Lassan sétáltak az étteremig. Lina a gyógyszer ellenére eléggé rosszul érezte magát, de megpróbált felülkerekedni rajta. Péter egy percre sem engedte el, mert mindez nem kerülte el a figyelmét.
Amikor megérkeztek, lerakták a kabátjukat. Az előtérben Krisztiánnal futottak össze, aki meglátta, hogy barátja átkarolva tartja a számára elérhetetlen nőt... Kissé fura arcot vágott, de nem szólt. Lina viszont igazán dühös volt rá. Fájdalma és rosszulléte ellenére halkan, de keményen rátámadt az énekesre, míg Péter pár percre elment:
- Megmondanád, miért állítasz be mindenki előtt úgy, mintha a barátnőd lennék? Mire jó ez a hazugság?! Többször elmondtam már neked, hogy NEM!
- Nem értem, miért mondod ezt...
- Azt hittem, nagyon is jól tudod... Na és Péter itt akar bennünket hagyni. Visszamegy. Erről tudsz?! Nem mondtál neki - sem - igazat...
- Mi?! Ezért?! - döbbent meg a tüskehajú.
- Hogy bízzon az egyik legjob barátjában, aki még neki is hazudik?
- Beszélek vele.
- Ajánlom is. Ugyanis azt mondta, hogy a versenyen majd veled énekelhetek... de én nem akarom. Azzal esélyünk sem lesz. Most megyek. - azzal sápadtan sétált be a kis különterembe, és leült a bátyjai mellé. Krisztán és Péter még akkor is kint beszélgettek, amikor feltálalták a vacsorájukat. A két fiú végül sokkal derűsebb
hangulatban ült asztalhoz, mint ahogy megérkeztek. Edit nem került elő, de senki nem bánta. Péter Lina mellett ült.
- Holnapután akkor is elutazom. - súgta oda a lánynak, aki majdnem félrenyelt, és ha lehet, még jobban elsápadt.
- De csak egy hétre. Volna kedved velem jÖnni? Bemutatlak néhány barátomnak, meg a világ legszuperebb nagyijának.- tette hozzá.
- Jó. Van még szabadidőm, mert nincs több vizsgám, de még vizsgaidőszak van.- válaszot halkan a lány, miután kissé megnyugodott.
- Mondd, jól vagy? Nagyon fehér az arcod. - nézett rá aggódva Péter.

Linának nem volt ereje többet beszélni, csak fájdalmasan lehunyta a szemeit. A fiú szorosan mellé húzta a székét, és átkarolva megtámasztotta a lányt, aki megkönnyebbülten dőlt hátra, tarkóját Péter vállának támasztva. Alig bírta tartani magát. Bátyjai is észrevették, hogy baj van. Gyorsan taxit hívtak. Péter közben magában mérgelődött, hogy miért nem jött autóval... Két perc sem telt el, és a hosszú, sötétszőke hajú fiú már kapta is ölbe a beteget, és kabátjával betakarva vitte ki a kocsihoz. Lina lehunyt szemmel pihegett, az öntudatlanság határán. Máté kísérte el őket, hogy kinyissa húga lakását, és orvost hívjon.
Péter a félájult lányt bevitte a hálószobába, és óvatosan az ágyára rakta. Leült mellé. Máté is bement, miután telefonált. Míg az orvosra vártak, mindketten ott maradtak. Péter tekintetét le nem vette a szenvedést tükröző arcról. A melegbarna szemek gyanúsan csillogtak...
Megfogta az erőtlen kis kezet, mire Lina bágyadtan ránézett.
Megérkezett az orvos. Már tudta, mi a baj, egyből készítette az injekciót. Nem először kellett jönnie a lányhoz. Lina meggyötört arca nemsokára kisimult, és el is aludt, miközben nem engedte el a hossszú hajú srác kezét.
- Most már nem lesz semmi baja... - suttogta Máté. - de nekem még el kell mennem, Csabával együtt halaszthatatlan dolgunk van. Itt maradnál mellette? Tudom, hogy te vigyázol rá. Ordít rólad, haver, hogy mennyire odáig vagy érte.
- Rendben, tudok maradni. De honnan veszed...
- Csak a vak nem látja... meg ti ketten, Linával... Na, mentem, szia. Reggel találkozunk.- hagyta ott barátját, aki továbbra is ott ült a szeretett lány mellett, és gyöngéd pillantásokkal "bombázta" a szépséget.
Sokáig ébren volt, de hajnal felé őt is elnyomta az álom, és eldőlt Lina mellett.

A pirkadat derengő világosságában egy gyönyörű "macska" szempár nézett csodálkozva a mellette alvó srácra, majd a lány bájos mosollyal odahúzódott Péter oldalához, és nyugodtan visszacsukta szemeit. A fiú félálomban érzékelte szerelmét,és ösztönösen átölelte derekát, még közelebb húzva magához.
Néhány óra múlva az alvó páros egyszerre ébredt, néhány centiméterre egymás arcától, amin kissé mindketten zavarba jöttek...  A bejárati ajtón hangosan kopogott valaki.
- Maradj csak, pihenj. Nem engedhetlek felkelni, nehogy megint rosszul legyél. Majd én megyek...- simította végig Lina szép arcát gyengéden a fiú. Felkelt, nyújtózott egyet, és játékosan megrázta sörényét, mint egy lusta nagymacska. Alig nyitotta ki az ajtót, a két bátyus rontott be. Reggelit hoztak kishúguknak, de annyit,
hogy mind a négyen jóllaktak belőle.
Természetesen Linát most már hárman nyomták vissza az ágyába szelíd erőszakkal, amikor fel akart kelni...
- De fiúk, én már jól vagyok...- próbált ellenkezni velük- hiába.
- Ha holnap hajnalban jönni akarsz velem, akkor most sokat kell pihenned. - jelentette ki Péter.
- Na jó... - dőlt vissza Lina sóhajtva a párnájára, de legalább szót fogadott.
- Hová mentek?!- nézett nagyot közben a két testvér.
- Meglátogatjuk a szupernagyit. Egy hét múlva jövünk...
- És a próbák?
- Még van utána két hetünk. Különben meg fogunk gyakorolni eleget mi is, mert az ottani  zenész barátaimat is felkeressük.
- Hmm... Felőlünk... - nézett egymásra Máté és Csaba szándékosan nemtörődöm arckifejezéssel, miközben legbelül magukban mosolyogtak.
- De Krisztián tud róla? Meg Toni. (Toni a menedzserük neve)
- Tegnap este megbeszéltem velük.
- A nagyszájút látta a tegnapi próba óta valaki?
- Biztosan nagyon elfoglalt... Pasikat hajkurászik...- vigyorodott el Csaba.
- Szerintem nem való a bandába.- tette hozzá Máté.

Csengettek. Csaba ajtót nyitott. A tüskehajú énekes érkezett Zsuzsival.
-Na, jobban vagy? - érdeklődtek Linától, aki mellé megint odaült Péter, hogy ne engedje felkelni.
- Tessék, ez a tiéd. Elhoztam az asztalodról.-  tette vázába Zsuzsi a vörös rózsaszálat, és adta oda a tegnapi kis levélkét.- Kitől kaptad?