Sora megmaradt a Színpadnál, de most csak - mint szakértő - adott tanácsokat, az újoncok például az ő hatáskörébe tartoztak. De még a Színpadon sem hagyták békén a riporterek. Voltak olyan pofátlanok, hogy egy jó kis sztori reményében még a próbaterembe is berontottak, ha sikerült kijátszani a biztonságiakat. Bár mindenkit idegesített, nem lehetett őket kitiltani a színpad területéről. Ez ártott volna az üzletnek, és törvényt is sértettek volna, ha a teljes területről kitiltják őket, de az edzőtermek, és a színpad egész területe kiesett az engedélyezett terület alól. Sokan viszont még ide is képesek voltak
bepofátlankodni, és zaklatni az artistákat, főleg Sorát. Most is egy ilyen erőszakos alak követte a lányt az edzőterembe,
lehetetlen volt lerázni.
- Nem meg mondtam, hogy hagyjon békén?! - kiáltotta dühösen Sora.
- Ha azt akarja, hogy leszálljak magáról, akkor mondja meg, miért nem szerepel. Láthatólag már teljesen felépült az állítólagos sérüléséből. Mi volt a megegyezésük lényege?
- Milyen megegyezésről beszél?
- Amit Kalos és Ön kötött.
- Nem kötöttünk semmilyen megállapodást. És most ha nem tűnik el innen, hívom a biztonságiakat.
- Csak még... - tette Sora vállára a kezét a riporter, de mielőtt még befejezhette volna a mondandóját, egy kéz kulcsolódott
a csuklójára. A szorítás erősödött, majd valaki levette Sora válláról a kezet.
- Mintha azt monda volna a kisasszony, hogy tűnjön el. Különben is ez a rész szigorúan tilos magának, és a munkatársainak. - mondta fenyegetően halk hangon Leon.

Sora - a hangot hallva - azt hitte, menten elájul. Már tizennégy hete nem látta a férfit. De a jelenléte most is ugyan úgy hatott rá, mint mindig. Az érzékszervei kiélesedtek, szinte kiugrott a szíve a helyéről. Megfordult, és látnia kellett, hogy Leon ott áll közvetlenül mellette, már elengedte a riportert, és jéghideg tekintettel a távozót követte, míg az el nem tűnt, az ajtóban megjelenő biztonságiak kíséretében.
- Szia! Rég találkoztunk. - fordult hirtelen Sora felé. A lány első reakciója az volt, hogy azonnal el kell futnia, és elbújni előle. De ezalatt a néhány hét alatt, úgy érezte, felnőtt. Ezért erőt vett magán, és a helyén maradva, mosolyt erőltetett az arcára, és így szólt:
- Szia, Leon! Valóban rég nem láttalak. Hol voltál? - bukott ki belőle a kérdés. Ez, bár meglepte Leont, de örömmel és reménnyel is eltöltötte.
- Ezt beszéljük meg később! Gyere, meghívlak ebédelni, közben pedig mindent megbeszélünk. Ígérem. - tette még hozzá, Sora habozását látva.
- Jó, de legyen vacsora, és te gyere át hozzám. Rendben? - ugrott fejest a lány. Úgy döntött, hogy bármi lesz is, még aznap elmond mindent Leonnak. Nem akart titkolózni az előtt a férfi előtt akit jobban szeretett mindenkinél. Leonon látszott, hogy
meglepte a meghívás. Bár régebben viszonylag sok időt töltöttek együtt, de mindig valahol nyilvánosan, és nappal jöttek össze egy-egy ebéd, vagy séta miatt. Egymásnál is voltak, de azok általában csak rövid látogatásokra korlátozódtak.
- Rendben. Vigyek valamit?
- Nem kell.
- Oké. Mikorra menjek?
- Nyolcra.
- Rendben. Sora?
- Igen?
- Te most tulajdonképpen mit csinálsz? - nézett kérdőn a lányra. A kérdés jogos volt, hiszen Sora egy nagy doboz mellett állt, ami tele volt diabolókkal és szalagokkal.
- Hogy - én?
- Téged kérdeztelek.
- Én csak megtanítom nekik, hogy hogyan is kell csinálni...
- Miért te? Valaki más biztos ráér erre. Neked inkább gyakorolnod kéne az új előadásra.
- Leon, te tényleg nem tudsz róla?
- Miről kéne tudnom?
- Én idén nem lépek fel a Színpadon.
- Ezt magyarázd el!
- Majd este, vacsora után.
- Sora!
- Majd este. - kötötte az ebet a karóhoz a lány.
- Rendben. Akkor én most megyek. - mondta Leon.

Eldöntötte, hogy nem várja ki az estét, és még most fényt derít az ügyre. Aggasztotta, hogy Sora csak úgy abbahagyta a
fellépést, pedig nála jobban senki sem szereti jobban a Színpadot.
Azt is tudta, hogy egyetlen ember van aki tudhatja, hogy mi is történt. Így útja egyenesen Kaloshoz vezetett. Kopogott az iroda ajtaján, és azzal a lendülettel be is ment, de a küszöbön megtorpant. Az irodában Kalos és Sarah volt bent összeölelkezve, és éppen szenvedélyesen csókolózva... Leon hiába köszörülte a torkát, a szerelmesek nem vették észre. Végül becsapta az ajtót. Erre már szétugrottak. Sarah nyerte vissza először a lélekjelenlétét és az arcszínét:
- Nahát, Leon! Nem is tudtam, hogy visszajöttél.
- Csak ma érkeztem.
- Megyek, előkészítem a szállásod.
- Nem szükséges!
- Miért?
- Mert venni akarok egy lakást, addig pedig elleszek a szállodában.
- Mi járatban itt, Leon? Csak holnapra beszéltünk meg találkozót.
- Igen, de beszélnünk kell, most azonnal. Négyszemközt. - tette hozzá, mikor Sarah nem mutatott semmiféle hajlandóságot arra, hogy távozzon.
- Akkor én megyek is. Viszlát, Leon. - köszönt el a Színpad dívája.
- Miről akartál beszélni velem, Leon fiam?
- Soráról.
- Mi van Sorával? - dőlt előre Kalos a székén.
- Én is ezt akartam kérdezni. Mi van vele?
- Sajnálom, de nem értem, hogy mire célzol. - adta a hülyét Kalos, remélve, hogy így felmérheti, mit is tud már Leon.
- Akkor kifejtem neked. Miért nem lép fel? Pont ő, aki él-hal a Színpadért, és a fellépésekért.
- Az orvosa tiltotta el. - bökte ki Kalos.
- De hát mi történt vele?
- Miért nem kérdezed meg tőle?
- Már kérdeztem.
- És mit mondott?
- Hogy majd este megmagyaráz mindent.
- Szerintem várd meg a mondandóját.
- Megpróbálom. - ezzel Leon felállt, és indult az ajtó felé.
- Leon, csak hogy tudd: Sora olyan nekem, mintha a lányom lenne, nem engedem, hogy bárki fájdalmat okozzon neki, vagy bántsa. Ha valaki mégis megpróbálja, azt tönkreteszem, legyen bármekkora sztár is.
- Mire célzol?
- Én nem célozgatok, Leon.
- Ha esetleg azt hiszed, hogy valaha ártanék Sorának, akkor egyáltalán nem ismersz. - ezzel Leon kiviharzott az irodából.

Bár nem mutatta, még sokáig járt azon az esze amit Kalos mondott ma neki. Nyugtalanította, hogy Sora beteg lehet, vagy sérült. Hiszen mi másért tiltották volna el?! Emellett mosolygásra késztette az, amikor felidézte Kalos szavait arra vonatkozóan, hogy mennyire a szívén viseli a lány sorsát. Akkor is ez járt a fejében mikor bekopogtatott Sora lakásának ajtaján. Mivel régebben is elég gyakran járt már itt, ezért a portás egyből felengedte, sőt még azt is közölte, hogy a kisasszony már egy ideje otthon van. Leon szokása szerint nem a liftet, hanem a lépcsőt használta. Még Sora szoktatta rá. Addig cukkolta, hogy milyen artista az, aki a testmozgás helyett a lustálkodást választja, hogy Leon átszokott a lépcsőzésre. Néhány pillanat múlva már hallotta is Sora lépteit, majd feltárult az ajtó. Leon - mivel nem tudta, hogy mire számítson, ezért - egy fekete farmert, és egy királykék inget vett fel. Virágot nem akart hozni. Egy doboz csokoládé mellett döntött, hiszen Sora nagyon édesszájú, bár ez nem látszott meg rajta. Sora is nadrágot és inget viselt, bár az ing körülbelül két számmal nagyobb volt, mint ami llett volna a lányra. 
Leonnak most feltűnt az, ami a színpadi találkozásnál elkerülte a figyelmét. Nevezetesen az, hogy partnere alakja és idomai teltebbek lettek, a szeme csillogóbb, mint valaha. Az egész lényéből csak úgy sütött a boldogság. Ezen el is töprengett a férfi.
Mi van, ha szerelmes lett egy másik férfiba? Túl sokáig tartott volna, hogy felismerje a lány iránti érzelmeit? Ugyanis amíg
elzárkózva élt a világtól, rájött arra, hogy egyetlen dolog hiányzik a boldogságához, még pedig Sora, aki először megmentette a szívét a sötétség karmai közül, majd meg is hódította azt kedvességével.
Leon azzal a célkitűzéssel jött vissza Amerikába, hogy bármi áron, de meghódítja az Angyalt. De most csitult a remény lángjának ragyogása, amit az edzőteremben lobbantott a lány.
- Szia, Sora. Beengedsz, vagy itt fogunk vacsorázni a küszöbön? - kérdezte erőltetett vidámsággal Leon.
- Persze, gyere be. Bocsánat, csak egy kicsit szétszórt vagyok.
- Tessék ezt neked hoztam. - nyújtotta át a bonbont Leon.
- Köszönöm, de nem kellett volna. Hm..! Ez a kedvencem.
- Örülök neki. Mi lesz a vacsora? Fennséges illata van. - szimatolt a levegőbe a férfi.
- Makaróni, fokhagymás kenyérrel, és friss salátával.
- Jól hangzik. Segítsek valamiben?
- Köszi, de már szinte mindennel végeztem. Kérsz valamit inni?
- Egy pohár bor jól esne.
- Már hozom is. - ezzel eltűnt a konyhában, majd kisvártatva vissza is tért egy pohár borral, és egy másik pohár narancslével.
Te nem iszol bort?
- Most nem.

Néhány percig csendben ültek a kanapén a kilátást bámulva, majd Sora indítványozta, hogy menjenek az asztalhoz vacsorázni.
Csendben ettek, és bár Sora azt hitte, hogy az idegességtől egy falat sem megy majd le a torkán, mégis az első falat után
megjött az étvágya. Leon egy idő után már nem is próbált semmilyen beszédtémát kitalálni, inkább evett, miután pedig befejezte, csak nézte, hogy Sora milyen jóízűen lakmározik tovább. Néhány perc elteltével Sora megérezte, hogy figyelik, ezért felnézett a tányérjából. Szeme azonnal összekapcsolódott a rászegeződő szempárral.
- Mondták már neked, hogy mostanában annyit eszel, mint akivel közölték, hogy egy hétig csak kenyeret és vizet kap?
- Csak ízlett. - védekezett azonnal a lány.
- Nem bántásként mondtam. - szólt Leon - Csak eddig szinte már anorexiásnak számítottál, most meg mindent elpusztítottál.
- Hát mit mondjak, megjött az étvágyam.
- Az látszik... - mondta Leon, mielőtt meggondolta volna - és jól áll neked.
- Mi?
- Hogy híztál végre egy kicsit.
- Köszönöm. - mondta fülig pirulva Sora.
- Most már beszélhetnénk arról, amit eddig halogattunk? - kérdezte Leon miután leszedték az asztalt, és letelepedtek a kanapéra.
- Igen. Melyikünk kezdje? - nézett rá Sora, de mintha a halálos ítéletét várná.
- Kezdd te. Már nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a Kaleido Színpad sztárja miért nem lép fel.
- Ennek kicsit hosszú a története. A legjobb, ha az elején kezdem, de ígérd meg, hogy nem vágsz közbe, és nem szakítasz félbe.
- Rendben.
- Nos, ez még a Hattyúk tava után kezdődött. A szünet alatt rájöttem, hogy nem csak barátként tekintek rád. Egy ideig azzal
áltattam magam, hogy úgy szeretlek, mintha a bátyám lennél. Ez ki is tartott egészen egy évvel ezelőttig. Amikor vakbélgyulladást kaptál, és rád találtam az öltöződben eszméletlenül, azt hittem, hogy elveszítelek. Akkor tudatosodott bennem, hogy menthetetlenül beléd szerettem - Leon szeme minden egyes mondatánál egyre nagyobbra nyílt a csodálkozástól, de ez még nem volt minden. Sora úgy volt vele, hogy mindent kitálal. Folytatta: - Mikor felgyógyultál, elhatároztam, hogy nem mondom el neked az érzelmeimet, mert nem akartalak ezzel bármiben is befolyásolni. - válaszolt a ki nem mondott kérdésre - Ez egészen jól ment Sophie születésnapjáig. - Leonnak elakadt a lélegzete, bár még nem tudta, hogy mire akar kilyukadni a lány - Akkor olyan elesettnek, és szomorúnak tűntél, hogy nem tudtam tovább titkolni az érzelmeimet. Nem tudtalak csak úgy ott hagyni, és amikor megcsókoltál, elvesztettem a fejem.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy mi... ketten... akkor...?
- Igen, Leon. Azt az éjszakát együtt töltöttük.
- Miért mentél el másnap?! Hisz azt mondtad az előbb, hogy szeretsz. Vagy tettem valami olyat amivel megbántottalak?
- Te tényleg nem emlékszel semmire?
- Csak homályosan dereng néhány dolog, és azt hittem, hogy csak álmodtam.
- Pedig nem álom volt.
- Sora! Már csak egy dolgot szeretnék tudni!
- Mi az?
- Szeretsz?
- Igen, Leon. Még mindig szeretlek. - mondta könnybe lábadt szemmel Sora, és gyorsan el is fordult, így nem láthatta Leon arcát.
- Sora, kérlek nézz rám! - szólt a férfi. Amikor a lány visszafordult, kibökte: - én is szeretlek, Sora.
- De ez... ez..., hogy lehetséges?
- Ezért utaztam el, hogy tisztába jöjjek az érzéseimmel. Én is azt hittem, hogy testvérként szeretlek, de csak nemrég jöttem
rá, hogy ez attól sokkal mélyebb, és erősebb.

Ezzel szorosan magához ölelte a meglepett Angyalt, és megcsókolta, beleadva minden szerelmét. Sora sem maradt adósa a válasszal.
Ekkor azonban váratlan dolog történt. Sora lélegzete elakadt, de nem csak a csóktól... és Leon is valami furcsát érzett, de nem tudta beazonosítani, hogy mi volt az, csak azt tudta, hogy Sora testétől származik. Gyorsan hátrébb lépett.
- Mi volt ez? - kérdezte döbbenten a lányt, aki csak megkövülten állt előtte.
- Még nem fejeztem be a mondandómat. Valamit még tudnod kell, Leon. - költözött újra bizonytalanság Sora arcára.
- Mi az?
- Az az éjszaka nem múlt el nyomtalanul.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy amiatt az éjszaka miatt nem léphetek fel ebben az évben.
- Nem értlek. Az előbb azt mondtad, hogy nem bántottalak, most meg azt, hogy amiatt nem léphetsz fel.
- Pedig ez nagyon egyszerű. Leon. Én gyermeket várok. A te gyermekedet. - mondta egyre halkabban az Angyal. A végét már suttogta,de Leon még így is remekül értett minden egyes szót.
Mikor eljutott az agyáig, hogy mit is mondott élete szerelme, hirtelen azt sem tudta, hogy mit is tegyen. Legszívesebben
felkapta volna Sorát, és őrült módjára kiáltotta volna ki örömét, úgy, hogy az egész világ hallja. Másrészt vattába akarta
csomagolni, nehogy valami bajuk essen. De most csak állt, ahol volt, és egyre kedvese hasát nézte, mintha abban reménykedne, hogy beleláthat...
- Az előbb is... ő volt?
- Igen, megmozdult. - mondta Sora.
- Régóta csinálja már?
- Nem, most mozdult meg először.
- Miért nem mondtad el? - kérdezte halkan.
- Mert fogalmam sem volt a hollétedről.
- Nem erre gondoltam. Szándékosan nem akartam beengedni a külvilágot. Én arról beszélek, hogy miért nem maradtál másnap, vagy miért nem mondtad később, hiszen még majdnem három hétig itt voltam.
- Mindkét alkalommal szégyelltem magam. És Fantom mondta, hogy nem emlékszel rá. Ezért úgy gondoltam, hogy jobb, ha elfelejtem én is. Aztán elmentél, én pedig nem tudtam, hogy hová, és utána kiderült, hogy terhes vagyok. Aztán jött az eltiltás. Majd az újságírók rohama. Én pedig egyre csak arra vártam, hogy végre visszagyere, hogy megbeszélhessük a dolgokat, és felvállalhassam a babát.
- Eddig miért nem vállaltad?
- Mert azt akartam, hogy tőlem tudd meg, ne pedig az újságokból.
- Kalos tudja? - jutott eszébe.
- Igen. Neki kénytelen voltam elmondani. De rajta kívül senki sem.

Leon csak egy bólintással jelezte, hogy hallotta, amit mondott. Jó néhány percre néma csend telepedett rájuk, de Sora nem bírta sokáig elviselni a bizonytalanságot. A már amúgy is túlfeszített idegei azzal fenyegettek, hogy felmondják a szolgálatot. Úgy döntött, hogy lesz ami lesz, rákérdez arra, ami nem hagyja nyugodni. Hiszen könnyebben el lehet viselni a legrosszabb dolgokat is, mint a bizonytalanságot. Az viszont nem segített a bátorságát összeszedni, hogy Leon még mindig a hasát nézi meredten. Végül nagy levegőt vett.
- Leon! - szólt halkan, de a férfi nem reagált - Leon! - próbálkozott kicsit hangosabban. Végül feladta a finom kísérletet, és
szó szerint rákiáltott a bámulóra:
- Leon Oswald! Ha lennél szíves a szemembe nézni, nagyon megköszönném!
- Hát ne köszönj meg semmit! - jött a váratlan felelet.
- Leon Oswald! Azonnal nézz rám! - utasította.
- Már most is téged nézlek. - világított rá az egyszerű tényre Leon.
- Nem, te a hasamat nézed, és ahhoz beszélsz, de most én igénylem a figyelmedet.
- Figyelek.
- Leon, kérlek mond el nekem, hogy mit érzel most, azok után, amit most megtudtál!
- Nem igazán tudom szavakba foglalni.
- De azért, próbáld meg!
- Majd egy másik alkalommal.
- Ne, most mondd el!
- Mérges vagyok, tanácstalan, szétszórt.

Ezeket meghallva Sorából feltört az eddig visszatartott sírás. El akart menekülni a szobájába, hogy többé ne is lássa Leont, de a férfi gyorsabb volt, és bármennyire is ellenkezett, magához ölelte.
- Engedj el! Menj innen! - zokogta Sora, de közben úgy kapaszkodott Leon ingébe, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba.
- Nem. Most én kérem, hogy hallgass végig beleszólás nélkül.
- Már mindent elmondtál az előbb.
- Nem, éppen csak elkezdtem. Csitt! Most pedig meghallgatsz. Rettenetesen haragszom magamra, mert elmentem, és magadra hagytalak, mert ennyi időnek kellett eltelnie mire rájöttem, hogy fontosabb vagy az életemnél. Tanácstalan vagyok, mert nem tudom, hogy ezek után hogy vegyelek rá, hogy a feleségem légy. Szétszórt vagyok, mert semmi más nem jár a fejemben, mint hogy majd' megveszek a boldogságtól, és az izgalomtól. Gyermekem lesz attól a nőtől, akit mindennél jobban szeretek. Ráadásul eszeveszetten meg akarlak csókolni, de szinte nem is merek hozzád érni, nehogy valami kárt tegyek benned, vagyis bennetek. - tette kezét Sora hasára, a kicsi pedig hirtelen megint mozdult egy aprót, amit csak alig lehetett érezni, de mindketten érezték.
- Azért - szerintem - egészen jól el tudnánk viselni, ha végre megcsókolnál. - nevetett most már Sora.
Életében nem hallotta még szerelmét ennyit beszélni. Leon mosolyogva tett eleget a felszólításnak. Majd anélkül, hogy ajakaik egy pillanatra is elváltak volna egymástól, behátráltak a lány hálószobájába, ott megálltak az ágy mellett. Leon felemelte a fejét, és egy szerelmes mosollyal nézett le rá. Majd hirtelen elkomolyodott az arca, és lefogta Sora fürge ujjait, amik éppen azon fáradoztak, hogy kiszabadítsanak minden gombot a nekik kijelölt lyukakból. A lány most meglepetten nézett fel. Nem értette, hogy mi üthetett Leonba, hiszen az előbb még ő is akarta, sőt még most is akarja... Ezt könnyen le is ellenőrizhette, hiszen testük csípőtől lefelé szorosan összetapadt.
- Mi a baj? Mi történt, Leon?
- Nem fogunk ezzel ártani a babának? - kérdezte gondterhelten.
- Nem, sőt dr. Smith szerint még jót is tesz a terhességnek ebben a szakaszában. Kicsit óvatosabbnak kell lennünk, de amúgy bármi szabad. - mosolygott sejtelmesen Sora.
- Hmm... Hol is tartottunk? - kérdezte megnyugodva Leon.
Hamar megtalálták a félbehagyott cselekmény fonalát, és bár Sora kissé tartott Leon reakciójától megváltozott alakja miatt, de ezt elmosta a Leon szemében csillogó büszkeség, és boldog elégedettség, ami akkor jelent meg mikor teljes valójában feltárult előtte szerelme terhességtől kigömbölyödött alakja. Egy fantasztikus éjszakát töltöttek együtt. De a másnap egy igen nagy meglepetést tartogatott nekik.

Reggel Sora lakásának ajtaján kopogtak, de ezzel csak annyit értek el, hogy a hálószobában alvók még jobban egymáshoz bújtak, és nem ébredtek fel a zajra. Végül az ajtó-molesztálók elővették kulcsukat, és beengedték magukat. Nagyon aggódtak Soráért. Az elmúlt öt hetet Európában töltötték, és amikor előző nap megérkeztek, döbbenten látták az aznapi újság címlapján lévő sztorit.
Természetesen nem hitték el az ott összehordott koholmányokat, de utána megtudták, hogy van valóság-alapja a cikknek, hiszen Sora tényleg nem lép fel. Ezért úgy határoztak, hogy amint lehet felkeresik barátjukat. Előző este még megpróbálták felhívni, de nem volt kapcsolható. Még Leon tette félre a kagylót az este valamikor... Most a pár a küszöbön állt, és még mielőtt bármelyikük, bármit tehetett volna, kislányuk kirántotta pici kezét apja markából, és rohant is a keresztanyja hálószobájába.
A felnőttek is mentek utána, hiszen a portás jóvoltából tudták, hogy tegnap délután óta Sora a lakásában tartózkodik, de a
vicces kedvű ajtónálló "elfelejtett" szólni, hogy nincs egyedül. Most a kislány minden teketóriázás nélkül felugrott az ágy
végére, de ott meg is állt, és csak tanácstalanul nézte a feltáruló látványt. Sora a hátán feküdt, és a takaró csak a bordáiig
ért, de a többit takarta a vállán alvó férfi hosszú, szürke haja, és a karja, ami átölelte az angyalt.
- Mami, ki ez a bácsi? - kérdezte végül a kicsi az édesanyját, aki egyre nagyobbra nyitotta a szemét, de megszólalni nem bírt.
Nem is kellett... a kislány hangja felébresztette az alvókat. Először Leon tért magához, felemelte kicsit a fejét, de a haja
még mindig takarta kedvesét. Körülkémlelt, először az jutott eszébe, hogy hol, és kivel van, majd az elmúlt éjszaka eseményei, végül pedig észrevette a rájuk irányuló három kék szempárt. Ettől nyomban kijózanodott, de körülbelül ekkorra már Sora is felmérte a helyzetet. Mintha megint együtt lépnének fel, egyszerre mozdultak, mozdulataik kiegészítették a másikét, így gyorsan felültek az ágyban, anélkül, hogy bármi is feltárult volna Sora bájaiból.
- Jó reggelt! - köszönt Yuri, és a hangját megtalált Leila is.
- Ti hogy kerültök ide?! Nem Európában kéne lennetek? - kérdezte a meglepett Sora.
- Két nappal hamarabb értünk haza, mint terveztük. Aztán tegnap láttuk az újságokat, és utána akartunk járni a dolgoknak. De erre igazán nem számítottunk. - vigyorgott Yuri.
- Killian, töröld le a vigyort a képedről, és legyél szíves kint megvárni, hogy szalonképes állapotban tudjuk megbeszélni a
dolgokat. - szólt ingerülten Leon.
- Rendben, kint megvárunk titeket. Addig összeütünk nektek valami reggelit. - mondta Leila.
- Hmm. Nem ilyen terveim voltak a reggelre vonatkozólag. - sóhajtott Leon, amikor kimentek.
- Nekem sem. - kuncogott Sora.
- Gyere, menjünk zuhanyozzunk le. - javasolta Leon.

Sora magára húzta a takarót, hogy ő még álmos. Leon erre felkapta, és tiltakozása ellenére kivitte a fürdőbe, és a zuhany alá állította, majd ő is bement, hátulról magához ölelte Sorát, és kinyitotta a csapot. Miután sikerült beállítaniuk a
mindkettejüknek megfelelő hőfokot, gyorsan megmosták a másikat, bár a szappanozás inkább csak simogatás volt, de most ez is tökéletesen megfelelt nekik. Viszonylag hamar végezetek, és mentek átöltözni. Végül kézen fogva kimentek a konyhába, ahol Leila és Yuri már a kávéjukat iszogatták. A kislányuk, Keiko, az asztal mellett ült, és a lábát lóbálva várta Soráékat.
- Mami, mikor jön már keresztanyu?
- Már itt is vagyok. - hajolt le a kicsihez Sora, hogy puszit adjon neki.
- Ő kicsoda? - mutatott egyenesen Leonra.
- Nem emlékszel rá? Már találkoztatok. - mondta Yuri.
- Nem. - rázta meg aranyszínű fürtjeit a kis tünemény.
- Leon Oswald vagyok. - mutatkozott be Leon, de mikor látta, hogy a kicsinek ez édeskevés, hozzátette: - A szüleidnek, és Sora nénikédnek vagyok a munkatársa. - magyarázta, jobb ötlete nem lévén.
- Miért aludtál a keresztanyuval? Félsz egyedül a sötétben? Én is. Keresztanyu olyankor nekem is megengedi, hogy mellette aludjak. Csak mi olyankor pizsamában szoktunk lenni. De anya és apa is pizsi nélkül alszik otthon, de nekem nem szabad, mert jön a mumus, és megesz. - csacsogott megállás nélkül a kicsi, ezzel szinte minden felnőttet zavarba hozva. Először Leila és Yuri kacagott Leonon és Során, majd mikor az ő alvási szokásaikra terelődött a monológ, már az ő zavarukon derültek Soráék.
- Kicsim, inkább idd meg a kakaódat. - tanácsolta csemetéjének Yuri.
- Most, hogy már szalonképesek vagytok mesélhetnétek. - szólt Leila.
- Előbb eszünk néhány falatot, ha nem bánod. Rémesen éhes vagyok. - replikázott Sora, és le is ült, hogy nekilásson az
ínycsiklandozó reggelinek.

Gyorsan meg is ették. Azután úgy gondolták, hogy jobb túlesni rajta...
- Mire vagytok kíváncsiak? - kérdezte Sora.
- Mindenre. - válaszolt egybehangzóan a Killian házaspár.
- Honnan kezdjem?
- Kezdheted ott, hogy mi igaz a cikkekből?
- Inkább az elején kezdem. Az egész ott kezdődött, hogy ráébredtem a Leon iránti érzelmeimre. Azután együtt töltöttünk egy
éjszakát, de arra Leon sajnos nem emlékezett.
- Ez mikor volt?
- Sophie születésnapjának estéjén. - mondta Leon. Ami meglepő volt, hogy nem volt a hangjában keserűség, és a Yurira vetett tekintetéből pedig hiányzott a vád és a gyilkos düh.
- Na szóval, nem sokkal utána Leon elutazott, hogy tisztába jöjjön ő is az érzéseivel. Időközben pedig kiderült, hogy teherbe estem azon az éjszakán. - pirult el kicsit Sora. Yuri és Leila szeme pedig akkorára nyílt, mint egy kistányér. Leon erre odahajolt Sorához, megcsókolta, és kezét a lány hasára simította. Mikor szétváltak, a vendégeikre néztek:
- Leon tegnap jött vissza, és tisztáztunk mindent.
- És hamarosan összeházasodunk. - tette hozzá Leon.
- Ezt kivel beszélted meg? - nézett rá nagy szemekkel Sora. Leon hirtelen megijedt, hogy a lány a baba ellenére is kikosarazza, de ekkor észrevette a huncut szikrákat Sora szemében.
- Nem rémisztgess, mert még a végén kétségbeesem!
- Nyugi...
- Ez most komoly? - kérdezte Yuri, akinek szemmel láthatólag nehezére esett felfogni a hallottakat.
- Igen Yuri, teljesen komoly.
- Te terhes vagy? Leontól? Össze akartok házasodni?
- Igen, igen, igen.
- Mit olyan nehéz elhinni belőle? - kérdezte durcás képpel Leon.
- Csak, hogy ti... ketten... együtt... És mi még attól féltünk, hogy Sora súlyos beteg, vagy komolyan megsérült. De miért nem jelentetted be, hogy gyermeket vársz?
- Mert azt akartam, hogy Leon tőlem tudja meg, és különben is, semmi köze a sajtónak a terhességemhez, sem pedig a
gyermekemhez. - szögezte le Sora.
- Szerintem óriási, hogy végre észhez tértetek, és gratulálok a babátokhoz. - állt fel Leila, hogy megölelje őket.
- Köszönjük. - mosolygott Sora.
- Keresztanyu? - húzkodta meg Sora pólóját Keiko, hogy figyelmet kapjon végre.
- Igen, kicsim?
- Neked tényleg lesz kisbabád?
- Igen.
- És szeretni fogsz engem az után is, hogy megszületett a babád?
- Persze. - ölelte át szorosan.
- Keresztanyu? Ha összeházasodsz ezzel a bácsival, - itt Leonra mutatott - ő lesz a keresztapukám?
- Igen.
- És hogy szólítsam?
- Kérdezd meg tőle. - ezzel elengedte a kislányt, aki Leon elé állt, és gondterhelten ráncolta kis gyermek-homlokát.
- Szia. - köszönt félénken.
- Szia. - válaszolt Leon. Majd előrébb dőlt, hogy hallja a kicsit, mivel az szinte suttogott:
- Miután összeházasodtál keresztanyuval, te leszel a keresztapám. - ez nem kérdés volt, hanem egy kijelentés, de Keiko sem a hangját nem emelte feljebb, sem a tekintetét, folyton a cipője orrához beszélt.
Most viszont felkapta a szemét, és szinte belemélyesztette ártatlan, kék pillantását Leon szürke szemébe. Ártatlansága ellenére olyan elhatározottság ült a tekintetében, hogy Leon meglepődött rajta. Nem sok felnőtt szemében látta ezt a kifejezést, és egy három éves gyerekből pedig ki sem nézte volna.
- Igen. - mondta egyszerűen.
- Szólíthatlak keresztapunak? - bökte ki nagy bátran.
- Igen. - felette Leon.

De épp hogy csak kimondta ezt az egy szót, Keiko már repült is a nyakába, és olyan szorosan fonta át vékony kis karjaival a nyakát, hogy szinte meg is fojtotta. Leon zavarában körbenézett az egybegyűlteken, miközben magához ölelte a kis testet, és beszívta annak megható gyermek-illatát. Sora a könnyeit törölgette, Leila és Yuri büszkén mosolyogtak csemetéjükre. Hamarosan szedelőzködni kezdtek. Keikot alig tudták levakarni Leonról, a kicsi már most odáig volt az ezüst hajú artistakirályért.
- Nagyon aranyos gyerek. - jegyezte meg néhány perc elteltével Leon.
- Igen, az. Mennyi az idő?
- Fél tizenkettő. Miért?
- Mert fél egyre mennem kell a nőgyógyászomhoz.
- Valami baj van? - pattant fel a kanapéról Leon.
- Nincsen semmi baj, ezt már három hete előjegyeztettem. Most lesz az első ultrahangos vizsgálat. Ha akarsz velem jöhetsz.
- Mit fognak vizsgálni, és hogyan? - kérdezte Leon gyanakodva.
- Egy gép és ultrahang segítségével megnézik, hogy minden rendben van e a baba fejlődésével, és ha akarjuk akkor azt is meg tudják már mondani, hogy kisfiunk, vagy kislányunk lesz-e.
- Te tudni szeretnéd?
- Még nem vagyok biztos abban, hogy igen.
- Szeretnélek elkísérni a vizsgálatra. - mondta a férfi mosolyogva.
- Rendben, nemsokára indulunk.

Nem sokkal később el is indultak az orvoshoz. A váróban Leon rádöbbent, hogy nem a legfesztelenebb helyzetbe cseppent... Ugyanis a váró tele volt különböző nőkkel, akikben egyetlen közös vonás volt felfedezhető: ki kisebb, ki nagyobb pocakkal várta a sorát.
Így végignézve a nőket, elgondolkozott azon, hogy hogyan fog kinézni kedvese néhány hónapon belül. Még mindig nehezen tudta elhinni, hogy megkapta Sora szerelmét, és nem csak, hogy együtt vannak, és nemsokára összeházasodnak, de gyerekük is lesz... Amit még hihetetlenebbnek talált... bár előző este igen közelről szemügyre vette a lány hasát, ahol gyermekük rejtőzött. Alig várta már, hogy a karjában tartsa a gyermeket, lényegtelen, fiú-e vagy lány.
Csak negyedórát kellett várniuk, és már szólították is Sora-t. Bent az orvos megkérte őt, hogy a sarokban lévő paraván mögött öltözzön át a vizsgálathoz, Leont pedig ellátta néhány hasznos tanáccsal, és egy köteg füzetecskével, valamint néhány könyvet is ajánlott a leendő apukának.
Sora felfeküdt a vizsgálóasztalra, Leon azonnal mellélépett, és megfogta a kezét. Sora bátorítóan megszorította,majd érezte, hogy a férfi is megszorította az ő kezét egy pillanatra. Az orvos bekapcsolta a gépet, és egyfajta zselét kent Sora domborodó hasára. Néhány pillanattal később a szobát betöltötte egy szapora hang. Leon és Sora tekintete is elhomályosodott az életerős hang hallatán.
- Mondja csak, Mr. Oswald, voltak a maga családjában ikrek?
- Igen, az édesanyámnak volt egy ikerbátyja, de tizenkét évesen meghalt. Belefulladt egy tóba. De miért kérdi?
- Egyrészt, rutinkérdés, amit minden szülőnek felteszünk, és az előbb elmulasztottam. Másrészt a felvétel is bizonyítja a
gyanúmat...
- A gyanúját?
- Igen. Hadd gratuláljak. Ikreik lesznek.
- Ez biztos? - kérdezte Sora kikerekedett szemmel.
- Igen, teljesen biztos. Nézzék csak: Ez itt az egyik kicsi feje, és gerince. - mutatott egy világosabb foltra, majd áttért egy
másik hasonló foltra. - Ez pedig itt a másik baba.
Sora és Leon csak nézték a monitort, majd kicsivel később a kinyomtatott képet róluk. Megbeszélték, hogy mire kell még jobban vigyázniuk.
Ezután beültek egy közeli étterembe. Közben keveset szóltak egymáshoz, de megegyeztek abban, hogy ebéd után elmondják mindenkinek. Erre a legjobb helynek a Színpadot találták. Fel is hívták Kalost, aki megígérte, hogy összehívja a Színpadon dolgozókat, és utána egy sajtótájékoztatót is szervez. Sora felhívta Leilat és szólt neki, hogy legyenek a Színpadon a megbeszélt időpontra.
Mindenki megjelent, aki csak ott dolgozott.
- Örülök, hogy mindenki időben megjelent. Most nem én akarok beszélni, Leon és Sora kérte, hogy itt legyetek. Át is adom nekik a szót...
- Sziasztok! - köszönt Sora. Leon beérte egy biccentéssel.
- Azért hívtunk ide mindenkit, mert bejelentenivalónk van, és azt szerettük volna, ha tőlünk tudjátok meg, és nem az újságokból.
- Szeretjük egymást, és hamarosan összeházasodunk. - mondta gyorsan Sora, és bizonyításképpen egy csókot lehelt Leon ajkára.
- Ezen kívül gyerekünk lesz. Néhány órája tudtuk meg, hogy kettő is... - vetette be végül az utolsó taglót is a lány...
Ezt egy egészen hosszú csend követte, majd tapsolni kezdtek, és mindenhonnan gratulációk záporoztak feléjük. Ezután átmentek a sajtószobába, ahol körülbelül ugyanezt mondta el Leon is az egybegyűlt riportereknek. Azt viszont nem voltak hajlandóak közölni velük, hogy mikor akarnak összeházasodni, sem pedig a kicsik várható születésnapját.

Az esküvőre csak a család és néhány közeli barát volt hivatalos. A menyegző csupán három héttel előzte meg a kicsik érkezését. Bár a babák három héttel korábban jöttek a világra, néhány nappal később már haza is engedték mindhármukat. Leonnal közösen vettek egy nagyobb házat a Színpad mellett. Az ikrek keresztszülei végül Leila és Yuri, valamint Kalos és Sarah voltak. Sora-ék szerencséjére nem volt vita a nevek miatt, és a nemek egyensúlya is megmaradt. Elsőként kisfiuk látta meg a napvilágot, majd alig öt perccel később követte kishúga is. Leon a fellegekben érezte magát. A kis Chantall nagyon hasonlított Leonra. Mármint a haja, és a szeme, illetve az orrának a formája is rá hasonlított, vele ellentétben Dominik tiszta anyja volt. De neki a szeme nem barna, hanem ezüst színben játszott...
Sora csak egy fél évvel a születésük után állt újra Színpadra, de ragyogása cseppet sem tompult. Leonnal - ha lehet - még jobban tudtak együtt dolgozni, mint annak előtte. Szerelmüknek még két gyümölcse született négy éven belül, majd életüket a gyereknevelésnek, és a Színpadnak szentelték. Leonnak sajnos lett egy nagyon csúnya balesete, emiatt nem léphetett fel többé, de megmaradt a Színpadnál, mint koreográfus, és később ő vette át a Színpad vezetését Yurival együtt, mikor Kalos úgy döntött, hogy ideje nyugdíjba vonulnia. Ezután ők Sarah-val utazgattak a világban. Később Leonék gyermekei közül csak ketten lettek artisták. Dominik és fiatalabb húga, Eve - a Kaleidonál futottak be karriert, bár - nem lettek akkora sztárok, mint szüleik. Ami a másik két testvérüket illeti: Chantall jogi pályára lépett, és ügyvéd lett belőle, míg a család legfiatalabb tagja, Sebastian közgazdász lett. Szüleik büszkeségeivé váltak. Barátságuk megmaradt a Killian családdal - ami szintén kibővült - bár csak egy további taggal. Yuri és Leila nagyon boldogok voltak lányaikkal.
Ami Foolt illeti, Sora mellett maradt, míg a lány ott nem hagyta véglegesen a Színpadot, utána a Színpadon pihent meg, várva a következő kiválasztottat.
The end