|
9.
Elina 2008.10.25. 10:37
Áll az erdőben egy ezeréves fa,
Roppant törzsén kéreg ránca.
Vastag ágait karként tárja,
Zöld lombsátrát égig nyújtja.
Otthont ad égi madárnak,
Odva lakás mókusoknak,
Gyökerénél búvó fészek
Rókacsalád menedéke...
Fázott Ő is hideg télben,
Szélviharban, hóesésben.
Bár megtépve néhány ága,
Ő mégis úgy maradt, állva.
Látott a fa sok-sok csatát,
Átélte Idő viharát,
Bújtatott Ő menekültet,
Rejtegetett üldözöttet.
Üvöltöző ordas-falka
Zsákmányt űzve haladt arra.
Üldözöttet eltakarta,
Megmentette roppant odva.
Történelem vén tanúja,
Sok ember szerint néma.
Ám aki jól figyel rája,
Annak titkát elárulja.
Pihen a vándor alatta,
A fa meséit álmodja,
Az éji széllel susogja.
Csak értse, aki hallgatja!
A vándor hallja a titkokat,
Érti, mit a fa mondogat.
Álmait versben megírja,
S lesz régi idők új dalnoka.
2007 03. 30.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
