, és alatta egy ugróasztal állt, amin nem volt éppen senki. Ken azon a szinten gyorsan lekapcsolta a lámpákat, így a közönség azt hitte, ez a vége az előadásnak. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Kate is a nézőtéren volt.
Amint meglátta, hogy Sora lezuhant, rögtön a díszletek mögé rohant, ahova Kalos kivitte Sorát. Mivel a lány még mindig nem ébredt fel, ezért Kate azonnal kórházba vitette. Ott alaposan kivizsgálta. Mire megkapta az eredményeket, Sora is magához tért.
- Hogy érzed magad? - lépett be a kórterembe Kate.
- Köszönöm! Most már jobban.
- Elmondanád, hogy mit éreztél?
- Egyszer csak szédülni kezdtem, utána pedig elsötétült velem a világ, és csak itt tértem magamhoz.
- Aha. Mondd csak! Mostanában nem érezted furcsán, vagy rosszul magad?
- De...
- Akkor miért nem jöttél el hozzám?
- Mert csak néhány múló rosszullétről volt szó.
- Mást nem éreztél?
- Hát, nem tudom, hogy ez idetartozik-e, de néhány hete csak nagyon nehezen tudok elaludni, és akkor is csak keveset tudok pihenni. Enni sem tudok, vagy étvágyam nincs, vagy rosszul vagyok az étel gondolatától is.
- Igen, ez látszik is rajtad. Lefogytál, és sápadt vagy. De ezt nem csodálom.
- Ezt hogy érted?
- A leleteid alátámasztják az általad felvázolt tünetek általi diagnózisomat.
- Dr. Kate, mi a bajom?
- Nyugalom, semmi halálos. Sora, a vizsgálatok, és a tüneteid alapján 100%-ig biztosan állíthatom, hogy várandós vagy.
- Hogy mi?!
- Várandós. Kisbabád lesz.
- Ez biztos?
- Igen, a vérvizsgálat is ezt bizonyítja. Bár azt nem tudom megállapítani alaposabb vizsgálat nélkül, hogy hányadik hétben
jársz... Nőgyógyászt kell keresnünk neked. De ezt holnap elintézzük. Már, ha...
- Igen? Mit akart mondani?
- Már, ha úgy döntesz, hogy megtartod a kicsit.
- Miért ne tartanám meg? - nézett rá nagy szemekkel Sora.
- Ezek szerint meg akarod szülni?
- Igen.
- És az apának mikor akarsz szólni?
- Az apának?
- Igen, a kicsi apjának, mert nyilvánvalóan van neki. Joga van tudni róla.
- Erre még nem is gondoltam.
- Jól van, most magadra hagylak, hogy meg tudd emészteni a hallottakat. Ma éjszakára bent tartalak, de holnap már hazamehetsz.
- Dr. Kate, kérhetnék valamit?
- Persze, mond csak!
- Kérem, ne mondja el senkinek, hogy kisbabám lesz.
- Miért nem akarod, hogy tudják?
- Csak nem akarom, hogy egy ideig bárki is tudjon róla.
- Jól van, ha nem akarod, nem mondom el senkinek, hisz elmúltál már 21, és így köt az orvosi titoktartás.
- Köszönöm.

Az estét Sora megint nem alvással töltötte. Egyszerűen nem tudta felfogni, hogy kicsivel több, mint egy hónapja Leon gyermekét várja. Egyszerre volt boldog, és halálosan rémült. Igaz, hogy most 24 éves, de ez mégis csak egy gyerek. Leon gyermeke.
"Úristen! Hogy fogom én ezt elmondani neki?" - gondolta kétségbeesetten.- "Mit fog mondani? Emlékszik még egyáltalán arra az éjszakára? Mi lesz, ha azt mondja, vetessem el? NEM! Akkor is megtartom a gyermekemet, ha ő nem akarja!" - szögezte le magában. - "És mi lesz, ha nem jön vissza soha? Vagy ha az újságokból tudja meg?"- töprengett. De lassacskán a felgyülemlett fáradság kiütötte. Másnap reggel kipihenten ébredt, és farkasétvágy tört rá. Hirtelen eszébe jutottak az előző nap történtek.
Kezét önkéntelenül a hasára rakta. Ekkor lépett be dr. Kate. Megnyugodott, mikor meglátta a Sora arcára kiült boldogságot. Jó híreket hozott neki.
- Jó reggelt a kismamának!
- Jó reggelt, dr. Kate!
- Hogy vagy ma reggel?
- Meglepően jól. Már hetek óta nem aludtam ilyen jól. És rettenetesen éhes vagyok.
- Az jó. Ráadásul én is jó híreket hoztam. A leletek szerint mindketten jól vagytok, bár el kell kezdened vitaminokat szedni,
és híznod is kell, de amúgy semmi probléma nincsen. Az egyik legjobb nőgyógyász kollégámmal már beszéltem, és időpontot is szereztem neked. Ha ott végeztél mehetsz is haza, de meg kell ígérned, hogy nem erőlteted meg magad.
- Igen, megígérem, de a színpad, az előadások... 

- Ne aggódj emiatt. Beszéltem Kalossal.
- Elmondta neki?
- Természetesen nem. Tehát - azt üzeni, hogy a szünetet már most kiadja, mert nincs értelme megtartani az utolsó előadást, amiről különben is el vagy tiltva a baba érdekében. Tehát most lesz két és fél hónapod összeszedni magad. Ez alatt az idő alatt csak maximum napi egy órát edzhetsz, és azt sem trapézom.
- De miért?
- Mert nem kockáztathatjuk a kicsi életét, és ha leesel, könnyen mindkettőtök életébe kerülhet. Tehát nincs edzés, és rengeteget kell pihenned.
- Értettem.
- Ezek az én utasításaim, ezekhez majd valószínűleg még tesz egy párat dr. Smith is. Mindent be kell tartanod.
- Igenis.
- Meglátod nem lesz olyan nagy ár egy egészséges kisbabáért, és egy egészséges kismamáért. - mondta, látva Sora elkeseredett arcát.
- Meddig nem léphetek fel?
- A kicsi születéséig biztosan nem, és ha nem vigyázol magadra, akkor utána is hónapokat kell majd várnod.
- Értettem.
- Sora!
- Igen?
- Beküldjem Kent?
- Kent?! Miért éppen őt? - nézett rá értetlenül Sora.
- Nem akarod neki elmondani?
- Mit?
- A babát.
- Nem. Miért mondanám el pont neki? Először az apával szeretném közölni.
- Akkor tehát nem Ken az?
- Nem. Miből gondolta?
- Mert ő volt a vőlegényed.
- Igen az volt, de már majdnem egy éve szakítottunk.
- Na jó, nem az én dolgom. Azért gratulálok, Sora!
- Köszönöm.

Sora hazament, és otthon ledőlt az ágyára. Azon gondolkodott, hogy ki mit fog majd gondolni a terhességéről. Érdekes módon cseppet sem érezte tehernek, hogy gyermeket vár. Sőt, most még az sem izgatta különösebben, hogy hosszú hónapokra le kell állnia az akrobatikával. Nagyon izgatott lett, teljesen átjárta a gyermekvárás öröme. Már csak azt kell eldöntenie, hogy mikor tegye közkincsé állapotát. Végül arra az elhatározásra jutott, hogy ha lehet, megvárja vele Leont, de ha a férfi nem kerül elő a leállás végéig, akkor is kénytelen lesz legalább Kalosnak elmondani. Utána pedig úgyis hamar ki fog derülni...
Azt eleve kizártnak tartotta, hogy elrejtőzzön a világ elől, mintha szégyellné a babáját. Ekkor lebegett elé Fool. Sorának
feltűnt, hogy a szellem nagyon elégedett képet vág.
- Mit csináltál már megint, Fantom?
- Én? Semmit.
- Akkor mégis, miért ez az elégedett arckifejezés?
- Szép kis meglepetés lesz Leonnak, mikor visszatér.
- Ezt hogy érted?
- Jaj, Sora. Én mindent tudok. Hiszen én vagyok a Színpad Szelleme.
- Mi az a minden? - kérdezte gyanakodva Sora.
- Minden-minden.
- Ez nem válasz.
- Na jó. - sóhajtott egy nagyot a kis szellem - Tudom, hogy mi történt köztetek, tudom, hogy mi lett a következménye, sőt azt
is tudom, hogy Leon azt hiszi, csak álmodta az egészet.
- Mit mondasz?
- Hogy tudom mit...
- Nem erre gondoltam, azt ismételd meg, amit Leonról mondtál!
- Ja, hogy azt! Hát Leon azt hiszi, hogy csak álmodta az egészet.
- De, hogy hiheti azt?
- Ne felejtsd el, hogy előtte már legalább két üveg bort megivott, és nem egy nagy ivó. Azt hiszi, hogy csak az alkohol hatása alatt álmodta.
- Akkor ezért nem mondott semmit másnap.
- Valószínű.
- De akkor most, hogy mondjam meg neki, hogy gyereket várok tőle?
- Hát így: Leon szeretlek! Emlékszel Sophie születésnapjának éjszakájára? Amíg ezen gondolkozol, el szeretném mondani, hogy hamarosan apa leszel...
- Hülye!! Ezt nem lehet így elrendezni. Mi van, ha nem szeret, vagy nem akarja a kicsit?
- És mi van akkor, ha ezzel tennéd őt a legboldogabbá a világon?
- Nem tudom megtenni.
- De meg kell tenned!
- Azt sem tudom, hogy mikor jön vissza, vagy hogy egyáltalán most hol van.
- Nyugalom. Jósoltam, és azt láttam, hogy hamarosan visszatér.
- Mikor?
- Nem tudom.
- Most hagyj kérlek, egyedül. Pihenni szeretnék.

Sora az elkövetkező napokban sokat pihent, ettől a közérzete is javult, bár már rendszeresen jelentkeztek nála a reggeli
rosszullétek. Ezeket egészen jól viselte. Ha kiment a városba, mindig nagyon vigyázott arra, hogy ne tegyen semmi olyat, ami elárulhatná a paparazzok előtt. Bár többször látták egy-egy bababolt kirakata előtt, de ezt nem tartották feltűnőnek, hiszen Leila és Yuri kislányának ő volt a keresztanyja. Azt hitték, hogy neki keresgél. Az orvossal megbeszéltek szerint ütemezte át a mindennapjait. Keveset edzett, de sokat sétált, többet evett, szedte a vitaminokat, eljárt az ellenőrzésekre. Lassan eltelt a két és fél hónapos szünet. Ezalatt csak kétszer utazott el. Egyszer meglátogatta a szüleit, utána pedig Leiláéhoz utazott New Yorkba. De még nekik sem mondta el a hírt. Ennek a hallgatásnak két oka is volt. Egyrészt nem akarta elmondani, míg el nem múlik a terhesség első harmada, hiszen ekkor még nagy a vetélés kockázata, másrészt nem akarta, hogy kiszivárogjon, és Leon az újságokból tudja meg. A szünet vége előtt egy héttel már a barátai is kezdtek visszaszállingózni a Színpadra, az éves felújítási munkálatok is befejeződtek, tehát már csak az előadást kellett megtervezni... és Sorának is volt még egy elintéznivalója Kalossal. A kezdés előtti utolsó napon felhívta főnökét, hogy szeretne vele találkozni. Kalos először azt hitte, csak egy baráti csevejről van szó, és vinni akarta Saraht is, de Sora kijelentette, hogy négyszemközt kell beszélniük.
Kalos, mivel lányaként szerette, rögtön aggódni kezdett, ezért amint tudott, el is ment Sorához. A csengetésre Sora nyitott
ajtót.
- Jó napot, Főnök! - köszönt Sora.
- Szervusz Sora! - nézett rá kutatóan a férfi, de nem látott rajta semmi rosszat. Magában megállapította, hogy milyen jól néz ki a lány. Az arca sugárzott a boldogságtól, felszedett néhány kilót, és kiegyensúlyozottnak tűnt.
- Nem jön beljebb?
- De, persze.
- Kér egy kávét?
- Inkább egy gyümölcslevet, ha van.
- Persze hozom. - kisietett a konyhába - Már itt is vagyok.
- Sora, mondd, miről szeretnél velem beszélni? -  kérdezte Kalos miután elég hosszúnak vélte a köztük beállt csendet - Ugye, ennek köze van a Színpadhoz?
- Igen. Ezt az évadot kihagyom.
- Tessék?! Ezt, hogy érted?! - pattant fel Kalos.
- Ahogy mondtam. Az orvosom eltiltott a fellépésektől, de még az edzéstől is.
- De, hát miért? Beteg vagy?!
- Kalos, nyugalom! Sajnálom, azt hiszem, hogy rosszul kezdtem hozzá. Tehát: nem, nem vagyok beteg. Gyermeket várok, ezért az orvosom eltiltott mindenféle megterheléstől. Ki kell hagynom ezt az évadot, de legalábbis a kétharmadát.
- Terhes vagy?! Mégis, mióta?! Kitől?! - lett izgatott Kalos.
- Igen, terhes vagyok. A kicsi tizenöt hetes. Az apa kilétét pedig nem szeretném egyelőre felfedni.
- Kinek mondtad már el?
- A nőgyógyászomon és dr. Kate-en kívül te vagy az egyetlen, akinek elmondtam.
- Szóval, már tizenöt hetes vagy. Hadd gratuláljak! - mondta nagy sokára Kalos.
- Nem haragszik, Főnök?
- Mert kisbabád lesz?
- Ühüm.
- Nem, bár kicsit váratlanul ért. De ez egy jó hír.
- Köszönöm, Főnök. - pityeredett el Sora. Erre Kalos megölelte.
- Ha jól veszem ki a szavaidból, nem akarod, hogy kiszivárogjon a sajtóba.
- Igen, el szeretném kerülni a feltűnést amíg csak lehet. Már úgy sem lehet sokáig eltitkolni, mert  meglátszik. Néhány hét,
és a vak is észreveszi, hogy mi a helyzet. - sóhajtott lemondóan a lány.
- Az apa tudja már?
- Nem, azt sem tudom, hogy hol van. Nem még azt, hogy hogyan értesíthetném személyesen...
- Mondd, Sora, ismerem a kicsi apját? - kérdezte Kalos, sejtve már, hogy ki lehet a titokzatos apa.
- Igen. - válaszolta pirongva Sora.
- Leon az. Igaz?
- Igen.
- Nem is tudtam, hogy egy pár voltatok.
- Mert nem is. Csak egyetlen éjszakát töltöttünk együtt, és még csak nem is emlékszik rá. - vallotta be elkeseredetten Sora.
- Ezt honnan tudod? Beszéltetek róla?
- Nem, Fantom mondta.
- Tényleg! Fantom is itt van?
- Nem, egy ideje csak ritkán jön elő, és akkor is panaszkodik, hogy milyen fárasztó neki ennyit ingázni.
- Ingázni?!
- Valószínűleg Rozettához jár.
- Lehet. De nekem most mennem kell. Csak még valamit...
- Igen?
- A sajtó, és a többiek mind gyanúsnak fogják tartani, hogy nem lépsz fel. Arra gondoltam, hogy dr. Kate segítségével
elhíresztelnénk, hogy egy gyakorlat során megsérültél, és ezért nem szerepelhetsz egy darabig.
- Én erre nem is gondoltam, de ez így nagyon jó lesz.
- Rendben, akkor elintézem, hogy lehozzák az újságok. Majd felhívlak a részletekkel.
- Köszönöm szépen, Főnök.
- Nincs mit, de vigyázz magatokra! Értve vagyok?!
- Igen. Viszlát, Főnök!
- Szervusz, Sora!

Mindent a megbeszéltek szerint csináltak, és még így is hajmeresztő cikkek jelentek meg arról, hogy mi is történt közte, és Kalos között. Voltak olyan hírek, hogy összevesztek... ahány újság volt, annyiféle vita-okot találtak ki. Voltak például olyanok is, amelyek viszonnyal vádolták Sorát és Kalost. A sérülést csak kevés lap hozta egyáltalán szóba, de azt is eltúlozták.
Sora és Kalos először csak nevettek ezeken, de mikor szembesültek a keményebb rágalmakkal - a Színpad ügyvédeinek munkát adva - helyreigazításokat, nyilvános bocsánatkéréseket követeltek. Amelyik lap nem teljesítette követelésüket, feljelentették rágalmazásért. Mindössze három ilyen pert indítottak, és mindössze egy pert kellett lefolytatni, a másik kettőnél tárgyaláson kívüli megállapodást kötöttek. A Színpadnál mindenki viszonylag jól fogadta a hírt. Természetesen a társaság régebbi tagjai egyetlen koholmánynak sem adtak hitelt.